Klaus Matefi
Tagság: 2005-10-05 20:38:13
Tagszám: #22580
Hozzászólások: 197
|
4.  Elküldve: 2023-09-18 11:01:25, Filozófiai eszmefuttatások
|
[1.] |
MADÁCH IMRE - AZ EMBER TRAGÉDIÁJA
(Hatodik szín)
Rómában. Nyílt csarnok, istenszobrokkal, díszedényekkel, melyekben illatok égnek, kilátással az Apenninek felé. - Középen terített asztal három lecticával *. Ádám mint Sergiolus, Lucifer mint Milo, Catulus, mind megannyi kéjenc. Éva mint Júlia, Hippia és Cluvia kéjhölgyek, ledéren öltözve dőzsölnek. Egy emelvényen gladiátorok harca foly, rabszolgák állnak parancsra készen, fuvolások zenélnek. Alkony, később éj
LUCIFER
Nehány őrültet most feszítenek fel,
Testvériségről, jogról álmodókat.
CATULUS
Úgy kell nekik, miért nem ültek otthon,
Élvezve és feledve a világot,
Miért vitatták mások dolgait?
LUCIFER
Koldús a dúst testvéreűl kivánja,
Cseréld meg őket, és ő von keresztre.
CATULUS
Hagyd hát kacagnunk a nyomort, hatalmat,
Dögvészt, mi a várost tizedeli,
Az isteneknek minden végzetét.
Új jajszó
.
.
.
.
LUCIFER
No majd hivok uj vendéget közénk,
Talán megifjúlt kedv is tér be véle.
Hej! hozzátok be, szolgák, ízibe.
Ki fáklyafénnyel erre útazik.
Csak megkináljuk egy pohár itallal. - -
A halottat nyílt koporsóban behozzák, s az asztalra helyezik. Kísérete a háttérben marad. Lucifer ráköszönt
Igyál pajtás, holnap nekem, ma néked!
HIPPIA
Talán inkább csókot kívánsz?
LUCIFER
Öleld meg
És lopd ki szájából az obulust.
HIPPIA
Ha tégedet csókollak, őt miért ne?
A halottat megcsókolja. Péter apostol a kíséret közül kilép
PÉTER APOSTOL
Megállj, a döghalált szivod magadba.
Mindnyájan visszaborzadva helyeiken felemelkednek
MIND
A döghalál - rettentő - félre innen!
PÉTER APOSTOL
Te nyomorú faj! - Gyáva nemzedék,
Míg a szerencse mosolyog feletted,
Mint napsugárban a légy, szemtelen.
Istent, erényt, gúnyolva taposó - -
De hogyha a vész ajtódon kopog,
Ha Istennek hatalmas újja érint,
Gyáván hunyász, rútúl kétségb'eső.
Nem érzed-é, hogy az ég büntetése
Nehezkedik rád? Nézz csak, nézz körűl,
A város pusztúl, durva idegen nép
Tiporja el arany vetésidet,
Szétbomlik a rend, senki sem parancsol,
S szót nem fogad. A rablás, gyilkolás
Emelt fővel jár a békés lakok közt,
Utána a halvány gond, rémület,
S égből földről se' részvét, sem segély.
Nem bírod, úgy-e kéjek mámorával
Elandalítni azt a szózatot,
Mely a kebelnek mélyét felveri,
S jobb cél felé hiába ösztönöz?
Kielégítést, úgyebár, nem érzesz,
Csak undort ébreszt szűdben a gyönyör,
S aggódva nézsz körűl, ajkad rebeg:
Hiába mind, a régi istenekben
Nincs már hited, kövekké dermedeztek.
Az istenszobrok szétporlanak
Elporlanak, s új istent nem találsz,
Mely a salakból újra fölemelne. -
Nézz csak körűl, mi pusztít városodban
Hatalmasabban mint a döghalál,
Ezren kelnek fel a lágy pamlagokról,
Hogy Thébaisznak puszta téreit
Vad anakhórétákkal * népesítsék,
Ottan keresve tompúlt érzetöknek,
Mi még izgassa, ami még emelje. -
El fogsz pusztúlni, korcsúlt nemzedék,
E nagy világ most tisztuló szinéről.
