| Találatok száma: 50 üzenet |
|
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
26.  Elküldve:
2011-12-26 16:18:42 |
[1.] |
Neked!
Ha egy csepp érzelmem e világra fordítanám,
Elégne.
Harc nélkül, veszekedés és ítélkezés nélkül,
Meggyúlna.
Lángra lobbanna Saját képmásod csodálatán,
Miközben Te Békességed sugároznád Atyám:
Általam.
De, én nem vagyok képes erre a feladatra.
Lehet oktondi vagyok, vagy épp csak kicsit balga,
Még is tudom, nem véletlen róttad rám keresztem…
Igyekszem.
Vállaimon nincs nagyobb teher, mint társaimén.
Bármelyikre pillantok, az jut eszembe: Testvér!
Nem felebarátom, hisz Megmondtad már rég nekem,
Csak akkor hívom így Testvérem, ha nem szeretem…
Igazán.
Már rég megértettem eme leckémet Én’ Uram!
Harcoltam, küzdöttem, majd békén jártam utamat.
Hogyan is mondhatnék Neked olyat, hogy: Feladom,
Hisz az ellenkezője a legnagyobb szózatohm’.
Köszönöm.
Köszönöm, hogy nem mindig Adtál igazat nekem.
Köszönöm, hogy végigjárattad ez utat velem,
Köszönöm Neked, Megérinthetetlen Istenem.
Segített.
Harmincnyolc évem, az örökéltem tükörképe.
Kerestem a válaszom, míg megtaláltam végre…
Meglepett.
Már tudom. Ha szellemem csak piciny tükrét adom,
Segítek.
Tudom, ha nem erőltetem, csak hagyom hatni,
Építek!
Általad,
Teveled,
S, Tebenned.
Legyen így, ha másképp kevés vagyok hozzá Uram.
Engedd meg, s Én’ megfutom minden utam… Ígérem!
2011-12-22
|
| |
|
Zöldfülű  |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 166. Elküldve:
2011-12-24 07:51:45 |
[2.] |
Kedves Webmester!
Azután érdeklődnék, hogy Jebukrito nickemen, miért nem tudok bejegyzést írni a Vallás filozófia/Poeta doctus topicjában? Valóban törölve lettem-e,( vagy csak technikai gondok) és ha igen, akkor miért? Válaszod előre is köszönöm.
Üdv: Gameboo/Jebukrito
|
| |
|
[válaszok erre: #169]
|
|
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 407. Elküldve:
2011-08-20 15:23:03 |
[3.] |
„A király meghalt… Éljen: A Király”!
Nem mondanám azt, hogy szomorú e napom...
Pedig Gamebót, ma magam mögött hagyom!
Az, mi eddig voltam, most tőlem lemarad,
Mert csak így tudok megmászni, egy zord falat!
Kevés már az erő, mit e név hordozott,
Kell egy újabb, mely friss erővel vértezett!
Meg is van már az ő születése napja:
Hisz e-pillanatban múlt, minden haragja…
Hálás mindenért, mit elődjétől kapott!
Hálás, hogy megmutatta neki a Napot’,
Melynek fénye megvilágítja majd útját
- Hol nem lesznek mocsarak, hogy visszahúzzák -
Mi lényében sok nehézséget okozott,
S, egyre csak fékezett… fékezett… fékezett…
Mostanra elegem lett a fékpedálból!
Ne tartson vissza ha nem kell, mert csak gátol!
Az utamat így is, úgy is végigjárom,
És nem kell a pedálon két lábbal állnom
Ahhoz, hogy elragadjon egy forgó - örvény…
Hagyom hát, hadd vezessen inkább a Törvény!
Mert, így lesz csak Gamebó- ból: Jebukrito!
Tudom első hallásra nem valami jó,
Mégis ezt raktam össze csodás nevekből,
Hogy leléphessek a Gamebó – szerepről,
És felvállalhassak egy újabb keresztet’
- Mely tán még több bút, és bánatot feledtet -
Mely tán jobb hasznára válik a világnak,
Amelyben már talán nem is kell alázat…
Hanem csak mérhetetlen nyugalom, s béke…
Mi majd átformál mindent - Isten Képére!
2011-08-20
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 406. Elküldve:
2011-08-14 06:40:42 |
[4.] |
Elképzelem…
Elképzelem a szellemem csákánnyal kezében,
Ahogy egy mélységes bányában küzdd minden erejével.
Bontja, és csak bontja azt a rettentő sok követ,
Munkája során minden vágást, egy újabb csapás követ…
Ereje szakadatlan, nem érez fáradtságot,
Tudja, hogy csak így láthatják meg egyszer a napvilágot.
Mögötte a lelkem, ki egész nap őt csodálja,
S, ha leteszi a szerszámot, meleg vacsorával várja.
Evés közben megbeszélnek tüzetesen mindent,
Hogy-hol volt keményebb a fal, vagy-hogy épp hol talált kincset…
Amije csak van, azt párjának mind odaadja,
S ő elteszi vitrinjébe szépen, rendezett alakban.
Mert, tudják jól, hogy amikor megnyílik a tárna,
És végre kitehetik lábukat a fenti világba,
Akkor nagy szükségük lesz majd minden drágakőre,
Amelyet eddig oly makacsul őrzött a bánya őre.
S, amikor kézen fogva kilépnek majd a fényre,
Szétszórják majd mindenüket abba a hatalmas térbe,
Megfizetve ezzel talonba tett adósságuk,
Hogy valaki más is megtalálhassa e gyöngyöt másutt…
Ahova az majd ismételten a földre hullik,
Lehet egy bányába, lehet, hogy majd víz tetején úszik…
A lényeg, hogy mások is ráleljenek e kincsre,
Hiszen ennek a világnak, tán semmi más értelme nincsen!
Aztán a fény felé fordulva elszállnak menten,
Megérdemelt jutalmukkal együtt hárman, mégis Egyben…
2011-08-14
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 405. Elküldve:
2011-08-12 22:06:26 |
[5.] |
Magány???
Próbáld meg szeretni szomorúságod,
És rá fogsz jönni: Nincs mitől megválnod!
Mert, mi ezt az érzést benned okozza,
Mérhetetlen tudást hoz tarsolyodba…
Próbáld meg szeretni a magányod!
Tudd, benne a társadat találod.
Veled él, s bár azt hiszed, hogy teher,
Tebenned élővíz-koktélt kever…
Csak próbáld szeretni magad!
Ne bántsanak soha a szavak,
Melyekkel találkozol sokszor,
S, pont úgy hatnak rád, mint egy ostor…
Próbáld szeretni ki bántott,
Hisz benne önmagad látod.
Testvéred ő neked nem más,
Belőled származó - hajtás…
Vesszen minden, mi megölhet!
Hulljon ki mind-mind belőled!
Soha ne engedd, hogy ártson,
S, ezzel a mélységbe rántson…
Légy minden pillanatban boldog!
Ne zavarjanak soha gondok.
Legyél te az új kiválasztott,
Légy: Boldog, boldog, boldog, boldog…
Mert, Ő Azt Mondá: Istenek Vagytok!
S, neked Ezt’ Néki vissza kell adnod!
Hát, küldd vissza bátran ezt az érzést,
Ne vezessen soha a kísértés…
Tudom! Tolonganak a gondolatok.
Ezeket elmédben mindig forgatod.
De, te csak halmozd el a lényed velük,
És meglátod: Mi, mind egy úton megyünk…
Haza!
2011-08-12
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 403. Elküldve:
2011-08-07 11:03:50 |
[7.] |
A nővérkém a facérra' (facebook) feltett egy zenét, amitől én rongyosra hallgattam a lapos-topomat:) Hogy erről nekem miért ez jutott eszembe...??? Nem tudom, döntsd el Te magad:
2011-08-07
[url]http://www.youtube.com/watch?v=D6RaU9n4ZuI
Főnix!
Szellemed lángoló tűzmadár,
Mely felperzsel mindent maga körül.
Csak akkor nyugodik meg kissé,
Ha elcsendesülve lelkedre ül.
Hőjével óvva a gyermeket,
Melyhez így nem férhet semmi bántó…
Mi megzavarhatná a lényét,
El kell, hogy égjen attól a lángtól.
Hát ne panaszold a madarad,
Ne mond, hogy forró, s ez neked nem jó!
Mert ő hozza neked a békét,
Hisz csak attól leszel igaz-látó!
Hevével mindig csak védelmez,
A külvilág várja el ezt tőle!
Értsd meg és megmutatja fényét…
S, nem tűntök el, a világi ködben!
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 402. Elküldve:
2011-07-31 07:23:45 |
[8.] |
Lélekvesztő!
1.
Mint egy bárka a hullámzó tengeren,
Úgy hánykolódik a lelkem untalan.
Szövöget áhított, titkos terveket,
S, így felkorbácsolja a hullámokat.
