Az elnyomás jellegzetességei (üzenet: 1, Tudomány) |
|
|
|
Ritter Teodor
|
1.  Elküldve: 2005-06-09 12:17:12, Az elnyomás jellegzetességei
|
[1.] |
Az elnyomás jellegzetességei
1. Az elnyomás és a boldogság
Az elnyomás fogalmát értelmezhetjük úgy, mint egy hatás másik hatással való csökkentését. Ebben az értelemben az elnyomás akár fizikai fogalom is lehet. Értelmezhetjük azonban úgy is, mint az elöbbi értelemben vett elnyomás etikai szempontból bűnös változatát. A továbbiakban az elnyomás fogalmát ebben az értelemben használom.
A kényszer nem feltétlenül elnyomás. Ha egy utcai vagány megpróbál megerőszakolni egy gyengéd és okos lányt, akkor az utcai vagány lefogása nem elnyomás annyiban, amennyiben megmenti a lányt a megerőszakolástól. Ugyanakkor az elnyomás minden esetben kényszer. A szadista őrmester kényszert alkalmaz a besorozott egyetemistával szemben és ez a kényszer elnyomás. És ha rejtettebben is, de szintén megjelenik a kényszer a reklámok esetében, ahol az igények felheccelését használják a vásárlók elnyomására.
A kényszer azokban az esetekben elnyomás, amelyekben akadályává válik a boldogság maximalizálásának. Ennek megértéséhez persze tudnunk kell mikor beszélhetünk valódi boldogságról, mert ha nem tudjuk, akkor azt is elnyomásnak fogjuk tekinteni, ami csak a boldogság látszatával ellentétes, illetve nem fogjuk elnyomásnak tekinteni azt, ami a fel nem ismert boldogsággal ellentétes.
2. A boldogság felismerése
A valódi boldogság felismeréséhez nem adhatok minden helyzetben és bárki által biztosan alkalmazható útmutatásokat. Ennek a tanulmánynak a kereteit meg is haladná az, ha a boldogság problémáját részletesen vizsgálnám. Ezért most csak a boldogsággal kapcsolatos legfontosabb összefüggéseket vizsgálom.
A boldogság a túlélési optimum elérésének visszajelzése, mely a többi érzelemhez hasonlóan az evolúció során fejlődött ki. Mivel az ember végső törekvése a túlélési optimum elérése, ezért végső törekvése egyben a boldogság elérése is. Sőt az ember a cselekedetei során a legritkábban gondol a túlélési optimumra, hanem öntudatlanul is azt teszi, ami szerinte a túlélési optimumot reprezentáló boldogsághoz vezet. Az emberben tehát vélhetőleg jelen van a boldogság felé törekvés ösztöne, s ez az ösztön egyet jelent a túlélés ösztönével.
A boldogság különbözik a vidámságtól. A boldogság a felhangoltság laza arousal-lel járó változata, ami a valódi biztonságtudat visszejelzése. A vidámság ezzel szemben a felhangoltság görcsös arousal-lel járó változata, ami azért jár görcsös arousal-lel, mert a valódi biztonságtudat hiányzik, és a vidámság tárgyától függetlenül megjelenik az izmok erőfeszítése, aminek a múltban a különféle küzdelmek során létfenntartási jelentősége volt. Amikor valaki megszagol egy rózsát vagy Goethe "Faust"-ját értő módon olvassa, akkor esélye van rá, hogy főként a boldogságot élje át. Amikor valaki egy nyomorban töltött élet után a lottónyereményén ujjong, akkor inkább a vidámságot éli át, méghozzá annak közönséges (konkrét és szimpla gondolatokhoz kapcsolódó) változatában. Amikor valaki megold egy matematikai egyenletet, akkor egyszerre élheti át a boldogság és a vidámság azon árnyalatát, melyet fenségessé tesz az absztrakt és komplex gondolati rendszerrel való kölcsönhatás.
