| Találatok száma: 5739 üzenet |
|
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
11350.  Elküldve:
2014-07-22 12:04:41 |
[101.] |
Bár minden kutyusnak olyan gazdi-és élet jutna,mit Frodónak és Dollyka/Morzsikának...   
|
| |
|
|
[előzmény: (11332) Mancs-Rancs, 2014-07-20 17:31:43]
|
|
Kiváló dolgozó  |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 60117. Elküldve:
2014-07-18 15:08:00 |
[102.] |
 
|
| |
|
|
[előzmény: (60108) csillár, 2014-07-17 13:32:11]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 60116. Elküldve:
2014-07-18 15:01:02 |
[103.] |
Jé,tényleg!!! 
|
| |
|
|
[előzmény: (60107) gattone, 2014-07-17 12:43:57]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 45302. Elküldve:
2014-07-14 15:49:20 |
[104.] |
Ó,a kis büdös,micsoda jó dolga van...és hogy szereti anyáját...)))
|
| |
|
|
[előzmény: (45301) manchi, 2014-07-13 22:21:04]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 60010. Elküldve:
2014-07-07 12:23:30 |
[105.] |
Köszönöm...
|
| |
|
|
[előzmény: (60005) banyus, 2014-07-05 11:59:53]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 45295. Elküldve:
2014-07-07 08:51:01 |
[106.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (45288) Zsuzsy27, 2014-07-03 23:44:38]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 19217. Elküldve:
2014-07-02 06:55:13 |
[107.] |
Édes-mosolygós mamika
|
| |
|
|
[előzmény: (19211) Yázmin, 2014-06-27 08:48:29]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 45286. Elküldve:
2014-06-30 08:25:46 |
[108.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (45280) J.Zsuzsa, 2014-06-27 19:34:40]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 45279. Elküldve:
2014-06-27 15:29:31 |
[109.] |
Most néztem utána,mert pontosan nem emlékeztem,csak körülbelül,h mikor is költözött Ő gazdihoz-álomotthonba...Március 08-án...sajnos,nagyon rövidke,de,biztos vagyok benne,hogy annál boldogabb gazdis élet jutott Neki utolsó hónapjaira...drága kisöreg ...Gazdiknak millió köszönet-és örök hála,hogy Őt választották...)))
|
| |
|
[válaszok erre: #45280]
|
[előzmény: (45276) Zsuzsy27, 2014-06-27 11:00:35]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 45278. Elküldve:
2014-06-27 14:33:34 |
[110.] |
Ó,Drága Lábas ...
|
| |
|
|
[előzmény: (45276) Zsuzsy27, 2014-06-27 11:00:35]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11298. Elküldve:
2014-06-25 11:21:04 |
[111.] |
Kyra gyönyörű!!!! ...gyógyulj meg teljesen,Te Drága! 
|
| |
|
|
[előzmény: (11297) Mancs-Rancs, 2014-06-24 20:29:53]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 1730. Elküldve:
2014-06-24 07:39:16 |
[112.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (1729) áfonya82, 2014-06-23 11:32:14]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 34849. Elküldve:
2014-06-20 10:22:10 |
[113.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (34846) K.Barbi, 2014-06-20 07:34:07]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11290. Elküldve:
2014-06-20 08:37:12 |
[114.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (11289) Mancs-Rancs, 2014-06-20 05:25:16]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11286. Elküldve:
2014-06-19 14:42:22 |
[115.] |
Na,hát csak így tovább!!! Éljen,éljen,éljen!!!! 
|
| |
|
|
[előzmény: (11285) Szabó Éva, 2014-06-19 13:40:09]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11284. Elküldve:
2014-06-19 08:50:50 |
[116.] |
Kolléganőd egyrészt nagyon szerencsés,mert ilyen sok kis Tündér veszi körül,másrészt,nem lehet könnyű dolga ennyi izgő-mozgó aprósággal...)))...reméljük,hamar-hamar eljön Értük az Álomgazdi!!!
|
| |
|
[válaszok erre: #11285]
|
[előzmény: (11283) Szabó Éva, 2014-06-19 08:15:27]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 34836. Elküldve:
2014-06-19 08:12:37 |
[117.] |
Azért aki ebben a pózban aludni tud...)))  
|
| |
|
|
[előzmény: (34830) Ny.Nyúl, 2014-06-18 16:56:58]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11281. Elküldve:
2014-06-19 08:11:14 |
[118.] |
Ó,csupa-csupa fekete drágakő!!!!
|
| |
|
[válaszok erre: #11283]
|
[előzmény: (11277) Szabó Éva, 2014-06-18 19:04:49]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11279. Elküldve:
2014-06-19 08:10:41 |
[119.] |
BIRI egy szépség!!! De jó ilyeneket olvasni!!!
