| Találatok száma: 4 üzenet |
|
|
komádi
Tagság: 2006-02-14 22:33:47
Tagszám: #27073
Hozzászólások: 4
|
368.  Elküldve:
2008-04-09 16:52:44 |
[1.] |
Eddig mindig hazafi voltam, azt gondoltam, az embernek ki kell tartani, hűnek kell lennie a hazájához, de mostanában egyre inkább úgy látom, aki teheti, húzzon el innen mihamarább a 3,14-be! Oda, ahol nem ilyen szánalmas a helyzet!
|
| |
|
Zöldfülű  |
|
komádi
Tagság: 2006-02-14 22:33:47
Tagszám: #27073
Hozzászólások: 4
|
| 127. Elküldve:
2007-09-27 21:02:29 |
[2.] |
Sziasztok!
Az utóbbi hetekben találtam ezt a videót, és elég jól összefoglalja, miért szégyenletes Fletó tevékenysége. Mást vádol hazugsággal, aztán maga vallja be... azzal nem értek csak egyet, amire utalás történik, hogy kommunista lenne. Erről írtam a múltkoriban felrakott cikkemben.
http://www.youtube.com/watch?v=wEE3jMe3zKA&;mode=related&search=
Árpi
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
komádi
Tagság: 2006-02-14 22:33:47
Tagszám: #27073
Hozzászólások: 4
|
| 59. Elküldve:
2007-08-11 23:36:12 |
[3.] |
Sziasztok!
Ez az esszé jellegű írás még 3 évvel ezelőtt született, még a mostani kormányfő hatalomra kerülése előtt.
A POLITIKAI ELLENTÉT MIBENLÉTÉRŐL (2004. július vége)
Munkánknak a célja, hogy felvázolja a jelenlegi valós magyarországi politikai rendszert és annak szereplőit. Szó lesz a vezető politikai pártokról, ám az írás célja semmiképpen sem lehet az egyes konkrét pártok értékelése, minősítése, pusztán a politikai rendszerben elfoglalt helyük alapján írjuk le őket.
Politikai ellentétről van-e szó, és mi ennek a lényege?
Mivel parlamenti demokrácia van Magyarországon, továbbá 1990 óta négyévenként mindig kormányváltásra került sor, mostanra teljesen természetes dolog két szembenálló politikai blokkról, a pártok szorosabb vagy lazább szövetségéről beszélni. Ez persze csakis úgy lehetséges, ha ezek a pártok különböző politikai programokkal jelentkeznek, másféle politizálást ígérnek a választópolgárok számára. Mi akkor a politikájuk különbözőségének a lényege? Rögtön rávághatja bárki, hogy a baloldal és a jobboldal állnak szemben egymással. Ez az ellentét viszont – hacsak nem a KRESZ-ben megszokott értelmezését nézzük – korántsem egyértelmű. Az 1987-ben Budapesten, az Akadémiai Kiadó által kiadott Magyar Értelmező Kéziszótár szerint a baloldal jelentése: "Radikálisan haladó, demokratikus" (I. kötet 87. o.). Ugyanitt a jobboldal definíciója: "Polgári parlamentben a haladásellenes pártok, képviselők összessége" (I. kötet 626. o.). Könnyen láthatjuk, hogy ezek a definíciók nem tükrözik a jelenlegi tömörülések közti különbségeket. Mivel felmerülhet, hogy a rendszerváltás miatt 1987 óta talán átértékelődött az adott különbség, elővettük a Le Robert micro francia egynyelvű szótárt (Párizs, 1997). Ha ugyanis történetileg nézzük, a baloldal és jobboldal elnevezéseket eredetileg a XVIII. századi Franciaországban használták. Azt meg kell jegyeznünk, hogy mivel ez a kötet nem enciklopédiai, hanem nyelvi értelmező szótár, az olvasó nem várhat annyira precíz, pontos