Eromi
Tagság: 2006-03-13 14:16:23
Tagszám: #28354
Hozzászólások: 15016
|
1.  Elküldve: 2007-07-30 13:42:25, Gondolatok az internet használatáról, fórumozásról, jogról, etikáról
|
[22.] |
Elolvasok mostanában ilyen témában egy két cikket, tanulmányt, és jogszabályt.Természetesen ez nem az én szakmám, de talán másnak is érdekes lehet, most idézek egy tanulmányból, amelyet dr. Bayer Judit írt.Ez egy dokrtori értekezés, ami A háló szabadsága címmel jelent meg.
forrás:
A háló szabadsága
..........................
Mindettől függetlenül is, nyilvánvalóan jogos az igény, hogy a személyiségi jogokat valóban sértő állítások miatt a sértett fél elégtételt kapjon. Ennek érdekében indokolt lehet a személyazonosság felfedésére kötelezés is. Másrészről viszont káros lenne, ha a személyazonosság felfedése és a perrel fenyegetés a jogos kritikával szembeni fegyverré válna.
Ismert tény, hogy az anonim hozzászólást lehetővé tevő fórumokon rendszeresen eldurvul a hangnem. Ez ellen moderátor segítségével lehet fellépni, aki kiszűri trágár megjegyzéseket. Az udvarias formában megfogalmazott hazugságokkal szemben azonban a moderátor is tehetetlen. Az anonim közlés pozitív és negatív vonásait szemlélteti a következő két eset. Egy amerikai egyetemen az internetről szóló szeminárium résztvevői álneveken működtetett fórumot hoztak létre az órák közötti eszmecsere céljából. Néhány héttel a kezdet után az egyik résztvevő rasszista megjegyzéseket tett, amelyet követően heves, indulatos vita alakult ki. A szeminárium tagjai már az órákon is gyanakodva méregették egymást, elmaradoztak: a kísérlet csúful végződött.[147] A másik esetben egy baráti társaság tagjai leveleztek (chat-eltek) egymással rendszeresen. Felvetődött az ötlet, hogy szexuális problémákat is megvitassanak egymással. E célból úgy döntöttek, hogy az őszinteség megkönnyítése érdekében álneveket fognak használni. Ők a javukra fordították az internetes kommunikációnak ezt a lehetőségét.
Az anonim közzététel valódi érték, amelyet kár lenne veszni hagyni néhány felelőtlen rágalmazó miatt. A kommunikáció fejlődésére kedvező hatással lehet, ha némi felelősségérzet alakul ki a hozzászólókban, amennyiben tisztában vannak azzal, hogy ha valakit megsértenek személyiségi jogaiban, akkor azért felelősségre vonhatóak. Csakhogy ha akkor is fenyeget a felelősségre vonás, és a leleplezés veszélye, ha valaki nem megy túl a véleménynyilvánítási szabadság határain, az kedvezőtlen, bénító hatást (chilling effect) fejt ki. A bíróságok számára is sokszor nehézséget okoz annak elhatárolása, hogy hol végződik a véleménynyilvánítási szabadság, és hol kezdődik a másik személy sérelme. Nem lenne helyes, ha állandó veszély fenyegetné azt, aki jogos kritikát fogalmaz meg, vagy olyan nézetének ad hangot - kulturált formában - amely mások nemtetszését válthatja ki. Ezért minimálisan elvárható lenne, hogy a bíróság csak akkor rendelje el a személyazonosság feltárását, ha legalább valószínűsítve látja a jogsértést. Ehhez előzetesen meg kell vizsgálnia az ügyiratot, és egy előzetes véleményt alkotnia az esetről. Ugyanakkor félő, hogy ezzel a bíróság prejudikációt alkotna, és a későbbiekben már a tüzetesebb vizsgálatot mellőzve, automatikusan helyt adna a kérelemnek. A másik, véleményem szerint kedvező lehetőség, hogy a személyazonosságot felderítik ugyan, de azt a bíróság zártan kezeli mindaddig, amíg az elmarasztaló ítéletet meg nem hozta. Ezzel elejét venné annak a gyakorlatnak is, hogy pusztán a személyazonosság kiderítésének szándékával indítsanak keresetet, amit azután visszavonnak, mert ez a bíróságokra is felesleges terhet ró - mivel, ha nincs elmarasztaló ítélet, akkor nincs leleplezés sem. Még biztonságosabb lenne, ha az internetszolgáltató csak annyit jelezne vissza, hogy meg tudta-e állapítani az illető személyazonosságát, és azt készenlétben tartaná arra az esetre, ha elmarasztaló ítélet születik vele szemben. Az eljárás során a bíróság sem szerezne tudomást a személyazonosságról. E módszer hátránya viszont, hogy a bíróság nem lenne képes az alperes körülményeinek megítélésére, ami az adott esetben lényeges lehet, és a bizonyítási eljárás lefolytatása is nehézségekbe ütközne.