A boldogsághoz sokszor vállalni kell a szenvedést. A kábítószerfüggő felhangoltsága nem boldogság, hanem a vidámságnak egy fülledt változata, ami ráadásul a leépülés által okozott szenvedésekkel jár együtt. A kábítószerfüggő útja a boldogsághoz ezért nem a még nagyobb adag kábítószeren át vezet, hanem az elvonási tünetek kínjain keresztül. A tanulásban szintén sok szenvedésre lehet szükség addig, ameddig valaki eljut az absztrakt és komplex gondolatok működtetése és az ismeretlen felfedezése által adott boldogságig. Az is megtörténhet, hogy kínok között kell meghalnunk egy háborúban ahoz, hogy egy az emberek boldogságával ellentétes társadalmi rendszer terjeszkedését megakadályozzuk, ezen a módon járulva hozzá a boldogság társadalmi szintű maximalizálásához.
3. Egy példa az elnyomás hibás értelmezésére
Tegyük fel, hogy valaki azt állítja, hogy elnyomás a kéjgyilkost megakadályozni abban, hogy végezzen a boldogtalan életet élő áldozataival. Ezt a következőkkel cáfolhatjuk. Először a kéjgyilkos a gyilkosságai során nem a valódi boldogságot (a laza arousal-ű felhangoltságot), hanem a vidámságot (a görcsös arousal-ű felhangoltságot) éli át. Másodszor az áldozatok, ha a boldogtalanságuk fájdalom (laza arousal-ű lehangoltság) és nem keserűség (görcsös arousal-ű lehangoltság), akkor még mindig kevésbé szenvednek mint a kéjgyilkos a vidámságával és a rajtuk kitombolt szorongásaival. Harmadszor az áldozatok akármilyen boldogtalanok, előfordulhat, hogy több esélyük van a boldoggá válásra a kéjgyilkosnál. Negyedszer pedig az áldozatok, mégha maguk nem is boldogok és nem is tudnak azzá válni, talán más embereket boldoggá tudnak tenni. Így tehát ez a kijelentés felületesnek hat, mint sok hasonló, ami az elnyomás fogalmát a boldogság fogalmának megértése nélkül értelmezi.
4. A hatalom
Ha valaki rendelkezik valamivel, az változtatóképességet, más néven hatalmat ad a számára. Hatalom az, ha valaki a megfelelő fizikai erő és ügyesség birtokában meg tud nyerni egy bokszmeccset. Hatalom az, ha valakinek van egy rádiója és ezzel a rádióhullámokat képes számára érthető információkká konvertálni. Hatalom az is, ha valaki tudja mikor fedezte fel Kolombusz Amerikát. Ennek a tudásnak a révén nemcsak arra kap hatalmat, hogy a vizsgán megfeleljen, hanem arra is, hogy a múlt egy eseményét a gondolkodása során számításba vegye. Még a barna haj is hatalom. Hatalom arra, hogy a barna hajú ember a környezetébe a barna haját belevigye, és ezzel különböző (például fizikai és pszichológiai) folyamatokat befolyásoljon.
A hatalomnak tehát különböző típusai vannak. Az egyes módok, amelyek révén az egyes hatalmakat elnyomásra használják különböző mértékben feltünőek, és ennek valamint annak eredményeképen, hogy az egyes hatalmakat különböző mértékben használják elnyomásra, az emberek az egyes hatalmakat különböző mértékben tartják az elnyomás eszközének. Mondjuk a testi erőt és a pénzt inkább tartják az elnyomás eszközének mint a barna hajat vagy annak a tudását, hogy mikor fedezte fel Kolombusz Amerikát.