HIPPIA
az asztal előtt összeroskadva
Oh jaj nekem, mi szörnyű fájdalom.
Hideg veríték, orcusnak tüze ** -
A dögvész, oh a dögvész, - elveszek!
Nem gyámolít ki sem közűletek,
Kik annyi élvet osztátok velem?
LUCIFER
Ma néked, holnap nékem, édesem. -
HIPPIA
Hát öljetek meg, átkom ver különben.
PÉTER APOSTOL
hozzálépve
Ne átkozódjál, lányom, sőt bocsáss meg -
Majd gyámolítlak én és a nagy Isten,
A szent szeretet örök Istene.
Emelkedjél fel hozzá, ím e vízzel
Lelked kitisztúl menten a salaktól,
S hozzá siet. -
Megkereszteli az asztalról vett edényből
HIPPIA
Atyám - megkönnyülék.
Meghal
.
.
PÉTER APOSTOL
Az Úr meghallgatott. - Tekints körűl,
Az elkorcsúlt föld újra kezd születni.
E medvebőrös barbár harcfiak,
Kik üszköt vetnek fényes városokra,
Kiknek lova múlt századok vetését
Tiporja el, s istállót elhagyott
Templomfalak közt lél, új vért hozand
Az elsilányúlt, megfogyott erekbe.
S kik a cirkuszban himnuszt énekelnek,
Míg a bősz tigris keblöket kitépi,
Új eszmét hoznak, a testvériséget,
És az egyénnek felszabadulását,
Melyek meg fogják rázni a világot. -
(Tizenötödik szín)
ANGYALOK KARA
Szabadon bün és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsúl áll Isten kegyelme.
Tégy bátran hát, és ne bánd, ha
A tömeg hálátlan is lesz,
Mert ne azt tekintse célúl,
Önbecsét csak, ki nagyot tesz,
Szégyenelve tenni másképp;
És e szégyen öntudatja
A hitványat földre szegzi,
A dicsőet felragadja. -
Ámde útad felségében
Ne vakítson el a képzet,
Hogy, amit téssz, azt az Isten
Dicsőségére te végzed,
És ő éppen rád szorúlna
Mint végzése eszközére:
Sőt, te nyertél tőle díszt, ha
Engedi, hogy tégy helyette. -
.
.
AZ ÚR
Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!
A titkos tudományok útjára senki ne lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett." (Alphonse Louis Constant)
|
| |
|
Haladó 
|
|
Klaus Matefi
Tagság: 2005-10-05 20:38:13
Tagszám: #22580
Hozzászólások: 197
|
3. Elküldve: 2023-06-17 09:16:30, Filozófiai eszmefuttatások
|
[2.] |
A farkas és a bárány kapcsolata
Mint tudjuk, a farkasnak farkas kölykei, a báránynak pedig bárány kölykei lesznek a természeti adottságokból adódóan. Ezen se a farkas, se pedig a bárány nem tud változtatni. A farkas ragadozóként jön a világra, nem a dús füvű legelőkre fáj a foga, mint a báránynak, hanem a bárány húsára. Ezzel szemben, mivelhogy a bárány növényevőként születik, nem a farkasra fog vadászni, hanem füvet és más, javát szolgáló hasznos növényeket fog legelni egész életében. A farkas a bárányra úgy tekint, mint a számára adatott táplálékra, a bárány viszont a farkasban egy rá veszélyes ragadozót lát, aki a saját és utódai életére tör.
A természet egy étkezési láncolatra épül, melyben az élőlények kénytelenek egymást felfalni a túlélésük érdekében. Sokkal több a növényevő állat, mint a ragadozó, mert ha ez nem így lenne, akkor az ökológiai egyensúly felbomlana, és idővel a ragadozók egymást kellene felfalják...