A személyazonosság feltárásán túl a perrel járó kellemetlenségek is bénító hatást fejthetnek ki. Egy magánszemély számára nem csak az elmarasztaló ítélet jelenti a problémát, hanem maga a pereskedés ténye is: ügyvédről kell gondoskodnia, és megjelenési kötelezettsége van, amely számos járulékos költséggel jár. Learned Hand bíró azt állította magáról, hogy a betegségen és a halálon kívül semmitől sem fél jobban, mint a pereskedéstől.[148]
A perrel fenyegetés elrettentő erejét ki is használta a Healthsouth vállalat a Peter Krum-mal szemben megnyert pere után. Azon a fórumon, amelyen korábban a rágalmak is megjelentek, közzétett egy közleményt, amelyben figyelmeztette a résztvevőket, hogy nem bízhatnak a névtelenségben, ha valótlan és sértő megjegyzéseket tesznek közzé. A közleményt Peter Krum - bíróság által elrendelt - helyreigazító közleménye nyomatékosította.[149]
A perrel fenyegetőzés megfélemlítés céljával történő alkalmazását és az átlagember kiszolgáltatottságát jelzi az Osborne v. U-Haul International Inc. eset. John Osborne gépkocsit kölcsönzött, amely útja során többször is lerobbant. E kellemetlenség mellett ráadásul a vállalat még a javítás költségeit is vele akarta megfizettetni. Hiába emelt panaszt a megfelelő fórumokon, nem kapott orvoslatot. Bánatát azzal próbálta csökkenteni, hogy létesített egy honlapot, amelyen közzétette a történetét, és más hasonló cipőben járó fogyasztók számára is fórumot teremtett. A vállalat erre jó hírnév megsértése címén eljárást indított Osborne ellen, méghozzá székhelyén, Arizona államban, amely az alperes lakhelyétől (Georgia) távol esett. Osborne úgy érezte, a pereskedés helyének kiválasztása arra irányul, hogy ne vehessen részt az eljárásban, és így védekezés hiányában elmarasztaló ítélet születhessen. Az ACLU (American Civil Liberties Union) és az EFF (Electronic Frontier Foundation)[150] azonban elvállalták az illető ingyenes jogi képviseletét - erre az U-Haul visszavonta a keresetet.
Álláspontom szerint az internet oly módon változtatja meg a kommunikáció sajátosságait, amely a megszólalók viszonyának újragondolását indokolja. A hagyományos véleményszabadság-szemlélet a magánszemélyek szabadságát védi az állammal szemben, ahol a természetes és jogi személyek egyaránt magánszemélynek minősülnek. A globalizáció jelensége, hogy egyes nagyvállalatok befolyása a hagyományos, szuverén állami hatalommal vetekszik. Ezért amellett érvelek, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot nemcsak az állammal, hanem a jogi személyekkel szemben is érvényesíteni kell. A vállalatok ne a természetes személyekkel essenek egy tekintet alá, mint eddig, hanem az állammal, és annak képviselőivel. Ezért az alábbiakban a közélet és a közszereplő fogalmának lehetséges módosulásait fogom megvizsgálni.
