Érdekességek innen-onnan (üzenet: 239, Hobbi) |
|
|
|
mapsys
Tagság: 2010-01-26 14:12:59
Tagszám: #81739
Hozzászólások: 3
|
250.  Elküldve: 2010-01-26 14:32:19, Érdekességek innen-onnan
|
[1.] |
udv
|
| |
|
Zöldfülű 
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
|
Kiváló dolgozó 
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
238. Elküldve: 2008-12-07 20:15:09, Érdekességek innen-onnan
|
[3.] |
Kristálykoponyák
A kristálykoponyák kvarc- vagy egyéb kristályból kifaragott szobrok, melyek emberi koponyát formáznak. Koruk változó, a legősibbek mintegy kétezer éve készültek, az újabbak 100 éve, és napjainkban is állítanak elő ilyeneket. Időnként más féldrágakőből is készítenek koponyát.
Egy ősi indián legenda szerint a Földön 13 átlagos emberi méretű koponya létezik, a koponyák beszélni tudnak, fontos információkat tartalmaznak az emberiség eredetéről és a világegyetem rejtélyeiről. Ez a tudás azonban csak akkor válik majd hozzáférhetővé és az emberiség közkincsévé, ha mindegyik előkerül, egybegyűjtik őket, és az emberiség elér egy bizonyos fejlettségi fokot.
A Nemzetközi Kristálykoponya-társaság három kategóriába sorolja a kristálykoponyákat:
Új vagy jelenkori kristálykoponyák, melyeket ma élő mesterek, a hagyományos csiszolási technikával készítenek. Napjainkban is több ezer készül belőlük.
Régi kristálykoponyák-melyeket több száz évvel ezelőtt, de inkább 1000-1500 évvel megelőzően készítették az akkori csiszolási eljárásokkal. Régmúlt kultúrák és civilizációk hagyatékai.
Ősi kristálykoponyák, melyek kora minimum 2000 évesre tehető.
Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya
Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyaA leghíresebb kristálykoponya az 1924-ben egy ősi maja város, Lubaantum (a mai Belize területén) feltárásakor talált darab. Ez a koponya az egyetlen, amely két darabból áll, az összes többi esetében a fogakat csupán rávésték a tömör koponyára. A kvarckristályból készült koponya tömege 5,2 kg, 12,7 cm magas, 17,8 cm hosszú és 12,7 cm széles, tökéletesen hasonlít az emberi koponyához, anatómiailag szinte tökéletes. A koponya szemüregei trapéz alakúak, a járomcsont kicsit elemelkedik az ékcsonttól, és a halántékcsontnál ér össze újra az alappal. Az egész enyhén aszimmetrikus, ebben a finom vonásban is hűen tükrözi a valódi emberi koponya jellegzetességeit. A fogakat egyenként faragták ki, mégpedig olyan alapossággal követve a modellt, hogy a kopás mértéke alapján meg is lehet mondani, milyen korú volt, mintha valódi emberi koponyát tartanánk a kezünkben.
Frederick Albert Mitchell-Hedges 1959-ben halt meg, a koponyát fogadott lánya, a tényleges megtaláló, Anna Le Guillon örökölte. Anna Kanadába költözött, ott élt egy Toronto melletti kisvárosban, Kitchenerben 1996-ig. Halála után unokaöccse örökölte a kincset, ma ő a tulajdonosa és őrizője.
A koponyának számos természetfeletti erőt tulajdonítanak: képes a színét változtatni, illatot és hangot kibocsátani. A szemüregre koncentrálva pedig, állítólag rég élt embereket, épületeket lehet látni, a legkisebb légmozgásra is reagál.
Eredete A kristálykoponya eredete a történelem homályba vész: kora meghatározatlan, funkciója, elkészítésének módja nem ismert. A kvarckristály ilyen precíz megmunkálása olyan technológiát feltételez, amely még ma sem áll az emberiség rendelkezésére. A koponya két részből áll, az alsó állkapocsból és a koponya felső részéből, azonban az egész koponya egyetlen nagy kvarckristályból készült, bizonyították az 1970-es évek végén a Hewlett-Packard kristálytani laboratóriumában folytatott kutatások. Frank Dorland vezető restaurátor elmondása szerint a mikroszkópos vizsgálatok a felületén a legcsekélyebb mértékű karcolást sem tudták kimutatni.
A kvarckristály Mohs-féle keménysége 7, a gyémánté pedig 10. Dorland szerint a koponya készítői először gyémánttal gömbformát faragtak ki, majd a csiszolást, maratást, fényezést víz és homok oldatával végzett megszámlálhatatlanul sok kezeléssel kivitelezték. Ez a folyamat körülbelül 300 emberévnyi munkába kerülhetett. A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya tehát vagy egy mára már elfeledett eljárással készült, vagy több évszázad alatt nyerte el a mai ismert formáját.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Krist%C3%A1lykopony%C3%A1k
Mit tudunk a kristálykoponyáról?
„Szeretnék többet megtudni a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyáról. Mit lehet eddig tudni róla, és ez-e az egyedüli példány a Földön?”
A kristálykoponyák – amint nevük is mutatja – olyan kvarc- vagy egyéb kristályból kifaragott szobrok, melyek emberi koponyát formáznak. Koruk változó, a legősibbek mintegy kétezer éve készültek, az újabbak 100 éve, és napjainkban is előállítanak ilyeneket, bár gyaníthatóan más célból, mint korábban (kereskedelem, turizmus).
A kristálykoponyák rendeltetése nem ismert, számos feltételezés él velük kapcsolatban. Vallási rítusok, varázslatok és egyéb szertartások kellékeinek tartják őket, sokan a földönkívüliekkel is összefüggésbe hozzák létezésüket. A különféle – és megdönthetetlenül nem bizonyított – feltételezések ismertetése meghaladná a cikk kereteit.
Kétrészes
A fentiekből is kiderül, hogy nem egyetlen kristálykoponya létezik, bár valóban a Mitchell-Hedges-féle az egyik legismertebb, legtökéletesebb, legtalányosabb darab. F.A Mitchell-Hedges régész 1924-ben egy ősi maja város, Lubaantum (a mai Belize területén) feltárásán dolgozott, amikor vele lévő 17 éves Anna lánya valami csillogást vett észre. Egy kicsiny, de életnagyságú kristálykoponyát találtak, melyről azonban hiányzott az állkapocscsonti rész. Ezt három hónappal később, a koponya többi részétől mintegy 7,5 méternyire találták meg.
A Mitchell-Hedges-féle koponya az egyetlen, amely két darabból áll, az összes többi esetében a fogakat csupán rávésték a tömör koponyára. E lelet esetében azonban az állkapocs a valódi csontos koponyához igen hasonlóan illeszthető a többi részhez, és így a száj nyitása-csukása is megoldható.
A kvarckristályból készült koponya tömege, 5,2 kg, 12,7 cm magas, 17,8 cm hosszú és 12,7 cm széles. Anatómiailag különösen élethű, csupán egy-két pontatlanság van rajta. A kerekded szemgödör és lapos szemöldöki csontperem alapján női koponyát formáz.
Furcsaságok
1970-ben Frank Dorland restaurátor engedélyt kapott, hogy alapos laboratóriumi vizsgálatnak vesse alá a kristálykoponyát. Kiderült, hogy az állkapocs és a koponya többi része ugyanabból a kvarckristály-tömbből származik. Nagy meglepetésre az is feltűnt, hogy az egész koponya a kvarc kristálytengelyének irányát figyelmen kívül hagyó módon készült, holott ez a tengely határozza meg, hogy a kifaragás során mekkora eséllyel reped meg a kristály.
Dorland a legalaposabb mikroszkópos vizsgálattal sem fedezett fel karcolásnyomokat a koponyán, ami kizárja annak a lehetőségét, hogy fémeszközökkel munkálták volna meg. Ez annál is kevésbé valószínű, minthogy a kvarckristály Mohs-féle keménysége 7, amelynél az általunk ismert összes fém puhább. Az egyetlen ma elképzelhető anyag, amellyel megmunkálhatták, a gyémánt.
Dorland elképzelése tehát, hogy a koponya készítői először gyémánttal gömbformát faragtak ki, majd a csiszolást, maratást, fényezést víz és homok oldatával végzett megszámlálhatatlanul sok kezeléssel kivitelezték. Ez azonban óvatos becslések szerint 300 emberévnyi munkát jelent! A Mitchell-Hedges-féle kristálykoponya tehát vagy egy mára már elfeledett eljárással készült, vagy több évszázadot is igénybe vett létrehozása.
Fénygolyó
A koponya fényvezető- és visszaverő tulajdonságai is figyelemreméltók. Fény útjába helyezve a kristály felragyog, a szemüregek pedig a többi résznél is fényesebben világítanak. Ez láthatóan nem véletlen, hanem nagyon is tudatos tervezés eredménye. Sokak szerint a kristálykoponyát valamilyen szertartás során fénysugár útjába helyezték, és így egészen misztikus látványt nyert.
Számos tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségről számolnak be azok, akik közel kerültek a Mitchell-Hedges-féle kristálykoponyához. Többen elmondták, hogy képes színét változtatni, hangot és illatot kibocsátani, szemüregébe nézve pedig némelyek régi épületeket, embereket láttak. Egyszóval a koponya szinte minden érzékszervre képes hatni, ami a mai nyugati természettudományos fogalmakkal nem magyarázható.
A Mitchell-Hedges-féle koponyával és általában a kristálykoponyákkal foglalkozó irodalom többezer oldalra rúg, így ez a rövid összefoglaló természetesen nem lehet teljes. Ki-ki saját világnézete, meggyőződése alapján gondolhatja igaznak a számos magyarázati lehetőség valamelyikét a titokzatos eredetű, célú és képességű koponyával kapcsolatban.
Bíró Zsuzsa
http://www.geographic.hu/index.php/fotopalyazat/fotopalyazat/nyomtathato.php?act=napi&;id=5513
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - [Ezt a hozzászólást újraszerkesztették: 2008-12-07 20:20:57]
|
| | | [válaszok erre: #239] |
|
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
237. Elküldve: 2008-08-03 22:34:27, Érdekességek innen-onnan
|
[4.] |
Szédületes kutyás sport: Agility és ParAgility
Az agility egy olyan sport, ahol a gazdának és a kutyának is egyformán meg kell dolgoznia a sikerért. A magyarok kitalálta ParAgility világbajnokságon a mozgássérültek versenyeznek, de Idén lehet hogy két magyar gyereklány nem juthat ki a vb-re.
Hirdetés (x)
A sportot leginkább a lovas díjugratáshoz tudnám hasonlítani – mondja Maczuczáné Fenyvesi Viktória, a Magyar ParAgility Közhasznú Sportegyesület elnöke – a gyökerei a lovaglásból erednek. A hetvenes években egy angol lovastiszt egy díjugrató verseny színesítésére találta ki, hogy a kutyák is csináljanak valami hasonlót. Annyira megtetszett mindenkinek, hogy rá nem sokkal megszületett az agility szabályzata, és komoly versenyeket rendeztek. Ma már szinte minden országban foglalkoznak agilityvel, van világ- és Európa-bajnokság, van külön junior Európa-bajnokság a fiatalkorú felvezetőknek is. Magyarországon is évről-évre egyre több ember keresi meg a kutyaiskolákat, hogy agilityzni szeretne, némelyik versenyen már 150 versenyző is elindul, ami igen magas szám a kutyás sportokat tekintve.
