| Találatok száma: 189 üzenet |
|
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
Haladó  |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
31.  Elküldve:
2006-06-08 16:24:05 |
[128.] |
Két hangya beállva /betépve röhög két morzsa között a földön fetrengve.
Arra megy az elefánt, odaszól neki az egyik hangya:
- fogadjunk elefánt, hogy nem tudod feltenni a fejedre ezt a morzsát! Az elefánt felrakja a morzsát a fejére, mire odaszól neki a másik hangya:
- de fogadjunk, hogy nem tudsz ráállni erre a másik morzsára! az elefánt rááll a másik morzsára, mire a két hangya fetrengve a röhögéstől:
- vazzzzze, mekkora szendvics!!
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 30. Elküldve:
2006-06-08 11:42:19 |
[129.] |
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 2483. Elküldve:
2006-05-05 19:01:11 |
[139.] |
Zitának hívnak, 6 hónapos dalmatalány vagyok, csupa pötty és szeretet. Azt
mondják rólam, hogy gyönyörű vagyok és kedves. Ez igaz lehet, mert
mindenki, aki csak meglát, azonnal gügyögni kezd hozzám és meg akar
simogatni. . .
Ma költöztem ideiglenes gazdikhoz egy menhelyről. Egy menhelyről, ahová
eredeti gazdáim vittek be. Nem értem miért?!
Mikor elhoztak szülőhelyemről, még minden rendben volt. Aztán kis idő múlva
- költözésük miatt - panzióba adtak. Azt hiszem, még akkor is szerethettek.
De mire onnan hazavittek, már volt egy másik kutyájuk, egy vizslakölyök.
Talán ekkor kezdődhettek a bajok. Rövid időn belül egy újabb idegen
hellyel, ráadásul egy új jövevénnyel kellett volna lelkileg megbirkóznom.
De erre már nem adtak nekem időt. Pedig én mindent elkövettem
szeretetükért. Ugráltam rájuk, hogy közelebb lehessek arcukhoz, rágicsáltam
kezeiket, mikor úgy éreztem, hogy arra van szükségük. Soha nem mondták,
hogy ezt, vagy azt nem szabad, soha nem szóltak rám, nem neveltek. Nekem ez
jó volt, de mire betöltöttem a 6. hónapomat, ők úgy döntöttek, hogy nem
találják velem a hangot, nem illünk össze. Talán ezért vittek el egy
menhelyre és hagytak ott.
Hál’istennek nem voltam sokáig a menhelyen, mert értem jöttek azok a kedves
emberek, akiknél előzőleg a panzióban voltam. Hazavittek, megfürdettek,
enni és inni adtak. Most nyugalom van körülöttem, amiért nagyon hálás
vagyok, így aztán halkan nyöszörögve szunyókálok egy puha pléden és van
módom számot vetni eddigi rövidke, ámde roppant mozgalmas életemmel.
Fáj, amit a gazdáim tettek velem. Nagyon fáj. Én megbíztam bennük és
szerettem őket. Ők pedig cserébe elárultak és elhagytak engem! A férfiaktól
ezért most egy kicsit tartok, de a nőkben még mindig megbízok. Nagyon jó
érzés odabújni hozzájuk, vagy a kezük alá simulni. Talán egyszer újra fogok
bízni a férfiakban is, csak ehhez idő kell. Vajon valaki másnak lesz hozzám
türelme?
Igen, azt hiszem ez a megoldás! Nem kesergek tovább a régi gazdáim után,
hanem keresek magamnak új gazdit! Olyat, aki megtanít arra, hogyan
viselkedjek vele, és aki megmutatja, mit vár el tőlem. Okos vagyok, és
nagyon igyekszek, szerintem ez nekem menni fog, ha valakinek tényleg van
hozzá türelme, hogy mindezekre időt és energiát fordítson. Talán találok
ilyen gondos és szerető gazdit. És ha rátalálok, akkor szeretni és
tisztelni fogom egy életen át. Ez biztos!
Addig pedig élem a 6 hónapos kutyakölykök mindennapi életét itt, a
panzióban. Ha valaki tudna nekem egy álomgazdit, az érdeklődhet felőlem
ezen a számon: 06-70-458-0358. Minden nap várni fogom a hívást!