definíciókat, mint az előbbiben várhatna. Csalódnunk kellett, a meghatározások majdnem szóról-szóra ugyanazok, mint a Magyar Értelmező Kéziszótárban: LA GAUCHE: "les gens qui professent des idées avancées, progressistes" (583. o.). LA DROITE: "les députés des partis conservateurs…" (401. o.). Ezeknél a definícióknál már az is pontosabb képet ad, ha egy átlagos (nem feltétlenül magyar, európai vagy Európán kívüli) embert megkérdezünk, ő hogyan értelmezi e különbséget. A válasz nagyjából ilyen lehetne: a jobboldal a tőkések érdekeit, a baloldal pedig a dolgozók, a munkásosztály érdekeit képviselve politizál. Ez már egy sokkal helytállóbb különbség lehetne. Ám ez is támadható egyrészt elvi, másrészt gyakorlati síkon. Kezdjük az előbbivel: Amikor tőkésekről beszél valaki, hajlamos lehet ezt a XIX. századi szabad versenyes kapitalizmus korában kialakult értelmezésben használni. Azóta azonban a tőkének számos megnyilvánulási formája kialakult, többféle cégforma, többféle típusú gazdasági társaság létezik. Céget alapítani ma már nem annyira távoli, elérhetetlen dolog, mint az kétszáz évvel ezelőtt volt. A szaktudás is könnyebben megszerezhető. Egyszóval, ma Magyarországon nagyon sok ember esetében igaz, hogy munkavállalóból munkaadóvá válhat, illetve fordítva, attól függően, hogy mi előnyösebb a számára. Egyszóval idejétmúlt dolog a mai Magyarországon a hagyományos tőkés–munkás ellentétről beszélni. Ami a gyakorlati síkot illeti, itt néhány konkrét kormányzati lépést kell megemlítenünk: ha egy külföldinek elmesélnénk, hogy hazánkban volt egy kormány, amelyik bevezette a felsőoktatási intézményekben a tandíjat, míg egy másik eltörölte ezeket az első diploma megszerzéséig, illetve az egyik szabadárassá szeretné tenni a lakossági földgázt, egy másik pedig gátat szabott a földgázár emelésének, harmadsorban pedig pl. az első az állami fogászati kezelésekre díjakat vetett ki, míg a másik ezeket eltörölte, és akkor ezek után megkérdeznénk, hogy szerinte melyik a baloldali és melyik a jobboldali kormány, akkor szinte biztos, hogy az előbbire mondaná, hogy jobboldali, míg az utóbbira azt, hogy baloldali. Pedig a valóságban a kormányok ettől eltérően, ennek ellenkezőjeképpen aposztrofálják magukat és egymást. Ha pedig valakinek mégis eszébe jut, hogy ez így mégiscsak furcsa, azt rögtön az úgynevezett "jobboldal" (Fidesz, MDF, FKGP, stb.) szószólójának tekintik, és nem gondolják, hogy a politikai szembenállás lényegét szeretné megragadni. Pedig tudvalevő, hogy az MSZMP azért alakulhatott át a Magyar Szocialista Párttá, mert ezt a változást egyes pénzpiaci vezetői kezdeményezték: "Gyakorlatilag a Kádár-rezsim reformereiből lettek az első kapitalisták. Amikor az MSZMP-ből létrejövő MSZP a baloldal pártjaként pozicionálta magát, azonnal szembesülnie kellett azzal, hogy holdudvarának jelentés részét az új, kapitalista elit alkotja, míg szavazói a munkásréteghez tartoznak" - idézi Bozóki Andrást a 168 óra újságírója, Pitrolffy Tamara (168 óra, 2004. Február 5., 14.o. (a hetilap címoldalán 2004. Január 5. szerepel).