5. Az elnyomás felismerése
A valódi elnyomás egy olyan kényszer, ami a valódi boldogság maximalizálása ellen hat. Ettől azonban még az emberek sok mindent tekintenek vagy nem tekintenek elnyomásnak. A kábítószerfüggő talán elnyomásnak tekinti, ha terápiára kényszerítik, noha az hosszabb távon az ő és a környezete boldogságát inkább segíti mint a függőségének fennmaradása. A kábítószerfüggő felfogásához viszonyítva a terápiára kényszerítés egy látszólagos elnyomás, hiszen nem valódi elnyomás, de annak tekinti. Az is megtörténhet, hogy valaki a valódi elnyomást nem tekinti elnyomásnak. Vagy azért nem, mert kényelmes azt hazudnia magának, hogy a valódi elnyomás nem valódi elnyomás, s ebben az esetben legalább félig tudatosan tudnia kell a valódi elnyomásról. Vagy pedig azért nem, mert tényleg észre sem veszi a valódi elnyomást. Az ilyen elnyomást látatlanlagos elnyomásnak nevezem. Számításba kell még venni azokat az eseteket is, amikor függetlenül attól, hogy egy adott dolog valódi elnyomás-e vagy sem, egyszerűen annyit állapítunk meg, hogy az adott dolgot elnyomásnak tekintik (a látszó elnyomásnak nevezett elnyomás esetében) vagy nem tekintik elnyomásnak (a látatlan elnyomásnak nevezett elnyomás esetében).
A látszó elnyomók között meg kell különböztetnünk a természetes elnyomókat és a mesterséges elnyomókat. A természetes elnyomók azok, akik ha nem is valódi elnyomók, de mindenesetre nem az öncsaló hazugságok miatt tekintik őket valódi elnyomóknak, hanem legfeljebb a tévedések miatt. A természetes elnyomók valódi elnyomók is lehetnek. A mesterséges elnyomók ezzel szemben azok, akiket az öncsaló hazugságok miatt tekintenek annak. A mesterséges elnyomók is lehetnek valódi elnyomók, ha az öncsaló hazugságok által véletlenül a valódi elnyomókat tekintik valódi elnyomóknak. (Az ilyen öncsaló hazugságokra példát ad az, amikor a nép a földesurak helyett a zsidókat vagy a boszorkánynak kikiáltottakat lincselte meg.) Az elnyomott fogalmát mindig az elnyomáshoz viszonyítva értelmezem. Tehát ha egy természetes elnyomóról beszélek és ezzel kapcsolatban egy elnyomottról is beszélek, akkor nem biztos, hogy az elnyomottnak nevezett ember valódi elnyomottja a természetes elnyomójának, hanem arról van szó, hogy a természetes elnyomó az elnyomottnak nevezett emberhez viszonyítva természetes elnyomó.
Egy tettet egyidejűleg tekinthetünk elnyomásnak és nem elnyomásnak. Erre akkor van lehetőségünk, ha a tettet további tettekre osztjuk fel és ezeket a tetteket az elnyomás léte vagy hiánya szempontjából különbözőnek ítéljük. A lány megerőszakolására készülő vagány lefogását többek között a következő módon oszthatjuk fel más tettekre:
a. együttérzünk a lánnyal
b. szándékunkká válik a megerőszakolás megakadályozása
c. szándékunkká válik a vagány mozgásképtelenné tétele
d. mozgásképtelenné tesszük a vagányt
e. megakadályozzuk a megerőszakolást
A felosztásban semmi nem utal elnyomásra, sőt az e. tett az elnyomás megakadályozására utal. Ha azonban az a. tett az lenne, hogy félünk a törvénytől és ezért (nem a törvény ésszerű belátásból eredő követése vagy az együttérzés miatt) haragszunk a törvény ellen lázadó vagányra, akkor az a. tett annak ellenére is az elnyomásra utalna, hogy az e. tett továbbra is az elnyomás megakadályozására utalna. Ebben az esetben az elnyomás és a nem elnyomás egyidejű felismerése mögött a szándék (a törvénysértő lázadásának félelemből eredő letörése) és a megvalósítás (a megerőszakolás megakadályozása) közötti különbség felismerése állna. Más a helyzet akkor, amikor ugyanannak a tettnek több emberre különböző hatása van, s ezeket a hatásokat mint tetteket a kiváltó tettükkel együtt egyetlen tettbe számítjuk bele. Ekkor ez az egyetlen tett elnyomás lehet az egyik ember felé és nem elnyomás a másik ember felé, miközben az, hogy az általa érintett emberekre összességében véve elnyomásként vagy nem elnyomásként hat-e, gyakran körülményesen megválaszolható társadalomfilozófiai kérdés.