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 6371. Elküldve:
2006-05-05 19:00:49 |
[140.] |
Zitának hívnak, 6 hónapos dalmatalány vagyok, csupa pötty és szeretet. Azt
mondják rólam, hogy gyönyörű vagyok és kedves. Ez igaz lehet, mert
mindenki, aki csak meglát, azonnal gügyögni kezd hozzám és meg akar
simogatni. . .
Ma költöztem ideiglenes gazdikhoz egy menhelyről. Egy menhelyről, ahová
eredeti gazdáim vittek be. Nem értem miért?!
Mikor elhoztak szülőhelyemről, még minden rendben volt. Aztán kis idő múlva
- költözésük miatt - panzióba adtak. Azt hiszem, még akkor is szerethettek.
De mire onnan hazavittek, már volt egy másik kutyájuk, egy vizslakölyök.
Talán ekkor kezdődhettek a bajok. Rövid időn belül egy újabb idegen
hellyel, ráadásul egy új jövevénnyel kellett volna lelkileg megbirkóznom.
De erre már nem adtak nekem időt. Pedig én mindent elkövettem
szeretetükért. Ugráltam rájuk, hogy közelebb lehessek arcukhoz, rágicsáltam
kezeiket, mikor úgy éreztem, hogy arra van szükségük. Soha nem mondták,
hogy ezt, vagy azt nem szabad, soha nem szóltak rám, nem neveltek. Nekem ez
jó volt, de mire betöltöttem a 6. hónapomat, ők úgy döntöttek, hogy nem
találják velem a hangot, nem illünk össze. Talán ezért vittek el egy
menhelyre és hagytak ott.
Hál’istennek nem voltam sokáig a menhelyen, mert értem jöttek azok a kedves
emberek, akiknél előzőleg a panzióban voltam. Hazavittek, megfürdettek,
enni és inni adtak. Most nyugalom van körülöttem, amiért nagyon hálás
vagyok, így aztán halkan nyöszörögve szunyókálok egy puha pléden és van
módom számot vetni eddigi rövidke, ámde roppant mozgalmas életemmel.
Fáj, amit a gazdáim tettek velem. Nagyon fáj. Én megbíztam bennük és
szerettem őket. Ők pedig cserébe elárultak és elhagytak engem! A férfiaktól
ezért most egy kicsit tartok, de a nőkben még mindig megbízok. Nagyon jó
érzés odabújni hozzájuk, vagy a kezük alá simulni. Talán egyszer újra fogok
bízni a férfiakban is, csak ehhez idő kell. Vajon valaki másnak lesz hozzám
türelme?
Igen, azt hiszem ez a megoldás! Nem kesergek tovább a régi gazdáim után,
hanem keresek magamnak új gazdit! Olyat, aki megtanít arra, hogyan
viselkedjek vele, és aki megmutatja, mit vár el tőlem. Okos vagyok, és
nagyon igyekszek, szerintem ez nekem menni fog, ha valakinek tényleg van
hozzá türelme, hogy mindezekre időt és energiát fordítson. Talán találok
ilyen gondos és szerető gazdit. És ha rátalálok, akkor szeretni és
tisztelni fogom egy életen át. Ez biztos!
Addig pedig élem a 6 hónapos kutyakölykök mindennapi életét itt, a
panzióban. Ha valaki tudna nekem egy álomgazdit, az érdeklődhet felőlem
ezen a számon: 06-70-458-0358. Minden nap várni fogom a hívást!
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 2275. Elküldve:
2006-05-05 19:00:29 |
[141.] |
Zitának hívnak, 6 hónapos dalmatalány vagyok, csupa pötty és szeretet. Azt
mondják rólam, hogy gyönyörű vagyok és kedves. Ez igaz lehet, mert
mindenki, aki csak meglát, azonnal gügyögni kezd hozzám és meg akar
simogatni. . .
Ma költöztem ideiglenes gazdikhoz egy menhelyről. Egy menhelyről, ahová
eredeti gazdáim vittek be. Nem értem miért?!
Mikor elhoztak szülőhelyemről, még minden rendben volt. Aztán kis idő múlva
- költözésük miatt - panzióba adtak. Azt hiszem, még akkor is szerethettek.
De mire onnan hazavittek, már volt egy másik kutyájuk, egy vizslakölyök.