Eszeveszett viharok közepette,
Hol hullámhegyen, hol hullámvölgyben áll,
Miközben reméli, hogy minden rendben,
És, hogy a bárka nem süllyed el… Talán?!
Terveit a vágyai generálják,
s ezek a vágyak mind-mind, egy-egy hullám!
Már-már átcsapnak a feje felett is,
De csak szüli őket, pedig sejti már,
Hogy vesztébe rohan álmai miatt…
2.
Aztán a távolban megpillant valamit!
Csak reméli, hogy tán segítség érkezik.
Valami van ott, mi szinte mozdulatlan,
A tenger ereje sem vesz erőt rajta!
Lassan bár, de érezhetően közeleg,
Úgy tűnik, a hullámok tetején lebeg,
Pedig nem hajó, és nem is bárka látja,
Néha meg-meglibben hófehér ruhája!
Csendesen int kezével, s elcsitul a szél!
Úgy tűnik, hogy tőle még a tenger is fél,
Mert hirtelen megszűnik a morajlása,
Már nem csikorog, és nem recseg a bárka,
Csak mérhetetlen csend veszi körül lelkem…
3.
Hallja szavát, pedig nem szól a szája,
A vasalt vízen látszik tükörképe.
Aztán elillan lelkem minden vágya,
Mert csodaragyogást lát a szemében.
Jer’ közelébb – mondja. Tudd meg ki Vagyok!
S remegve bár, de lényem lép feléje,
Majd mikor eléri, a térdére rogy,
Pedig nincs súlya a vállra tett kéznek...
Szól: Én Vagyok a lélek csendje, hallgasd!
Hullámaid csak tönkretesznek téged!
Bárkád a zord vízen csak kettéhasad,
S a lelked önmagát folytja majd vérbe,
Mikor a vágyak tengere elnyeli…
2011-07-31
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 401. Elküldve:
2011-07-30 18:18:18 |
[9.] |
A békesség alapköve:
A nálam gyengébbet nem bánthatom, mert az gyávaság!
A nálamnál erőssebbel sincs értelme vívnom, mert az meg butaság!
Egyetlen-egy lehetőségem maradt a harcra:
Ha az erőviszonyok megegyeznek.
Ebből az egyezésből viszont csak egyetlenegy van ezen a világon:
Én!
[url]http://www.youtube.com/watch?v=X51EoC3B6t4
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 400. Elküldve:
2011-07-24 09:56:12 |
[10.] |
A Szentháromság! (szerintem)
A Minap beszélgettem valakivel a Szenthármasság jelentéséről és jelentéstartalmáról. Valami olyasmiben egyeztünk meg, hogy az a kép, amelyet az egyház ennek kapcsán a szemünk elé tár, nem igazán nevezhető érthetőnek, és inkább hitre van szüksége a hívőnek az elfogadásához, mintsem hogy valós bizonyságként azt elfogadhassa, megérthesse. Ha megkérdezünk valakit, hogy mi az a Szentháromság, akkor gondolkodás nélkül rávágja, hogy az Egy Istenben a három személy, aminek valljuk be, hogy nem igazán van értelmezhető jelentése sokunk számára. Vagy, esetleg azt mondják, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek… Ez a Szenthármasság, de továbbgombolyítani ezt a fonalat, megmagyarázni, hogy mit is keresnek egyben, és, hogy miért kell őket mégis három névvel illetni, az ismételten csak egy megválaszolatlan kérdés marad, már, ha valamely dogma odabiggyesztésével valaki nem akar mégis válaszolni a feltett kérdésre. Egy biztos, aki eljut arra a szintre, hogy ez a kérdés valóban érdekli, az nem fog megelégedni ezekkel a dogmatikus, és a racionalitást nélkülöző, tulajdonképpen se füle se farka magyarázatokkal. Ugyanis ezek az értelmet nem, inkább csak az érzelmeket nyugtatják meg. Elmondanám akkor az én Szentháromság értelmezésemet a második példára rávetítve.
„Az Atya, a Fiú és a Szentlélek.”
Sokszor és sokat gondolkodtam azon, hogy ennek a Szentségnek vajon mi lehet a meggyőző értelme számomra? Ugyanis én sem értettem az egyház által felém vetített magyarázatból egy kukkot sem. Pedig, minden egyes alkalommal, amikor keresztet vetettem, elmormogtam ezt a „mantrát”. (Gyermek fejjel még az is zavart egy kicsit, hogy miért csak három, amikor a keresztnek négy végpontja van. Így, amikor a jobbvállamra tettem a kezem, mindig hiányérzetem volt, mert oda mindig csak a „nevében” jutott. De, talán éppen ezekért a kis gondolatokért nem történt mindez velem hiába:) Komolyra fordítva a szót, szóval nekem ez valahogy sehogyan sem akart stimmelni. Elkezdtem a magam számára lehetséges magyarázatokat keresni ennek a kérdésnek a kiküszöböléséhez, ám férfiasan bevallom, hogy nagyon sok időt vett igénybe. Nem mintha most már minden tudás birtokában lennék akár csak ezzel kapcsolatban is, mégis, legalább egy, számomra értelmezhető jelentéstartalmat már tudok párosítani ehhez a tanításhoz úgy érzem. A kulcs ami ezt számomra érthetővé tette, ismételten a Fiú vállán nyugszik, mint mindig. Szóval, amikor azt mondjuk, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek, akkor észre sem vesszük, hogy tulajdonképpen mit is mondunk. Hiszen nem csak a testünkre rajzolt kereszt három végpontját nevezzük el ezzel a meghatározással, hanem értelmet adunk egy Tanításnak, amely bennünket Hazavezethet a Mennyek Országába. Ugyanis ha nem mint egy mantrát mormoljuk, hanem megpróbálunk egy másik értelmet keresni ebben a mondatban, akkor valahogy így is hangozhat számunkra: Az Atya: A Fiú, és a Szentlélek. Most már csak a Fiú értelmét kell megtalálnunk ebben a kérdésben, és az általam életszerűnek vélt magyarázat, egyből gyökeret verhet belsőemberünkben. Hiszen emlékezzünk csak vissza, hogy az Atya, mikor is nevezte először Fiának Jézust? Akkor, amikor a Szentszellem (nem a Szentlélek) galamb formájában rászállott. Hogy ezt miért is mondom? Azért, mert ha elfogadjuk, hogy Jézus bűntelenül jött erre a világra, akkor azt is feltételeznünk kell róla, hogy lelke bizony születése pillanatában Szent volt már. Ez esetben, ugyan mi szüksége lett volna még egy Szentlélekre? Arról is írtam már korábban, hogy miért gondoljuk azt, hogy ez a Kinyilatkoztatás (Mt 3,17
És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
) Jézusra vonatkozhat csak, amikor akár magára a Szentszellemre is ráillik ez a kép. Ha a naprendszerünkre gondolunk, egészen pontosan a Napra, ami szerintem ennek a naprendszernek az Istene, akkor is ezt a képet látjuk ennek a homályos tükörnek a segítségével. Hiszen maga a nap gyermekét, Fiát küldi el hozzánk, hogy éltesse az anyagot napsugár, hő és fényformájában. Ebben az esetben a napsugár, a nap szerelmes fia, amelynek éltető erejében gyönyörködik. Ha valaki ezt elfogadja, akkor kialakulhat benne egy gondolat, amely imái végén, mint bizonyságként ismétli el állandóan azt a tényt, hogy Isten Szentszellemből és Szentlélekből áll. És bár ez így elég furán hangzik, mindjárt tovább is vihetjük a fonalat azzal a kikötéssel, hogy mi mindannyian ehhez az Atyához tartozunk, Vele akarunk egyé olvadni. Magyarán, a Hozzávezető út nem más, mint szellemünk és lelkünk szenté tétele. Ugyanis minden embernek van szelleme és lelke. Vannak gondolatai és érzelmei. Amikor tehát keresztet vetünk, akkor Istennek teszünk egy ígéretet, amellyel arra kérjük, hogy segítsen nekünk e két belsőemberi megnyilvánulásunkat Szenté és bűntelenné tenni, egybeolvasztani, hogy ezen ajándéka által Hazamehessünk Hozzá.
Mert az Atya: a Szentszellem és a Szentlélek által érhető csak el teljességében.
Nos, valami ilyesmi az én Szentháromságom, amely mindig az Egység irányába vezet. És, szerintem nem csak engem, hanem mindannyiunkat.
Üdv: G.
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 399. Elküldve:
2011-07-17 17:57:54 |
[11.] |
A katona halála!
Lábára ráfagyott a rongyos surranó,
egyre csak úgy érzi, meghalni volna jó.
Torkát a keserű sírás fojtogatja,
menetel a hóban könnyeit hullajtva.