Úgy gondoljuk, hogy a politikai attitűd nem esetleges, hanem a választó, az ember személyiségére jellemző. A választók politikai véleményének a különbözősége nem feltétlenül csak azt jelenti, hogy a társadalom megosztott, hanem azt is, hogy ez által, amennyiben valaki elárulja politikai attitűdjét, képet kaphatunk személyiségvonásairól. Talán nem volt ez így mindig, mert a '90-es évek elején, röviddel a rendszerváltás után sokan csak esetleges hangulatuk alapján, "hasraütésszerűen" szavaztak. Ma viszont, tizennégy évvel a rendszerváltás után, miután tulajdonképpen az össze nagyobb párt volt már hatalmon valamilyen koalícióban, egy érett gondolkodású választó egész személyiségét tükrözi, hogy melyik pártra adja le a szavazatát. Ennek oka pedig az, hogy a politikát ugyanazok az erők mozgatják, mint amelyek a mindennapi cselekedeteinket, döntéseinket, véleményünket és állásfoglalásainkat is. Erről itt bővebben nem kívánunk szót ejteni.
Kezdjük a pártok "hagyományos" elemzésével. E szerint a mai magyarországi politikai paletta a "szélsőbal"-tól a "szélsőjobb"-ig terjed. A Munkáspártot nevezik radikálisan baloldalinak, rögtön utána az Magyar Szocialista Párt található, amelyik jelenleg kormányzati pozícióban van a Szabad Demokraták Szövetségével, hazánk liberális pártjával, amelyik ezért az MSZP-től kevéssel jobbra található. A 2002-es választásokon feltűnt egy Centrumpárt nevű szervezet, amelyről azonban keveset hallani az utóbbi időben (véleményünk szerint nem véletlenül). Ettől jobbra található a Magyar Demokrata Fórum, a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, illetve a Fidesz Magyar Polgári Szövetség. Feltűnt még egy Jobbik nevű szervezet az utóbbi időben. A szélsőjobboldalt pedig a Magyar Igazság és Élet Pártja képviseli a hagyományos felosztás szerint.
Szemléletesen:
Munkáspárt-MSZP-SZDSZ-Centrumpárt-MDF/FKGP/KDNP-Fidesz-MPSZ-Jobbik-MIÉP
Mivel láttuk, hogy ha van is értelme a baloldal és a jobboldal ellentétéről beszélni, akkor az nem a hagyományos értelmezés szerinti tőkés–munkás ellentét. Miben különböznek hát e pártok? A huszadik század vérzivataros történelme alaposan átformálta az emberek politikai gondolkodásmódját. Több megoldási kísérlet született, de a fejlődés garanciájának a hagyományos polgári demokrácia tűnik, mind a hitleri fasizmus, mind a sztálini kommunizmus, mind pedig az engedékenyebb gulyáskommunizmus zsákutcába torkolltak. Ezeknek a rendszerek a megdöntése/megdőlése után, a fejlődés magasabb szintjét elérve, mi lehet a kétféle politikai vezetés, az irányítás közötti valós különbség? Véleményünk szerint abban áll a különbség, hogy melyik párt mennyire köti normákhoz, alapelvekhez a vezetést. Ez nem csak politikai kérdés, az egyes emberekre nézve is igaz, hogy többé vagy kevésbé normákhoz kötik az életüket. A huszadik század szélsőséges politikai megnyilvánulásai nem voltak mentesek e normáktól, sőt a lényegük volt, hogy valamilyen normát állítottak fel, és ahhoz szélsőségesen ragaszkodtak.