Talán ekkor kezdődhettek a bajok. Rövid időn belül egy újabb idegen
hellyel, ráadásul egy új jövevénnyel kellett volna lelkileg megbirkóznom.
De erre már nem adtak nekem időt. Pedig én mindent elkövettem
szeretetükért. Ugráltam rájuk, hogy közelebb lehessek arcukhoz, rágicsáltam
kezeiket, mikor úgy éreztem, hogy arra van szükségük. Soha nem mondták,
hogy ezt, vagy azt nem szabad, soha nem szóltak rám, nem neveltek. Nekem ez
jó volt, de mire betöltöttem a 6. hónapomat, ők úgy döntöttek, hogy nem
találják velem a hangot, nem illünk össze. Talán ezért vittek el egy
menhelyre és hagytak ott.
Hál’istennek nem voltam sokáig a menhelyen, mert értem jöttek azok a kedves
emberek, akiknél előzőleg a panzióban voltam. Hazavittek, megfürdettek,
enni és inni adtak. Most nyugalom van körülöttem, amiért nagyon hálás
vagyok, így aztán halkan nyöszörögve szunyókálok egy puha pléden és van
módom számot vetni eddigi rövidke, ámde roppant mozgalmas életemmel.
Fáj, amit a gazdáim tettek velem. Nagyon fáj. Én megbíztam bennük és
szerettem őket. Ők pedig cserébe elárultak és elhagytak engem! A férfiaktól
ezért most egy kicsit tartok, de a nőkben még mindig megbízok. Nagyon jó
érzés odabújni hozzájuk, vagy a kezük alá simulni. Talán egyszer újra fogok
bízni a férfiakban is, csak ehhez idő kell. Vajon valaki másnak lesz hozzám
türelme?
Igen, azt hiszem ez a megoldás! Nem kesergek tovább a régi gazdáim után,
hanem keresek magamnak új gazdit! Olyat, aki megtanít arra, hogyan
viselkedjek vele, és aki megmutatja, mit vár el tőlem. Okos vagyok, és
nagyon igyekszek, szerintem ez nekem menni fog, ha valakinek tényleg van
hozzá türelme, hogy mindezekre időt és energiát fordítson. Talán találok
ilyen gondos és szerető gazdit. És ha rátalálok, akkor szeretni és
tisztelni fogom egy életen át. Ez biztos!
Addig pedig élem a 6 hónapos kutyakölykök mindennapi életét itt, a
panzióban. Ha valaki tudna nekem egy álomgazdit, az érdeklődhet felőlem
ezen a számon: 06-70-458-0358. Minden nap várni fogom a hívást!
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 2482. Elküldve:
2006-05-05 18:57:41 |
[142.] |
BITANG GAZDÁT KERES
Hideg volt, mikor megszülettem. Hideg volt a beton, a föld, hidegek az utcák és hideg a levegő. Csak anyu teste melegített, de az se sokáig. Elvesztettük egymást egy kóborlásunk során, és én hiába bolyongtam napokig utcáról utcára, többé már nem találtam rá.
Éhesen és bánatosan kullogtam kukáról kukára, reményem egyre csak fogyott. Nem értettem, mivel érdemeltem ki ezt a megaláztató sorsot, ráadásul tök egyedül. . . Így talált rám egy ember, aki megsajnált és elvitt egy menhely nevű helyre. Ott enni, inni adtak az emberek, akik nagyon kedvesek voltak velem. Már azt hittem, innentől sínen lesz az életem, de tévedtem. A menhelyről ugyanis azt kell tudni, hogy ott mindig sok, nagyon sok kutya van. Ezért aztán én sem kaphattam egy szál magam egy külön kennelt, hanem egy kopókeverék mellett kaptam helyet, aki már nem volt velem olyan kedves, mint az emberek. Sőt! Egyenesen utált engem! Az első adandó alkalommal csúnyán megvert, szinte széttépett. Pedig én nagyobb és erősebb is voltam nála (hiszen anyu testalkatát örököltem, aki németjuhász volt), de egy másik kennellakó, aki már nagyon régóta a menhelyen lakott, azt mesélte, hogy azok a kutyák, akik harapósak, vadak, azokat elviszik, és többet nem hozzák vissza. Talán visszaküldik őket az utcára? Lehet. De kering ott egy másik történet is valamiféle altatásról. . . Nem tudom, de mindkét lehetőség elég ijesztő. Ezért hát próbáltam az emberek kedvére tenni, nem vadnak látszani, vagyis nem visszatámadni. Megadtam magam, lefeküdtem. Ez tűnt a legjobb megoldásnak. De hiába. A kopónak ez sem volt elég. Még a földön is harapott, tépett. . . Nagyon fájt, sírtam, könyörögtem, hogy segítsen valaki!