Esély sem volt arra, hogy csatát nyerjenek,
éhség, fagy, túlerő… Az Isten verje meg!
Tör fel a torkán e keserű fájdalom,
megsebzett lelke már ott van a kínpadon.
Körötte halálszag, s tébolyult ezrede,
állandó csatazaj, ropogó fegyverek,
elesett bajtársak, sok megfagyott tetem…
Óh, te buta ember! Hát kellett ez neked?!
Emlékeiben felrémlik még a háza.
Szüleit, asszonyát, s gyermekeit látja.
Az otthon melege, már csak halvány remény,
s szétpukkan az is, mint egy szappanbuborék.
Hirtelen felriad, újból e vad világ.
Minden küzdelem, csak hiábavaló vágy!
Érzi és tudja, hogy nem bírja tovább így,
ez a gyilkos út, nem viszi el hazáig.
Megáll. Nincs már ereje, hogy továbblépjen.
A fagyos szélvihar, havat hord szemébe.
Lehunyja őket, hogy fájdalmát enyhítse,
egy gyűrött fényképet szorongat kezében.
Elhalkulnak a kinti rettentő zajok.
Nem fáj semmije, már nem érzi a fagyot.
Elárasztja, valami könnyed melegség,
új erőre kap, s egy lépést előrelép.
Majd megfordul és szembenéz önmagával.
Saját holttestét, még mindig állni látja.
Majd látja lerogyni, mint egy rongydarabot.
S tudatosul benne: Végre itthon vagyok.
2011-05-18[/center][center][/center]
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 398. Elküldve:
2011-07-16 09:45:08 |
[12.] |
A szavak ereje!
Szavaid rettentő erővel bírnak!
Hát használd őket kapocsnak, s egy hídnak,
Hogy gondolataid és érzéseid,
Ne terjeszthessék lelked félelmeit!
Add oda másnak mindazt, mi benned él,
És ne engedd, hogy pirosra fesse vér!
Legyen fehér minden szavad ruhája,
S így küldd őket alkotni a világba!
Hisz lélek a lélektől csak békét kér.
Mért szennyeznéd be haraggal? Mond miért?
Mire jó az a sok-sok vádaskodás,
Vagy a vitára való vágyakozás?
Csak borús lelkek beszédei azok,
S bánkódásuk attól lesz egyre nagyobb,
Hogy megbénítják a lehetőséget,
És nem hallja értő fül a beszédet.
Egyedül maradnak, mint egy remete,
Nem lesz lényüknek építő szerepe,
Mert a hangos szót a lélek nem hallja,
Mind-mind beleütközik egy nagy falba.
Kinnrekednek, és elszállnak mint a füst,
S a küldőjük ez ellen hiába küzd,
Hiába is emeli fel a hangját,
Vagy ismétli untalan, mint egy mantrát.
Nem lesz olyan ember, ki meghallgatná,
Ki válaszul a békességét adná,
Mert nem a tükörképei egymásnak,
És nem lép színre bennük a varázslat.
Legyen hát békés szavaid csengése,
S jusson el minden testvéred lelkébe!
Hogy megöntözhesd őt, mint egy szép kertet,
S kitéphesd a gazt, melytől lénye szenved.
2011-07-16
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 397. Elküldve:
2011-07-14 09:51:25 |
[13.] |
Hiába!
Minden születéssel, halál jön a világra.
Minden születés, szenvedést hoz e világba.
Az ember mindent megtesz, de mindez hiába,
hisz még ha ezernyi próbáját ki is állja,
akkor is elhervad életének virága.
Hiába… hiába… hiába…
Csak meghalni jövünk le ebbe a világba.
És szólt egy Angyal:
Ne aggódj ember, egy élet sem veszik kárba.
Isten soha-semmit nem Teremtett hiába.
Csak fordítsd a szekered rúdját jó irányba,
hisz, ha léted az összes próbáját kiállja,
megnyílik előtte, az öröklét világa.
Ne mond, hogy: Hiába…hiába…
Mert soha nem hervad el Istennek Virága.
2011-01-14
[center]
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 396. Elküldve:
2011-07-09 05:22:28 |
[14.] |
Amit bennem látsz…
Amit te bennem látsz rosszat,
Azok a te félelmeid.
Mind benned él és mozgat,
S az utadon előre visz.
S, bár ítélkezel felettem,
Ez engem soha ne bántson!
Inkább szeretem lényedet,
És csak az eredményt várom.
Az megmutatja majd neked,
Hogy mindaz, mit bőszen szemlélsz,
Biz’ nem más - ezt elhiheted –
Csak régmúltból maradt emlék.
Ezzel játszadozik elméd,
Míg szemeddel engem vizsgálsz,
S arra gondolsz, hogy mit tennél,
Ha most a helyemben volnál?
Én mutatok neked utat,
Tudom nehéz ezt elhinned.
Amit teszek, neked fura?
Ezért ne engem ítélj meg!
Csak lásd meg magad énbennem,
S keresd meg az ok gyökerét:
Mért tört felszínre félelmed,
S, hogy mit üzen neked e kép?
Ha megérted a lényeget,
Mi néha csúnya, néha szép,
Majd önmagadtól kérdezd meg:
Vajon mért élek benned én?!
2011-07-08
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 395. Elküldve:
2011-07-03 09:43:00 |
[15.] |
A jelenben vagyok!
Itt vagyok. Én most vagyok itt!
Lényem, a jelenben feszít.
Nincsen sem múltam, sem jövőm,
Csak e pillanathoz van közöm.
Ha felrémlenek emlékek,
S elém festenek egy képet,
Azt is a mostban élem meg,
Hiszen most élem az életem.
S, ha a jövőmre gondolok,
A jelent el nem hagyhatom,
Mert, mi majd akkor esik meg,
A mostban fog történni velem.
Hát létezik-e az idő,
Melyből a múlt, s jövő kinő?
Vagy csak Egy pillanatom van,
S, mindig benne élek a mostban?
Tébolyító a gondolat,
Látni, hogy éltem fonala
Nem más, mint egy picinyke pont,
Mely a végtelenbe szárnyat bont.
Mégis vigasztaló érzés,
Megválaszolni e kérdést,
S, meglelni a pillanatot,
Melyről tudom, hogy magam vagyok.
Minden mi volt, s minden mi lesz,
A jelenből el nem ereszt.
Itt tart ebben a kis pontban,
S, elém vetíti: Csak a Most Van!
2011-07-03
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 394. Elküldve:
2011-07-02 06:12:41 |
[16.] |
Mélység!
Mélységében figyelem a dolgokat!
Szinte megrögzött meditáló vagyok.
Imádkozni nem is nagyon merek,
Hisz tudom, mielőtt kérném, már megkapom.
Ha egy halk gondolat bennem fennakad,
S mint éledő parázs, némán felragyog,
Érezni vágyom azt a két kezet,
Mely eme szakadékból a felszínre von.
Ez a mentalitás, mint egy gondola -
Ring, úszik, s mindig a felszínen bolyong,
Engem hordozva borús perceken,
Célirányosan mutatva, mit hoz a sors.
Egy csipetnyi fűszer ízes zamata,
Mely mindenemben csak új élményt hordoz,
Suttogja egyre halkan, s csendesen:
A szeretet botoz, botoz és csak botoz!
De, ez a szigor nem fájdalmak hada,
Csak ha az, aki hordod, úgy gondolod!
Hisz minden fehérben van fekete,
A vakságra a hanyagság ad csak okot.
Szemed gyengesége szellemed baja,
Mit az elmédben, s szívedben hordozol,
Lesütött szempilláiddal fedve,
Önnön éhségednek táptalajt okozón.
Hát merítsd hálód a mélységbe alant,
S tetteiddel csak Istennek adakozz!
Így a gondolatid szövevénye,
Kiszűri majd a bensődben lakó gonoszt.
2011-07-01
[center]
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 393. Elküldve:
2011-06-26 08:59:13 |
[17.] |
Én vagyok…
Én vagyok ama kereszt,
Mely csak áll rendületlen,
Mely e földbe gyökeret ereszt,
Rozsdás szögekkel megtűzdelve.
Rajtam függ a Megváltás,
Mely megméret majd engem,
A legszebb Isteni alkotás,
Miközben embernek kell lennem.
Három ponton is vérzek,
Kit rám szegeztek emel.
Bár csak fából vagyok, de érzem,
Miközben önmagamtól kérdem:
Ki vagy Te, s mért csüngsz rajtam?
Mért fordítsz nekem hátat?
Hisz a szegek rám tapasztanak,
A hangod mért várat magára?
Egyek vagyunk mi ketten,
közöttünk nincsen határ!
Hát mért kell nekem ezt megtennem?
Mondd! Mi a válaszod Jó Atyám?
Nem jön Tőle felelet.
Vagy nem emberi hangon?
