Tegnap kivették a varratokat Samuból(Bakta), minden rendben van vele. A tölcsért otthagytam a rendelőben, tudom, hogy viszel más kutyákat is, így biztos vagyok benne, hogy ott megtalálod majd.

Szeretném megint megköszönni, hogy megmentették nekem Samut, mostanra ugyanis már teljesen biztos vagyok benne, hogy bár akkor még ti sem tudtátok, de neki hozzám kellett kerülnie. Pont a műtét napján, amikor ott kellett hagynom, akkor jöttem rá, hogy bő egy hónap alatt mennyire hozzánőtt a szívemhez és amikor hazaértem és hetek óta először nem volt ott a lakásban, akkor éreztem, hogy mennyire is hiányzott/hiányozna ő az életemből.

Azok, akik ismernek, tudják hogy reggel az első 1-2 kávéig életképtelen vagyok, illetve voltam míg Samu meg nem érkezett :) Már legalább két hete nálam volt, amikor egyáltalán feltűnt, hogy akármilyen nehezen is mászok ki az ágyból a reggeli sétára, maximum 50 métert haladhatunk mire úgyis csinál valamit, ami miatt muszáj imádni, vagy muszáj nevetni és nekem, a koffeinfüggőnek, nem is hiányzik a kávé. Nekem gyerekkoromtól kezdve mindig volt kutyám, de sohasem volt Vizslám. Most sem vizslát akartam, csak kutyát, aztán jött Samu és nem volt kérdés, hogy ő lesz. Én tényleg nem tudom elmondani, hogy mennyi örömöt okoz, nem csak nekem, hanem mindenkinek a környezetünkben. A környéken dolgozó portások, biztonsági őrök, a várban dolgozó ajándékboltosok, a taxisok de még a kukásautón hajnal óta dolgozó emberek is mindig megállnak egy-két simogatás erejéig, és már messziről, név szerint hívják magukhoz Samut, ha meglátják.

A várban 17 éve él egy hajléktalan: rendet tart maga körül, akik nem ismerik, nem is mondanák meg róla, hogy az utcán él, pláne, hogy több mint másfél évtizede. Az emberektől viszont teljesen elfordult: nem beszél senkihez, nem kéreget, sőt általában fel sem pillant ha valaki hozzászól. Samuval naponta többször is találkozunk vele amikor arra sétálunk és az elmúlt két hónap alatt fokozatosan az ő szívébe is belopta magát. Az első néhány hétben csak felfigyelt a kutyára, majd egyre többet nézte mit csinál, aztán már azt is megengedte, hogy a közelébe menjen Samu, majd másfél hónap után megsimogatta és most már hívja magához, és néha -néha már rám is rámköszön :). Hát innen (is) tudom én, hogy Samu egy csoda. Meg onnan, hogy este amikor már elalszik, ha bemegyek a konyhából a nappaliba képes félálomban megfordulni az ágyában, és úgy helyezkedni, hogy elég legyen csak a fejét felemelni, hogy egyből rám lásson. Azt pedig, hogy ő jól érzi magát, onnan is tudom, hogy ha együtt ülünk a kanapén, akkor van hogy perceken keresztül csak néz, majd sóhajt egyet és elalszik, és Evelin: esküszöm, hogy mosolyog olyankor :).

Üdv:Anikó