Mire megérkezett a segítség, addigra fáradt testemet és gyönyörű, széles staffordos fejemet (apu öröksége!), már csúnya sebek borították.
Valakitől (egy embertől) azt hallottam, hogy az a menhely maga a földi pokol! És én ott, a földön fekve, zsibbadó, vérző testtel, megalázottan és kiszolgáltatottan, megfogadtam, hogy ha valóban ilyen a pokol, akkor én mostantól nagyon, nagyon fogok igyekezni azért, hogy a mennyországba kerülhessek, vagyis nagyon nagyon jó kutya leszek, mert ide nem akarok visszakerülni soha többet! Sem életemben, sem holtomban!
A támadás okozta sebeket ugyan lekezelték, de lelkemben örökre ott marad a kanok elleni bizalmatlanság. És a fejemen is örökre ott marad a kopó fogának nyoma, ezzel finom lelkemet zord külsőbe zárva! Sokan beskatulyáznak ezért, ami nekem, gazdikereső ebnek szörnyű hátrányt jelent!
Még szerencse, hogy pártfogóm, aki a menhelyről elhozott és azóta is lelkesen segít nekem az álomgazdim megtalálásában, ennyire kitartó! Elintézte nekem, hogy sok helyen plakátolják felhívásomat, e-mailek tömkelegét indította útra, amik körbe fogják járni az egész Földet, sőt, még tv szereplést is szerzett nekem! Mégsem kellettem eddig senkinek! Hiába csillog szemem értelemmel és lelkesedéssel, ha mindenkit elijeszt zord külsőm, bármennyire is hatalmas az a szív és finom az a lélek, amit takar, senki nem ad nekem esélyt arra, hogy megmutathassam: bennem meg lehet bízni, engem lehet (és érdemes is!) szeretni.
Egyébként pártfogómtól kaptam nevemet is, azóta úgy hívnak: Bitang. Nagyon rendes ember. Még pórázon közlekedni is megtanított és orvoshoz is elvitt, ahol ivartalanítva lettem (ott állapították meg, hogy kb. 2 éves vagyok). Sőt, ő volt az első rövidke életem során, aki vette a fáradtságot és megismert igazán. És miután megismert, megszeretett. Megszeretett és azt mondta: nem érdemlem azt az életet, amit eddig mért rám a sors. Mindezekért én nagyon hálás vagyok neki, épp ezért nem akarok sokáig visszaélni türelmével, tehát továbbra is végleges gazdit keresek magamnak.
Talán érdemes tudni rólam, hogy borzasztóan szeretem az embereket, közöttük is az embergyerekeket, bújós vagyok, puszizós és roppant intelligens. Megtűröm a cicákat és jól el vagyok lánykutyákkal is. Remek jelzőkutya vagyok, és ha lenne területem (udvarom, kertem), lelkesen őrizném azt, gazdám örömére. Csak már jönne az a gazdi!
Tudom, hogy valahol csak rám vár! Tudom, érzem. Nézz magadba! Nem Te vagy az véletlenül???? Ha igen, akkor kérlek hívd gyorsan ezt a számot: 06-30/401-3446, mert már nagyon régóta várok rád! Tegyük széppé egymás életét! Kérlek hagyd, hogy szerethesselek, ígérem nem fogod megbánni!
Epekedő üdvözlettel:
Bitang
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 1029. Elküldve:
2006-05-05 18:56:32 |
[143.] |
BITANG GAZDÁT KERES
Hideg volt, mikor megszülettem. Hideg volt a beton, a föld, hidegek az utcák és hideg a levegő. Csak anyu teste melegített, de az se sokáig. Elvesztettük egymást egy kóborlásunk során, és én hiába bolyongtam napokig utcáról utcára, többé már nem találtam rá.