A nyájba tartozó bárányok teljes mértékben ki vannak szolgáltatva pásztoruknak. Amennyiben jó a pásztor, a nyáj folyamatos szaporodást, testi gyarapodást fog mutatni, ellenkező esetben viszont permanens létszámcsökkenést és testi fogyatkozást.
A német Grimm testvérek jóvoltából jutott el hozzánk a „Piroska és a farkas” című igen tanúlságos mese, amiből csak az ide illő lényeget emelném ki. A farkas, miután megette Piroska nagymamáját, beöltözött annak ruhájába és befeküdt az ágyába és úgy várt Piroskára, akit meg tudott téveszteni majd ezt követően őt is felfalta. Ha nem lett volna egy vadász, aki erre rájöjjön és megmentse őket, akkor vége lett volna Piroskának és a nagymamának is...
Biztosan mindenki ismeri a „birkatürelmű” kifejezést, amit olyan személyekre alkalmaznak, akik a külső negatív behatásokat békésen és türelemmel képesek elviselni. A „báránybőrbe bújt farkas” szókapcsolatot viszont olyan valakire vonatkoztatják, aki egy szelíd, jóindulatú embernek tettei magát, álcázva gátlástalan gonoszságát és önző rosszindulatát, szándékosan megtévesztve ezzel embertársait.
Miért nem létezik vajon olyan kifejezés, hogy „farkasbőrbe bújt bárány”? Ezt gondolom azzal lehetne magyarázni, hogy a jónak mondható egyének képtelenek magukat gonoszként feltüntetni, de miért is tennék ezt egyáltalán? Ezzel szemben a gonosz ember csak úgy tud mások rovására előnyökre, haszonra szert tenni, hogy beférkőzik bizalmukba, álcázza magát, megtévesztve ezzel embertársait, környezetét.
A legnagyobb veszélyt nem a „farkas” jelenti a „bárányra” nézve, hanem a „báránybőrbe bújt farkas”, aki befurakodik a gyanútlan és védtelen „bárányok” közé, hogy „felfalhassa” őket.
Vajon milyen pásztornak lehet az olyat titulálni, aki megtűri nyáján belül a „báránybőrbe bújt farkast”, vagy akár ennek bentlétét proponálja és nem a nyájának betegségtől, vagy külső támadástól való megvédése, illetve nem azok szaporodásának és testi gyarapodásának biztosítása a célja?
A nagymama ruhájába öltözött rafinált farkas gyomrába került Piroska és annak nagymamája csak egy rátermett, okos és leleményes vadász segítségével szabadulhatott meg, a farkas bundája pedig felkerült végül a vadász egyik szobájának falára trófea gyanánt.
Hogy mi ebből a tanúlság? A „báránybőrbe bújt farkas” biztosan azt mondaná, hogy abszolúte semmi...
A titkos tudományok útjára senki ne lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett." (Alphonse Louis Constant)
|
| |
|
| Haladó
|
|
Klaus Matefi
Tagság: 2005-10-05 20:38:13
Tagszám: #22580
Hozzászólások: 197
|
2. Elküldve: 2023-06-09 08:20:14, Filozófiai eszmefuttatások
|
[3.] |
Szellemi erőszakszervezetek
A maguk által létrehozott konvencionális gondolkodásmódtól való akár legkisebb eltérést is akadályozzák, elhallgatják és elhallgattatják, nevetségessé teszik, többek között tudománytalan jelzővel bélyegzik meg és akár szankcionálják is, ha már szükségesnek vélik. Az általuk kialakított, elvárt, sugallt gondolkodásmódhoz foggal körömmel ragaszkodnak, még ha az köszönőviszonyban sincsen sok esetben a valósággal, illetve a racionális gondolkodással. A velük valamilyen módon kapcsolatba lépőktől konzekvensen és kompromisszumkészségre semmi hajlandóságot nem mutatva elvárják, sőt megkövetelik az általuk felkínált és előírt szellemi sodorban történő mozgást. A karmaik közé került, többnyire gyanútlan egyénnek semmi esélyt nem adnak olyan saját gondolatok hangoztatására, melyeket ők nemkívánatosnak ítélnek meg, ezzel is igyekezve áldozataikat az általuk gondosan megtervezett és felépített szellemi akolba terelni és ha lehet, végérvényesen fogvatartani ott, szellemi rabszolgasorba süllyesztve ezáltal őket. Mivel az egyén szabad akarattal rendelkezik, ebből adódóan a szellemi rabszolgaságának időtartama kizárólagosan csak az áldozaton múlik. Amennyiben opportunista, abban az esetben a számára létrehozott, egyéni gondolatokat korlátozó, vagy akár tiltó szellemi akol állandó lakójának lehet tekinteni őt, ahol persze nincsen kizárva, hogy jól és biztonságban is érezheti magát...