Az agilitysportnak köszönhetően kisebb közösségek is kialakulnak, a kutyások a szabadidejüket a levegőn testmozgással töltik el.
A versenyeken bárki elindulhat, aki a kutyájával teljesíteni tudja a pályát.
A kutyás sportok többségénél elhanyagolható a gazda fizikai felkészültsége. Az agilityben viszont ez nagyon fontos, hisz a kutya esetenként 4,5 m/mp-nél is gyorsabban szalad, ezt a felvezetőnek követnie, irányítania kell. Ez igen jó fizikai felkészültség mellett lehetséges. A jó versenyzőnek fontos mentálisan is karban tartania magát, hisz 30 másodperc alatt kb. 20 akadályon át kell pontos vezényszavakat adni, századmásodperc pontossággal.
Ebben a sportban csak akkor lehet valaki sikeres, ha bízik a kutyában, kiszolgálja őt, partnerként kezeljük. Viszont a gazda nélkül a kutya sem talál végig a pályán, hisz nem egy begyakorolt kombinációt kell teljesíteni, hanem mindig új feladatot. Ha a csapatból valaki nem 100 százalékos, akkor az a futam sem lesz sikeres.
Mányik Richárd (manuális kerekesszékkel közlekedik) 2000-ben megkapta Magyarország első mozgássérült segítő kutyáját (Filipet) és rögtön felkeltette az érdeklődését ez a sport. Segítséggel elkezdett gyakorolni, nem kis erőfeszítések árán, hiszen a göcsörtös, füves talajon ez neki nagy nehézségeket okoz. Viszont nagyon jól érezte magát ő is, a kutya is. Egy idő után elkezdett versenyekre járni, ahol hiába futottak szépeket, akár hibátlanokat is, sikereket nem tudtak elérni, hiszen meghatározott időintervallum alatt kell megtenni a pályát.
A Gyulai Kutyás Agility Szabadidő Sportklub szervezte meg a III. Keverék Kutyák Világbajnokságát (IMCA) és Alt Sándor, Mányik Richárd, Tóth Árpád (bíró) és Susan Rekveld (holland kerekesszékes versenyző) segítségével megalkották a paragility versenyszabályzatát, valamint megszervezték az első Paragility Világbajnokságot (PAWC). Azóta minden évben másik országban kerül az IMCA-val együtt megszervezésre a PAWC is és egyre több versenyző vesz rajta részt. Fontos kiemelni tehát, hogy a paragility, melynek Európában már nagyon sok követője van, magyar „találmány"!
A paragility versenyeken hatalmas dolog, amit ezek a versenyzők véghezvisznek. Korlátozottságuk ellenére ezek a fiatalemberek nehéz pályákon végignavigálják kutyáikat, a két férfi szavakkal és mozdulatokkal, a két lány csupán hangokkal és nagyon kevés kézjellel, természetesen mindezt kerekesszékből, illetve Patrícia segítséggel.
Azóta már megalakult hivatalosan is a Magyar ParAgility Közhasznú Sportegyesület és további tagokkal, versenyzőkkel bővült. Jelenleg már hat aktív sportoló tagjuk van 10 és 36 év közöttiek. A kezdetek óta Mányik Richárd már négyszeres aranyérmes (2004-2007), ]Magyary Ágnes, aki azóta már abbahagyta a sportolást, elektromos kerekesszékes kategóriában 2005-ben lett aranyérmes, Maczucza Zsolt pedig 2006- ban és 2007- ben már ezüstérmes volt a világbajnokságon. Így az utóbbi két vb-n már a dobogó első és második fokán is magyar fiatalember állhatott. 2008. június 28-án Gyulán megszervezésre került a XIV. Medivid Kupa és V. Paragility Kupa, melyen a csapatunk nagyon szépen szerepelt.
Az újabb tagok között van egy 10 éves kislány és egy kamaszlány Ale Patricia és Csenki Anna, akik halmozottan sérültek. Anna és Patrícia hihetetlen akaraterővel, kitartással, erőfeszítések árán heti rendszerességgel edzenek kutyáikkal, hiszen most nekik is az a céljuk, hogy kijuthassanak az idén Olaszországban megszervezésre kerülő világbajnokságra. (Természetesen a két fiatalember utazik, hogy megvédje címét.) Sajnos azonban a két lány szülei nem engedhetik meg maguknak, hogy saját forrásból fedezzék az utazást. A szervezet nagyon fiatal (1 év) és még nincs olyan anyagi háttere, hogy ezeket a költségeket át tuda vállalni. Nagyon sajnálnánk, ha a két lány egész éves munkája „felesleges" lenne és nem tudnák magukat megmérettetni
forrás:http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&;rov=3&id=12027&PHPSESSID=f03fd4ff2eb69bef37179c7d9929dc84
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
236. Elküldve: 2008-06-28 22:47:55, Érdekességek innen-onnan
|
[5.] |
Hegyek halk léptű szelleme
Írta: Douglas H. Chadwick
Fényképezte: Steve Winter
Ritkán mutatkozik, ráadásul egyre kevesebb van belőle. A közép-ázsiai hópárduc jövője igencsak bizonytalan.
„Az ember jószerével csak akkor veszi észre, hogy a lopakodó hópárduc mozog, ha egy időre elfordítja róla, majd visszakapja a tekintetét. Ha óvatos léptei nyomán netán meglazulna egy kő, a hópárduc utánakap a mancsával és meg állítja, nehogy zajt csapjon.” Talán épp ebben a pillanatban is itt ólálkodik egy a közelben, hangtalanul, ugrásra készen… De vajon hol? Nagy kérdés – mint ahogyan az is, hogy hány hópárduc lehet még egyáltalán?
Raghunandan Szing Csundavát újdelhi biológus öt esztendeje tanulmányozza ezt a nemes ragadozót India északi részén, a ladakhi Hemis Magashegyi Nemzeti Parkban. Ma este a 3350 négyzetkilométernyi táj egyik keskeny folyóvölgyében, 3500 méter magasan ütünk tábort. Június van, nemrég ellettek a kék juhok. Miközben a hegy omladékán átkelő nyájat figyeljük, a lejtő fölé magasodó sziklákat is szemmel tartjuk. A párduc szeret föntről lecsapni – Ázsiában és Afrikában a fák ágai között rejtőzik el, itt viszont fakó bundája jól elrejti a sziklák között. A hópárduc egyik kedvenc vadászterületén járunk, mégsem kell visszafojtanom a lélegzetem: Raghu egész pálya futása alatt talán ha néhány tucat hópárducot látott.
Az árnyékok egyre hosszabbak, beleolvadnak az alkony sötétjébe. Elképzelem, amint épp egy hópárduc ereszkedik alá a sötétbe vesző meredélyen. A földhöz lapul, hatalmas szeme arany fényben izzik, bundája színe, akár a zúzmarát beterítő lágy holdfényé. Teste az orrától a tomporáig 1,3 méter hosszú, és jószerével ugyanekkora – a macskafélék családjában kivételesen hosszú – a farka, amely a végén díszelgő foltos szőrpamaccsal mintha önálló életet élne. A hópárduc egyrészt a társas érintkezésben jelzésre használja a farkát, ha pedig zord időben üt tanyát, sálként maga köré tekeri. A szőrpamacs az egyensúlyozásban játssza a legfontosabb szerepet – nagy szükség is van rá, hiszen errefelé nem ritkák az 500 méteres szakadékok.
Lassan az utolsó bércet is elnyeli a sötétség. Ma már aligha látunk hópárducot… Mégsem vagyok csalódott. Lám, ez a nagymacska méltó a hírnevére – valóban lehetetlen megpillantani. A tudósok által Uncia uncia névre keresztelt ragadozót a ladakhiak shannak, a mongolok irbisznek nevezik, urdu nyelven barfani chita (azaz hógepárd) a neve. Két és fél millió négyzetkilométernyi élőhelyén tizenkét nemzet osztozik. A várakozással ellentétben sohasem árulja el hol létét ordítással – nem is képes efféle sztentori hangot kiadni. Ugyanakkor, a többi nagymacskához hasonlóan, tud sziszegni, nyávogni, morogni és vinnyogni. Ez a félénk, általában magányosan kóborló állat éjjelente, hajnalban meg alkonyatkor, derengő félhomályban portyázik a Himalája és a Karakorum meredek lejtőin, a Tibeti-fennsíkon és fölötte a Kunlun hegységben, a Hindukus, a Pamír, a Tien-san vonulatai között, és a Mongóliát Kínától, Kazahsztántól, Oroszországtól elválasztó Altaj meg a Bajkáltól nyugatra húzódó Szaján-hegységben.
http://www.geographic.hu/ngm/0806/index.php?m=200806&;s=6
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
235. Elküldve: 2008-03-06 14:39:21, Érdekességek innen-onnan
|
[6.] |
Degenerált ember volt az indonéz hobbit?MTI - [email protected]
| 2008. március 6., csütörtök 12:00
Az indonéziai Flores szigetén 2004-ben talált maradványok nem egy újabb emberfajtához tartoznak, hanem táplálkozási rendellenesség következtében kialakult kretenizmusban szenvedő törpe emberek csontjai - állítják ausztrál kutatók.
h i r d e t é s
A Jávától keletre található kis sziget egyméteres lakói, akiket lakóhelyükről Homo floresiensisnek (floresi embernek) neveztek el, és akiket a 2004-ben megtalált 18 ezer éves kövületek alapján írtak le, ma is vitára késztetik a tudósokat. Egyes kutatók külön fajnak tekintik őket, akik egy, a szigetlakó állatoknál is megfigyelt jelenséghez hasonlóan a korlátozott területen meglévő szűkös élelmiszerkészlethez alkalmazkodva váltak törpékké, mások szerint pedig kevésbé fejlett egyedek csontjairól van szó.
Peter Oberdorf és Ben Kefford, a melbourne-i RMIT egyetem és Charles Oxnard, a crawleyi Nyugat-ausztráliai Egyetem kutatói új magyarázatot adnak a Brit Királyi Társaság folyóiratában a Tolkien A gyűrűk ura című regénye alapján indonéz "hobbitoknak" is nevezetett emberek morfológiájára. Az ausztrál kutatók szerint a Homo floresiensis csontjai a harmadik világban ma is gyakran megfigyelt pajzsmirigy-betegség, a veleszületett pajzsmirigy-alulműködés nyomait viselik, amelyet az anyának a terhesség alatti súlyos jódhiánya idéz elő. Ez a jódhiány a pajzsmirigy által termelt hormonok elégtelenségéhez vezet, amely egyes esetekben golyvát okoz, más esetekben módosítja a test növekedését és az agy fejlődését, azaz kretenizmust eredményez. Az egyedből így egyméteres, testileg és szellemileg egyaránt súlyosan visszamaradott, törpe kretén lesz.
három ausztrál biológus újra megvizsgálta a Flores szigeti maradványokat, és a betegségre utaló további jeleket is találtak. Üreget találtak például a koponyában az agyalapi mirigy magasságában, amely a veleszületett mixödémás típusú jódhiány sajátossága. Obendorfék szerint a vizsgálat eredménye arra enged következtetni, hogy nem új emberfajtáról van szó, hanem vadászó-gyűjtögető emberekről, akik nem jutottak elegendő jódtartalmú élelemhez. "Azok, akik eddig a maradványokat tanulmányozták, szinte kivétel nélkül az evolúció szemszögéből közelítették meg a kérdést, holott szerintünk környezeti problémáról van szó" – mondta Charles Oxnard.