Éhesen és bánatosan kullogtam kukáról kukára, reményem egyre csak fogyott. Nem értettem, mivel érdemeltem ki ezt a megaláztató sorsot, ráadásul tök egyedül. . . Így talált rám egy ember, aki megsajnált és elvitt egy menhely nevű helyre. Ott enni, inni adtak az emberek, akik nagyon kedvesek voltak velem. Már azt hittem, innentől sínen lesz az életem, de tévedtem. A menhelyről ugyanis azt kell tudni, hogy ott mindig sok, nagyon sok kutya van. Ezért aztán én sem kaphattam egy szál magam egy külön kennelt, hanem egy kopókeverék mellett kaptam helyet, aki már nem volt velem olyan kedves, mint az emberek. Sőt! Egyenesen utált engem! Az első adandó alkalommal csúnyán megvert, szinte széttépett. Pedig én nagyobb és erősebb is voltam nála (hiszen anyu testalkatát örököltem, aki németjuhász volt), de egy másik kennellakó, aki már nagyon régóta a menhelyen lakott, azt mesélte, hogy azok a kutyák, akik harapósak, vadak, azokat elviszik, és többet nem hozzák vissza. Talán visszaküldik őket az utcára? Lehet. De kering ott egy másik történet is valamiféle altatásról. . . Nem tudom, de mindkét lehetőség elég ijesztő. Ezért hát próbáltam az emberek kedvére tenni, nem vadnak látszani, vagyis nem visszatámadni. Megadtam magam, lefeküdtem. Ez tűnt a legjobb megoldásnak. De hiába. A kopónak ez sem volt elég. Még a földön is harapott, tépett. . . Nagyon fájt, sírtam, könyörögtem, hogy segítsen valaki!
Mire megérkezett a segítség, addigra fáradt testemet és gyönyörű, széles staffordos fejemet (apu öröksége!), már csúnya sebek borították.
Valakitől (egy embertől) azt hallottam, hogy az a menhely maga a földi pokol! És én ott, a földön fekve, zsibbadó, vérző testtel, megalázottan és kiszolgáltatottan, megfogadtam, hogy ha valóban ilyen a pokol, akkor én mostantól nagyon, nagyon fogok igyekezni azért, hogy a mennyországba kerülhessek, vagyis nagyon nagyon jó kutya leszek, mert ide nem akarok visszakerülni soha többet! Sem életemben, sem holtomban!
A támadás okozta sebeket ugyan lekezelték, de lelkemben örökre ott marad a kanok elleni bizalmatlanság. És a fejemen is örökre ott marad a kopó fogának nyoma, ezzel finom lelkemet zord külsőbe zárva! Sokan beskatulyáznak ezért, ami nekem, gazdikereső ebnek szörnyű hátrányt jelent!
Még szerencse, hogy pártfogóm, aki a menhelyről elhozott és azóta is lelkesen segít nekem az álomgazdim megtalálásában, ennyire kitartó! Elintézte nekem, hogy sok helyen plakátolják felhívásomat, e-mailek tömkelegét indította útra, amik körbe fogják járni az egész Földet, sőt, még tv szereplést is szerzett nekem! Mégsem kellettem eddig senkinek! Hiába csillog szemem értelemmel és lelkesedéssel, ha mindenkit elijeszt zord külsőm, bármennyire is hatalmas az a szív és finom az a lélek, amit takar, senki nem ad nekem esélyt arra, hogy megmutathassam: bennem meg lehet bízni, engem lehet (és érdemes is!) szeretni.
Egyébként pártfogómtól kaptam nevemet is, azóta úgy hívnak: Bitang. Nagyon rendes ember. Még pórázon közlekedni is megtanított és orvoshoz is elvitt, ahol ivartalanítva lettem (ott állapították meg, hogy kb. 2 éves vagyok). Sőt, ő volt az első rövidke életem során, aki vette a fáradtságot és megismert igazán. És miután megismert, megszeretett. Megszeretett és azt mondta: nem érdemlem azt az életet, amit eddig mért rám a sors. Mindezekért én nagyon hálás vagyok neki, épp ezért nem akarok sokáig visszaélni türelmével, tehát továbbra is végleges gazdit keresek magamnak.
