Jó az tény hogy régebben a gyerekeket sem kezelték törékeny virágszálként hanem osztották a körmöst ezerrel(még mindig se vessző se kérdőjel a billentyűzeten )
Átgondoltam alaposan és mivel engem főleg viselkedés szempontjából foglalkoztatott az ivartalanítás az elmeséltek alapján inkább kihagyom. Nem akarom hogy szukának nézzék és még inkább piszkálják mert azt szegény nehezen viselné. Kutyasuliba is szándékomban áll járni vele még egy jó darabig (beteg vagyok de kitaláltam hogy megpróbálunk a k99 vizsgarendszer mind a négy ágában a kilences szintig eljutni végülis van rá még jó pár évünk ) és nem szeretnék úgy járni mint a gazda a kutyájával akit haandi említett Végülis igaz hogy ha most kézben tudom tartani később sem lesz gond és hogy szukák után ne szökdössön még mindig kaphat olyan Virbac implantátumot mint Bogyó aminek megvannak ugyanazok az előnyei mint a műtétnek és fél év alatt felszívódik. És ha most nem "vérír" már később sem lesz az remélem
Szóval köszi a tanácsokat valószínűleg megbántam volna ha egyedül döntök.
A műtétre félretett pénzből elviszem Alex bácsit az évenkénti tatavizsgálatára ráfér mert lassú mint egy Trabant
Az a durva hogy Pitkin hagyja magát mert überverebet faragtam belőle
Amikor hozzánk került egyből visszatámadt most már viszont csak ha nagyon b.gatják vicsorít de akkor is igyekszik kikerülni a slamasztikából és nem átrendezni a kötekedő fél fizimiskáját
Azért jó előbb műttetni állítólag, mert akkor még nem ivarérett tehát rossz szokásként nem rögzülhet az ivarérett kanok négerkedése a többivel. Későbbi műtét esetén úgy tűnhet nem segített a kutya természetén az ivartalanítás, holott hormonálisan segített, csak addigra már megszokta a kutya a kötekedést más srácokkal, ergo terminátor marad
Mondjuk tény, hogy Pitkin nem verekszik, mióta egyszer nyomatékosan megkértem rá, "hagyd"-ra tényleg abbahagyja még a másik kan nemi szervének heveny szaglászását is. Csak annyi hülye kutya (ill. gyenge kezű gazda) van a környéken, mi van, ha egyszer elkapja egy roti méretű agresszor?
Azt hittem ennél a fajtánál attól kell félni, hogy verekedést kezdeményez, de én attól félek hogy őt verik el, mint jég a határt
De átgondolom nagyon, és egy percig sem bántam meg sem a fajtát sem hogy kant hozott a gólya
Átgondolom mindenképp! Mondjuk nekem legjobban a természete tetszik, imádom Egy dominánsabb ír pl. Bogyóból már aprólékot csinált volna, amilyen kis szenya diktátor
Bírom, hogy úgy közlekedik itt a többi kutyám közt, mint az Oroszlánkirály. A kutyaiskolában is kiröhögték, hogy hogy "vonul"
Egyébként ahogy mondtad, tényleg fel akarja néha mosni a shih-tzuval a padlót, de kihozta Luluból a vadállatot, mert múltkor életében először odamorgott neki mind a 4 kilójával
Ma egyébként megtörtént életem első találkozása az íígazi gyökér kutyás prototípussal.
Múltkor már találkoztam vele egy 30 körüli fickó van egy kis betoji szálkásszőrű tacsija. Akkor annyi történt hogy Pitkin körbetáncolta mert játszani akart vele a srác meg közölte lila fejjel hogy "rohadtul nem fog örülni ha ráugrik a kutyám az övé hátára mert tacskó és sérülékeny a gerince". Akkor sem értettem mire föl a lila fej és a bunkó hangnem és hogy miért nem zárja vitrinbe a kutyáját ha ennyire fosik (én nem féltem Lulut aki törpetacsi méret mert nem akarok degenerált hisztis ölebet faragni belőle).
Ma megint jöttek Pitkin odaszaladt megszagolni Süsüt (wow micsoda agresszió) én visszahívtam de nem jött aztán elindult előre a srác meg rámordult hogy "húzz már innen baszd meg". Érdekes hogy Pitkinnel volt egy nála kétszer nagyobb kutya is és ő is szaglászta a tacsit aztán követte is de rá nem szólt a srác hanem felém fordult amikor megfogtam P nyakörvét és fél percig dühödt fejjel úgy meredt rám mint a western filmekben. Később láttam hogy egy vizslás faszival sétál (jé a vizsla is futkosott a tacsi körül) és mikor meglátott minket a dührohamos hülye elkezdett megint mérgesen magyarázni a vizslásnak és felénk mutogatni.
Én még ilyen dühöt ember arcán nem láttam de nem értem miért utálja Pitkint pláne hogy még kölyök és csak játszani hívta a beszari kutyáját.
Az ilyen esetek mindig megerősítenek benne hogy tulképp rühellem a kutyásokat tisztelet a kivételnek.
Sokat filóztam (az állatorvosunk mondta hogy azért gondoljam át és még pénteken lemondhatom a keddi műtétet) de fedezőkannak ott van Mikey és majd Vadóc na meg a német koma Darren és szerintem ennyi a fajtára mutatkozó igény alapján elég. Ma is bekóstolták kanok és egy hülye szuka szerencsétlen meg behúzott farokkal nézett rám hogy mit csináljon. Attól is félek hogy később nem tudok majd ideiglenesen befogadni kutyákat (kant) mert nem fogja megtűrni én viszont szeretnék még menteni tegnap is majdnem befogtam egy kutyát a Vérmezőn.
De nem tudom azért még jól átgondolom mert visszacsinálni ugyebár nem lehet
Nem műxik a billentyűzetem rendesen úgyhogy vesszőt kérdőjelet és kötőjelet nem tudok írni
Azt hiszem ma nem engedem el Pitkint és Bogyót rohangálni, mert már este petárdáztak a Városmajorban..bár lehet, hogy még gyorsan elmegyünk a közeli kutyafutira, ott azért biztonságosabb..nem szeretem a szilveszternek ezt a részét
Nem tudom, mi az erre vonatkozó szabály, ebben Szávitri fog tudni segíteni.
De szerintem a hétköznapi gyakorlatban lazán összegyűjtik a gyepmesterek a nyakörv, minden nélkül rohangáló kutyákat - kivéve, ha a helyi lakók nem szólnak, hogy "azt ne, az a Józsié". Az más kérdés, hogy a Józsit hol kéne megmasszírozni, hogy végre felfogja, nem ezt hívják felelős kutyatartásnak, de sajna ez a bevett állattartási gyakorlat szerte az országban, és nem csak vidéken.
A gyepmesterekről is volt egy jó leleplező cikksorozat valamelyik kutyás újságban, arról szólt, hogy a megélhetési, lelkiismeretet nélkülöző gyepmesterek milyen módszeresen fogják be, majd engedik el ismét két faluval odébb a kutyákat, hogy aztán újra befoghassák, és megkapják a fejpénzt. De azért szerencsére vannak rendesek köztük is.