Mit mondjunk például Francis Baconról, aki a parasztok nyomora, gürcölése és szolgasága árán szerezte meg a filozófiai munkásságához szükséges életkörülményeit? Számos embernek kellett szenvednie azért, hogy ő a munkájában boldogságot találjon, de ez a munka a modern természettudományok megalapozása volt, ami néhány évszázad alatt a jóléti társadalmak megjelenéséhez vezetett. Ha tehát Francis Bacon életformáját nem csak a rá és a parasztokra vonatkozó hatása szempontjából vizsgáljuk, hanem figyelembe vesszük a késöbbi korok embereire kifejtett hatását is, akkor összességében véve ezt az életformát nem tekinthetjük elnyomó hatásúnak. (Ha Bacon életvitelébe mint tettbe beleszámítjuk Bacon akkori és késöbbi emberekre kifejtett hatását, akkor mondhatjuk, hogy ez az életvitel mint tett nem elnyomás. Viszont ha Bacon akkori és késöbbi emberekre kifejtett hatását mint az életvitel életviteltől külön vett hatását tekintjük, akkor azt kell mondanunk, hogy az életvitel mint tett egy olyan hatást eredményez, ami mint tett nem elnyomás.)
6. A behódolás
Az elnyomottak általában nem mernek nyíltan a természetes elnyomóik ellen fordulni, hanem behódolnak nekik. A behódolás egyik változata az, amikor a természetes elnyomók által felfogott cselekedeteiket teszik engedelmessé. A behódolásnak ezt a változatát külső behódolásnak nevezem. A behódolás másik változata az, amikor a természetes elnyomást önmaguk elött tagadják. A behódolásnak ezt a változatát belső behódolásnak nevezem. A belső behódolás lehet a kényszer elnyomás jellegének tagadása vagy magának a kényszernek a tagadása. Sohasem lehet azonban tökéletes, hiszen ahoz, hogy a természetes elnyomást tagadják (hogy a tagadásra vonatkozó igény megjelenjen) legalább félig tudatosan tudniuk kell róla.
A külső behódolás feladata a természetes elnyomók kibékítése. A belső behódolás feladata annak a szégyennek az elhárítása, amit a külső behódolás vált ki azokban, akik ezt a szégyent nem a behódolás csak külsődleges jellegét hangsúlyozva hárítják el maguktól. Ha valaki a behódolás csak külsődleges jellegét hangsúlyozza, az is kétféle stratégiát valósíthat meg. Az első stratégia szerint annyira engedelmeskedik a természetes elnyomóknak, amennyire az feltétlenül szükséges, és a külső behódolás valóban nem megy túl azon, amit a környezet kikényszerít. A második stratégia viszont nagyon hasonlít a belső behódoláshoz, hiszen az nem más, mint a természetes elnyomás bagatellizálása. A második stratégia során a behódolás külsődleges jellegét úgy hangsúlyozzák, mintha csak azt mondanák: "Bármit megtehetsz amit az elnyomók parancsolnak neked, sőt akár a kegyeiket is keresheted, mert úgyis csak kívül hódolsz be nekik.". A második stratégia persze ugyanúgy nem tagadhatja le tökéletesen a természetes elnyomás jelentőségét, ahogyan a belső behódolás sem a természetes elnyomás tényét.