Talán érdemes tudni rólam, hogy borzasztóan szeretem az embereket, közöttük is az embergyerekeket, bújós vagyok, puszizós és roppant intelligens. Megtűröm a cicákat és jól el vagyok lánykutyákkal is. Remek jelzőkutya vagyok, és ha lenne területem (udvarom, kertem), lelkesen őrizném azt, gazdám örömére. Csak már jönne az a gazdi!
Tudom, hogy valahol csak rám vár! Tudom, érzem. Nézz magadba! Nem Te vagy az véletlenül???? Ha igen, akkor kérlek hívd gyorsan ezt a számot: 06-30/401-3446, mert már nagyon régóta várok rád! Tegyük széppé egymás életét! Kérlek hagyd, hogy szerethesselek, ígérem nem fogod megbánni!
Epekedő üdvözlettel:
Bitang
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 2274. Elküldve:
2006-05-05 18:54:51 |
[144.] |
BITANG GAZDÁT KERES
Hideg volt, mikor megszülettem. Hideg volt a beton, a föld, hidegek az utcák és hideg a levegő. Csak anyu teste melegített, de az se sokáig. Elvesztettük egymást egy kóborlásunk során, és én hiába bolyongtam napokig utcáról utcára, többé már nem találtam rá.
Éhesen és bánatosan kullogtam kukáról kukára, reményem egyre csak fogyott. Nem értettem, mivel érdemeltem ki ezt a megaláztató sorsot, ráadásul tök egyedül. . . Így talált rám egy ember, aki megsajnált és elvitt egy menhely nevű helyre. Ott enni, inni adtak az emberek, akik nagyon kedvesek voltak velem. Már azt hittem, innentől sínen lesz az életem, de tévedtem. A menhelyről ugyanis azt kell tudni, hogy ott mindig sok, nagyon sok kutya van. Ezért aztán én sem kaphattam egy szál magam egy külön kennelt, hanem egy kopókeverék mellett kaptam helyet, aki már nem volt velem olyan kedves, mint az emberek. Sőt! Egyenesen utált engem! Az első adandó alkalommal csúnyán megvert, szinte széttépett. Pedig én nagyobb és erősebb is voltam nála (hiszen anyu testalkatát örököltem, aki németjuhász volt), de egy másik kennellakó, aki már nagyon régóta a menhelyen lakott, azt mesélte, hogy azok a kutyák, akik harapósak, vadak, azokat elviszik, és többet nem hozzák vissza. Talán visszaküldik őket az utcára? Lehet. De kering ott egy másik történet is valamiféle altatásról. . . Nem tudom, de mindkét lehetőség elég ijesztő. Ezért hát próbáltam az emberek kedvére tenni, nem vadnak látszani, vagyis nem visszatámadni. Megadtam magam, lefeküdtem. Ez tűnt a legjobb megoldásnak. De hiába. A kopónak ez sem volt elég. Még a földön is harapott, tépett. . . Nagyon fájt, sírtam, könyörögtem, hogy segítsen valaki!
Mire megérkezett a segítség, addigra fáradt testemet és gyönyörű, széles staffordos fejemet (apu öröksége!), már csúnya sebek borították.
Valakitől (egy embertől) azt hallottam, hogy az a menhely maga a földi pokol! És én ott, a földön fekve, zsibbadó, vérző testtel, megalázottan és kiszolgáltatottan, megfogadtam, hogy ha valóban ilyen a pokol, akkor én mostantól nagyon, nagyon fogok igyekezni azért, hogy a mennyországba kerülhessek, vagyis nagyon nagyon jó kutya leszek, mert ide nem akarok visszakerülni soha többet! Sem életemben, sem holtomban!
A támadás okozta sebeket ugyan lekezelték, de lelkemben örökre ott marad a kanok elleni bizalmatlanság. És a fejemen is örökre ott marad a kopó fogának nyoma, ezzel finom lelkemet zord külsőbe zárva! Sokan beskatulyáznak ezért, ami nekem, gazdikereső ebnek szörnyű hátrányt jelent!