Régi helyi legendák Ebu Gogónak nevezett szőrös emberekékről szólnak, akik barlangokban éltek, beszédproblémáik voltak, és gyümölcsöt-zöldséget loptak a kertekből. A tudósok szerint ezekben a leírásokban fel lehet ismerni a veleszületett jódhiányos betegség tüneteit.
http://index.hu/tudomany/hobb080306/
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
234. Elküldve: 2008-02-16 22:16:54, Érdekességek innen-onnan
|
[7.] |
Maják: hódítás, fénykor és bukás
Írta: Guy Gugliotta
Illusztrálta: Vania Zouravliov
Fényképezte: Kenneth Garrett és Simon Norfolk
Régi történet, sok tanulsággal. Volt egyszer egy tehetséges nép, birtokába vette az erdőt, gazdag, virágzó birodalmat épített. Ám később eltékozolta javait, tönkretette buja környezetét. Belviszályok, háborúk tépázták, a természet is ellene esküdött. S végül bekövetkezett a kikerülhetetlen bukás.
A titokzatos idegen a száraz évszakban érkezett, amikor a hadak végigmenetelhettek a szikkadt utakon. Harcosaitól közrefogva vonult be a maják Waka nevű városába, elhaladt a templomok és piacok mellett. A helyi lakosokat lenyűgözte az erőfitogtatás, akárcsak a látványos tollas fejdíszek, a dárdák és tükörfényes pajzsok – egy távoli birodalom felségjelzései.
Az ősi feliratok szerint mindez 378. január 8-án történt, az idegen neve pedig Születő Tűz volt. A mai Guatemala területén található Wakába egy, a Mexikói-fennsíkon virágzó nagyhatalom követeként érkezett. Nevét a következő évtizedekben számtalan felirat örökíti meg. Születő Tűz fölbukkanásával kezdődött a maják öt évszázados fénykora.
A maják világa mindig is rejtély volt. Dicső múltat idéző romvárosaik és sokáig megfejthetetlen írásuk láttán számos kutató még néhány évtizede is úgy gondolta, hogy békés társadalomban éltek, amely csupa írnokból és papból állt.
Ám miután megfejtették a hieroglifákat, komorrá vált az idilli kép: háborúskodó dinasztiákról, szövevényes udvari viszályokról, felgyújtott palotákról meséltek a feliratok.
Még mindig homály fedi azonban, hogy milyen tényezőknek köszönhető a maja kultúra fölvirágzása. Az idő tájt, amikor Születő Tűz híre bejárta a térséget, a maja világ nagy változáson ment keresztül. A külvilágtól elzárkózó városállamok szorosabbra fűzték kapcsolataikat szomszédaikkal, és csodálatos műalkotásokat hoztak létre: az utókor ezt a korszakot nevezi klasszikus maja kornak.
Az őserdei romokon föllelt szövegek arra utalnak, hogy Születő Tűz vezérszerepet játszott ebben az átalakulásban. A titokzatos idegen átformálta a maja világ politikai rendszerét. A diplomáciát katonai erővel ötvözte, szövetségeket kötött, új dinasztiákat alapított – így terjesztette ki az általa képviselt távoli Teotihuacán befolyását. A hatalmas városállam a mai Mexikóváros közelében épült.
A tudósok körében vitatott Születő Tűz öröksége – vajon az idegen uralom hosszú korszakát vezette be, avagy felgyorsította a belső átalakulásokat? Könnyen lehet, hogy a maják már akkor a fénykor küszöbén álltak, és Születő Tűz egyszerűen csak jókor érkezett.
A maják ugyanis Születő Tűz megjelenése előtt is bámulatos eredményeket értek el. Dél-Mexikó és a guatemalai Petén vidék alacsony fekvésű földjei ma sem nyújtanak a puszta túlélésnél többet a helyi lakosoknak. „Csekély volt az esélye, hogy itt vezető kultúra szülessen” – vélekedik Arthur Demarest régész, majaszakértő.
Az ősi Waka – mai nevén El Perú – környéke nem sokat változott, amióta az első maják i. e. 1000 körül ideérkeztek – sűrű esőerdő övezi, arakanga papagájok, tukánok és keselyűk fészkelnek az égbe nyúló fák lombkoronáiban. Pókmajmok lendülnek ágról ágra, a távolból bőgőmajmok koncertje hallatszik. Amikor Peténben elered az eső, a szúnyogok felhőkben rajzanak elő; a száraz évszakban viszont aszály fenyeget: a bajo-nak nevezett lápos, mély fekvésű területek cserepesre szikkadnak, a folyók vize jóformán elapad. A macheték és a sár, a kígyók és a verejték földje ez, no meg a nagymacskáké – a dzsungel ura a balam, vagyis a jaguár.
http://www.geographic.hu/ngm/0802/index.php?m=200802&;s=1
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
233. Elküldve: 2008-01-28 15:21:05, Érdekességek innen-onnan
|
[8.] |
Mit nem tud(t)unk a mókusokról?
A közönséges mókus állománya hazánkban jelenleg stabil, a hobbiállattartásban nálunk is terjedő amerikai szürkemókus azonban veszélyforrás. Nagy-Britanniában a szürkemókus száz év alatt teljesen kiszorította az őshonos mókust, és egyelőre nincs hatékony eszköz a folyamat megállítására.
A mókus az egyik legismertebb és legkedveltebb állatunk, joggal gondolnánk, hogy „agyonkutatták”, már nem sok újat lehet kideríteni róla. Ezt megcáfolni látszik az a 2002-ben indult kutatás, amely önkéntesek bevonásával számos új információt gyűjtött össze a fajról. A kutatást a Tölgy Természetvédelmi Egyesület, a Göncöl Szövetség, a gödöllői Szent István Egyetem és a KvVM szakemberei közösen koordinálják.
A Mókusleső program keretében a kutatók elsősorban arra keresték a választ, hogy milyen élőhelyet (erdőtípust) kedvel az egész Eurázsiában, így hazánkban is honos közönséges mókus (Sciurus vulgaris).
A felmérés eredményei többek között rámutattak arra, hogy a közönséges mókus nem is annyira gyakori vendége a városi parkoknak. Leginkább azokban a parkokban fordul elő, amelyek közvetlen kapcsolatban állnak a városon kívüli erdőkkel, és gyakori az ember általi etetés. Míg Nyugat-Európában a közönséges mókus különböző színváltozatainak előfordulása leginkább a tengerszint feletti magasságtól függ, hazánkban a fekete, barna, szürke, vörös és sárga árnyalatú mókusok egy populáción belül is keverednek.
A Mókusleső program - talán legfontosabb eredményként - rámutatott arra, hogy a hazánkban élő közönséges mókus az őshonos fajokból álló elegyes lombhullató erdőkben fordul elő leginkább, szemben a nyugat-európai állományokkal, amelyek a tűlevelű erdőket részesítik előnyben. Ennek a felismerésnek elsősorban a fajt leginkább veszélyeztető tényező - a szürke mókus megjelenése - miatt van jelentőségeA közönséges mókus egész Eurázsiában őshonos, több mint 40 alfaja ismert. A 19. század végén viszont Angliában megjelent egy vetélytárs: az amerikai szürkemókus (Sciurus carolinensis). A hobbiállatként az európai kontinensre hozott faj kiszabadult a természetbe, és egy évszázad alatt szinte teljesen kiszorította a közönséges mókust a szigetországból.
A szürkemókus térhódítása olyan mértékű volt, hogy Nagy-Britanniában napjainkra már csak alig néhány (helyenként visszatelepített, és szigorúan védett) állománya maradt fenn az őshonos fajnak, elsősorban a tűlevelű erdőkben, amelyet a közönséges mókusokkal szemben a szürkemókus kevésbé kedvel – tudta meg a National Geographic Online Bakó Botondtól, a KvVM Természetmegőrzési Főosztályának munkatársától.
A szürkemókus „sikertörténete” elsősorban nem az agresszívebb táplálék- és területszerző tulajdonságában rejlik, hanem abban, hogy egy, a közönséges mókusra veszélyes vírus hordozója. A szürkemókus által terjesztett, ám rá veszélyt nem jelentő ún. parapox-vírus vérzéses bőrsérülést okoz a közönséges mókusnál, amely rövid időn belül az állat pusztulásához vezet. A szigetországon kívül még Olaszországban figyelték meg a szürkemókus ilyen mértékű elszaporodását. A valószínűleg szintén hobbiállattartásból kiszabadult szürkemókus az ország középső részén jelent meg nagyszámban.
Bakó Botond elmondta, a külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy a szürkemókus-invázió megállítására még nincs hatékony módszer, vagyis ha már valahol megjelent, szinte lehetetlen megfékezni, ezért a legjobb megoldás, ha megakadályozzuk, hogy egyáltalán megjelenjen az országban. Magyarországon fokozottabb veszélyt jelentene a szürkemókus természetben való megjelenése, ugyanis ez a faj a lombhullató erdőket kedveli, amely – a nyugat-európaival ellentétben – a nálunk előforduló közönséges mókus élőhelye.
A hobbiállattartás jelenti a legnagyobb veszélyt
Az elkövetkező évtizedekben nem valószínű, hogy természetes úton megjelenik nálunk a szürkemókus, ugyanis az olaszországi állománytól az Alpok, mint természetes akadály védelmet jelent. A legnagyobb potenciális veszélyforrást a hobbiállattartás jelenti, ugyanis jelenleg nem tiltja jogszabály a szürkemókus behozatalát és értékesítését vagy hobbiállatként való tartását. Viszont már történtek előkészületek a jogszabály ilyen irányú módosítására, amely a közeljövőben remélhetőleg megakadályozza ennek az inváziós fajnak a megjelenését. Erre mielőbb szükség lenne, ugyanis a program kapcsán a kutatóknak tudomására jutott, hogy állatkereskedésben már nálunk is megjelent a szürkemókus.
„Habár a hazai közönséges mókus állománya a vizsgálatok alapján stabilnak tekinthető, a fajt fenyegető reális veszély indokolta, hogy a programot országos monitoringgá alakítsuk. A cél a meglévő populációk mozgásának, változásának nyomon követése, hogy ne csak akkor foglalkozzunk egy faj védelmével, ha már veszélyben van, hanem próbáljuk megelőzni a helyzet romlását” – hangsúlyozta a szakértő.
A Mókusleső programba első évben még csak a Vác térségében lévő iskolákat vonták be. 2003-tól országos méretűvé vált az adatgyűjtés, több ezer iskola kapcsolódott be a felmérésbe, adatgyűjtésbe. A program népszerűségét jelzi, hogy a beérkezett adatok - az Örség és a Zalai-dombság kivételével - az egész ország potenciális mókus-élőhelyeit lefedik. A monitoring ma már a program honlapján elérhető adatlap révén folyamatos, és bár jelenleg is elsősorban iskolákon keresztül történik az adatgyűjtés, ma már bárki lehet „mókusleső”, ha az adatlapon feltüntetett néhány szempont szerint megfigyeli a lakóhelyén és annak környékén élő mókusokat.
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&;rov=1&id=10946&PHPSESSID=ced6fa25109811ee8846ba725ae81d18
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
Polly mama
Tagság: 2005-10-31 20:00:52
Tagszám: #23302
Hozzászólások: 9272
|
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
230. Elküldve: 2007-12-29 11:12:48, Érdekességek innen-onnan
|
[11.] |
A Szerencse malackák megint útra kélnek.