3.4. A közéleti vita és a közszereplő fogalmának módosulása
I. Egyes nézetek szerint nemcsak a kormányzati beavatkozás és a perrel fenyegetőzés gyakorolhat bénító hatást a kommunikációra, hanem a kulturálatlan, sértő hangvétel is, amely kiszorítja az értelmes közéleti diskurzust. E nézet képviselői szerint ezért feltétlenül szükséges lenne üldözni és megbüntetni az internetes környezetet ilyen módon szennyezőket. Véleményem szerint ez a következtetés túl messzire megy, mert ahogy a magyar Alkotmánybíróság is kijelentette: a jog nem a stílus formálására való.[151] Emellett a társalgás tartalmát és stílusát az erre hivatott moderátor, vagy akár maguk a résztvevők is formálhatják. A Raging Bull nevű fórumok például lehetővé teszik a résztvevőknek, hogy töröljék azokat az üzeneteket, amelyeket nem tartanak odaillőnek. Ezenkívül azonban mindig rendelkezésre áll a válasz, illetve cáfolat közzétételének lehetősége, továbbá a közösségi nyomásgyakorlás is a rágalmazóval szemben.
Az alábbiakban azt szeretném bebizonyítani, hogy az interneten elterjedt kötetlen, egyeseket sértő hangvétel nem lehet ok a személyiségi jogot védő szabályok szigorítására. Azért a személyiségi jogok körében tárgyalom ezt az egyébként általános véleményszabadsági kérdést, mert a véleménynyilvánítási szabadságnak e szabados gyakorlása leggyakrabban az emberi méltósághoz, illetve a jóhírnévhez fűződő joggal kerül összeütközésbe. A személyiségi jogok védelmének azonban korlátját képezi a közügyek szabad megvitatásához fűződő érdek, különösen pedig az, ha a sértett közszereplő. A magyar Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) döntésével megsemmisítette a hatóság vagy hivatalos személy megsértése nevű tényállást, és kimondta, hogy az értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás, bármennyire is sérti a hivatalos személy becsületét, nem büntethető, a becsület csorbítására alkalmas valótlan tényállítás is csak akkor, ha a tényt állító személy tudta, hogy közlése valótlan, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert a tőle elvárható figyelmet elmulasztotta.[152] Az Alkotmánybíróság e döntésében lényegében az amerikai New York Times v. Sullivan döntés elveit fogalmazta újra.[153] Az Emberi Jogok Európai Bírósági is erre a következtetésre jutott a Lingens v. Austria esetben, amennyiben kimondta, hogy a politikust e minőségében érő kritikus, sértő vélemény korlátozása nem tekinthető szükségesnek egy demokratikus társadalomban.[154]
Az internet elterjedése módosítja a demokratikus diskurzus megszokott megjelenési formáját, továbbá - álláspontom szerint - módosítja a közszereplőnek tekinthető személyek körét is. E két elem módosulását szeretném bemutatni az alábbiakban.
A demokratikus igazolás szerint a véleménynyilvánítási szabadság elsődleges célja, hogy a közösséget érintő kérdésekről minden vélemény meghallgattassék, mert másképpen nem lehet a tudásra szert tenni.[155] Ezért fokozott védelmet élvez minden olyan megnyilvánulás, amely a közéleti diskurzushoz hozzájárul. De közelebbről nézve hogyan definiáljuk a közéleti vitát? Ilyen-e az a társalgás, amelyet az egyes topikokban folytatnak a közös érdeklődés tárgyát képező témákról? A témaválasztás spektruma igen széles, a politikától és pénzügyektől a társadalmi és egyéni problémákon keresztül a szabadidő-tevékenységekig terjed. Vajon közüggyé válik-e egy téma attól, hogy elvileg mindenkit érinthet, és mindenki hozzászólhat? Vagy inkább azt a jelentését vesszük alapul, hogy "közös ügy", azaz a közösség ügye? Nos, egy tőzsdei híreket taglaló fórum ebben az esetben is lehet közügy, hiszen a tőzsde nyilvános piac, amelynek működése jelentős befolyást gyakorol a szélesebb gazdaságra is.