E felosztás szerint az egyik szélsőséget a liberális párt, azaz az SZDSZ, a másikat pedig a MIÉP képviseli. A liberalizmus lényege ugyanis pontosan az, hogy az embereket természetükből adódóan szabadnak láttassa a saját szemükben, anélkül, hogy ezért bármiféle normához ragaszkodnának, bármiféle eszmét, ideológiát követnének. furcsának tűnik, hogy az SZDSZ-t mint szélsőséges politikai pártot mutatjuk be, ám a furcsaság oka abban rejlik, hogy mára a XX. századi, valamilyen eltorzított ideológiát képviselő szélsőségek (fasizmus, kommunizmus) kora letűnt. Az is említésre méltó, hogy az idén júniusban megtartott európai parlamenti választásokon az egyik szavazókörben egyedül a szabad demokraták képviselője tiltakozott az ellen, hogy a szavazókör (osztályterem) falán fennmaradjon a kereszt. II. János Pál pápa is a liberalizmust említette mint a jelenkor nagy veszélyét. A szabad demokratáktól távolabb (jobbra) találjuk az MSZP-t, amelyik elég bizonytalan helyzetben van. Szociáldemokrata pártnak szeretné mutatni magát a szavazói felé, de ez nehezen sikerül a fentebb említett okok, vagyis kommunista múlt, illetve a miatt, hogy a változásokat a magyarországi tőkések kezdeményezték. Az bizonyos, hogy az egykori, 1990 előtti ideológiához a párt nem ragaszkodhat. Véleményünk szerint ezzel a bizonytalan, határozatlan helyzettel magyarázható az is, hogy a kapott szavazatokhoz képest oly kevés miniszteri tárcát tudhattak magukénak a 2002-es választások után az MSZP politikusai az SZDSZ-szel szemben. A szocialistáktól egy fokozattal jobbra található a Munkáspárt. Sokan könnyen rámondják a pártra, hogy a "szélsőbaloldalt" képviseli, ez azonban kétséges. A mi szempontjaink szerint semmiképpen nem szélsőséges a párt, mert egyáltalán valamilyen ideológiát képvisel, noha nem teljesen ugyanazt, mint az egykori kommunisták, de mégis valami abból eredeztethetőt. Csakhogy, ami az előző rendszerben szélsőségnek számított, az ma már nem az. Hégeli logikával megközelítve a dolgokat, volt egy tézis: a kapitalizmus, volt egy antitézis: a kommunizmus, illetve a létező szocializmus, s a kettő szintézise lett mára Magyarországon és a keleti blokk többi országában a mostani rendszer az összes tulajdonságával együtt. Jelen esetben az antitézist nem a kommunizmus vagy a fasizmus képviseli, hanem az emberi normák alól felszabadítani kívánó, mindent relativisztikussá tévő liberalizmus. Kérdés az is, fennmarad-e a Munkáspárt hosszú távon, bár ha azt nézzük, hogy tagjai, vezetői között megtalálhatók a fiatalabb generáció képviselői is, akkor pozitív kell, hogy legyen a válaszunk. Ettől jobbra találjuk az úgynevezett "jobbközép" pártokat: Fidesz-MPSZ, MDF, FKGP, KDNP. Lehetséges, hogy e pártokat jobban ismerők tudnának köztük különbséget tenni a jelen cikkben kifejtett szempontok alapján, mi azonban erre nem vállalkozunk, hangsúlyozzuk, hogy azért nem, mert munkánk teoretikus politológiai írás. Véleményünk szerint mind a négy párt ugyanannak az ideológiának az alapján, azaz keresztény alapokról kiindulva politizál. Ezektől kicsit jobbra található a Jobbik elnevezésű szervezet. A szerző ismeretei alapján radikalizmusba hajló pártról van szó, amelyik a keresztény és a nemzeti ideológiát tekinti normának, ám az ember szabadságát korlátozza. Ez még inkább igaz a MIÉP-re, amelyik odáig megy, hogy egyes embertípusokat mások elé helyez, értékesebbnek tart. Ezt egész egyszerűen rasszizmusnak hívják. Annak, hogy a jelen helyzetben a nemzeti-keresztény ideológia, és nem a munkáshatalom ideológiájának a képviselői találhatók meg az egyik szélsőséges pozícióban (mint láttuk, a másik szélsőséget lefoglalta magának az SZDSZ), az a történelmi előzmény is adhatja magyarázatát, hogy a létező szocializmus kudarcot vallott, az embereknek elegük lett belőle.