Azt kívánom NÉKED, hogyha arra járnak,
Térjenek be Hozzád, s maradjanak Nálad!
BÚÉK!"
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
229. Elküldve: 2007-12-19 15:30:35, Érdekességek innen-onnan
|
[12.] |
Hogyan tájékozódtak a vikingek borús időben?
Az év elején a nemzetközi sajtót is bejárta a hír miszerint magyar kutatók égboltfény-polarizációs mérésekkel bizonyították, hogy a vikingek napkővel történő tájékozódása elvileg ködös és felhős időben is működhetett. Az elmélet pontosítása azóta folyamatosan zajlik, de a gyakorlati hasznosítás terén is történtek előrelépések.
Az emberi szemmel ellentétben, amely csak a fény színét és intenzitását érzékeli, egyes állatfajok (például bizonyos rovarok, kétéltűek, hüllők, halak, madarak) szeme – a fényképezőgépeknél használt lineáris polárszűrőhöz hasonlóan - érzékeny a fénypolarizációra is (vagyis a fény rezgési síkját is érzékeli).
Az állatok ezt a képességüket tájékozódásra használják. Míg ugyanis napsütéses időben a nap iránya alapján tájékozódnak, felhős időben az égbolt polarizációs mintázata (a lenti ábrán látható nyolcas alakzat) segíti őket. Ez a mintázat ugyanis tükörszimmetrikus, a szimmetriatengely pedig a Napon áthaladó meridiánt (a Napot a megfigyelő égboltjának zenitjével összekötö vonal) mutatja . Az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének kutatói azt bizonyították be, hogy ez a szabályos alakzat erősen felhős ég esetén is kialakul, és elviekben lehetővé teszi a tájékozódást.
Mi a napkő?
Először az 1940-as években egy osztrák biológus, Karl von Frisch fedezte fel a méhek égboltpolarizáción alapuló tájékozódási képességét. Ez alapján pedig Thorkild Ramskou dán régész az 1960-as években arra a megállapításra jutott, hogy valószínűleg a vikingek is ezt a módszert használták a tengeren való tájékozódásra, amikor a Nap nem volt látható.
A vikingek sokat hajóztak Skandinávia és Grönland déli része, valamint Amerika között, elsősorban a 61. szélességi kör mentén. A földrajzi adottságok miatt erre nagyon gyakran borult az ég, ezért valószínűleg valamilyen segédeszközt használtak a tájékozódáshoz, a Nap helyének meghatározásához.
Mivel a fénypolarizációt az emberi szem nem látja, szükség volt valamilyen segédeszközre, mégpedig speciális, kettőstörésű kristályokra, amelyeket összefoglaló néven ma napkőnek nevezünk. Alkalmas kristály például a turmalin, a kordierit vagy a kalcit. A vikingek a napkövet napsütésben addig forgatták, amíg az égbolt egy része világosnak nem látszott, majd bejelölték a Nap irányát. Amikor felhő vagy köd takarta a Napot, két - már korábban megjelölt - napkövet az ég két különböző pontja felé tartva addig forgattak, míg azokon át az égbolt kivilágosodott, majd a napköveken a Nap irányát jelző két vonal képzeletbeli meghosszabbításának metszéspontjában megkapták a Nap helyét. Ennek ismeretében már “könnyű” dolguk volt hiszen, az iránytűként használt napórájuk segítségével meg tudták állapítani az északi irányt.
A viking napóra egy adott szélességi körre, az év adott időszakára kalibrált iránytű volt. Az eddigi régészeti feltárások a 61. szélességi körre kalibrált iránytűt tártak fel. Egy kör alakú kő- vagy falap közepébe lyukat fúrtak, abba egy botot állítottak. Ahogy a nap során ennek a botnak az árnyéka folyamatosan változott, az így leírt görbét belevésték a lapba. Az év különböző időszakaiban különböző görbéket kaptak ugyanazon a szélességi körön.
Ezekkel az előre kalibrált lapokkal később a tengeren tudtak tájékozódni, csak meg kellett nézni, hogy az adott pillanatban éppen hol érinti - az év adott időszakának megfelelő - görbét a bot árnyéka, így megkapták a nap irányát, ebből pedig már csak le kellett olvasni az északi irányt. Egy 2001-ben az Északi-tengeren rendezett vitorlás verseny bizonyítja, hogy ez az iránytűként használt napóra működött. A versenyzők ugyanis mintegy 50 tengeri mérföldet hajóztak a napóra segítségével úgy, hogy összesen „csupán” fél mérfölddel vétették el a célt.
Ködös, felhős idő esetén viszont a vikingek a nap irányát valószínűleg napkővel határozták meg. A napórával ellentétben a napkő léte még csak elviekben bizonyított, ugyanis az eddigi régészeti feltárások során még nem bukkantak rá.
Számos kutató viszont cáfolja a napkövek létét, ugyanis szerintük tapasztalt hajósok szabad szemmel is nagy pontossággal meg tudják állapítani a Nap helyét a felhők mögött. Többek között cáfolták ezt az elméletet az ELTE kutatói is laboratóriumi pszichofizikai kísérleteik során. Számos polárszűrős, halszemoptikával készített, különböző felhőzöttségű égboltképet vetítettek kísérleti alanyoknak. Voltak olyan képek is, ahol a Nap látható volt, és olyanok is, amelyeken központi csillagunk a látóhatár alatt volt.
A kísérletben résztvevőknek az volt a feladatuk, hogy bejelöljék a Napot az égbolton. A kísérletet három országban végezték el: Magyarországon, Németországban és Dániában. Az eredmények azt mutatták, hogy felhős ég esetén a kísérleti alanyok 13-50 fokos eltéréssel (tévedéssel) tudták bejelöli a felhők mögött lévő Nap helyét. A látóhatár alatt lévő égitest esetén ez valamivel jobb volt. Itt a valóságtól való eltérés legfeljebb 26 fok volt. Ezek az eredmények közvetetten bizonyították, hogy a vikingeknek szükségük volt napkőre a tájékozódáshoz, hiszen - mint az alábbi képen is látható - szabad szemmel túl nagy a tévedés kockázata.
Felmerült a kérdés, hogy milyen időjárási körülmények között használhatták a napkövet a régi hajósok. Horváth Gábor, az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének docense 2005-ben egy svéd sarkvidéki expedíció keretében számos mérést végzett az égbolt polarizációjával kapcsolatban különböző felhőborítottság mellett.
A polárszűrővel ellátott halszemoptikás géppel készített, a teljes égboltot bemutató felvételeken számítógép segítségével meghatározták az égboltfény polarizációs fokát és irányát, amely kirajzolta a teljes ég polarizációs mintázatát. Ezek és a Magyarországon végzett mérési eredmények azt bizonyítják, hogy felhős időben is kialakul az égbolt polarizációs mintázata (a nyolcas alakzat), vagyis az égbolt polarizációján és a napköveken alapuló tájékozódás ködös és felhős időben is működhetett.
Milyen gyakorlati haszna van a napkő-kutatásnak?
Azóta folyamatosan zajlanak a további pszichofizikai laboratóriumi mérések, melyek keretében többek között arra keresik a választ a kutatók, hogy az ember milyen pontosan képes meghatározni két napkő segítségével kijelölt irány metszéspontját, vagyis a Nap helyét egy szimulált égbolton. Illetve melyik az a polarizációs fok, amelyet az emberi szem még képes felfogni a „szűrő”, vagyis a napkő segítségével. A kutatások további célja, hogy pontosan meghatározzák, milyen pontossággal lehet(ett) tájékozódni a különböző mértékű felhőborítottság mellett.
Az alapkutatás gyakorlati hasznosítása – a történeti, kulturális érdekesség mellett – a meteorológia számára lehet igen hasznos a jövőben. Az Országos Meteorológiai Szolgálat és a hamburgi Max Planck Institut Meteorológiai Intézet támogatásával az ELTE kutatócsoportja kidolgozott egy felhődetektálási módszert, amelynek lényege, hogy a felhős ég polarizációs mintázatának mérésével a hagyományos eljárásoknál hatékonyabban képes felismerni a felhőket, és megállapítani az ég adott időpontban való felhőborítottságát.
Ennek a meteorológia előrejelzésekben komoly szerepe lehet a jövőben, hiszen ma még szabad szemmel történő észlelés révén állapítják meg a felhőzöttséget, ez a módszer pedig igen sok pontatlanságot és szubjektivitást rejt magában. „A módszer alapján elkészített mérőműszer prototípusa már működik, gyakorlatban történő széleskörű alkalmazása lehetővé tenné, hogy a mérést világszerte automatizálják” – nyilatkozta Barta András az ELTE Biofizikai tanszékének PhD hallgatója, a kutatás egyik részvevője.
Horváth Gábor a fénypolarizáció másik, gyakorlatban is alkalmazható területeként többek között a kártevő rovarok elleni védekezést említette. Ugyanis amennyiben tudjuk, hogy egy kártevő rovar milyen irányú poláros fényre érzékeny, ilyen fénycsapdákkal hatékonyan lehetne védekezni ellenük.
Viking napóra
forrás: http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&;rov=2&id=10691&PHPSESSID=845f1a94edf9e8d26ce8cb2998ca4e41
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
228. Elküldve: 2007-11-26 14:30:56, Érdekességek innen-onnan
|
[13.] |
Lápi lidércek
Írta: Karen E. Lange
Fényképezte: Robert Clark
Törvényszéki orvosok, régészek vizsgálják modern műszerekkel az európai lápok mélyéről előkerült ősi holttetemeket, hátha fény derül haláluk titkaira.
A férfi, pontosabban mindaz, ami megmaradt belőle, egy írországi lápból került napvilágra Clonycavan mellett. A pőre holttestet egy tőzegvágógép fordította ki az ingoványból 2003 telén.
A tetem feje balra bicsaklott, a gép pengéje levágta mindkét lábát és alkarját. Ám más sérülései is voltak – gyilkos erőszak nyomait viselte magán. Orrcsontját eltörték, fejét bezúzták, hasát felmetszették, azaz megkínozták, mielőtt az ingoványba vetették volna. A tömörödő tőzeg terhe megnyomorította a férfi hasadt koponyáját, a láp huminsavai sötétre cserzették a bőrét, és vörösesszőkére fakították a haját.
A helyszínre érkező rendőrök kihívták a régészeket, azok pedig megerősítették a gyanút: a férfi nem a mi korunkban lett gyilkosság áldozata. Időszámításunk kezdete tájáról való, egy letűnt világ rejtélyes szertartásainak időtlen tanúja. Erre utalt egyebek között, hogy a clonycavani férfi (utóbb már csak így emlegették) arasznyi tincseit, vaskori módi szerint, fenyőgyantával a feje búbjára tapasztotta. Hozzá hasonló mumifikálódott tetemek százai kerültek már elő Írország, Nagy-Britannia, Németország, Hollandia és legfőképpen Dánia területén. Az oxigénszegény, baktériumoktól mentes tőzegmohaláp természetes úton tartósította a dágványba vetett holttestek szöveteit.
Az erőszakos halált halt áldozatok porhüvelyét a tőzeg egyfajta túlvilági, szoborszerű szépséggel felruházva tartósította. A romantika korának embere, akit mindig hajtott a vágy, hogy kapcsolatba kerüljön a homályba vesző múlttal, a lápvidékre mint a túlvilágra nyíló átjáróra tekintett. Istenek honoltak a zsombékos tavacskákban, nyughatatlan, számkivetett lelkek bolyongtak a mocsarak rejtekén.