Még szerencse, hogy pártfogóm, aki a menhelyről elhozott és azóta is lelkesen segít nekem az álomgazdim megtalálásában, ennyire kitartó! Elintézte nekem, hogy sok helyen plakátolják felhívásomat, e-mailek tömkelegét indította útra, amik körbe fogják járni az egész Földet, sőt, még tv szereplést is szerzett nekem! Mégsem kellettem eddig senkinek! Hiába csillog szemem értelemmel és lelkesedéssel, ha mindenkit elijeszt zord külsőm, bármennyire is hatalmas az a szív és finom az a lélek, amit takar, senki nem ad nekem esélyt arra, hogy megmutathassam: bennem meg lehet bízni, engem lehet (és érdemes is!) szeretni.
Egyébként pártfogómtól kaptam nevemet is, azóta úgy hívnak: Bitang. Nagyon rendes ember. Még pórázon közlekedni is megtanított és orvoshoz is elvitt, ahol ivartalanítva lettem (ott állapították meg, hogy kb. 2 éves vagyok). Sőt, ő volt az első rövidke életem során, aki vette a fáradtságot és megismert igazán. És miután megismert, megszeretett. Megszeretett és azt mondta: nem érdemlem azt az életet, amit eddig mért rám a sors. Mindezekért én nagyon hálás vagyok neki, épp ezért nem akarok sokáig visszaélni türelmével, tehát továbbra is végleges gazdit keresek magamnak.
Talán érdemes tudni rólam, hogy borzasztóan szeretem az embereket, közöttük is az embergyerekeket, bújós vagyok, puszizós és roppant intelligens. Megtűröm a cicákat és jól el vagyok lánykutyákkal is. Remek jelzőkutya vagyok, és ha lenne területem (udvarom, kertem), lelkesen őrizném azt, gazdám örömére. Csak már jönne az a gazdi!
Tudom, hogy valahol csak rám vár! Tudom, érzem. Nézz magadba! Nem Te vagy az véletlenül???? Ha igen, akkor kérlek hívd gyorsan ezt a számot: 06-30/401-3446, mert már nagyon régóta várok rád! Tegyük széppé egymás életét! Kérlek hagyd, hogy szerethesselek, ígérem nem fogod megbánni!
Epekedő üdvözlettel:
Bitang
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 6370. Elküldve:
2006-05-05 18:54:13 |
[145.] |
BITANG GAZDÁT KERES
Hideg volt, mikor megszülettem. Hideg volt a beton, a föld, hidegek az utcák és hideg a levegő. Csak anyu teste melegített, de az se sokáig. Elvesztettük egymást egy kóborlásunk során, és én hiába bolyongtam napokig utcáról utcára, többé már nem találtam rá.
Éhesen és bánatosan kullogtam kukáról kukára, reményem egyre csak fogyott. Nem értettem, mivel érdemeltem ki ezt a megaláztató sorsot, ráadásul tök egyedül. . . Így talált rám egy ember, aki megsajnált és elvitt egy menhely nevű helyre. Ott enni, inni adtak az emberek, akik nagyon kedvesek voltak velem. Már azt hittem, innentől sínen lesz az életem, de tévedtem. A menhelyről ugyanis azt kell tudni, hogy ott mindig sok, nagyon sok kutya van. Ezért aztán én sem kaphattam egy szál magam egy külön kennelt, hanem egy kopókeverék mellett kaptam helyet, aki már nem volt velem olyan kedves, mint az emberek. Sőt! Egyenesen utált engem! Az első adandó alkalommal csúnyán megvert, szinte széttépett. Pedig én nagyobb és erősebb is voltam nála (hiszen anyu testalkatát örököltem, aki németjuhász volt), de egy másik kennellakó, aki már nagyon régóta a menhelyen lakott, azt mesélte, hogy azok a kutyák, akik harapósak, vadak, azokat elviszik, és többet nem hozzák vissza. Talán visszaküldik őket az utcára? Lehet. De kering ott egy másik történet is valamiféle altatásról. . . Nem tudom, de mindkét lehetőség elég ijesztő. Ezért hát próbáltam az emberek kedvére tenni, nem vadnak látszani, vagyis nem visszatámadni. Megadtam magam, lefeküdtem. Ez tűnt a legjobb megoldásnak. De hiába. A kopónak ez sem volt elég. Még a földön is harapott, tépett. . . Nagyon fájt, sírtam, könyörögtem, hogy segítsen valaki!