Az individualista igazolás szerint a véleménynyilvánítási szabadság értékét nem elsősorban a közéleti diskurzusban való részvétel adja, hanem az egyén önkifejezéséhez való joga.[156] Ennek alapján akkor is korlátozhatatlan a szólás, ha semmivel sem járul hozzá a demokratikus közéleti vitához, feltéve hogy nem sérti mások jogait. Ha ezt az elméletet vesszük alapul, akkor is felvetődik a kérdés: mennyiben tekinthetőek az egyéniség kibontakoztatásához szükségesnek az inadekvát, inkoherens, téves, valótlan, trágár megnyilatkozások? Van-e joga bárkinek is megítélni, hogy melyik állampolgár megnyilatkozása értékes, és melyiké színvonaltalan? Az internet valóban demokratikus, hiszen bárki számára lehetővé teszi, hogy hangját hallassa. Ez a demokrácia azonban remélhetőleg nem veszi fel újra az Arisztotelész által neki tulajdonított jelentést: az ókori bölcs a csőcselék uralmát értette alatta.[157]
A hagyományos média kevesek szócsöve, amelyen keresztül szigorúan megszerkesztett, válogatott tartalom jutott el a közönséghez, eltekintve néhány kivételtől (reality tv). Az internet ezzel szemben bárki számára lehetővé teszi a megszólalást. Hacsak az írástudatlanság nem állja útját, a legegyszerűbb személy is a média alkotójává válhat az interneten. Vajon fennáll-e a veszély, hogy végérvényesen elsekélyesedik a közéleti diskurzus? Kétségtelen, hogy olyanok is hangot kapnak és a nyilvánosság elé lépnek, akik korábban nem tették és nem is tehették ezt meg, hacsak nem közvetve: például riportalanyként, interpretáció, kontextusba helyezés és vágás-szerkesztés által "megcsinálva"; azok a személyek, akik legfeljebb témái, de nem alkotói voltak a médiumnak: a halmozottan hátrányos helyzetűek, vagy a társadalom kivetettjei.
Az internet-felhasználó ezzel szemben körítés és szépítés nélkül, egyes szám első személyben szólal meg. Az eredmény sok esetben hagy maga után némi kivetnivalót. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az internet csak megteremti ennek a lehetőségét is, miközben sok további lehetőséget is teremt. Nem zárja ki, hogy névvel, jelszavas belépéssel is lehessen társalgókat kialakítani, és értékes beszélgetéseket folytatni, mint ahogy azt sem, hogy a moderátor vagy a többi résztvevő nyesegesse a vadhajtásokat. Akárcsak az együttlét, az elkülönülés is maximálisan megoldható. Az elkülönüléssel azonban éppen az a vonása veszne el, hogy olvasztótégelyként bármelyik rendű, rangú, nemű felhasználónak közös teret teremt. Például az sem utolsó szempont, hogy olyan személyek is szembesülhetnek a rasszizmussal és az idegengyűlölettel, akik korábban nem tapasztalták ezt közvetlenül, és taszítónak találják. Akik egy fórumon szembeszállnak a gyűlölettel vagy rágalmazással, azok a szó legszorosabb értelmében közéleti beszélgetést folytatnak: a közéleti stílus formálásáról szóló vitában vesznek részt. Természetes lenne, hogy idővel magától kialakuljon egyfajta "hálózati" illemtan, és bizonyos mértékig ez meg is történik. Az általános szabályok kialakulását azonban megnehezíti, hogy az internet közössége nem állandó, és nem meghatározott. A valós térben kialakulnak egymástól többé-kevésbé megkülönböztethető társadalmi csoportok, amelyek egymás kommunikációs stílusát kevésbé értik, esetleg attól idegenkednek. (Már a fiatalok között megfigyelhető az öltözködésbeli, stílusbeli, zenei identifikációra törekvés.) A virtuális térben azonban nem a külső és személyiségjegyek jellemzik az egyént, hanem a tartalom és a stílus hordozza a jellegzetes vonásokat. Számítani lehet arra, hogy a virtuális térben, ugyanúgy, mint a valós térben ki fognak alakulni bizonyos klubok, hiszen a demokrácia sem jelent tényleges egyenlőséget. Az internet történelmi jelentősége, hogy a korábban kevésbé látható személyek számára is lehetővé teszi a nyilvános megjelenés lehetőségét. Lehet, hogy csak a hasonló cipőben járók fognak e közlésekre odafigyelni - mégis, bárki számára megvan az esély, hogy részt vegyen egy globális diskurzusban. Megszólalásával mindenki magát minősíti, ezért mindenki számára nyitva áll a választás lehetősége, hogy melyik stílust képviseli, és melyik klubhoz kíván tartozni. Mivel más szempont elvileg nincs, csak ami a képernyőn látható (ahogy a híres vicc mondja: "ne aggódj, az interneten senki sem látja, hogy kutya vagy"), a mobilitási feltételek sokkal kedvezőbbek, mint a reális világban.