Én tartom azt a két szép kezet,
De szavát még mindig nem hallom.
Érzem, ereje fogytán,
Már nem sokáig bírja.
Harminchárom év egy furcsa szám,
A Mindenség van beleírva.
Aztán elernyed a test,
Mely eddig Őt hordozta.
Egy pillanatig van néma csend,
Majd mennydörgés követi nyomban.
Látom lelkét távozni,
Ismerős a kép nagyon.
S mint mikor a villany felgyúlik,
Rájövök: Hiszen Ő, Én vagyok…
2011-06-26
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 392. Elküldve:
2011-06-26 05:25:33 |
[18.] |
Életkorok tükrében…
1. 1Móz 5,6
Éle pedig Séth száz öt esztendőt, és nemzé Énóst.
2. 1Móz 5,9
Éle pedig Énós kilenczven esztendőt, és nemzé Kénánt.
3. 1Móz 5,12
Éle pedig Kénán hetven esztendőt, és nemzé Mahalálélt.
4. 1Móz 5,15
Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendőt, és nemzé Járedet.
5. 1Móz 5,18
Éle pedig Járed száz hatvankét esztendőt, és nemzé Énókhot.
6. 1Móz 5,21
Éle pedig Énókh hatvanöt esztendőt, és nemzé Methuséláht.
7. 1Móz 5,25
Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendőt és nemzé Lámekhet.
Hoztam pár példát, a Szentírásban előforduló életkorokról, amelyekről tudjuk, hogy nem ritka, akár a 900, vagy még az annál is idősebb kormeghatározás. Sokan kétkedve fogadják, hogy az emberi test valaha is képes lehetett ilyen hosszú ideig élni, ezért aztán butaságnak is tartják ezeket a tanításokat. Pedig, valószínűleg sokkal mélyebb tartalom húzódik az ilyen közlésekben, mintsem mi azt gondolhatnánk első látásra, vagy hallásra. Ha nem így lenne, akkor elég lenne mondjuk a Bibliát bemagolni, és szóról-szóra megtanulni, hogy eljuthassunk a Mennyek Országába. Nos, szerintem ennél sokkal-sokkal többre van szüksége annak, aki Oda szeretne eljutni. Értenie kell. Meg kell keresnie azokat a rejtett utalásokat, amelyek valósághűvé teszik a sokszor túlzónak tűnő kijelentéseket. Ez már nehezebb feladat, mondom mindezt annak ellenére, hogy bizonyos vagyok abban, hogy képességeim valószínűleg nem engednék meg nekem, hogy kívülről megtanuljam az egész Könyvet.
Tételezzük fel, hogy ezek az évszámok nem a fizikai testre vonatkoznak, hanem a belsőemberünk fejlettségi szintjét hivatottak velünk közölni. Azt is olyan formában, amely még a hústestünk életéveinek számában is lemérhető és elfogadható megállapítások. Magyarán, nem is kell mást tennünk, mint ezeket a sokszor túlzónak tűnő számokat egy kicsit megfaragni gondolatban. Így lehet a 105 évből tíz év és öt hónap, a 75 akár jelenthet pontosan hetvenötöt, de akár hét év és öt hónapot is… egészen a 900 éves korig, ami mondjuk jelentheti azt is, hogy pontosan kilencven éves az a bizonyos Bibliai szereplő, aki is fiat, vagy leánygyermeket nemzett. Ez most így kukacoskodásnak tűnhet, hiszen ezzel már gondolatban megváltoztatjuk a Biblia szövegszerkezetét, sőt, ha egy 7,5 éves embergyermekre gondolunk, akkor elég nehezen képzelhetjük el róla a nemzőképességet. Ezért is kell szerintem minden ilyen kormeghatározást a belsőemberünkre, azaz az Isteni énünkre értelmezni, ami nem evilági értelembe vett nemzést takargat, hanem a belsővilágunkban, azaz a szellemünkben és a lelkünkben történő újjászületéseket, fejlődési folyamatokat és elért eredményeket. A nemzés szó, ugyanis nem feltétlenül kell, hogy húsvér emberi születést sugalljon számunkra. Hiszen az, aki nemz, magából ad valamit, amiből aztán megszületik a nemzett, aki is magában hordozza a nemző tulajdonságait, mégis elmondható, hogy egy teljesen más életutat jár végig elkövetkezendő életében. Ez tehát egy bizonyos fokú fejlődési folyamatot is mutathat nekünk. Gondoljunk csak az Ábrámból lett Ábrahámra, vagy a Sáraiból lett Sárára, a Simonból lett Péterre, vagy épp a Jézusból lett Krisztusra… Felfoghatjuk mindezeket úgy is, mint belsőemberünk nemzéséből származó újjászületéseket, amelyekhez mindig tartoznak évszámok. Olyan évszámok, amelyek nem hús-vér életkorokat rejtenek magukban, hanem egy annál sokkal rejtettebb tudást, vagy fejlettségi szintet, amelyeket minden ember saját maga kell, hogy érezzen, vagy tudjon önnön életére és belsővilágára vonatkoztatva beilleszteni, megérteni. Szerintem aki önvizsgálatot folytat, az megleli ezeket a választóvonalakat, és tudja jól, hogy élete melyik szakaszában történtek gondolati, vagy érzelemvilágában olyan változások, amelyek más mederbe terelték sorsának alakulását, vagyis a világhoz, vagy épp Istenhez fűződött viszonyát. Nos, ezt most egy kicsit jól „megtekertem”, de azért remélem érthető vagyok. A lényege tehát az lenne a mondandómnak, hogy azok a bizonyos évszámok, és egyáltalán bárminemű szám, amik a Szentírásokban előfordulnak, sokkal inkább a belsőemberünknek hivatottak értelmet mutatni, mintsem az anyagi mivoltunknak. Így, azok a bizonyos túlzónak titulált életkorok is valami mást fognak sugallni, majd jelenteni számunkra, egészen addig, míg végül elérjük az értés állapotát. Ez persze még rengeteg tanulást, tapasztalást és meditációt kíván mindannyiunktól, de szerintem megszabadulásunk ebből a kötöttségből csak úgy érhető el, ha ezt a világot, és az általa elénk vetített oly valóságosnak tűnő képet, végre sikerül levetkőznünk magunkról. Hisz mindez, csak ruha, ami előbb, vagy utóbb elvásik, bekoszolódik, elszakad. Viszont a viselője, azaz a belsőemberünk örökké él, mivel Isteni megnyilvánulás. Nos, ha ebből az aspektusból vizsgáljuk az évszámokat, akkor már tizedesvesszőt sem kell tennünk sehova, hiszen világossá válik számunkra, hogy a számok nem életkorokat, hanem fejlettségi szintet, állapotot mutatnak. Ha pedig a nemző és a nemzett neveinek jelentését anyanyelvünkre fordítjuk, megkapjuk azokat a felismeréseket, amelyek megmutatják számunkra azt az utat, amelyen járnunk kell ahhoz, hogy fejlődésünk a lehető leggördülékenyebb formában haladjon célja felé. Így leszünk evilági életünk folyamán Séth-ekből Énóst-ok, Énóst-okból Kénánt-ok, Kénánt-okból Mahalálélt-ek… és így tovább, a teljes kiteljesedésig, azaz a Krisztusi állapotig, ami is a megszabadulást, majd a felkenést fogja jelenteni számunkra.
Nos, én valahogy így tudom csak elképzelni a Szentírások tanító erejét, hiszen minden tudást a mélyből kell felszínre hoznunk ahhoz, hogy valóban segítségünkre legyenek fejlődésünk szempontjából.
Szép hétvégét mindenkinek!
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 391. Elküldve:
2011-06-25 07:53:13 |
[19.] |
A Bárka!
28.
Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendőt, és nemze fiat.
29.
És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket munkálkodásunkban s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet megátkozott az Úr.
A Noé név jelentése: Nyugalom, vigasztalás. Gondolom a történetét mindenki ismeri, ezért, hogy ne legyek túl hosszú, azt most nem vázolnám fel eredeti köntösben. Inkább arra gondoltam, hogy a belsőnk szempontjából próbálom meg értelmezni ezt a tanítást. Annál is inkább, hiszen materialista nézőpontból csak a lélek hiheti el, hogy egy bárkába összelehet gyűjteni a föld minden élőlényét, de a szellem már kétkedéssel fogadja ezt a történetet, és más megoldásokat keres, hogy számára is érthetővé váljon a mondanivaló. Ebben segítenek neki bizonyos megfogalmazások, amelyek a sorok közt bár láthatóan, mégis beleolvadva a mondandóba elvannak rejtve. Valahogy így:
13. Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.
17. Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész.