A lápi múmiák kutatói ma többféle modern módszerrel is vizsgálódhatnak: az egyik legfontosabb a komputertomográfia (CT), a másik a szénizotópos (radiokarbon) kormeghatározás. Amúgy viszont nincs sok támpontjuk a vaskori Európa szokásairól és hiedelmeiről, hiszen írásos emlék nem maradt fenn azokból az időkből
http://www.geographic.hu/ngm/0711/index.php?m=200711&;s=4
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
he.za
Tagság: 2004-04-24 20:55:35
Tagszám: #10181
Hozzászólások: 3077
|
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
225. Elküldve: 2007-10-03 11:04:51, Érdekességek innen-onnan
|
[16.] |
Állatok világnapja a Noénál
Az állatok világnapja alkalmából a Noé Állatotthon Alapítvány különleges örökbefogadó napra várja az érdeklődőket. A "Fekete állatok örökbefogadó napja" október 6-án, szombaton kerül megrendezésre 10 és 15 óra között a XVII. kerületi állatotthonban. Az alapítvány ezzel a kezdeményezéssel szeretné felhívni a figyelmet azokra az árva négylábúakra, akik önhibájukon kívül, pusztán a színük miatt kerültek hátrányos helyzetbe, hiszen fekete kutyát-macskát nagyon kevesen fogadnak örökbe; az állatvédők tapasztalatai szerint általában a színes, foltos vagy világos színű állatokat részesítik előnyben. Budapest legnagyobb állatotthonában közel hetven fekete kutya és cica várja, hogy végre saját gazdája legyen; többen közülük már évek óta a menhely lakói, de akadnak köztük természetesen kölykök is.
Az állatotthon az állatok világnapja alkalmából felavatja az újonnan épített macskakifutókat is, melyekbe a karanténidőszakon, oltásokon és parazitamentesítésen átesett menhelyi cicák kerülhetnek be, akik eddig ketrecekben voltak kénytelenek kivárni, hogy örökbe fogadják őket.
Az állatotthonba bátran látogassanak el azok is, akik nem tudnak most hazavinni árva állatot, hiszen egész nap várja őket a gazdasági udvar, ahol etethetnek mosómedvéket és nyuszikat, simogathatnak kecskét, birkát, malacot vagy akár emut is. Aki pedig szeretné hasznosan eltölteni az időt, az sétáltathat menhelyi kutyusokat vagy segíthet berendezni a cicakifutókat, téliesíteni a kutyaházakat. Természetesen az alapítvány köszönettel fogad bármilyen adományt közel 400 állata ellátásához, így az is segítség, ha valaki csak pár konzervet, vagy egy-két zsák száraztápot adományoz a hontalan állatok számára.
A Noé Állatotthon Alapítvány korhatár nélkül minden állatbarátot szeretettel vár október 6-án 10-15 óráig a XVII. kerületi Csordakút úton. Bővebb információ: www.noeallatotthon.hu
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
224. Elküldve: 2007-09-18 12:34:55, Érdekességek innen-onnan
|
[17.] |
Cunamiveszély fenyeget Norvégiában?
Norvégia legkedveltebb kirándulóhelyénél a Geiranger-fjordnál hegyomlás fenyeget, aminek a következménye egy cunami lehet - 200 méteres hullámokkal.
A Bayerischer Rundfunk, a bajor közszolgálati rádió és tv internetes portálja szerint egy nemzetközi kutatócsoport cunami előrejelző és riasztó rendszert szerelt fel a norvégiai Geiranger-fjordban, ugyanis a 15 kilométer hosszú fjord végénél hegyomlás fenyeget.
A Geiranger-fjord az UNESCO természeti világörökségének része, Norvégia egyik legfontosabb turista attrakciója. A sziklafalban már 50 esztendővel ezelőtt 900 méteres magasságban kialakult egy 600 méter hosszú repedés. Az újabb vizsgálatok kimutatták, hogy a sziklafal évi 15 centiméteres sebességgel mozog, és lezuhanhat a tengerbe. Ha a fal leomlik, 90 köbkilométernyi szikla szakad le, aminek következtében a keskeny fjordban 200 méter magas hullám alakulhat ki.
A fjord végén található a 300 lakosú Geiranger, ahol nyaranta kétezren is laknak, a fjordot pedig naponta több ezer ember látogatja hajókon. A települést a számítások szerint 40 méter magasan borítaná el a víz.
Lars Bilkra geológus irányításával ezért a sziklába fúrva szondákat és mérőműszereket helyeztek el, hogy még időben ki tudják menteni az embereket,ha sziklaomlás fenyegetne a norvégiai fjordban. Bilkra szerint az adatokat azonnal kiértékelik, így a turisták és a lakosság is biztonságban van - olvasható a bajor internetes portálon
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&;id=10032
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
223. Elküldve: 2007-09-18 12:17:19, Érdekességek innen-onnan
|
[18.] |
Hajózhatóvá vált az Északnyugati-átjáró
Az északi sarkvidéket borító jégtakaró kiterjedése idén nyáron harminc éves rekordot döntött. Emiatt az Atlanti- és a Csendes-óceán között húzódó Északnyugati-átjáró teljesen jégmentessé vált, vagyis hajózható. Kutatók szerint az északi sarkvidéki jég 2020-tól nyaranta teljesen eltűnhet, amely nem kis veszélyt jelent az élővilágra.
Az Északnyugati-átjáró a hajósok számára eddig csak egy elérhetetlen álom volt. Amennyiben legalább az év egy kis részében a teljes szakasz hajózható lenne, több ezer kilométerrel lerövidítené az Európa és Kelet-Ázsia közötti hajóutat, a jelenlegi a Szuezi-csatornán át vezető úthoz képest. Eddig viszont túl veszélyes volt ez az útszakasz az egész évben jelen lévő tengeri jég miatt.
Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) közlése szerint idén rekord méretűre zsugorodott az északi sarkvidéki tengeri jég. Műholdfelvételek bizonyítják, hogy az elmúlt harminc év során soha nem volt ilyen kis kiterjedésű a jég.
Habár 2005-ben és 2006-ban is rekord értékű volt a csökkenés, az akkori mintegy négy négyzetkilométer kiterjedésű tengeri jég nem tette lehetővé a biztonságos hajózást a teljes szakaszon. Idén viszont a már csak három négyzetkilométernyi jégtakaró miatt a teljes hajózási útvonal jégmentessé és a hajók számára biztonságossá vált.
A sarkvidéki vizeket borító jég márciusban a legnagyobb kiterjedésű és szeptemberben a legkisebb, ez az éves ingadozás átlagosan mintegy százezer négyzetkilométer volt az elmúlt évtized során. „A jelenlegi közel egymillió négyzetkilométer változás egy éven belül viszont nagyon sok” – mondta Leif Toudal Pedersen, a dániai űrhivatal munkatársa.
A sarkvidék az a terület, ahol a legegyértelműbb és leglátványosabb változások várhatók a klímaváltozás hatására, többek között a visszacsatolási mechanizmus miatt. A sarkvidéki jég zsugorodása ugyanis azt eredményezi, hogy csökken a napsugárzást visszaverő felület, ez pedig tovább fokozza a felmelegedést és az olvadást. Egyes előrejelzések szerint várható, hogy 2040-re de akár már 2020-ra is nyaranta teljesen eltűnik a tengeri jég az arktiszról.
Ez pedig nem csak az Északnyugati-átjáró szabaddá válását jelentené, hanem újabb kőolaj- és földgázmezők feltárásának is utat nyitna. Ennek a jelentőségét, pedig mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy komoly nemzetközi politikai csatározás zajlik a sarkvidéki területek birtoklásáért.
A rövidtávú előnyök mellett komoly problémát is jelent ez a drasztikus változás: a sarkvidéki élővilág mindeképp vesztese a folyamatnak. A nyári jégtakaró zsugorodása miatt, várhatóan néhány évtizeden belül már nem tudnak megélni ott a jegesmedvék
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&;rov=4&id=10090
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
222. Elküldve: 2007-09-14 09:32:59, Érdekességek innen-onnan
|
[19.] |
Tigrisekre bukkantak az indiai erdőben
Visszatértek a tigrisek egy nyugat-indiai esőerdőbe, ahonnan három évtizeddel ezelőtt kipusztították őket az orvvadászok. A maharashtrai őserdő 800 km2-es területén legalább 20 tigrist észleltek a kutatók, akik örömüket fejezték ki, hiszen az országban gyorsan csökken a vadállatok száma az orvvadászok és élőhelyeik letarolása miatt.
A tigrisek jelenlétére utaló nyomokat egy, az egész országra kiterjedő tigrisszámlálás során találták. India egyébként a világ vadon élő tigrisállományának felével büszkélkedhet, annak ellenére hogy száz év alatt 40 ezerről mintegy három és félezerre csökkent a számuk egy 2001-2002-es felmérés szerint.
A legújabb felmérések sajnos további csökkenést mutatnak; bár az adatokat csak később publikálják majd, annyit már elárultak a szakértők, hogy idén kb. 1300-1500 tigrist sikerült felkutatniuk.
A maharashtrai összefüggő, erdő borította hegyláncon egykor rengeteg tigris élt, de évtizedek óta mindenki azt hitte, hogy az utolsó példányokat is levadászták, mivel semmi nyom nem utalt a jelenlétükre. Talán épp ennek volt köszönhető, hogy az orvvadászok nem látogatták jó ideje a területet, helyette olyan zónákra öszpontosítottak, ahol sok tigris él. Az állatok testrészeit a tradicionális kínai gyógyászat alapanyagaként hasznosítják, bőrüket pedig a feketepiacon több ezer dollárért tudják értékesíteni.
A természetvédők remélik, hogy az újra benépesülőfélben lévő területet védett tigrisrezervátummá nyilvánítják majd és megpróbálják biztosítani a nagymacskák nyugalmát.
http://www.zoldmagazin.com/belso/tigrisre2.html
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
b.andrea79
Tagság: 2007-09-11 14:09:35
Tagszám: #49139
Hozzászólások: 4
|
|
| Zöldfülű
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
220. Elküldve: 2007-09-05 11:11:11, Érdekességek innen-onnan
|
[21.] |
Halál az AlpokbanÍrta: Stephen S. Hall
Illusztráció: Kazuhiko Saho
1991-ben egy mumifikálódott férfitetemre bukkantak az olasz Alpokban. Mára kiderült: Ötzit, a kőkori Jégembert meggyilkolták. De ki volt a tettes?
Kora nyárba hajlott már a tavasz. A mai olasz Alpok észak – déli irányú szűk völgyei csak úgy sárgállottak a tengernyi komlógyertyántól. Az erdőben egy férfi szaporázta lépteit, arca meg-megvonaglott, amint sérült jobb kezébe belenyilallt a fájdalom. Időnként megtorpant, fülelt: vajon üldözik-e még. A menekülő egy szusszanásnyi időre meg is pihent, hogy egyen néhány falatot. Egy fuvallat komlógyertyán virágport hintett az elemózsiájára. A férfi gyomrában ezért ma, ötezer év múltán is kimutathatók a pollen maradványai – mikroszkopikus bizonyságaként annak az évszaknak, amikor „Ötzi”, az újkőkori vadász egy erdőn átvágva a közeli hegyek felé menekült. Ott azonban utolérte őt a végzete…
Mumifikálódott tetemére hegymászók bukkantak 1991-ben, az osztrák–olasz határ menti Ötz-völgyi-Alpok egyik magasan fekvő sziklaüregében. A kutatók azóta egyre kifinomultabb eszközökkel és óriási leleménnyel próbálják meg rekonstruálni Ötzi életét és világát. Ő ugyanis a legidősebb épen fennmaradt emberpéldány.