Szemléletesen:
SZDSZ - MSZP-Munkáspárt- MDF/FKGP/KDNP/Fidesz-MPSZ-Jobbik-MIÉP
Politikai attitűdök és a nevelési típusok
Mint említettük, a politikai beállítódás szorosan összefügg az ember személyiségvonásaival. Úgy gondoljuk, a pszichológiából jól ismert nevelési attitűdök jól megfeleltethetőek az egyes politikai/politikusi felfogásoknak. Mivel itt elsősorban azt szeretnénk bemutatni, hogy a megfeleltethetőség valóban létezik, nem pusztán a mai közéletben megtalálható pártokat vesszük szemügyre.
A pszichológiában két paraméter mentén haladunk: hideg–meleg, illetve korlátozó–engedékeny, amelyből ezeknek kapcsolódása (Descartes-szorzata) révén négy szülői, nevelői típusról beszélünk: hideg korlátozó, hideg engedékeny, meleg korlátozó, meleg engedékeny. Úgy vélem, a jelen keretek között ezeket nem szükséges alaposabban magyarázni, az elnevezések magukért beszélnek. Meglátásunk szerint a hideg korlátozó attitűd a politikai magatartásban a szélsőjobboldali, radikális nézeteket valló (radikálisan nemzeti, nacionalista, fasiszta) pártokra és kormányzati rendszerekre jellemző. Ezek korlátozzák az egyének szabadságát, anélkül, hogy biztosítanák számukra az egyéni és társadalmi boldogulás lehetőségét. A hideg engedékeny attitűdnek a liberális politika feleltethető meg, amely nem korlátozza ugyan az egyének szabadságát, sőt, éppen ellenkezőleg, mindenkinek ugyanazt a szabadságot garantálja, ugyanakkor a (szabad versenyes) kapitalizmus belső törvényei értelmében a gyengébbek elkerülhetetlenül leszakadnak, alulmaradnak a versenyben. (A szélsőjobboldali kormányzatokhoz hasonlóan) a liberális kormányzatok sem vállalják fel a gondoskodó állam szerepét, mint ahogy a hideg attitűddel rendelkező szülő sem gondoskodik megfelelően gyermeke fizikai és lelki szükségleteiről. Ennek lehet az ellenpólusa a meleg korlátozó attitűd a nevelésben, amely igyekszik biztosítani gyermeke számára a fejlődéshez szükséges fizikai, lelki és minden egyéb feltételt, ám ezt oly módon teszi, hogy közben meggátolja, hogy gyermeke szabadon válasszon alternatívák között, megmérje magát, így bizonyos mértékben a fejlődést akadályozza. Nem nehéz belátni, hogy ennek a nevelői típusnak az 1990 előtti létező szocializmus rendszere feleltethető meg. Ebben a rendszerben névlegesen mindaz biztosítva volt, amire valakinek szüksége van, hogy embernek érezze magát: a munkához, tanuláshoz való jog, ingyenes orvosi ellátás, állami nyugdíj, (tanácsi) lakás, vállalati beutalók, stb. Hiányzott azonban a szabad döntés lehetősége, az állampolgár nem választhatta meg szabadon parlamenti képviselőjét, tanácselnökét, vallását, nem gyakorolhatta a polgári szabadságjogokat (gyülekezési-, sajtó-, szólásszabadság). Sokáig nem volt meg a szabad vállalkozás, cégalapítás lehetősége, sőt, az állam büntette az egyéni kezdeményezéseket (biztosan sokan emlékeznek még a "cseresznyemagos" esetére, aki börtönben végezte, mivel "ellopta" a vállalat által úgyis kidobandó cseresznyemagokat, és saját céljára akarta felhasználni őket). Hátra van még a meleg engedékeny attitűd jellemzése. Az ilyen attitűddel rendelkező szülő nemcsak gondját viseli gyermekének, de engedi is, hogy (ésszerű keretek között) saját magát kipróbálva, fejlődjön, tapasztalatokban növekedjen, minél hamarabb önállósodjon. Milyen politikai, kormányzati rendszer feleltethető meg ennek az attitűdnek? Nem lehet az ilyen politizálásra egyértelműen valamilyen címkét ragasztani, ezért itt kénytelenek vagyunk egy konkrét pártkoalíciót megnevezni. Úgy gondoljuk, az 1998 és 2002 között Magyarországon hatalmon lévő Fidesz–MDF kormány megközelítette ezt a típust. Meleg attitűddel rendelkezett, hiszen igyekezett megóvni az állampolgárokat a rájuk leselkedő veszélyektől (pl. maffiaellenes törvény), az erejüket felülmúló megkerülhetetlen kiadásoktól (gázáremelés visszaszorítása, stb.), a határokon túl élő honfitársainkra is gondolt. Egyszersmind az engedékeny típusba is tartozott, mert az állampolgárok boldogulását az által is elő kívánta mozdítani, hogy távlatokat nyitott előttük (Széchenyi-terv, Ország-imázs központ, stb.).