|
| |
|
|
[előzmény: (11272) Mancs-Rancs, 2014-06-18 14:42:56]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11271. Elküldve:
2014-06-17 19:00:57 |
[120.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (11270) Mancs-Rancs, 2014-06-17 08:02:17]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 22239. Elküldve:
2014-06-17 08:46:16 |
[121.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (22237) 3cica, 2014-06-16 17:11:29]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 11268. Elküldve:
2014-06-16 15:06:46 |
[122.] |
Azért ennek is nagyon örülünk és továbbra is nagyon drukkolunk az idősebbeknek!!!
|
| |
|
[válaszok erre: #11269]
|
[előzmény: (11267) Mancs-Rancs, 2014-06-15 08:57:56]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 34807. Elküldve:
2014-06-16 10:06:35 |
[123.] |
|
| |
|
|
[előzmény: (34804) vcsilla111, 2014-06-15 21:00:19]
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 900. Elküldve:
2014-06-16 08:47:34 |
[124.] |
Az elfelejtett zongora….
Az öreg,fénye vesztett fekete zongora nagyot sóhajtott…Időtlen idők óta porosodott már a házhoz tartozó kis melléképületben, bezsúfolva ócska kacatok és lomok közé,nem csoda hát,ha minden pillanat egy örökkévalóságnak tűnt a számára…néha-néha,amikor lépteket hallott közeledni és végre kinyílt az ajtó, utat engedve a napsugár melengető aranyának,szíve megtelt reménnyel…most,talán most jött el a pillanat…de a várva várt pillanat valamiért váratott magára,a léptek,ahogy jöttek,oly sietően távolodtak el,csak az évek múltak és a sorstársak száma gyarapodott…hogy el tudja viselni a lassan múló napok egyhangúságát,testet-lelket próbára tévő változatlanságát,szemeit lehunyva gyakran álmodozott… ilyenkor megjelent előtte egykorvolt,gyönyörű élete,az oly távoli múlt,ami kitörölhetetlenül ott élt a szívében,a lelkében s minden porcikájában….
Estefelé járt…az ajtóréseken átszűrődő alkonyati fények kísérteties alakokat festettek a fészer falára….a néma csendet csak egy-egy tücsök szomorú,megkésett dala törte meg,melyre válaszként az öreg ingaóra időnként-mint egy zenekar jeles-és hűséges dobosa-erőlködve próbált ütni egyet….Hiába,na,múlhatott az idő,az öreg szerkezet kötelességtudóan,hűségesen igyekezett munkáját végezni úgy,ahogy azt egész életében tette… A valaha szebb napokat megélt zongora szánakozva nézte öreg barátját,akihez oly sok együtt töltött év és közös emlék fűzte….nézte a megrepedt üveget,a megkopott,karcos faszerkezetet s fájó szívvel hallgatta a svájci remekmű kínlódó csikorgását…Istenem,mi lett Vele,mi lett belőle? S mert valódi könnyeket nem tudott ejteni,hát csak a szíve vérzett ott valahol legbelül,láthatatlanul…. Éjfél felé járhatott már az idő,mire zaklatott lelke valamennyire megnyugodott és végre álomra tudta hajtani a fejét…
A tágas zeneszalont kellemes zsongás töltötte meg. Amerre csak a szem ellátott,gyönyörű estélyi ruhák és frakkok tarka zuhataga hullámzott,s a hatalmas csillárok fényei úgy játszottak a színek e változatos felvonulásán,mint zongorista ujjai a gondosan megmunkált elefántcsont billentyűkön.
A bársonytapintású,bordó sötétítő függönyök szinte magukba szívták a zajok e sajátos formáit,s mire a terem megtelt csupa kíváncsi és várakozó vendéggel,már a légy zümmögését is meg lehetett hallani.
A fényes fekete zongora büszkén figyelte a feszültséggel teli,várakozó tömeget,hisz tudta,e sok ember csakis azért jött ma el,hogy páratlan,világszerte híres játékát meghallgathassa. Nyugodt volt,nem érzett sem félelmet,sem izgalmat,hisz szinte magától játszotta már a fülbemászó,megunhatatlan dallamokat. Egyetlen érzés uralta most csak a testét:a türelmetlenség. A türelmetlenség,hogy végre azt tehesse,amiért született,ami éltette,amiért élt.
Viharos taps köszöntötte az őszülő halántékú,markáns arcvonású,már nem éppen fiatal zongoristát,aki előbb mélyen meghajolt a tisztelt publikum felé,majd helyet foglalt a zongora előtt. Ujjait simogatóan,a billentyűket alig érintve futtatta végig a fekete-fehér soron,mintha imádott kedvesét becézgette volna. Arcán feszültség látszott,melyet-ahogy elkezdte a játékát-lassan felváltott valami megfogalmazhatatlan,átszellemült,világot kizáró arckifejezés. Már nem volt más a teremben,csak Ők ketten:a híres zongorista és nagyra becsült hangszere.
