Másfél évesen fogadtam örökbe, szökős volt és már első almon túl is volt. Azt hiszem a ,,neveltetését" ebből már lehet következtetni.
Hozzám került, de kezdő voltam, így hiába próbáltunk fejlődni, nem ment vagy nem úgy. Röviden csak annyi, hogy kiskutyákat és más állatokat levadászná, a nagyobb kutyákkal domináns,ami önmagában nem baj, de agresszióval intézné el. (Ma már tudom amúgy, hogy nem szocializálták és nem tanult meg helyesen kommunikálni.)Sokáig a legapróbb jelét se mutatta annak, hogy szeret/tisztel és amint pórázról lekerült, nemhogy nem jött vissza(mert az sem), hanem konkrétan több ezer nm-es helyen is azt kereste, hogyan léphet le. Pórázon rángatott stb. és az emberekre úgy szart, ahogy nem szégyellte. Szóval amiért én szerettem volna akkor kutyát, abból semmit sem kaptam. Tök jól tanítható volt, de csak otthon. Kinn semmi, még a kaja se érdekelte.
Több év után sikerült megfelelő segítséget találnom, így agilityzni kezdtünk. Szóval hosszú évek után lett élhető a közös életünk, nem tökéletes,de végre találtam benne örömöt, látszódott a fejlődés stb.
Mára is nagyon sok kontrollt igényel, mert vagy elveszik vagy nem finom módon kommunikálna, dolgoztunk az emberekre,hogy érdeklődöbb legyen. És végül az ő ,,leszarom a világot" stílusából tök jó, mert nem zavarja kb. semmi,ami terápia alatt jöhet, se hangos zaj, se a gyerekek csípései, ütései stb. tök jól bírja a fájdalmat, max. nekem jelez, hogy neki kicsit sok már, de ennyi. Hosszú évek után végre látszik a kutya hűsége az irányomba. Már oda meg vissza vagyok érte, hogy tudjuk egymást kezelni.
De nekem ő mindig ,,nem nomrális" kategória marad már, mert sosem viselkedett tipikusan úgy,ahogy én elképzelek egy terápiás állatot. Bár ami már régen is megvolt, az, hogy az emberektől mindent elvisel, tényleg.
Szóval ennyi. Már csak azt sajnálom, hogy egy tök klassz kutya, és milyen jó lehetett volna, ha kölyökként kaptam volna és tudom rendesen szocializálni, szerintem sokkal több dolgot meg tudunk volna tanulni és elérni közösen. Már 8 éves, nemrég lett csak hivatalos terápiás kutya, de az ő előéletével hihetetlen büszke vagyok már Rá.
Igen, Te nyilván láthatod rögtön ,,éles" helyzetben. Azért sokaknak ez nem adatik meg a vizsga előtt.
Viszont az nyilvánvaló, hogy a sérült gyerekek másképp bánnak a kutyával. De az egészséges gyerekeknél, főleg ha osztyálszinten nézzük, akkor is lehetnek elég meredek dolgok egy kutya számára. Pl. ha egyszerre hirtelen soakn körbeállják,zsibonganak, össze-vissza nyúlkálnak, fenyegetően/furán közelítik meg. Szóval ez sem bírja sok kutya. Pedig az egészséges gyerekek még a könnyeben koordinálhatóak témakörébe tartoznak
De tényleg az a lényeg, hogy a kutya szeresse. Én mindig megdöbbenek a kutyámon, hogy belőle ,,normális" kutya sem lesz és mégis terápiás lett. Nyilván amitől nem normális számomra, azt tudom kezelni vagy nem rakom olyan helyzetbe.
Sokszor még engem is megdöbbent, hogy nem az ajó terápiás kutya aki milliónyi trükköt tud.Oké, hogy ez egy nagy plusz, a sok trükk és elismerem, hogy nagyon hasznos.
De pont amit írsz, hogy türelmes, hogy kitartó, hogy bármit meg lehet vele csinálni stb....
A mi terápiás csoportunk már elfilózott rajta, hogy valahogy be kéne bizonyítani, hogy nem ad teljesen valós képet a vizsga a kutyáról terápiás alkalmasságáról.
Ha megnézitek a temperamentum feladatokat, amik elvileg ösztönből jönnek, ergo nem kell vagy mininális tanítást igényel, igen ám, de a kutyának még oly kellemetlen szituációt is meg lehet tanítani feladat címszóval. Aztán meg egy valós iylen helyzetbe már lehetne belőle baj...szóval ilyen vizsgarendszer mellett sok múlik az egyesület/alapítvány lelkiismeretén is, hogy adott esetben megmondják, hogy mi a véleményük egy adott párosról/kutyáról.
Durva sztori, ennyire durvában még nekem se volt részem. Pedig elhagyós kutyám nekem is van, csak őt mindig egész máshol lehet megtalálni
Az agarasoktól hallottam már többször, hogy ahol otthagyott téged ő oda megy vissza. De még egy sima mezőn se tudnék egyhelyben állni és várni, hátha visszajön, nemhogy egy forgalmas út esetében.
Tegnap pont beszéltem két agarassal és ők mondták, hogy igazából ha van nagy bekerített részed ahol tud bőven futni, akkor utána tök nyugisak meg minden. Pedig olyan szépek, de szerintem kicsit macerás a tartásuk olykor.
Visszaolvastam a témát és kb. full ,,zavarba" hoztatok.
Asztrum tudja, hogy a néhány éves jövőbe nézve terápiás kutyában gondolkodom, mert Odett lányom a maga 8 évével még optimális esetben sem fog már 5 évet se dolgozni.
Szóval nem túl nagy erőkkel, de azért mégis igyekszem alaposabban szemlélni a még alakulóban lévő elképzeléseimet.
Mostanában 3 fajtán akadt meg a szemem meg a gondolatom is:
gordon szetter
hovawart
beauceron
és akkor Ti itt kb. a 3 fajtát boncoljátok nekem
De amúgy viccet félretéve, a Ti fórumotokat mindig jó olvasni, olyan sokoldalú és sosem uncsi.
Nem a Te hibád. Találtad, jó, hogy beraktad, mert ritkán van azért ilyen részletes tájékoztatás, hogy képek,adatok és címek, csak hát kicsit összekutyulták.
Csak futólag néztem rá, de a Nikita of Gold Giant neve és adatai alatt a Benedetta of Coronita van.
A Luxor Dharma neve alatt van a Nikita képe, szóval elég kaotikus.
Benedetta neve alatt viszont jó kutya van már, csak más felvezetővel, ott konkrétan a Csillával.
Nagyjából csak ezeket a hibákat látom.
Az oroszok azért jóval nagyobbak és testesebbek, mint a snacik és a szőrük is batár nagy tud lenni, ha hagyják nőni meg burjánzani de az egyik nagy kedvencem az OFT és akkor elnézést a snaciktól.
/ 58 
Elküldve:
2013-05-05 18:59:41
Azt hiszem a ,,neveltetését" ebből már lehet következtetni.
és nem volt vele nagy gond, csak hát sok volt a új neki a ,,nagy kiállítások világában" a csarnokban.