olvasom a fórumot, még ha aktuális infókkal már sajnos nem is szolgálhatok.
azt nem szeretném, hogy több mint 20 ledolgozott év után negatív dolgokat írjak az AH átállásáról, terveiről. ettől függetlenül megvan ezekről a személyes véleményem, de nem lenne korrekt, ha ezeket nyilvánosság elé tárnám.
többtényezős, nincs egy konkrét oka.
de 20 év után most szeretnék saját kreatív ötletekkel töltődni, meg olyan "naiv" dolgokkal foglalkozni, mint egészség, család vagy intenzív spanyol nyelvtanfolyam...slow life...slow TV.
Szolgálati közlemény: több mint 20 év után elhagyom az AH-t, szeretném megköszönni nektek a proaktív hozzáállást és sok-sok infót, kérdést, megjegyzést, melyekből meggyőződésem, hogy én is és sok kollégám is tanultunk, igyekeztem ezekre a lehetőségekhez képest válaszokat is adni. Jövő héttől ebben a minőségemben már nem leszek elérhető, de bízom benne, hogy kollégáim igyekeznek nyomon követni a fórumot és a maguk módján információt megosztani. Üdvözlet: Tóth András
a FTA a két DVB-T MPEG-4 MUX-ra kerül,
tehát FTA-nél nem lesz technológiaváltás.
tartalomügyileg még nem lehet megmondani, hogy milyen konkrét változások lesznek, ez a csatornatárgyalások függvénye, nyilvánvalóan az a cél, hogy bővüljön a tartalom, pay-TV-re is jöjjön HD, stb-stb.
igen, most a két DVB-T MPEG-4 MUX kialakítása történik. Ezt követően elindul az előfizetők felé az új dekóderek kiosztása, majd márciustól körzetenként elindul a T2 átállás a másik három pay-TV MUX esetében.
a horvát példa is azt mutatja, hogy MPEG2-> T2 (+ esetleg még HEVC) átállás zajlik, DVB-T MPEG2 szolgáltatások már 9-13 évesek Európa szerte. tudtok mondani példát DVB-T MPEG-4 -> T2 átállásra (nem egyes MUX-ok T2-ben indítására, hanem teljes átállásra), mert hirtelen nekem nem ugrik be egyetlen példa sem. és csak FTA érdekel, pay-TV nem.
Mi lesz 2020 szept után, mikor lejár az engedély? Nem tudom, ki tudná megmondani. Talán a Hatóság. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, semmi. Én nem úgy látom, hogy jelenleg a mobilosok halom pénzért szeretnének azonnal újabb frekiket bezsebelni. Amit írtam, továbbra is áll, T2 átállásra igazából csak egy 4K átállás miatt lenne szükség. A 750 ezer felhasználónak mi szépet és jót tudna mondani bárki egy T-T2 átállás kapcsán, miért is vegyen 7-8 év elteltével STB-t vagy új tévét? Jobb minőség? Több csatorna? Már ilyen érv sincsen. Azt lehet mondani, hogy az állam realizál csomó bevételt, te meg finanszírozd az eszközcserédet, oldd meg valahogy vagy állj át más vételre...
ez ügyben szeretném leszögezni, hogy bárki bármit is ír le/olvas/terjeszt, jelenleg nincsen megállapodás az AH és a TV2 csoport között a Spíler TV terjesztéséről.
értelek és megértelek. egy technikai forduló még biztosan lesz hátra augusztus 1-jén, de akkor igyekszünk mindent elvégezni. de ahogy láthatod, folyamatosan jönnek a változások, még ősszel is.