Ha az ismeretek szerzése akadályozott, onnantól fogva nem beszélhetünk valódi ismeretterjesztésről sem. Már csak az a kérdés, hogy képes-e feladni önmagát, az itt felvázolt szellemi akol valamelyikébe bevonulni és alárandelni szellemiségét? Mindenkinek szabad akarata és döntési joga van ezzel kapcsolatosan, tehát nem az akolok üzemeltetőit kell hibáztassa majdan, amennyiben idővel esetleg rádöbben arra, hogy számára ez alkalmatlan volt...
A titkos tudományok útjára senki ne lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett." (Alphonse Louis Constant)
|
| |
|
| Haladó
|
|
Klaus Matefi
Tagság: 2005-10-05 20:38:13
Tagszám: #22580
Hozzászólások: 197
|
1. Elküldve: 2023-06-09 08:18:51, Filozófiai eszmefuttatások
|
[4.] |
Feltétlenül érdemes behatóbban gorcső álá venni a hinni, elhinni és elhitetni igék jelentését és azok kapcsolatát. Hinni bármiben hihet az ember, hiszen azt a szabad akaratunk biztosítja számunkra. A hit feltétlenül ösztönzőleg hat az egyénre, ennek hiányában viszont képtelenség lenne a hétköznapok nehézségeivel megbirkóznunk. Az emberi hit saját belső indíttatásból ered. A valamibe vetett reményünk valóraválásának vágya például az egyéni hitünk, amire hatással lehet külső sugallat, befolyásolás, szuggeszció is. Ha ennek a vágyunknak nincsen semmilyen jellegű reális alapja, abban az esetben nem vonhatunk másokat azért kérdőre, vagy felelősségre, ha az soha nem teljesedik be, ugyanis saját magunkat áltattuk olyan hiú, alaptalan reménnyel, ami eleve arra volt ítélve, hogy ne válhasson valóra. Tehát a hitünk tárgya tömören kifejezve irreális volt. Érdemes-e vajon példának okáért abban hinnünk, hogy netán megfelelő lélegeztető segédeszközök nélkül kibirnánk a víz alatt mondjuk negyed órát? Ez egy irreális elképzelés és eleve kivitelezhetetlen. Amennyiben tehát bárki a megvalósíthatatlanban bízva hozná magát helyrehozhatatlan, vagy akár tragikus végkimenetelű helyzetbe, következményeiért egyedül és kizárólag őt terheli a felelősség.
A hitnek számtalan tárgya illetve formája lehetséges, ami egy szó mint száz, lehet reális, illetve irreális is. Hihet valaki pl. egy lottó főnyereményben, ami reálisnak mondható ugyan még akkor is, ha egészen minimális rá az esély, de mégis bekövetkezhet. Ezzel szemben lehet a hit tárgya abszolút irreális is, ami helyett célszerűbb reálisabbat választani magunk számára, merthogy lehetetlen, nonszensz dolgokban hinni értelmetlenség, sőt ostobaság... Ha pedig rájövünk hitünk tárgyának megvalósulhatatlanságára, akkor a továbbiakban az már eleve nem jelentheti számunkra a belső erő forrását.