Úgy látjuk tehát, hogy a fentiekben bemutatott politikai paletta két "széle" képviseli a hideg attitűdöt, az állampolgárokról való gondoskodás hiányát (a jelen magyarországi politikai viszonyok közepette a MIÉP és az SZDSZ testesítik meg az ilyen politizálást). A középen található pártok viszont melegebb attitűddel rendelkeznek, jobban odafigyelnek szavazóik fejlődésének lehetőségére. Az itt említett két, meleg attitűdű kormányzat, a hajdani létező szocializmus, illetve a Fidesz-MDF kormányt az is összekötötte, hogy valamilyen eszme, ideológia követői voltak. Ez a két eszme pedig a kommunizmus, illetve a kereszténység. A két kormányzat közti különbség lényege pontosan abban állt, ami a két eszme között is megtalálható: a kommunizmus az állampolgárra ráerőltetett, oktrojált ideológia volt, míg a kereszténység lényegénél fogva magában foglalja a szabad választás, a szabad döntés lehetőségét.
Liberalizmus és tolerancia vagy a másik emberre való odafigyelés?
Mint láttuk, a liberális politika elsősorban a szabadságot, a szabad választást tűzi zászlajára. A kereszténységről is elmondtuk, hogy lényege a 'jobbá, jobb emberré válás' tanítása mellett a jó és rossz közti választás lehetőségének biztosítása a hívek számára. Ugyanakkor a különbség abban rejlik, hogy az előbbi irányzat alapjában véve hideg, az utóbbi alapjában véve meleg attitűddel rendelkezik, a szeretet parancsolatát követi. Ezt illusztrálandó, nézzük meg, hogy a liberalizmus egy másik sokat hangoztatott kulcsszava, a tolerancia, és ennek gyakorlása hogyan értelmezhető és hogyan nem a mi meglátásunk szerint.
Alapfelfogásunk az, hogy a tolerancia gyakorlására ott nyílik nagy lehetőség, ahol az emberek közötti kapcsolat nem elég közeli, mondhatnánk azt is, hogy viszonylag hideg. Sokkal több lehetőségünk van toleranciát gyakorolni egy tőlünk távolabb álló emberrel, mint egy hozzánk közel állóval. A hozzánk közel álló emberrel pedig könnyebb odafigyelőnek lenni, mint toleránsnak. A következő példa segít: ha szomszédom befesti zöldre a haját, akkor lehetőségem van rá, hogy toleráljam, minden piszkálódó megjegyzés nélkül kezeljem az esetet. Ha egy távoli (felnőtt) unokatestvérem teszi ugyanezt, és ráhagyom a dolgot, az is lehet tolerancia, de ha nem szólok semmit, akkor az már némiképp közömbösség is. Ha tizenöt éves fiam ül le úgy ebédelni vasárnap, hogy kakastaréjra vágott haja zöldre van festve, és nem szólok semmit, akkor az már semmiképpen nem lehet tolerancia, csak közöny a részemről, hiszen ez hideg engedékeny attitűdű szülőre valló cselekedet lenne. Tehát egy közeli hozzátartozónkkal sokkal több lehetőségünk van az odafigyelést, megértést gyakorolni, mind egy idegennel, akivel viszont toleránsak lehetünk. Nem mintha valaki nem lehetne toleráns a saját gyerekével szemben is. Ha pl. harmincöt éves fiam meghív a hétvégére családi házukba, és azt látom, hogy a ház tanácsom ellenére nem fehérre, hanem zöldre van festve, és ezért jól letorkollom a fiamat, akkor ezzel bizony nem odafigyelést, hanem intoleranciát tanúsítok. Összegzésképpen és következtetésképpen azonban elmondhatjuk, hogy azoknál az egyéneknél, családoknál, országoknál, stb., amelyek nagy fokú toleranciájukról ismertek, felmerül a gyanú, hogy nem fordulnak elég szeretettel mások felé.