Magyarán az özönvíz idején nem pusztult el egyetlen élő lélek sem, csak azok az edények, amelyek azokat hordozták. Szándékosan használtam az edény kifejezést, hiszen a test nem más, mint a szellem és a lélek hordozóeszköze ezen a világon. Valahogy úgy lehet ezt jobban elmagyarázni, ahogy a Buddhisták szokták. Amikor egy korsó vizet a földre ejtünk, a korsó eltörik, de a víz megmarad víznek. Majd a föld beszívja, vagy a nap elpárologtatja, és máshol, más edényekben fog majd egyszer ismét jelentkezni. Tehát, az özönvíz idején a Biblia szerint, ezek a tartóedények lettek összetörve, de a bennük létező víz továbbélt, várva, hogy majd egy fazekas új korsókat készíthessen számukra, amelyek már szebbek és talán kitartóbbak lesznek, mint a régi, csorba, lyukas, azaz bűnöktől hemzsegő edények. Tisztasága okán, Noéra hárult ez a feladat, hiszen ahogy a neve is mutatja, ő hozta el a vigasztalást a földi világra ismételten. De, mivel az elején azt mondtam, hogy csak az érzelmeink hihetik azt el, hogy egy fizikai világban, pláne abban a korban ez egy ember számára lehetséges, ezért az edény jelentését is be kell helyettesítenünk egy más értelmezéssel. Legyen ez a belsőember. Amely egy olyan „test”, amely képes magába zárni minden gondolatot, és minden érzést. A probléma ott kezdődik, amikor ebben a belsőemberben a gonosz megnyilvánulásai megsokasodnak, és elnyomják a jó tulajdonságokat. Így volt ez az özönvíz idején is, és így van ez ma is, mert ezt az állapotot minden élő lélek megtapasztalja életében. Aztán következik el a megtérés, azaz az özönvíz a belsőember életében, amikor minden eddigi élete alatt felhalmozott tudását és érzéstét az Úr megrostálja, és kegyelme által megtisztítja hordozójukat. De, a megtérés még nem teljes megtisztulás, csak egy újabb esély az Isteni harc megvívásához, amely szabad akaratból kell, hogy történjen. Ezért is kell abba a bizonyos bárkába, ami a belsőemberünket jelképezheti ismételten, minden élőlényből egy párt begyűjteni a galambtól a csúszó-mászókig. Hímet és nőstényt, azaz szellemi és lelki tapasztalásokat, immáron egyenlő arányban. Majd, így folytatni az életünket a bárkán, amíg az szilárd talajt nem fog. Aztán, amikor a galamb, azaz a megbékélés szimbóluma egy olajfaágat hoz vissza nekünk, ami szintén a békét szimbolizálja, akkor tudhatjuk, hogy eljött megtérésünk azon pillanata, amikor ismét nekiláthatunk annak a feladatnak, amelyért is abba a bizonyos korsóba leszülettünk. Ez pedig szerintem nem más, mint tanulások és megtapasztalások révén, a békesség segítségével eljutni egy olyan állapotba, amelytől a belsőnk élővízzé változik, és az Úr számára iható itallá válik. Azaz, olyan állapot, amely lehetővé teszi számunkra, hogy az örökéletű énünk, végre Hazamehessen a Mennyek Országába.
Szerintem ez a vigasztalásunk bárkája!
Köszönöm az olvasást.
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 390. Elküldve:
2011-06-19 12:01:20 |
[20.] |
Házasságtörés?
Mt 19,3
És hozzá menének a farizeusok, kisértvén őt és mondván: Szabad-é az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani?
Mt 19,4
Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonynyá teremté őket,
Mt 19,5
És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.
Mt 19,6
Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza.
Többször beszéltem már róla, hogy a fizikális testet én egy háznak, egy épületnek tartom, amelyben lakom. Én, azaz a Teremtett, és nem a született énem. Ez a belsőember örökéletű, és csak házat/világot/világokat/dimenziókat… cserél, de ő maga soha meg nem szűnik létezni. Az Evangéliumok pedig olyan angyali üzenetek, amelyek ennek a belsőembernek szólnak, azt tanítják, formálják és segítik örökélete folyásában. Így a szentkönyvekben megíródott tanításokat is erre a megnyilvánulásra tudom csak értelmezni, nem pedig a hús-vér megtestesülésem „látszólagos” létére. Ha a házasság szót olvasom az írásokban, akkor sem férfi és nő kapcsolatára gondolok, hanem a szellem és a lélek kapcsolatára. Ugyanis a férfi és a nő születik, de a szellem és a lélek már Teremtett, azaz múlhatatlan megnyilvánulás. Mt.19,4 azt mondja, hogy kezdetektől férfiúvá és asszonnyá lettünk Teremtve. Ez az én olvasatomban annyit jelent, hogy ebben a matériában a belsőember szellemből és lélekből áll, amely kettősségnek össze kell házasodni, azaz egyé kell válnia ahhoz, hogy feladatát teljesíthesse. Ez az–az állapot, amelyet Isten egybeszerkesztett, és amelyet nekünk belsőembereknek nincs jogunk szétválasztani. Felmerülhet a kérdés, hogy-hogyan képes a szellem házasságot törni a lélekkel? Szerintem amennyire ez lehetetlennek tűnik, annyira gyakori (sajnos) emberi cselekedet a mindennapokban. Csak meg kell vizsgálni szerepüket és feladatukat, és egyből érzékelhető lesz az a probléma, amely nagyon könnyen magával ránthatja isteni énünket. A szellem, a szellemiség a férfi oldalunk. Ennek szerepe a tudás elsajátítása, felkutatása, értelmezése, majd ennek továbbadása, kisugárzása a lélek, azaz az asszonyi felünk irányába. Mindezt a legjobb tudása szerint, és mindig a lélek biztonságát tartva maga előtt elsődleges szempontként. A léleknek, a lelkiségnek pedig az érzések felett van inkább hatalma, amely érzésekkel a szellem féktelen erejét kell megpróbálnia egy kicsit csillapítani, és ezzel óvni a káros hatásoktól. Magyarán szellem és lélek jobban egymásra vannak utalva, mint sem mi azt gondolnánk, ugyanis egyik a másika nélkül nem tudja teljesíteni feladatát. Kettejük közt tehát a házasságtörés úgy jöhet létre, ha a szellem figyelmen kívül hagyja az érzések jelentőségét, vagy épp a lélek tanusít passzivitást a szellemi tanítások terén. Nos, ez emberi hiba. Mondhatnám úgy is, hogy vagy túl okosok akarunk lenni a lélek kárára, vagy túl érzelgősek, vagy éppen érzéketlenek a szellem kárára. Márpedig ezt a két megnyilvánulást Isten azért Teremtette egybe, hogy egymást segítve, elérjék céljukat. Nem lehet a Mennyek Országába eljutni csak szellemi ismeretek birtokában, és nem lehet oda eljutni csak az érzelmek útján, bármennyire is tiszták legyenek. Ugyanis szellem és lélek kettőssége alkot meg egy belsőembert. Mt.19,5 azt mondja, hogy a férfiú elhagyja atyját és anyját, és ragaszkodik a feleségéhez. Ez az én olvasatomban csak úgy nyer értelmet, ha az atya és az anya, a kívülről a férfiú, azaz a szellem irányába érkező gondolatok, tanítások és érzések megfelelői. Tehát azok a tanító és nevelő behatások, amelyek a szellemet vértezik fel megfelelő tudással és ismerettel. Amikor pedig ez a férfiú/szellem megérik a családalapításra, azaz kellő tudás birtokában lesz ahhoz, hogy az összegyűjtött információkat helyesen értelmezze, jól összerakja, akkor már elhagyhatja azt a bástyát, amit eddig az atya és az anya jelentett számára, és önmaga erejére támaszkodva, a belsőember lelkével kötve házasságot, kialakíthatják azt a kapcsolatot, amely aztán majd a teljességet eredményezheti számukra.
Nos, véleményem szerint, a házasságtörés tehát abban az esetben jön létre, ha valamelyik isteni felünket elnyomjuk, vagy háttérbe szorítjuk. Márpedig, amit Isten egybeszerkesztett, azt nem érdemes különválasztani, vagy elnyomni emberi okoskodások vagy érzetek hibájából. Mert, esély a megszabadulásra csak a teljesen egybeforrt szellemi és lelki ismeretek kapcsán lehetséges, hiszen ebből a házasságból születhet csak újjá belsőemberünk.
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 389. Elküldve:
2011-06-19 06:22:23 |
[21.] |
Áldozat(ok)!
Sokan vallják (és én is közéjük tartozom), hogy az anyanyelv/minden anyanyelv szakrális képeket, és szakrális értelmet hordoz magában. Ezzel a ténnyel talán mindannyian találkoztunk már életünk során, és talán el is gondolkodtunk jelentéstartalmukon. Vajon véletlen lenne az a sok egybeesés/azonos szóalak „más-más” értelemmel? Nem hiszem. Lehet, hogy csak nem látjuk a fától az erdőt, ami pedig nagy segítséget jelenthetne nekünk életünk további folyásában. Egy kicsit megcsavarva hoznék erre egy példát, a neten fellelhető értelmező kéziszótárból:
„Áldozat: Régen az istenségeknek felajánlott különféle adomány, hogy az áldozó ezzel megengesztelje mennyei urát.”