Tudjuk, hogy mokány, izmos, negyvenes évei derekán járó ember volt – a maga idejében már élemedett korúnak számított. A teste mellett talált becses rézfejű baltából ítélve közösségének rangos tagja lehetett. Három réteg ruhát és erős medvebőr bocskort viselt. Az útra jól fölszerelkezett: nyírfakéreg iszákjába kovakő hegyű tőrt, tűzgyújtó alkalmatosságot és juharlevélbe csavart parazsat rejtett.
Ugyanakkor meglepően hiányos fegyverzettel vágott neki a vadonnak. A szarvasbőr tegezében talált félkész nyilak azt sejtetik, hogy nem sokkal korábban kilőtte az összes nyilát, majd sietve igyekezett pótolni azokat. Durván megmunkált tiszafa botja voltaképpen félbehagyott íj volt, még hiányzott róla a horony és a húr. Vajon miért?
Ötzivel kapcsolatban mindig is rengeteg volt a kérdés – és elméletek sora született válaszul. Az elmúlt tizenhat évben tudósok vizsgálták, böködték, vagdosták és röntgenezték a testét, de feltevéseik éppoly gyorsan szétfoszlottak, mint a jégbe zárt férfi hajdani gúnyája. Ötzit hol eltévedt pásztornak, hol sámánnak, hol rituális áldozatnak vélték, még vegetáriánusnak is kikiáltották. Egy meglepő új tudományos tény azonban elhomályosít minden korábbi elméletet. Bár továbbra sem tudjuk pontosan, mi is történt azon a távoli alpesi hegygerincen, mára bebizonyosodott, Ötzit megölték, és nagyon gyorsan halt meg – ugyanabban a sziklaüregben, ahonnan teteme több mint ötezer év múltán előkerült.
„Alig öt éve még úgy véltük, hogy a hegyre menekült, majd a zord körülmények végeztek vele, miközben a hóban bolyongott. Mára megváltoztak a nézeteink. Inkább őskori bűntényre gyanakszunk” – mondja Klaus Oeggl, az Innsbrucki Egyetem archeobotanikusa.
http://www.geographic.hu/ngm/0708/index.php?m=200708&;s=4
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
219. Elküldve: 2007-09-05 11:08:23, Érdekességek innen-onnan
|
[22.] |
Jön a tatár!
Írta: Daniss Győző
Fényképezte: Hartyányi Norbert
1241-ben a mongolok áradata elsöpörte a magyar hadakat. Alig egy év múltán hirtelen távoztak, s halottak százezrei, felperzselt falvak maradtak utánuk.
Dzsingisz kán kora leghatalmasabb birodalmának ura volt. Amikor 1227-ben meghalt, utódai – a nagykán végakaratának megfelelően – megindultak Nyugat felé. Nem telt bele másfél évtized, és Dzsingisz unokája, Batu nagykán betört seregével a Kárpát-medencébe.
Arról korábban is érkeztek hírek, hogy közelednek a tatárok (nevezzük őket így, ahogy a történelemkönyvekben áll, noha ma már tudjuk: mongolok voltak). A későbbi IV. Béla – aki már apja, II. András életében a keleti országrész ura volt – még 1235-ben indította útnak Julianus domonkos szerzetest és három társát a korabeli feltételezések szerint keleten, „Magna Hungariában” rekedt magyarok felkutatására. Egy évvel később Julianus sietve tért haza, mert két fontos hírt is hozott: találkozott magyarul beszélőkkel, és az általuk legyőzött tatároktól hallotta, hogy a kutyafejűek egész Európa ellen készülnek. Julianus 1237-ben ismét útra kelt. „Akkor azonban már nem találkozott magyarokkal – mondja Fodor István régész, a Nemzeti Múzeum címzetes főigazgatója. – A tatárok ugyanis 1236-ban vereséget mértek a volgai bolgárok országára, ahol a keleti magyarok is éltek. Julianus csak a menekültjeiket láthatta.”
Aggasztó volt a barát jelentése: „Többen mint biztos dolgot beszélik, és a szuzdali fejedelem élőszóval megüzente általam Magyarország királyának, hogy a tatárok éjjel-nappal tanácskoznak afelett, miképpen győzhetnék le, és keríthetnék hatalmukba a keresztény Magyarországot. A tatárok azt állítják, akkora tömeg harcosuk van, hogy negyven részre lehet osztani, és nem akad hatalom a földön, amely egy résznek is ellent tudna állni. Azt is mondják, hogy seregükben van kétszázhatvanezer nem az ő felekezetükből való szolga és százharmincötezer fajtájukbeli legválogatottabb a csatasorban.” (Györffy György fordítása)
Ha a korabeli szerzők hajlamosak voltak is a túlzásokra, a tatár haderő a valóságban is óriási volt. A Nemzeti Múzeum kiállítását rendező régész, Ritoók Ágnes hozzáteszi, hogy a közhiedelemmel ellentétben Batu seregéből sem hiányoztak a vértes, páncélinges harcosok. A megerősített települések ostromához pedig kőhajítógépeket, valamint a kínaiak feltalálta puskaporral töltött agyaggránátokat is bevethettek. És mesterei voltak annak a harcmodornak, amellyel jó három évszázaddal korábban a honfoglaló magyarok meglepték Európát: látszatra megfutamodni, majd az üldözésbe kezdő ellenfélre visszacsapni.
Szomorú, hogy az 1241-ben sebtében egybegyülekezett magyar erők már nemhogy nem alkalmazták, de fel sem ismerték ezt a taktikát. Seregünket erősíthették volna a tatárok elől 1239 folyamán Magyarországra menekült és a tatárok harcmodorában jártas nomád kunok. Ám a kunoknak adott kiváltságok fokozták az uralkodó és alattvalói közötti feszültséget. A gyűlölködés odáig fajult, hogy a magyar főurak 1241-ben – amikor a tatárok már az országban voltak – meggyilkolták a kunok fejedelmét, Kötönyt. A kunok 1241 elején pusztítva-rabolva kivonultak az országból (s csak néhány év múlva, IV. Béla ismételt hívására tértek vissza).
http://www.geographic.hu/ngm/0708/index.php?m=200708&;s=2
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
218. Elküldve: 2007-09-05 11:02:47, Érdekességek innen-onnan
|
[23.] |
New Orleans-i gátrendszer: Vajon letarolhatja-e még egyszer az árhullám a várost?
Lassan újra megindult az élet a Katrina pusztította városban, lakói újjáépítették otthonaikat, és bizakodnak, hogy a város gátrendszere és védművei képesek megvédeni őket egy újabb hurrikántól. Az Egyesült Államok Hadmérnöki Alakulata alig egy évvel ezelőtt bejelentette, hogy a Katrina előtti állapotukban helyreállította a gátrendszert. Azonban amerikai és holland szakértők szerint a védműveken számos gyenge pont fedezhető fel. Azt állítják, hogy a Katrinánál kisebb erejű szélvihar is áttörheti a gátakat, akár még az idei hurrikánszezonban. A gátak szemléjére a National Geographic munkatársa is elkísérte Bob Bea-t, a kaliforniai Berkeley Egyetem mérnökprofesszorát. Bea számos vészesen gyenge pontra hívta fel a figyelmet a védelmi rendszerben. A legtöbb hiányosságot a Mississippit és a Mexikói-öbölt összekötő hajózási csatorna mentén (MRGO) épült gátfalakon talált, amely több mint 20 helyen átszakadt a Katrina okozta méteres hullámok ostroma alatt, pusztító áradatot zúdítva ezzel a Lower Ninth Ward és St. Bernard Parish negyedekre. Bea számos repedést talált, ahol az eső már elmállasztotta az újjáépített gátfalakat, főként azokat, amelyeket laza homokos és iszapos altalajból döngöltek, és a Mississippiből ideszállított agyaggal erősítettek meg. Bea szerint „Olyan ez, mint a fagylaltdísz a csoki torta tetején, ezek a gátak nem bírják majd ki a nyomást, ha egy Katrina erejú vihar ostromolja őket.”
J. David Rogers, a Missouri-Rolla Egyetem geológus mérnöke, aki a gátművek hibáit Bea-vel közösen vizsgálta a Katrina pusztítása után, egyetért Bea megállapításaival a rendszer gyenge pontjait illetően. Különösen a St. Bernard Parish és a Lower Ninth Ward negyedeket védő, eróziónak kitett gátakra vonatkozóan, melyek kiemelt fontosságúak a hurrikán elleni védekezésben. Mindkét szakértő állítja, hogy egy részletes tanulmány szükséges a gátak alatti altalajról, hogy meg lehessen állapítani, mennyire gyenge az MRGO-t övező védrendszer. Rogers szerint az erodálódott szerkezet nem ad okot túl sok bizalomra. „Nyolc órát sem bírna ki a gát, ha átcsapnának felette a hullámok, márpedig egy 3-as kategóriájú vihar esetében ez lenne az elvárás.” – állítja Rogers. „Talán egy órát ha kibír a rendszer, mivel iszapból és hordalékos anyagból építették, azaz nem kellő szilárdságú.” - teszi hozzá a mérnök.
Bea szerint más gyenge pontjai is vannak a gátrendszer, többek között az évtizedes repedések az Orleans Avenue csatorna védművein, valamint a London Avenue és a 17.-ik utcát védő, a hurrikán által alaposan megtépázott gátfalak egyes részei. Bea szerint a víz átszivárog az új gátfal alatt, amelyet az Industrial csatorna mentén emeltek, hogy megvédjék az ártól a Lower Ninth Ward városrészt. Az új falakat hat méter mélyre nyúló acélcölöpökre építették, de Bea szerint a csatorna medergödreiből - amelyeket vagy a Katrina előtt kotortak ki, vagy a vihar mosta ki őket - a víz át tud szivárogni a gátrendszer alatti láptalaj laza rétegein keresztül. A lápos altalaj veszélyeit a Hadmérnöki Alakulat is kimutatta a Katrinát követő vizsgálati jelentésében, de ugyanezekre a problémákra hívták fel a figyelmet Bea kollegái is a Berkeley Egyetemről, illetve a Louisiana Állami Egyetem független szakértői is. Bea szerint a gátak alatti vízátszivárgás katasztrófához vezethet egy újabb hurrikán során.
Bea az átszivárgás lehetőségét már akkor felvetette, amikor sós vizű pocsolyákat talált a védmű mentén, ami arra utal, hogy a víz a csatornából származik. De miután ezt a jelentést közzétették, a Hadmérnöki Alakulat Paul Lot, a Tulane Egyetem környezet egészségügyi szakértőjét bízta meg, hogy vegyen mintát az átszivárgott vizekből. Kiderült, hogy a sókoncentráció messze nem éri el az Industrial csatornában mért szintet, ami az Hadmérnöki Alakulat szerint azt bizonyítja, hogy a víz a megrongálódott helyi vízvezetékekből szivárgott. Ráadásul az Alakulat szerint a gátak alatti talaj javarészt agyagos, ezért csak kicsi a vízáteresztő képessége.