Antiszemitizmus a mai Magyarországon?
Nagyon sokat vitatott téma ez mostanában, aminek számos oka van. Jelen munkában nem kívánunk foglalkozni az antiszemitizmus világméretű okaival és megjelenési formájával, kizárólag a hazánkban uralkodó viszonyokat tekintjük át. Ha reálisan nézzük a képet, nem mondhatjuk, hogy ma Magyarországon nincs antiszemitizmus. Létezik olyan hetilap Magyarországon, amelynek néha egy számában alig-alig találni olyan cikket, amely – többnyire burkoltan – ne mondaná azt, hogy a zsidókat okolhatjuk bajainkért, a magyarság mostoha helyzetéért. Gusztos Péter SZDSZ-es képviselő az év elején azt mondta, hogy "a jobboldal politikai közösségének gondolkodásában nem elhanyagolható szerepe van az antiszemitizmusnak". Nagy József készített vele interjút a 168 óra fentebb már hivatkozott számában (168 óra, 2004. Február 5., 12 – 13.o. (a hetilap címoldalán 2004. Január 5. szerepel). A merész kijelentés nem nélkülöz minden alapot. Az újságíró talán csak azt a keresztkérdést nem tette fel a képviselő úrnak, hogy mi a helyzet a zsidó származású jobboldaliakkal, akikből egyáltalán nem olyan kevés van? Itt, ezen a ponton szeretnénk elhatárolódni a zsidókat, zsidó származású embereket sújtó ítéletektől, bármiféle kollektív bűnösséget kimondó általánosítástól. Mindig minden érmének két oldala van. Az a hazájára büszke magyar, aki lenézi és megveti az amerikaiakat külpolitikájuk miatt (amely tárgyalására nem térünk itt ki), hasonlóan feszélyezett helyzetbe kerülhet, mint egy külföldre utazó amerikai, ha a Kárpát-medence távolabb eső pontjaira látogat el. Ránk, magyarokra ugyanis jellemző, hogy a Kárpát-medence privilegizált, kiválasztott lakóinak tekintsük magukat, ám mélységesen fel vagyunk háborodva, ha egy amerikaitól látjuk ugyanezt az egész földkerekség vonatkozásában. Már csak azért is értelmetlen dolog az emberek e csoportját elítélni, mert a magyarság sorai között számos olyan család van, akik a történelem során zsidókkal keveredtek, és a jövőben várhatóan teljesen végbemegy ez a keveredés, asszimiláció. De visszatérve a főbb témánkhoz, miért nem szeretik sokan a zsidókat? Azért is foglalkozunk e kérdéssel, mert a központi gondolattal összefüggésben áll. Véleményünk szerint a számos zsidó vagy zsidó származású emberre jellemző egyfajta végletesség, amely végletesség pontosan a bemutatott skála két végpontjának egyikéhez való kötődés. Röviden: találkozni lehet zsidókkal, akikre vagy a bármiféle norma fölöslegesnek tartása, vagy pedig a normák túlhangsúlyozása, túl merev betartása a jellemző. Az előbbire elég sok példa adódik a mai, erősen liberalizálódó világunkban. Az utóbbira a legeslegklasszikusabb példa az ószövetségi zsidók viselkedése lehet, sőt, talán még eklatánsabb példa a farizeusoké, akik a normákat az emberek fölé helyezték, a törvény betartását önmagáért, nem pedig valami magasztosabb cél, felsőbbrendű jutalom