Talán kiegészíteném ezt annyiban, hogy nem csak az istenségeket, hanem magát a Mindenható Istent is áldozatokkal lehet kiengesztelni. Ez az áldozat persze lehet véres, égő, de lehet békésebb, mint mondjuk egy ima, vagy egy meditáció, lemondások… Magyarán szólva, az áldozat, egy tulajdonképpeni engesztelő ajándék Isten irányába. Ez a meghatározás nekem nagyon tetszik. Ezért is ütött szöget a fejemben az a gondolat, hogy akkor itt valami nagyon nem stimmel az emberi gondolkodásban. Ha elfogadjuk, hogy az anyanyelv természetfeletti tudást hordoz magában, akkor bizony valami nagyon félrefordult ebben a világban. Csak kapcsoljuk be a tv-t, vagy a rádiót, és a hírekben, vagy a híradóban garantáltan háromszor-négyszer találkozni fogunk az áldozat kifejezéssel. Többnyire pejoratív értelemben: (A szökőár 15000 áldozatot követelt… Fiatalasszony esett áldozatul féltékeny férjének… A brutálisan meggyilkolt áldozat, három gyermeket hagyott hátra…) Pedig, ha az általam is aláhúzott és kiemelt értelmezést nézzük, akkor a szó jelentése engesztelő ajándék. Vagyis, ennek a szónak a kapcsán (is) az anyanyelvünk hordoz magában valami titkos, és talán elgondolkodtató tanítást. (Persze csak azoknak, akik ezt az eshetőséget elhiszik és vallják.) Mi emberek, egy-egy szerettünk elvesztése, áldozattá válása kapcsán, hajlamossá válunk arra a szerintem egyáltalán nem emberhez (keresztényhez) illő cselekedetre, amely bűnbakot, felelőst keres a bekövetkezett „tragédia” okán. Orvosi műhibaperek tömkelegéről lehet olvasni, játszótéri balesetek utáni vizsgálatokról, ki hibázott, hol hibázott…stb. Mindeközben vasárnaponként, a szívünkre tett kézzel imádkozzuk templomainkban, hogy bizony ítélkezni nem érdemes, nem szabad, mert mi magunk leszünk általa megítélve! Ebben az esetben viszont hiba csúszik a számításba, hiszen jól tudjuk, hogy nem az szeret igazán, aki a közeli hozzátartozóit szereti, mert azokat még a legelvetemültebbek is képesek szeretni. Az szeret igazán, aki azt is képes szeretni, aki sérelmet követ el mások, vagy épp saját magunkkal szemben. Ez a tanítás ráolvasható az áldozattá válást követő bírósági perek tucatjaira is, sőt, talán az összesre. De, hogy ne legyek túl megbotránkoztató, megpróbálom kibontani, hogy mire is gondolok:
Ha alapul vesszük azt a tényt, hogy Isten soha nem ejt hibát, akkor bizony meg kell látnunk, hogy az Ő tudta nélkül nem történik semmi ebben a világban. A szökőárak, a balesetek, a gyilkosságok… mind-mind csak akkor következhetnek be, ha az Úr erre Áldását adja (engesztelő ajándékként az emberek számára). Mert, hiszen mi is vár ránk a halálunk után? Bizony nem távozunk el az élők sorából, csupáncsak egy másik létformában folytatjuk az életünket. Tehát, a földi halál nem a vége az életnek, hanem egy új valaminek a kezdete. Így, akik ebben a világban áldozattá válnak, azok nem megsemmisülnek, hanem itteni feladatukat bevégezve, továbbléphetnek talán új feladatok megoldása érdekében, vagy talán a teljes beteljesülés felé a Mennyek Országába. Ebben az esetben viszont az a mentalitás, amely állandóan bűnbakot keres, és csak a keserűséget látja meg a „tragédiában”, egy eltorzult (szerintem inkább eltorzított), viselkedésforma. Ugyanis hiába is teszünk bármit, azt, ami eleve Van elrendelve nem lehet megváltoztatni. A dolgok mindig és mindenkor akkor teljesednek ki, amikor azt a Mennyei Atya jónak látja. De tudnunk kell, hogy Ő nem vesz el tőlünk soha semmit, Ő csak Ad, Teremt, Tanít, Nevel… bennünket. Azt, hogy mi ezzel mit kezdünk, már ránk bízza. Vegyünk most egy kitalált történetet: Anya és gyermeke sétálnak a városban kézen fogva. A gyermek egyszer csak kitépi magát anyja kezéből, és kifut az úttestre, ahol egy egyébként ittas sofőr őt elgázolja. A gyermek meghal. Megérkezik a rendőrség, és elkezdődik a megszokott eljárás. Keresik a felelősöket, vizsgálják az anya és a sofőr felelősségét az ügyben, illetve egyéb körülményeket, mint mondjuk az úttestet a járdától elválasztó korlát hiányosságait, vagy a nem működő jelzőlámpák hibáinak okait…stb. Aztán jön a bírósági per, pénzbüntetés, szabadságvesztés, megrovások… Majd amikor mindezek véget érnek, ott marad a fájdalom és a bűntudat, minden érintettben. Ezt pedig semmiféle földi büntetés nem enyhítheti. Kérdem én: Változtatott akkor mindez az egész valamin??? Szerintem nem! Sőt, csak rontott a helyzeten, hiszen az érintettekben bizonyosan ítélkezéseket, rágalmakat, ellenérzéseket gerjesztett. De, mi van akkor, ha az a gyermek, azért született erre a világra, hogy ezt az áldozatot meghozza mindazokért, akik vele kapcsolatban álltak élete folyamán? Mi van akkor, ha ez volt megírva az ő „könyvében”, így ha rabláncon is vitte volna édesanyja, az a lánc akkor és abban a pillanatban bizonyosan elszakadt volna, hogy az áldozat beteljesíthesse evilági életének szerepét? Az- az áldozat, aki nem halt meg, hanem továbblépett, hogy folytathassa saját útját a mindenségben. Na, de kik maradtak itt? Hát az áldozók! És, hogy kik ezek? Az anya, aki egész életében kénytelen együtt élni ezzel a gondolattal, örök nyomot hagyva a lelkében, ami majd evilági élete hátralevő részében, átformálja életét pontosan abba az irányba, amely felé az Úr szerint neki mennie kell, és amelyet talán csak ennek az áldozatnak a bemutatásával lehetett elérni. A sofőr sem ússza meg a dolgot, ittassága elmúlott, már rég visszatért a realitások talajára, és ő is hordozni fogja ezt a sújt egészen addig, amíg a Jóisten azt jónak látja. Formálva őt is ugyanúgy, mint az édesanyát, terelgetve gondolatait és érzéseit tovább és tovább. Valamint mindannyian, akik velük vagy az esettel bárminemű kapcsolatban álltak, kaptak egy tüskét a szívükbe, amely tüske még sokszor fel fogja szakítani ezt a sebet hátralevő földi életükben, és tán azután is. Átrajzolva és alakítva a belsővilágukat úgy, és pontosan úgy, ahogyan is azt az Úr elrendelte. Mert, minden ember evilági élete végére éri el a megszabadulása állapotát, és teljesen mindegy, hogy az milyen életkorban következik be. A vég mindig akkor fog eljönni, amikor is annak beérik az ideje. Ezt az időpontot pedig szerintem érdemes az Úrra bízni, hiszen csak Ő tudja igazán, hogy nekünk mire van szükségünk!
Tehát, véleményem szerint nem azért vannak áldozatok ebben a világban, hogy az előidéző körülményeket mi emberek ítélkezéssel és büntetésekkel megtoroljuk. Az áldozatok engesztelő ajándékok csupán, amelyek hatásukat a gondolatainkban és érzéseinkben váltják ki evilági életünk folyamán, és segítenek bennünket abban, hogy másabb, hogy jobb emberek lehessünk. Mert, minden áldozat hoz egy törést az ember életében, és minden áldozat azért szükséges, hogy ezzel a töréssel az áldozó (aki a cselekményt itt maradva megéli) a kialakult életfilozófiáján, vagy inkább úgy mondom, hogy életútján változtatni tudjon, és abba az irányba indulhasson el, amely őt majd hazavezeti Mennyei Atyjához. És, ha ez igaz, akkor a földi világban szörnyűségként megélt tragédiák nem vádaskodásokat érdemelnek, hanem köszönetet, formáló erejük kialakulása kapcsán. Hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy egyszer minden már eltávozott, minden ma élő, és minden még meg sem született élet Egyé válik a mindenségben, ahonnan már nem is kell, sőt, talán nem is lehet többé elszakadni. Szóval, szerintem minden áldozat egy ok. Egy ok arra, hogy mi emberek általuk jobbá váljunk, és, hogy kiengesztelhessük, meggyógyíthassuk a szellemünkben és lelkünkben felgyülemlett keserűségek és hamisságok által okozott sebeket mások, magunk, vagy ép a Mennyei Atya számára.