Bea, aki tanúként szerepel a Hadmérnöki Alakulat ellen indított több millió dolláros perben, kitart álláspontja mellett, hogy a szivárgás komoly aggodalomra ad okot. „Egy mérnöknek az a kötelessége, hogy előrejelezze és figyelemmel kísérje egy rendszer hibáit, és lehetőleg kiküszöbölje azokat”- mondja Bea a National Geographic-nek e-mailben küldött válaszában. „Annak a valószínűsége, hogy az Industrial csatorna és a védett területek között a víz képes átszivárogni a töltések alatti laza altalajon keresztül igen nagy – és ez a gát átszakadásának veszélyét is magában rejti”. Bea szerint a Hadmérnöki Alakulatnak rendszeres szivárgás tesztet kell végeznie, hogy kiküszöbölje ezt a veszélyforrást.
Más gátszakértők, a Hadmérnöki Alakulat mérnökeit leszámítva, szintén aggódnak a kijavított védfalak miatt. Egy holland mérnök nemrég megvizsgálta a város három fő csatornáját védő zsilipkapukat és néhány újonnan felszerelt szivattyút. Következtetése lehangoló: „A zsilipszerkezet minden bizonnyal csődöt fog mondani a következő nagy vihar során”.
A mérnök, aki nevének elhallgatását kérte, mivel néha a Hadmérnöki Alakulattal közös munkákon is dolgozik, megjegyezte, hogy a zsilipkapukat nem látták el uszadékterelő szerkezettel, ami megakadályozná a zsilipek elzáródását, ha kitör egy vihar. A Hadmérnöki Alakulat azonban állítja, hogy egyéb elterelő eszközök rendelkezésre állnának, ha zavar lépne fel a zsilipek működésében. A mérnök rámutatott továbbá arra is, hogy a tavaly felszerelt szivattyúk, amelyekkel az esővizet távolítják el a városból, ha a zsilipek zárva vannak, könnyen túlterhelődnek és javításra szorulnak. A Hadmérnöki Alakulat szerint a szivattyúk már jól működnek, ugyanakkor más szekértők szerint még nem próbálták ki azokat teljes terhelés alatt.
Ivor van Heerden, a Louisiana Egyetem Hurrikán Központjának igazgató-helyettese, aki egyben a gátszakadás okait vizsgáló állami szakértői csapat vezetője, egyetért a Bea által feltárt gyenge pontok listájával, hozzátéve, hogy azok jól rámutatnak a többi gyenge láncszemre is a védelmi rendszerben. Van Heerden, aki szintén mint szakértő tanú vesz részt a perben, hozzátette, hogy az I-alakú védfal a Duncan csatorna mentén a Jefferson Parish negyedben, mely a város nyugati védfala is egyben, szintén gyenge láncszem a rendszerben. „Az 580 méter hosszúságú, I-alakú gátfal a saját súlya alatt süllyed” – állítja a mérnök. „A meggyengült gátfalak aládúcolását célzó cölöpök valószínűleg nem megfelelő eszközök” – teszi hozzá.
A Hadmérnöki Alakulat szerint viszont a munkálatok jól haladnak a város védfalainak megerősítésére. „A Katrina után sikerült jelentős mértékben enyhíteni a károkat” – mondja John Meador, az alakulat igazgató-helyettese, aki az árvédelmi munkálatokért felelős. „Reméljük, hogy a helyrehozott árvízvédelmi rendszer jobb lesz, mint a korábbi, de még messze vagyunk a munkák befejezésétől. Ha bármikor újabb hibák jutnak a tudomásunkra, azonnal megtesszük a megfelelő lépéseket.” – fűzi hozzá Meador. Bea azonban nincs megelégedve. „A Hadmérnöki Alakulat jelszava a Próbáljuk meg!, és már jó ideje próbálkoznak, de ideje végre tenni is valamit” – fűzi hozzá.
http://www.geographic.hu/ngm/0708/index.php?s=5&;m=200708&t=tm
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
217. Elküldve: 2007-08-28 14:58:52, Érdekességek innen-onnan
|
[24.] |
Királyság a sziklabástyák mögött - Bhután
A Himalájának van egy derűs, mosolygós arca és van egy komor, barátságtatlan. A derűs, a szebbik, persze, a déli tájaké, a komorabb az északiaké. Lakói közül szegény tibetieknek a hegylánc többnyire a szigorúbb arcát mutatta, hűvös, kopár, holdbéli tájait kínálta. Nem is csoda, hogy amikor tehették, elkóboroltak délre, engedtek a melegebb völgyek csábító mosolyának.
Történelmük során a tibetiek kétszer voltak olyan erősek, hogy hódíthattak. Először mindjárt egységes állammá alakulásukat követően a 8. században, amikor még az akkori kínai fővárost, Csangant, a mai Hsziant is elfoglalták, másodszor pedig a 17. században, amikor a világi és az egyházi hatalmat egyaránt gyakorló dalai lámák uralkodását megszilárdították. Erős birodalmat hoztak létre a dalai lámák, amelynek feltétele itt is az egység volt, más szóval a belső ellenfelek elnémítása. Rendjük, a sárga süveges Erényrend, a 17. századra maga mögé utasította az összes többi buddhista irányzatot. Némelyiket teljes egészében megszüntette, némelyiket pedig megszelidítve, elcsendesítve megtűrte maga mellett. Legmakacsabb ellenfelük ebben a belső harcban a vörös sapkások rendje volt, akik egy misztikus irányzatot képviseltek, s képviselnek ma is. Papjaik házasodnak, s misztikus gyakorlataikhoz szexuális technikákat is alkalmaznak. Ezeknek a "vörösöknek" egy csoportja döntött úgy a 17. században, hogy nem tűrik az erényrendiek hatalmaskodását, s híveikkel elmenekülnek az országból. S hová is menekültek volna a hűvös északról, ha nem a vágyott déli tájakra, melyeknek emlékét már első látogatásuk óta, vagyis csaknem ezer esztendeje őrizték szívükben a tibetiek. A vörösöknek ez a délre menekült rendje, a Sárkány rend aztán külön kis országot alapított itt, melyet azóta is tibetiek laknak, hivatalos nyelve a tibeti, s ma független királyság a Himalájában, ENSZ-tagállam. A neve Bhután, szanszkrit szóősszetételben annyit jelent, hogy Tibet vége.
Mondhatni, hogy a vörösöknek nagyon jól jött a sárgák uralma északon. Döntésükkel, hogy nem maradnak riválisként hazájukban, megcsinálták a szerencséjüket, megalapozták nyugodt jövőjüket. Bár Bhután szépséges, termékeny trópusi völgyei és óriás hegyei iránt időnként érdeklődtek a kínaiak, valamint a másik szomszéd, India is folyamatosan igyekezett államukat a befolyása alá vonni, a bhutániak már csaknem 300 éve mégiscsak jól vannak. Vígan élik életüket dunántúlnyi kis országukban. Mélyebben fekvő völgyeik az édenkerthez hasonlíthatóak. Minden évszakban meleg van, pálmák lombjai ringatóznak a langyos szélben, mangó- narancs- és asókafák erdői borítják a hegyek lábait, pompáznak a rododendronfák színes virágai, azáleák nyílnak, a fűben a sárga íriszek, mályvarózsák. Csobogó patakok, tavak partján páva lépked, fent a lombok közt papagájok ülnek. Az erdőkben tigris, leopárd, medve, elefánt él, szarvasok legelik a tisztások pázsitját. A hegyoldalban a falusiak teraszosan művelik apró földjeiket, a különböző színű, szorosan egymáshoz illeszkedő ívelt földcsíkok, kocka és tégla alakzatok kész mandalát rajzolnak a tájba. Fölöttük a magasban a 7000 métert is meghaladó havas csúcsok, melyekből jégár lezúduló robaja hallatszik olykor, s minderre a roppant ég kékje borul, s ragyog a nap. Itt ragyog évente legtöbbet, a napsütéses órák száma a világon ezen a tájon a legmagasabb.
Szóval, ilyen paradicsomi országban élnek a bhutániak, jól élnek, nem is panaszkodnak. Ám nagyon bölcsen nem is dicsekednek jó dolgukkal a világnak, nem büszkélkednek szép országukkal. A király évente csak néhány ezer turistát enged be India felől a határon, nehogy a nyugatiak ipari civilizációs igényei, szemléletük, életmódjuk megzavarják a bhutániak gondolkodását. Itt úgysem lehetne követni a nyugati életformát, a Himalája meredek sziklabástyáira úgysem lehetne autósztrádát vagy száguldó vonatoknak szánt vasútat építeni, s komolyabb iparra sincs szükség az ellátás megszervezéséhez. A földeken megterem az élelem, az elektromos áramot megtermelik a folyók. Ennyi elég is az elfogadható életszínvonalhoz. Bhutánban az oktatás tizenegy évig ingyenes, s ahogy ezt egy kalandos villámlátogatás egyetlen napján jómagam is láthattam, az iskolás gyerekek egészségesek, vidámak, szép egyenruhájukban a legkisebbek is jókedvűen mennek az iskolába kora reggel. A felnőttek is jól öltözöttek, derűsek, vörös-fehér falú házaik ablakából nyugodtan néznek gyerekeik után. Aztán szép lassan ők is elindulnak a dolgukra. Mint a mesében. Nincs nagy nyüzsgés, nincs nagy erőfeszítés az életükben.
A Himalája óriás hegyei még vigyáznak lakóikra. Az alig másfél milliónyi boldog bhutánit is egyelőre megóvták a mi civilizált életünk nyugtalanságától, halálos betegségeitől. S ami rajtuk múlik, azt a hegyek biztosan megteszik értük ezentúl is.
 
http://www.vilagvevo.radio.hu/adasok/14/bhutan.htm
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
ákosvári
Tagság: 2006-05-19 10:27:38
Tagszám: #30721
Hozzászólások: 19394
|
216. Elküldve: 2007-08-24 13:09:50, Érdekességek innen-onnan
|
[25.] |
A tibeti masztiff
Aliga van még egy olyan kutyafajta, mely körül annyi titok lappang, melyet annyi mítosz övez, mint a do-khyi! Tibet mindig is a külvilágtól elzárt ország volt - ma is az. Európai csak ritkán tekinthetett be a Himalája hegylánca mögé, és ha igen, akkor is csak egy pillantásra. Mintegy 80 éve van valóban megalapozott ismeretünk a tibeti masztiffokról, noha már jóval régebben is írtak róluk. A tibeti masztiff egyike a legrégebbi kutyafajtáknak, hacsak nem a legrégibb a nyomon követhető utazók leírásai és a kynológiai irodalom alapján. A hazájában do-khyinak nevezett eb nyilvánvalóan a Himalája felföldjén kialakult házikutya-forma. Nem tudjuk, honnan vándoroltak be a kutya elődei a tibeti felföldre, de a do-khyi nemcsak Tibetben, hanem a határos területeken, így Nepál, Sikkim, Bhutan és Észak-India hegyi falvaiban is előfordult hasonló formákban. Nyelvtudományi kutatások alapján, feltehető, hogy az ókori szerzők (Arisztotelész, Hérodotosz, Megasztenész, Strabon és mások) által gyakran megemlített erős és igencsak vad "indiai kutyák" a tibeti felföldről származnak, akik innen jutottak el egészen a perzsákig és az asszírokig. Valamennyi nehéz testű kutyafajta őstípusának tekintették, noha ehhez nincs zárt bizonyítási lánc. A népek vándorlásán kívül a háborús viszályok is lehetővé tették ezeknek a vad, harcias kutyáknak a további terjedését. A görög, majd később a római hadsereg tovább növelte a kutyák elterjedését Nyugat-Európában.
