Az Elite Squad zenéje nem volt rossz tőle. Mondjuk sok score nincs is a film alatt mert inkább a betétdalok dominálnak benne.
Megnéztem az Antarctica című filmet és meglepődtem hogy egy teljesen japán filmhez Vangelis írta a zenét. Totál szinti az egész, a film alatt mégsem idegesített annyira mint normál esetben. Külön is meg kell hallgatnom úgy érzem - valakinek tapasztalata a fent említett művel?
A film egyébként a népszerűvé vált Kutyahidegnek szolgált alapul. Azért aki megnézi látja hogy a Disney verzió igencsak gyerekbarát és a valósághoz sok köze nincs. Ettől persze még az is szívszorító (főleg az állatbarátoknak) de ez mégis magával ragadott a realizmusával. A Hachiko-val is ez volt az érzésem, a japán verzió nyomába sem ért az amcsi.
Hát nem tudom te mikor hallottad utoljára az eredetit de amit mondasz ebben a formában nem igaz. A kórus illetve az ének is tökéletes a zenében meg jelentős változtatás nincsen.
Jó magam is túl vagyok a TDKR-on. Sajnos kénytelen vagyok egyetérteni a kritikusok azon részével akik azt mondják ez a trilógia legrosszabb darabja. Egész film alatt nem éreztem benne azt a tüzet amit a korábbi két résznél semmilyen szinten. A karakterek ezúttal nem voltak annyira érdekesek mint korábban, Michael Caine volt az egyetlen kivétel és a Bale-es beszélgetésük egyértelműen a az egyetlen érzelemmel teli momentum a film alatt aminek volt is hatása - a záró részek túl sablonosak lettek. Az egész egy profin elkészített akció film de üres marad és csak pillanatokra tudott megfogni.
A bunyós jelenetek miatt volt a legnagyobb hiány érzetem mert a korábbi részekben mind ötletes volt és izgalmas de ennél a résznél teljesen átlagos volt. A klisés megoldások korábban nem voltak Nolan-ra jellemzőek és kissé vicces hogy pont a záró rész sikerült a legkiszámíthatóbbra és helyenként a legbénábbra (lásd rendőr roham).
A zenét illetően ami zavart hogy túl sokat nem tettek hozzá a korábbi részhez. Amíg az első két rész között jelentős különbségek vannak ez a munka majdnem a teljes TDK anyaga némi változtatással fűszerezve. A kántálást ügyesen szerkesztették bele ez ad némi pluszt de a többinél én abszolút ötlettelenséget éreztem.
Most hogy az összes részt láttam nyugodtan kijelenthetem hogy az első részt nem tudták felülmúlni csak a Joker karakterével a TKD-ban. A látvány, a zene mind egyre grandiózusabb lett de ettől még a Begins szintjét nem érték el.
Batman Begins : Film 10/10 Zene: 10/10
The Dark Knight: Film 10/9 Zene: 10/8
The Dark Knight Rises: Film 10/7 Zene 10/6
Az Attack The Block-nál pedig a kritika felső legalább 1 negyede nem jelenik meg. Egyből a szöveg fogad a borító kis kép meg a violin kulcsok is eltűntek pedig korábban rendben voltak amikor olvastam a kritikát.
Hát én is túl vagyok a Prometheus-on és azt kell mondjam régen csalódtam ekkorát egy nagy nevű rendezőben. Ezt a filmet 10/6-ra értékeltem imdb-n és akkor még nagyon elnéző voltam.
Nem is vártam egy Alien előzmény filmet hanem szimplán egy jó sci-fit ami jó sztorival rendelkezik és néha visszautalnak a régi klasszikus filmre talán 1-2 dologra még választ is adnak. Nos hát a sztori meglehetősen egyszerű és kiszámítható (utóbbiért hatalmas fekete pont) ebből következően semmi meglepi vagy csavar csak ide-oda csapongó történet. A karakterek kidolgozatlanok ezáltal szükségtelenek is - ennyi erővel én is szerepelhetnék benne :)
A logikai bukfencek mellett sem tudtam elmenni szó nélkül, ezek jelentik a másik nagy negatívumot - Laci gondolom szép nagy listát össze tudnál állítani belőle :) A kedvencem amin a feleségemmel jót röhögtünk a DNS egyezés volt aminek annyira örültek kedves szereplőink - egy általános műveltséggel rendelkezőnek is szemet szúr az ebből eredő gebasz (szándékosan nem részletezem a jelenetet).
Ennek a filmnek a forgatókönyve annyira rossz és átgondolatlan hogy csak ámultam rajta de a zenére sem tudok sok jót mondani. Összesen két rész volt amikor zenét is lehetett hallani ebből ugye a jobbik nem is Streitendfeld munkája a másik amikor a vihar elől menekülnek és kb 1 percig hallható. A többi részben semmit nem véltem felfedezni ami értékelhető lett volna ezért ez a zene nálam 10/4!
Igen igazad van most nézem hogy 2 track az ő nevéhez fűződik! Még csak most kezdtem bele eddig nem rossz bár űr horror zenétől sokat nem szoktam várni a régi Alien zenék óta:)
Hát egy említést azért megérdemel de csak ha névvel együtt idézel :)
A stáblistában egyébként fel van tüntetve Jamin Winans mint szerző illetve a track címe is ott van. Csak azért furcsa mert kb 15 perc score ha van az egész filmben ebből a legjelentősebb résznél (film vége) sem Streintenfeld zenéje szól:) Ettől függetlenül az a kevés amit írt hozzá nem rossz csak értelmetlen a felhasználása egy másik zenének. Persze nem egyedi jelenségről van szó.
Pont most néztem meg a Grey-t és ismerős volt a zene amit akkor hallottam mikor a tábortűznél beszélgetnek a szereplők. Nem hagyott nyugodni hát utánanéztem mert biztos voltam benne hogy megvan nekem is. Rövid keresgélés után rájöttem hogy az Ink c. film zenéje még 2010-ből. Az éve összefoglalókban meg is volt említve, jó tudni hogy Streitenfeldnek nem sok zenét kellett írnia a filmhez mégis felhasznált más alapanyagot. Ez olyan Jablonsky-s:)