Köszönöm az olvasást. Üdv: Gameboo
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 388. Elküldve:
2011-06-18 10:50:21 |
[22.] |
Szószátyárkodok egy kicsit:)
A földi Mennyország…
Régóta motoszkál bennem egy gondolat, amely azt hivatott - legelőször is számomra - megmagyarázni, hogy lehetséges-e ezen a földön olyan állapotokat teremteni az ember(ek) számára, hogy azok felérjenek egy Mennyországgal? Tehát lehet-e itt békesség, harmónia, együttérzés… és mindez, az egész emberiségre/evilágra vonatkozóan kiterjesztve? Rengeteg vallás és elmélet foglalkozik ezzel a kérdéssel, és többnyire arra a megállapításra jutnak, hogy bizony ez a földi lét, előbb, vagy utóbb olyan tiszta lesz, hogy az felér magával a Paradicsommal. Ezen a földön fogunk békességben élni mi emberek egymás mellett, itt lesz a mi Mennyországunk, a tigris együtt legel az antiloppal, a farkas a báránnyal, az emberek soha többé nem esznek húst, és minden-minden harmóniában fog élni egymás mellett. Nos, számomra ez egyszerűen nem elfogadható magyarázat. Már csak azért sem, mert magamat nem a tükörben látott képpel azonosítom, hanem a láthatatlan belsőformáló erőkkel, mint a szellem, a lélek, tehát a gondolatok és érzések kapcsolódásával. Az önmagamban feltett kérdés tehát az lenne, hogy mi emberek, miből gondoljuk, hogy képesek vagyunk ezt a világot egyszer és mindenkorra megváltoztatni és jobbá tenni? Egyáltalán van-e értelme mindezekért harcolni, amikor időnk véges ebben a ruhában/álomban, és egyszer el kell távoznunk belőle? Ha csak ebből az aspektusból vizsgálnánk a dolgot, már nem lehetséges a földi létet a Mennyek Országához hasonlítani - legalább is szerintem. Tudom, hogy az ember fejlődik, és vannak rövidebb-hosszabb korszakok, amelyek átlépése után egy új, és más világrendszer fejlődik ki. Ezek egyre békésebbek és harmonikusabbak jelen ismereteink szerin, bár hozzá kell tegyem, hogy én ezt a változást egyáltalán nem látom, ha csak az ismert és tanított, megjegyzem elég hiányos történelmi ismereteimre gondolok. De, bármit is veszek alapul – magyar történelem, világ történelem, a Biblia, vagy a Védák… – mindig mindenhol csak azt a körforgást veszem észre, amely ezt a világot nagyon is jellemzi. Márpedig gondolataim szerint, mindennemű körforgás, nem a valamiből való elszakadás végtelenségét mutatja meg nekünk, hanem éppen a kiindulóponthoz való visszatérés végestelen folyamatát. Ez pedig azt feltételezi, hogyha ez a világ javul, és érákra és korszakokra is osztjuk fel, akkor el kell érkeznie annak az időnek is, amely majd ugyanebbe az állapotba vezet vissza minket. Mármint az emberiséget, illetve az egész földi létet. Ez viszont nem a Mennyország definíciója! A Mennyország ugyanis számomra a teljes Megszabadulás, Felszabadulás, Egyé válás… állapotát jelenti, az pedig nem egy körábrázolás, hanem inkább egy egyenes vonal, vagy spirál, aminek se eleje, se vége nem látható (nincs), mert a végtelenbe nyúlik, azaz kizárja magából az idő és az (emberi) érthetőség fogalmát. Tehát, véleményem szerint, hiába is akarjuk jobbá tenni ezt a világot, amíg az idő rabszolgái vagyunk, ezek csak részsikerek lehetnek az örökké élő énünk számára, hiszen ezen állapotok, minduntalan vissza fognak térni a kiinduló helyzetükhöz. Ezt az egész világi kép elénk festi, ha egy kicsit jobban körülnézünk. Vegyük csak a légzés körfolyamatát, ami a belégzés után mindig kilégzést követel. Vagy vegyük a születés és a halál ismétlődését, az éhség és jóllakottság érzését, telet-nyarat, őszt-tavaszt, jót-rosszat, hullámhegyet-hullámvölgyet, az ár-apály jelenségeket… Nos, szerintem ezek mind-mind a földi lét sajátosságai, nélkülözhetetlenek ittlétünk szempontjából, és egyben ki is zárják magukból a megszabadulás lehetőségét, ha ezeket tekintjük és akarjuk elfogadni a majdani Mennyország (szerintem elengedhetetlen) létezési feltételeinek. Ugyanis mindezek, állandóan változó, de mégis minduntalan visszatérő jelenségek („Nihil novi sub sole”), nem pedig egy ezeken felülálló létállapot, amelyben már nincs szükség a körforgásra, sőt, semmilyen akár általam is említett emberi ábrára, képre, vagy gondolatra. Tehát, szerintem a földi világból soha nem lesz Mennyország, és azok, akik abban keresik a szépséget és javulást, azok nem a Mennyországot keresik (még). A Mennyországot egyedül az anyagi lét levetkőzése hozhatja el számunkra, ami olyan, mint amikor a kör valamelyik pontján a centrifugális erő kirepít bennünket ebből a gravitált körforgásból, és pontosan azt az utat folytatjuk immár a végtelenségben, amely annak idején ebbe a világi körforgásba becsatlakoztatott minket. Magyarán, valahonnan (végtelenség/mindenség) jöttünk, és valahová (végtelenség/mindenség) tartunk, ami számomra azt magyarázza, hogy ezen az elbeszélhetetlen és kimondhatatlan Isteni ösvényen, a föld, csak egy állomás, nem pedig végcél. Szabadulásunk pedig akkor következhet be, ha mindezeket megértjük, és a saját belső énünk számára érthetővé és világossá tesszük – már, amennyire ezt az ember ebben a fizikai korlátoltságban megteheti.
Nos, szerintem az igazi Otthon nem a földön van. A földi lét, csak egy iskola a sok közül, amelyek ki tudja, hogy milyen dimenziókban léptek/lépnek rá örökéletünk ösvényére. Kapaszkodót pedig csak addig nyújthat a bennünk élő Istentudatnak, amíg Az át nem rágja magát végérvényesen a leckén, amely ezt, vagy épp az aktuális világot jellemzi, és alappillérként szolgál a további útja, vagy éppen a Megérkezése tekintetében.
Köszönöm az olvasást. Üdv: Gameboo
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 257. Elküldve:
2010-08-15 21:53:47 |
[24.] |
Húsevés!
Az élet e Földön, oly nagyon sokszínű.
Néha bonyolult, máskor nagyon egyszerű.
De bárhonnan is nézem, csak oda jutok:
Nem segít, ha a problémáktól elfutok.
Van egy nagy dilemma, mely elgondolkodtat,
mely bennem él, nem bánt, de örökös vonzat.
Vajh nem teszek-e bűnt, amikor húst eszek,
hisz ezzel rengeteg életet elveszek?!
Láttam állatot életéért küzdeni!
Azt a percet nem lehet elfelejteni.
Mert olyan mélységben nézte a szememet,
hogy megbabonázta éhező lelkemet.
Pedig a lélek tudom nem húsra éhes,
nincs köze annak a testhez, sem a vérhez.
Még is pont az, ami bennem az Állandó
sugallja azt, hogy az állat nem vágandó.
Nem leszek én soha vegetáriánus,
nem beszél rá erre, semmiféle mágus.
Mert nem mondhatja azt, egy anti – húsevő,
hogy mindaz ki megteszi, mocskos dögevő!
Eme érzelemből hiányzik a Tudás,
ne mondja rám senki, hogy áruló, Júdás!
Hisz emberként nem tudsz életet elvenni!
Ehhez minimum Istennek kell Születni.
Nézd meg a követ, és mond, hogy az bíz halott!
Tán ő az Istentől kevesebbet kapott?!
Nézd csak meg Testvér, e Földön minden mozog!
Mégis hogy mozoghatna, egy halott dolog?!
Van abban élet, csak egy valamit érts meg:
Ahogy te őt nem, úgy ő sem ért meg téged.
Istentől az ember, kevés időt kapott,
de egy Sziklának sokkal több év adatott.
Ő is csak élő, mint te vagy én vagy bármi.