A hit egy adottság, ami erőt kölcsönöz a tulajdonosának, függetlenül a hite tárgyától. Ebből adódóan lehet ennek tárgya tulajdonképpen bármi. A találékonyabb vallásalapítók nem véletlenül rejtik a hit köntösébe a politikai és világi céljaikat, mivel ez által lényegesen nagyobb sikerre számíthatnak annak megvalósítása terén, a hívő tömegeik által. Így lehet Istenre apellálva olyan vallásetikai követelményeket is hangoztatni és elfogadtatni, melyeket esetleg egy normális, jóérzésű egyén máskülönben értelemszerűen elutasítana. De ugye ha azt úgymond maga "Isten" (...) várja el és követeli meg tőlünk a tanítások szerint, akkor bizony kétely és habozás nélkül meg kellene cselekedjük, még ha az embertársunk életének kioltására, vagy tönkretételére vonatkozik is...
Elhitetni azt jelenti, hogy valakivel, vagy valakikkel elfogadtatni egy reményt, vagy bármit. A remény alapja, mint már jeleztem, lehet teljesíthetetlen (irreális) és teljesíthető (reális) is. Azért, mert egy valamire irányuló remény reálisnak tűnik, az még nem jelenti azt feltétlenül, hogy meg is valósulhat, hiszen a külső tényezők hatása döntő lehet ezen a téren a végeredményre nézve. Ha egy teljesíthetetlen (irreális) reményt próbál valaki bárkivel teljesíthetőként elfogadtatni valamilyen indíttatásból, úgy tudva, vagy tudtán kívül, akarva, vagy akaratlanul dezinformál, és az esetleges következményekért (legyen az anyagi kár, személyi sérülés, vagy egyéb más) vállalnia kell a felelősséget. Erre szintén említenék egy extrém példát. Némely vallások a soha be nem váltható túlvilági ígéretek reményében olyan tettekre sarkallják vakon hívő lelkes követőiket, melyek helyrehozhatatlan következményekkel járnak magára a hívő személyre nézve is. Az iszlám például a férfiak számára 72 szüzet helyez kilátásba túlvilági jutalom gyanánt arra az esetre, amennyiben haláluk után a mennybe jutnak. Lehet-e vajon ennél nagyobb ösztönző jutalma egy egészséges, vagy esetleg túlfűtött nemi ösztönökkel felvértezett férfiúnak? Ennek legegyszerűbb megvalósulása az iszlám tanítások értelmében a mártírhalál által lehetséges, amit az ellenség ellen elkövetett öngyilkos akciókon keresztül is ki lehet érdemelni úgymond...
Mint láthatjuk, hatalmas eltérés mutatkozik a hinni és elhitetni igék jelentésében. Az elhinni ige az elhitetninek az esetleges következménye, nevezetesen a valaki, vagy valakik által elhitetésre szánt információt készpénznek, igaznak könyveli el az ember, következésképpen megméretés, kétkedés nélkül elhisszi, készpénznek veszi azt. Az elhitetésre szánt információ lehet megalapozott és megalapozatlan, valós és valótlan. Gondoljunk például napjaink politikai pártjainak választási programjaira... Naív választóként hiszünk ezekben a célkitűzésekben, ígéretekben, de amint hatalomra jut bármelyik, általában megfeledkeznek a tömegeknek tett fogadalmukról és szemrebbenés illetve jogi következmények nélkül folytatják tovább "áldásos tevékenységüket" (tisztelet a kivételnek)... A megalapozatlan és valótlan információ elhitetése, azaz dezinformálás történhet tudva, vagy tudatlanul, akarva, vagy akaratlanul.
Az eddig felsoroltakkal nem az emberi hitetlenséget szándékoztam ösztönözni, hanem sokkal inkább arra szerettem volna a kedves olvasó figyelmét felhívni, hogy az ember jól felfogott érdeke kell legyen, hogy ne higgyen el nyilvánvaló valótlanságokat, mert az által maga is hajlamossá válhat azok elhitetésére, azaz mások dezinformálására.
A titkos tudományok útjára senki ne lépjen rá vakmerően, mert ha egyszer elindult rajta, célhoz kell jutnia, különben elveszett." (Alphonse Louis Constant)
|
| | |
(TÉMANYITÓ) |
|
| Haladó
|
|
|