Mire megérkezett a segítség, addigra fáradt testemet és gyönyörű, széles staffordos fejemet (apu öröksége!), már csúnya sebek borították.
Valakitől (egy embertől) azt hallottam, hogy az a menhely maga a földi pokol! És én ott, a földön fekve, zsibbadó, vérző testtel, megalázottan és kiszolgáltatottan, megfogadtam, hogy ha valóban ilyen a pokol, akkor én mostantól nagyon, nagyon fogok igyekezni azért, hogy a mennyországba kerülhessek, vagyis nagyon nagyon jó kutya leszek, mert ide nem akarok visszakerülni soha többet! Sem életemben, sem holtomban!
A támadás okozta sebeket ugyan lekezelték, de lelkemben örökre ott marad a kanok elleni bizalmatlanság. És a fejemen is örökre ott marad a kopó fogának nyoma, ezzel finom lelkemet zord külsőbe zárva! Sokan beskatulyáznak ezért, ami nekem, gazdikereső ebnek szörnyű hátrányt jelent!
Még szerencse, hogy pártfogóm, aki a menhelyről elhozott és azóta is lelkesen segít nekem az álomgazdim megtalálásában, ennyire kitartó! Elintézte nekem, hogy sok helyen plakátolják felhívásomat, e-mailek tömkelegét indította útra, amik körbe fogják járni az egész Földet, sőt, még tv szereplést is szerzett nekem! Mégsem kellettem eddig senkinek! Hiába csillog szemem értelemmel és lelkesedéssel, ha mindenkit elijeszt zord külsőm, bármennyire is hatalmas az a szív és finom az a lélek, amit takar, senki nem ad nekem esélyt arra, hogy megmutathassam: bennem meg lehet bízni, engem lehet (és érdemes is!) szeretni.
Egyébként pártfogómtól kaptam nevemet is, azóta úgy hívnak: Bitang. Nagyon rendes ember. Még pórázon közlekedni is megtanított és orvoshoz is elvitt, ahol ivartalanítva lettem (ott állapították meg, hogy kb. 2 éves vagyok). Sőt, ő volt az első rövidke életem során, aki vette a fáradtságot és megismert igazán. És miután megismert, megszeretett. Megszeretett és azt mondta: nem érdemlem azt az életet, amit eddig mért rám a sors. Mindezekért én nagyon hálás vagyok neki, épp ezért nem akarok sokáig visszaélni türelmével, tehát továbbra is végleges gazdit keresek magamnak.
Talán érdemes tudni rólam, hogy borzasztóan szeretem az embereket, közöttük is az embergyerekeket, bújós vagyok, puszizós és roppant intelligens. Megtűröm a cicákat és jól el vagyok lánykutyákkal is. Remek jelzőkutya vagyok, és ha lenne területem (udvarom, kertem), lelkesen őrizném azt, gazdám örömére. Csak már jönne az a gazdi!
Tudom, hogy valahol csak rám vár! Tudom, érzem. Nézz magadba! Nem Te vagy az véletlenül???? Ha igen, akkor kérlek hívd gyorsan ezt a számot: 06-30/401-3446, mert már nagyon régóta várok rád! Tegyük széppé egymás életét! Kérlek hagyd, hogy szerethesselek, ígérem nem fogod megbánni!
Epekedő üdvözlettel:
Bitang
|
| |
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 15. Elküldve:
2006-03-23 13:44:59 |
[147.] |
Agresszív kismalac bemegy a fagyizóba:
- Fagylaltot!
- Milyet parancsol?
- Sok a szöveg!
Humor oldalam
|
| |
|
|
[előzmény: (11) Fecó67, 2006-02-15 12:31:35]
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
| 11. Elküldve:
2006-02-15 12:31:35 |
[149.] |
Igazán büszke lehetek magamra. Hetvenéves múltam és nincs egy ősz hajszálam sem! -mondja nagyapó a tükör előtt, és boldogan végigsimítja kopasz fejét...
|
| |
|
[válaszok erre: #15]
|
[előzmény: (10) Fecó67, 2006-02-09 09:31:40]
|
|
| Haladó |
|
Fecó67
Tagság: 2004-02-23 06:42:33
Tagszám: #8953
Hozzászólások: 189
|
|
| Haladó |
|
|