Az interneten senki sem tudja, hogy kutya vagy
(The New Yorker, 1993. júli. 5. 61. old. Peter Steiner)
Tehát az internet - interaktív jellegénél fogva - önálló felhasználók tömegének folyamatos közbeszélgetéséhez nyújt terepet. Önállónak nevezem a felhasználókat, mert választhatják a részvételt, vagy annak hiányát, megválaszthatják a klubot, amelybe tartozni szeretnének, és saját magatartásukkal formálhatják a beszélgetés irányát. A felhasználók nem passzív alanyai valaki más kommunikációjának, mint a média hagyományos formái esetében. E felhasználók folyamatos beszélgetése pedig a demokratikus részvétel egy modern formája. A nem körülhatárolt csoportba tartozó szereplőkkel folytatott beszélgetést közbeszélgetésnek tekintem, függetlenül attól, hogy milyen témákról folyik a szó, pusztán azért, mert potenciálisan bárki részt vehet benne, és bárki alakíthatja. E közbeszélgetés szabadságának az az ára, hogy egyes résztvevők olyan stílust alkalmaznak, amely másokat sérthet. A kérdés, hogy hajlandóak vagyunk-e ezt az árat megfizetni egy demokratikus közbeszélgetés fenntartásáért, vagy inkább a szabályozott, elit médiumokra szavazunk. Véleményem szerint a szavakkal elkövetett sérelmek elviselése nem túl nagy ár egy világméretű szabad diskurzus fenntartásáért. Az utóbbihoz fűződő közérdek nagyobb súllyal esik latba, mint az emberi méltóság védelme - kivéve természetesen a kirívóan súlyos eseteket. Különösen annak fényében van ez így, hogy maga a közbeszélgetés teszi lehetővé, hogy a sértett fél válaszoljon az őt sértőnek. A sértett nincs kiszolgáltatott helyzetben, csaknem egyenlő lehetőségei vannak, mint az őt sértőnek (erről bővebben lásd alább).
Összefoglalóan, tehát a virtuális társalgásban megsokszorozódnak a véleménynyilvánítási szabadság határait súroló, vagy átlépő megnyilvánulások. Ennek a kezelésére két fő irányt különböztethetünk meg: a szigorúbb állami fellépés eszközét, valamint a társadalmi öntisztulás, önszabályozás útját. Írásomban a jogsértő, vagy határesetnek minősülő közlések szabályozási lehetőségeinek elemzése során amellett fogok érvelni, hogy célravezető lenne minél tágabb teret engedni a társadalmi öntisztulásnak, és engedni, hogy egy közlésre egy másik közlés adja meg a választ. Ehhez, mint azt alább szeretném bebizonyítani, további jogalkotásra nincs szükség.
|
| | | [válaszok erre: #2 #4 #6] |
(TÉMANYITÓ) |
|
sem nem 