elnyeréséért tartották fontosnak. Mindez persze azt is jelenti, hogy a szélsőségek közti csapongás távolról sem igaz minden egyes zsidó (zsidó származású) emberre. Említhetjük még az 1917-es oroszországi hatalomátvétel zsidó származású főkolomposait is, akik szintén egy (azóta bizonyítottan életképtelen) eszmerendszert próbáltak mereven átültetni a gyakorlatba, amelynek sok millió ember köszönhette szerencsétlenségét, vagy éppenséggel a halálát. Ahogy már említettük, e két szélsőségre nem a meleg, hanem a hideg, szeretet nélküli attitűd a jellemző. Szeretetet viszont akkor tud kifejleszteni magában az ember, ha sokan szeretik minél jobban, tehát a zsidókkal szemben tanúsított ellenséges és gyűlölködő magatartás csak rosszabbá leszi a helyzetet… Abban is nagyon reménykedünk, hogy ezzel az okfejtéssel nem bántunk meg senkit!
Egyébként, ha Magyarországról van szó, akkor az antiszemitizmus legalább két fajtáját kell megemlíteni. Az egyik ezek közül a világon általánosabban elterjedt gazdasági antiszemitizmus, amely szerint a zsidók mindenütt minden gazdasági, pénzügyi hatalmat magukhoz szeretnének ragadni. Itt ezzel a kérdéssel, történelmi okaival nem foglalkozunk, de nem szeretnénk, ha bárki azzal vádolna minket, hogy a zsidóságot tesszük felelőssé a magyarországi gazdaság helyzetéért, tehát elhatároljuk magunkat ettől a gondolkodásmódtól. A második fajta zsidó–nem zsidó ellentét sem kizárólag hazánkra jellemző. A zsidóság a keresztény gondolkodásban Isten választott népe, tehát úgy vélhető, hogy egyfajta spirituális többlettel rendelkezik. Ezen kívül a kultúrában, tudományokban és művészetekben szintén sok jeles képviselőjével találkozhatunk a zsidóságnak. Ugyanakkor mi magyarok is büszkén és jogosan valljuk magunkat nemcsak a Kárpát-medence, de egész Európa, sőt az egész világ kivételesen tehetséges, és kivételesen jelentőségteljes szereppel felruházott képviselőjének. Így egyfajta versengés elkerülhetetlen, ám ez a versengés mindenképpen a fair play szabályai szerint kell, hogy végbemenjen, semmiképpen nem az ellenségeskedés útján. Sőt, a legjobb az lenne, ha összefognának a zsidók és nem zsidók a közös célok megvalósításáért és a közös értékek megteremtésért.
Összefoglalás
Munkánk fő célja az volt, hogy bemutassuk, a politikai ellentét a jobboldal és baloldal között, noha kapitalizmus van, többé nem a tőkések és a munkások közti ellentét, hanem a bizonyos normát vallók és a normák nélkül élők ellentéte, amely tendencia egyre jobban kirajzolódik, és (a jövőben) még inkább egyértelművé fog válni.
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
komádi
Tagság: 2006-02-14 22:33:47
Tagszám: #27073
Hozzászólások: 4
|
| 29. Elküldve:
2006-03-29 23:56:50 |
[4.] |
Gratulálok, elég kevés embernek megy így a leszokás egyik napról a másikra!
|
| |
|
[válaszok erre: #30]
|
[előzmény: (28) torzo52, 2006-03-18 06:39:15]
|
|
| Zöldfülű |
|
|