Ne feledjük, hogy a fajtáról alkotott fogalmunk eléggé újkeletű, ráadásul jellegzetesen európai gondolkodásunkat tükrözi. Igazából a külső jegyekre terelődött figyelmünk, míg régebben ezekre csak annyiban fektettek súlyt, amennyiben segítették egy-egy feladatkör ellátását. Sok jel utal azonban arra, hogy Tibetben a kutyáknál is figyeltek a tartalom és forma, külcsín és belbecs egységére.
A legrégebbi híradások
A legkorábbi masztiffszerű kutya ábrázolása időszámításunk előtt 2200 körül keletkezett, a babiloni dombormű póniló méretű kutyát vezető vadászt ábrázol. A kutyák méretéből arra lehet következtetni, hogy ők döntötték le a lovakat, melyeket a vadászok lándzsáikkal megsebesítettek.
Krisztus előtt 2000 körül keletkezett az a XII. egyiptomi dinasztia Antef-AA uralkodójának idejéből származó fafaragás, amelyen észrevehetjük hogy a négy kutya közül az egyik kutya a másik háromhoz viszonyítva masztiff-arányokkal rendelkezik. Nem kisebb kutyás szaktekintély, mint Edward C. Ash állítja, hogy az egy masztiff-tipusú kutya. A kutya neve "feketé"-t jelent, ami Ash szerint "kétségtelenül a színre utal". Ez az egyiptomi kutya nyakörvet visel, Tibetben pedig minden értékes és többnyire fekete színű masztiff generációkon keresztül ilyen nyakörvet hordott, hogy megvédjék a torkát a harcban.
Krisztus előtt 1121-ben a Kína nyugati részében élő liu nép egy Ngao nevű ebet küldött ajándékba császárának, Wou-Wangnak. A kutya állítólag négy láb magas volt, és arra volt idomítva, hogy mindenféle bőrszínű emberre vadásszon. A Ngao név egyébként itt is a kutya színére utalt, ugyanis azt jelenti: "fekete"
Strebel szerint (1905) a tibeti masztiffok képe i.e. 1000-ben jelenik meg a Himalájában, Zanskar királyságban, egy határkövön. Ezek a sziklafaragások tibeti masztiff tipusú kutyákat ábrázolnak emberek társaságában. A szobor egy nyilvánvalóan nagy, hosszú szőrű, kunkori farkú, álló fülű ebet ábrázol. (Az is lehet, hogy a fülek kupírozottak.) A kutya félreismerhetetlen, ha nem is kifejlett dogjegyekkel rendelkezik. Nyaki sörény nem látszik a képen, noha a tibeti kutyát mindig így írják le.
A British Múzeumban őrzik az időszámításunk előtt 850-ből származó ninivei domborműveket, melyeken erős felépítésű, hatalmas csontozatú, nagy fejű harci kutyák láthatók. Asszurbanipal ninivei palotájának falain látható domborműveken a király és szolgálói vadászatra készülődnek, nagy testű kutyáikkkal vadlóra vadásznak. Szintén a király palotájából származnak olyan, valószínűleg művészek által alkotott terrakotta szobrok, melyek ugyanilyen nagy, erős kutyákat jelenítenek meg. A kutyákat a szobrokon "szőrös" nyakörvben ábrázolják, ami kétségtelenül egyik oka annak, hogy a masztiffokat időnként az oroszlánokhoz hasonlították. A tibeti masztiffok nyak körüli szőrének durvasága ma is a fajta tipusjegye, amit a tibetiek jakszőrből készült nyakörvvel igyekeztek még hangsúlyosabbá tenni.
A görög Ktesziász (Kr. e. 416-399), aki a perzsa udvarban orvoskodott, olyan mesés állatot írt le, amely félig kutya, félig madár, és a magas hegycsúcsokat őrzi. Ha megfosztjuk szárnyaitól a szörnyet, akkor bizony egészen jól illik a leírás a do-khyira, még a mellén és lábán lévő rőtbarna foltok is megegyeznek.
Megasztenész (Kr. e. 327) a görög nyelven megjelent legrégebbi indiai útleírás, az "Indica" szerzője leírja az "indiai kutyákat": nagyok, erős csontozatúak, fejük busa, pofájuk széles, fülük lelóg.
Hérodotosz (Kr. e. 485-425) szerint Babilonban is indiai kutyaként emlegették. A babiloni Satrap az Eufrátesz síkságán minden adó alól mentesített négy nagy várost, és ezért arra kötelezte őket, hogy ezeket a nagy indiai kutyafalkákat etessék és eltartsák. A történetírás atyja elmondja még, hogy Kaspatyros-tól (a mai Kasmír) északra és észak-keletre egy homoksivatagban óriási, rókánál nagyobb hangyák tanyáznak. Ezek lakóhelyül a földbe odúkat vájtak, és eközben aranytartalmú homokot találtak, amit összegyűjtöttek. Időről-időre az odavetődött, vagy szándékosan odáig hatoló utazók megpróbálják ellopni a kincsüket. De a vállalkozás veszélyes. Amint a hangyák észreveszik a csínyt, a menekülő üldözésére indulnak, és ha utolérik, kíméletlenül megölik. Hérodotosz elbeszélése valószínűleg csak eltorzítása az igazságnak, a történet magyarázatát Juhász Vilmos: Tibet című könyvében olvashatjuk. "Nyugat-Tibetben, Tok-dsalung-ban, - tehát körülbelül a Hérodotosz által megjelölt vidéken - ősidők óta mosnak aranyat. A magas fekvésű föld rendkívül hideg éghajlata és metszően éles szelei arra kényszerítik a bennszülött munkásokat, hogy fekete jakszőr bundákban dolgozzanak. Kutyáik rendszerint elkísérik őket s a terhet a hátukon cipelik. Ezek a tibeti teherhordó kutyák ugyancsak feketék, és olyan gyorsak és vadak, hogy a rablókat valóban úgy széjjeltépik mint Hérodotosz hangyái..."
Plinius római természettudós és író (Kr. u. 23-79) az időszámításunk előtti 326-ból származó feljegyzések alapján, az alábbi tudósítást hagyta ránk Nagy Sándor harci kutyájáról:
"Amikor Alexandrosz hadi népe élén India felé vonult, a Kaukázus déli lejtőin elterülő Albania (a mai Dagesztán) királya félelmetesen hatalmas testű kutyát ajándékozott a hódítónak. Alexandrosznak tetszett a tagbaszakadt eb, aztán előbb medvéket, majd vadkanokat, végül pedig antilopokat eresztett eléje a porondon. Az óriási kutya azonban nyugodtan fekve maradt, csupán figyelmes pillantásokkal nézte ezeket az állatokat. Alexandrosz elkeseredett a kutya lustasága láttán, és parancsot adott, hogy öljék meg. Amikor ez Albania királyának a tudomására jutott, újabb ebet küldött ajándékba Alexandrosznak, azzal a kérelemmel, hogy ne holmi gyönge állatokat bocsásson elébe, hanem oroszlánokkal meg elefántokkal próbálkozzék; azt üzente, neki mindössze két ilyen kutyája volt, ez tehát az utolsó. Alexandrosz nem sokat töprengett, nyomban egy oroszlánt bocsáttatott a kutya elé az arénában, és az eb szempillantás alatt leteperte a sivatag fejedelmét. Alexandrosz ezután elrendelte, hogy elefántot vezessenek a küzdőhelyre, és aztán soha nem érzett gyönyörűséggel nézte végig a soron következő látványosságot. A kutya ugyanis fölborzolta szőrét, mennydörgő hangján rémületes ugatást hallatott, fölpattant, hol balra perdült, hol jobbra fordult ellenfele ormányának csapásai elől, aztán újra meg újra nekirontott, megrohamozta az óriási vastag bőrű állat minden gyenge pontját, sikerrel kitért a roppant agyarak minden egyes döfése elől, és addig keringett körülötte, míg az elefánt el nem szédült az örökös körforgástól, és föl nem bukott, de olyan robajjal, hogy zuhantától döngve remegett a föld."
Hogy milyen borzalmas kegyetlenséggel dúlhattak az efféle állatviadalok, arról hű képet fest Diodorus Siculus görög történetíró:
"Szophitész indiai király vendégül látta Nagy Sándort és katonáit, és ez alkalommal százötven jószágból álló kutyafalkát vezettetett az uralkodó elé. Hogy ízelítőt adjon, milyen hőstettekre képesek ezek az ebek, Alexandrosz színe előtt hatalmas oroszlánt vitetett az állatviadalok céljára elkerített térségre, majd utána küldette a két legkisebbnek látszó kutyát is. Ezeket az oroszlán még eredményesen távol tartotta magától. Akkor további két ebet bocsátottak a küzdőporondra, és a négy kutya rövidesen úgy megragadta az oroszlánt, hogy sikerült maguk alá gyűrniük és legyőzniük. Akkor Szophitész elrendelte, hogy egyik szolgája, jókora nagy késsel a kezében, menjen be az elkerített területre, és vágja le az egyik kutya jobb lábát. Alexandrosz ennek láttán eliszonyodva fölkiáltott, és saját testőrét menesztette a hindu után, hogy akadályozza meg ezt az irtóztató tettet. Szophitész azonban türelemre kérte Nagy Sándort, megígérte neki, hogy három kutyával is megajándékozza amaz egy helyett; s akkor a hindu kísérteties lassúsággal levágta a kutya lábát, az állat pedig meg sem nyikkant. Félelmetes agyaraival mindaddig szilárdan belecsimpaszkodott az oroszlán testébe, míg csak el nem vérzett és ki nem múlt."
Ezeknek a nagy, többnyire fekete vagy aranyszínű, dogszerű kutyáknak a hírét első ízben Marco Polo (1254-1324) hozta Európába. A velencei kalmár 1271-ben utazott Ázsiába, átkelt Közép-Ázsián, és elért Pekingbe. Ott elnyerte Kubiláj mongol nagykán jóindulatát, aki helytartónak is kinevezte őt, és ilyen minőségében beutazhatta a Távol-Kelet hatalmas területeit, majd 1295-ben visszatért Velencébe. A tibeti kutyákról szóló jelentését gyakran idézik. Elbeszélésének pontos, és teljes fordítása az "Il Milione" című könyvből így szól: "El kell még mondanom, hogy ebben az országban pézsmát adó állat is található, olyan tömegben, hogy bűzük betölti az országot, egyik végétől a másikig. Ugyanis havonta egyszer pézsmát bocsátanak ki magukból... Az állatok neve tatár nyelven gudderi, és húsuk igen ízletes. Ezeknek a rablóknak igen sok remek és nagy kutyájuk van, melyek jó szolgálatot tesznek nekik a pézsmaállatok elejtésében, s így rengeteg pézsmához jutnak. Náluk nem használatos a Nagy Kán papírpénze, sem az ezüst, hanem sóval fizetnek. Szegényesen öltöznek, mert öltözetük csak állatbőrökből, vászonból és enyves szövetekből készül. Saját nyelvüket beszélik, és a tebet nevet viselik. Maga Tibet igen nagy tartomány...
http://norbutms.freeweb.hu/history.html
JOMO&HONGCHA
TM PORTÁL - |
| |
|
| Kiváló dolgozó
|
|
Érdekességek innen-onnan (üzenet: 239, Hobbi) |
|
|
|
|