Hát mért büszkélkedik életével bárki?!
Az Isten Örök! Számára nincs idő.
Mond mért szidod, mi a Szelleméből Kinő?!
Hogy Teremthetne az Élő halott dolgot?!
Mért venne a Vállára ily csacska gondot?
Tudom! Jaj, az ember feledte szerepét:
Mégis hogy forgassa élete kerekét?!
A sziklának a szíve, lassabban dobog,
de benne is a Teremtőd Szíve Lobog.
És minden másban, mi téged körülvevén,
leckét ad neked az Életednek telén.
Nos, ha e gondolatot jól végigszántod,
s minden érzelmedet szépen végigjárod,
rájössz, hogy képtelen vagy te az ölésre.
Nem kaptál jogot, az Isteni Törésre!
Vagy tán megértem én, ki e verset írja,
s akinek a teste már nem soká bírja,
hogy csak a része vagyok e körforgásnak,
s létem nem hódol be soha a halálnak.
Eszembe jut most egy gyermekkori emlék,
mintha a megterített asztalnál lennék.
Nem lehetett addig az ételhez fognom,
míg ez Imát nem sikerült elgagyognom:
Ó Drága Égi Lélek, légy a vendégem,
hogy megszentelődhessék, amitől élek.
Hogy váljon Emberré az, amit megeszek,
s ne váljon bűnömmé mindaz, mit megteszek.
Tán nem volt értelme ennek az imának?!
Hisz így vált élővé, mi bennem feltámadt!
Mind! Az a sok – sok húsba öltözött lélek,
Ki a számon keresztül, Istenhez tért meg.
Mind! Testem építvén, hogy ne halljak éhen,
s én segítvén rajtuk, mint úr a cseléden,
az ő életükért nagy árat fizetve…
De dalolva menvén fel eme Keresztre.
Lám tetszik e súly, ami vállamat nyomja.
Nem állíthat engem az ördög sarokba!
Mert tudom, csak kisdolog az, ami bánthat:
Ha nem Áldozok Imával a halálnak’!
Ha nem vallok hitet, Mennyei Atyámnak,
ha a megölt állat bennem fel nem támad,
ha nem épülhet be a szervezetembe,
s ha nem vehet részt a csodás életembe!
De ha ezt megteszem, mi nem is fáradtság,
s nem vesz erőt rajtam a földi gyarlóság,
akkor nem ölöm’ meg azt, amit megeszek,
hanem éltet adok neki, s Ember leszek.
Nos, ha elfogadsz tőlem egy jó tanácsot,
étkezésed előtt, fordulj Jó Atyádhoz!
Mert ezzel megváltod mindazt, mit elkövetsz,
s Vele egyszer e Csodás Világba jöhetsz.
Úgy vélem nincs e Földön, mit megölhetnénk,
mit a szándékunk szerint eltörölhetnénk.
Csak Egy dolog van, ami sohasem fáraszt!
S ez: Mit Szellemed, a Lelkedben eláraszt!
2010-08-05
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
Gameboo
Tagság: 2010-05-10 08:03:58
Tagszám: #84829
Hozzászólások: 50
|
| 256. Elküldve:
2010-08-12 02:19:45 |
[25.] |
Euro Arc!
Mondják: Krisztus arca, nem lehetett ilyen!
Kérdezzük meg hát: Még is, szerinted milyen?!
Válaszolják: Ez az arc, csak ma divatos,
bíz abban a korban, nem lehetett honos.
Egyenes haj, kék szem. Milyen Zsidó arc ez?!
Azon kort sötét haj, barna szem jellemez.
Igaz amit mondasz, csak van egy kicsi gond,
hogy nem igazán érted, mit e Kép elmond.
Hogy mért festik meg Őt ilyen ábrázattal?!
Hogy Szellemed s Lelked, bírjon alázattal!
Bármi, amit olvasol Szent Bibliádban,
Örömhírét hordja, szerte a világban.
Nem azért lett e Könyv ily szépen megírva,
hogy hibáit keressed, bömbölve, sírva!
Okos emberek írták, rejtve a Tudást,
hogy ne szüljön e Föld, sok millió - Júdást!
Hagyjuk a mivoltát: Zsidó volt, vagy mégsem?!
Van ennél fontosabb! Tudom. Mert emlékszem…
S bár lehet, hogy tévedek, nézd ezt el nekem,
hisz nem másztam meg én sem még a Szent - Hegyem.
Nem azért van e szó szívembe leírva,
hogy Lelkedet én vigyem el majd a sírba!
Azért vannak benne ilyen ébredések,
hogy tudjam mi az, mit a szívedbe vések,
s tudom hosszú lesz, de megéri olvasni…
Mert fagyos szíved, bíz felfog majd olvadni.
Nem jóslat ez, csak a bizalom irántad,
mert tudom e választ vágytad és kívántad.
Van a Bibliában pár csodálatos sor:
„Szemed s füled érezze, mit üzen a kor!”
Nem a testeden van e két érzékszerved,
odabent lakozik, s éppen ezért szenved!
Magadba zárod, mint anya a gyermekét,
nem törődsz vele, hogy mit lát, vagy mit remél.
De egyszer majd úgyis megnyílik a Kapu,
nem zavarja Őt, ha vastag betonfalú!
Mennél tovább tartod a Tudást magadba,
annál üvöltőbben tör majd a szabadba.
Emlékezz a percre, mikor Teremtettél!
Te sem voltál csendesebb Születésednél.
És ha a világunk csak homályos tükör,
bízz abban bátran, mi a Lelkedből kitör!
Nem bomlasztja meg, homályos földi elméd,
csak ráébreszt arra, hogy még mi is kell még.
Adjad hát át magad a belső Tudásnak,
hogy megértsed mi az, mit Felülről Várnak!
Térjünk vissza hát a Jézusi ábrához,
s ne félj attól, hogy a Lelked majd elkárhoz!
Emlékszel-e még Sámsonod alakjára?
Mért Hozta Őt Isten erre a világra?
Hol lakozott Neki bőszen az ereje?!
Bíz hajában hordta, mint Napnak Deleje!
Mondjam a nevét, hogy mit is jelentene?!
Nap Fiának hívták; ez volt a jelleme.
Mond meg hát most bátran, mi a baj a Nappal?!
Égeti a bőröd, vagy nem bír a faggyal?!
Te is tudod Testvér, válasznak ez nem jó!
Ez - Erőre nem hat, semmiféle béklyó.
Ha Ő a Delejét nem szabályozná le,
ha a Föld nem imbolyogna mindenfele,
vajh lenne esélye az életnek rajta,
vagy amint a vulkán, csendben elapadna?!
Hát gondolj a Napra, mint fő gondolatra!
Az vagy Te is, csak épp a Földhöz tapadva.
S pont ez a kép, amit Sámson haja elmond
magyarázza azt, mit a szíved csak elront.
Bizony kell az Erő és a Szellemiség,
hogy Lelked megértse végre, mi a szükség!
Mert, ha a Nap a Sugarát megtartaná,
ha a gondolataid egy fal tartaná,
ha nem engednéd szabadon ami szárnyal,
ha nem néznél szemközt ezzel a világgal,
ha az érzelmeid irányítanának,
ha nem örülnél a jövendő halálnak…
Ugyan mi sugároznék ki a Fejedből?
Milyen jó származhatna a Te Szívedből?
Mit adna a Tudás a Jézusi Képen,
mi lenne a Sugár az Isteni Léten?
„Én mondám Istenek vagytok Ti mindnyájan!”
„És a Felségesnek fiai…” – Szólt bátran!
Hát mond meg mi a hiba akkor mibennünk?
Ugyan mit kellene nekünk elfelednünk?
Megmondom: Az ítélkezést! Felejtsd el mind,
ami szívedben Téged bűnösként megint.
Mert nem vezet az el semmiféle jóra,
csak Lelkedet rakja ki a gyilkos hóra.
S ha úgy beszélsz, ahogy az Érzés kívánja,
még a pokolra jutsz, jobb időket várva.
Mert, ha a haj a Szellemi kisugárzás,
akkor a szakáll, a szóbeli imádás.
Az Ige, amely a kép útján terjed el,
s melyet ezért majd Te, bíz el nem feledel.
Örök üzenet ez a tobzódó szívnek.
Nyitját keresik kölykök, felnőttek, vének…
Pedig, ha Kék szemébe jól belenéznek,
a nyomát sem láthatják a sötét éjnek.
Mert Kék szeméből hiányzik a barnaság,
akár csak az emberekből a balgaság.
Azt csak megtanították bizonyos erők,
de nem kell félnünk, mert ez a fal majd ledől.
És ott marad minden, ami Tiszta és Szép…
Nos, ezt mondja nekem ez az Isteni - Kép.
2010-08-12
|
| |
|
| Zöldfülű |
|
|