A belső behódolás nélküli külső behódolás során mindig egy hasítás jön létre a környezet felé mutatott viselkedés és a rejtett szándékok között. Különbség van azonban abban, hogy amíg az első stratégia során a rejtett szándékok minden lehetséges módon a nyíltságra és a megvalósulásra törekednek, addig a második stratégia során kényelmesen megülnek a maszk mögött. A második stratégia és a belső behódolás jellemzően gyakran egyidőben jelenik meg. A belső behódolás esetén a hasítás öntudatlanabbá válik és áttevődik a természetes elnyomásról szerzett tudat és a tudatosan elismert helyzetkép közé.
7. Az elnyomók keresése
Ha az elnyomottak csak kifelé hódolnak be, akkor tudják kik a természetes elnyomóik és az első stratégia esetén lehetőségük van arra, hogy a természetes elnyomásra válaszoló ellenséges érzelmeiket a természetes elnyomóik ellen irányítsák. A második stratégia esetén ezeket az ellenséges érzelmeket azért nem tudják a természetes elnyomók ellen irányítani, mert a természetes elnyomás jelentőségét tagadják. A belső behódolás során azért nem, mert a természetes elnyomók valódi elnyomóként való fellépését tagadják. Azonban a természetes elnyomók ellen érzett ellenségesség a külső behódolás második stratégiája és a belső behódolás esetén sem tompítódik le teljesen, sőt erősödhet is, ahogyan a természetes elnyomással kapcsolatos emlékek egyre szaporodnak és a tehetetlenség sejtése az el nem ismerése mellett is fokozódik. A természetes elnyomás létének vagy jelentőségének tagadása ebből a szempontból kettős hatású. Egyrészt csökkenti ugyan az ellenséges érzelmeket azzal, hogy az ellenséges érzelmek tárgyáról szerzett tudatot csökkenti. Másrészt viszont növeli az ellenséges érzelmeket, hiszen fokozza a természetes elnyomással szembeni tehetetlenséget. Ebben a helyzetben azután nagy a kísértés arra, hogy az elnyomottak a természetes elnyomók helyett olyan emberekkel szemben legyenek ellenségesek, akiket egyébként nem tekintenének valódi elnyomónak, de akiket sokszor öntudatlanul a valódi elnyomók szerepébe képzelnek.
Kik azok, akiket az elnyomottak ilyenkor a természetes elnyomók szerepébe képzelnek (akik mesterséges elnyomókká válnak)? Azok az emberek, akik az elnyomottak által elnyomásra használhatónak tekintett hatalom alacsony és magas mértéke közötti különbséget mutatják be nekik, és ezzel az elnyomottak és a természetes elnyomók hatalma közötti különbségre emlékeztetik őket. Ilyen emberek azok, akik rámutatnak a természetes elnyomásra és jelentőségére. Ilyen emberek a lecsúszók és a feltörők, akik a jelenbeli és a múltbeli (vagy ha feltörekvőkről van szó, akkor a jelenbeli és az elképzelt jövőbeli) hatalmuk közötti különbséget mutatják be. És ilyen emberek azok, akiknek az egyik hatalomból kevesebb van, mint amit egy másik hatalmuk szerint elvárnának tőlük. Az utóbbi kategóriába tartoznak például az autodidakta kutatók, akik akármilyen zseniálisak, a pórnép megveti őket, hiszen nem rendelkeznek olyan rangokkal (tudományos és egyetemi fokozatokkal), amelyeket a tudásuk és az önmagukról közölt véleményük szerint elvárnának tőlük. (Éppen ezért nem is ismerik el a tudásukat még akkor sem, ha megsejtenek valamit belőle. Ha viszont nem is sejtik meg a tudásukat, akkor az alacsony és a magas hatalom közötti ellentét nem jelenik meg a tudás és a rang között, hanem kizárólag az autodidakta kutatók önmagukról közölt véleménye és a róluk feltételezett tudás és rang között jelenik meg.)
Ritter Teodor, 2005.05.18.
|
| | | [válaszok erre: #2] |
(TÉMANYITÓ) |
|
|
|
|
Az elnyomás jellegzetességei (üzenet: 1, Tudomány) |
|
|
|
|