Andalító- és vért pezsdítő dallamok váltották egymást,s ahogy telt az idő,úgy jelentek meg az első izzadságcseppek a művész homlokán…..Tért-és időt kizárva játszott,ismert-és kevésbé ismert remekművek tarkították a repertoárját,,féltett hangszere pedig szinte életre kelt,magától mozdultak a billentyűi,a pedálja,de ezt csak az a valaki tudta-és érezte,aki oly sok éve része volt már az életének,aki a mestere volt…Ó,a mester….Sok-sok évvel ezelőtt,amikor még nem volt ilyen ismert-és híres előadóművész,minden nap megállt a hangszerbolt előtt és sokáig csodálta a fényesfekete,büszke,csodálatos darabot…álmodozott….arról,hogy egyszer majd ezen a szakértő,mesteri kéz által készített remekművön,hatalmas publikum előtt fog játszani,ismert,ünnepelt előadóként….Persze,ahogy az már lenni szokott,semmi sem jött olyan könnyen,ahogyan azt elképzelte,mindenért keményen meg kellett küzdenie,de soha nem adta fel az álmát,az álmait…végül hosszú-hosszú évek kemény munkája eredményeképpen, élete egyik legszebb napján megérkezett házába az a „valaki”, akit már oly régóta várt,akiről már oly régóta álmodozott…először meg sem merte érinteni,csak csodálta…szemeit lehunyta,majd újra kinyitotta,hogy,vajon,valóság-e,amit lát,amit átél…percek teltek el,mire ujjait gyengéden végig merte simítani a fényes fekete zongorafedélen és azt felnyitva le merte ütni az első billentyűket…Az első pillanattól kezdve megtalálták a közös hangot,mintha mindig is összetartoztak volna,így hát nem csoda,hogy egyre-másra születtek a sikeres művek,melyek egy csapásra sikeressé-és ismertté tették őket…. a hangszer szinte ragyogott…gyönyörű élete volt…imádták,becsülték,sohasem volt tétlen,mindig volt feladata,rengeteget utazott és közben fürdött a népszerűségben…..de a legjobban azt szerette,ha kettesben maradtak és csak úgy maguknak játszottak….az valahogy más volt,olyan megfogalmazhatatlan,szavakkal leírhatatlan…na,de hát,mire valók a hangok,ha nem arra,hogy a megfogalmazhatatlant,a leírhatatlant is kifejezzék???..és Ők éltek az élet eme becses és ritka kincsével…és ha a sors mégis úgy hozta,hogy el kellett válniuk és a zongora magára maradt,akkor sem volt sohasem egyedül…legjobb barátja a ház nagyra becsült svájci ingaórája lett…már beköltözése napján szívébe zárta a méltán világhíres szerkezetet,aki oly nagy szeretettel-és örömmel fogadta Őt,hogy eme gesztus egészen meghatotta….a percek múlásának mérésére-és jelzésére hivatott szerkezet szerette hallgatni kedves barátja beszámolóit s mivel a billentyűs feketeség bejárta a világot-és egyébként is remek mesélőkével felszerelt egyéniség volt-hát mindig akadt mondanivaló….. remekül szórakoztak,valahányszor gazdamentesen maradt a ház….egyszer oly annyira elmulatták az időt,hogy az történt,ami még sohasem fordult elő:a pontosságáról világszerte híres szerkezet elfelejtette elütni a percet….mélységesen szégyellte magát,de,már nem lehetett meg nem történtté tenni a dolgot…a ház fontos személyisége igencsak meglepődött,még a fejét is megcsóválta,mikor hazaérkezvén a késést felfedezte,de a cinkostársak hallgattak,a zongorista meg csak hümmögött,majd egy mozdulattal helyrehozta a tévedést…az biztos,hogy e pillanattól kezdve,bármennyire is jól szórakoztak,a magát mélységesen szégyellő szerkezet kínosan ügyelt arra,hogy kötelességét pontosan teljesítse…Olyan volt,mint a ház ősrégi,tiszteletnek örvendő,nagy becsben tartott komornyika,kinek legnagyobb erénye a megbízhatóság és a pontosság.
Vidám,gondtalan,boldog életük volt,ki gondolta volna,hogy ennek egyszer vége szakad????
A koncert végén szinte tombolt a terem,nem szűnő taps,ováció és a lábak ütemes dobogása jelezte az előadás sikerét…újabb-és újabb ráadások követték egymást, nem szűnő taps kíséretében…és a lábak csak dobogtak,csak dobogtak,csak dobogtak…
Eső verte a fészer egyetlen,töredezett,pókhálókkal átszőtt ablaküvegét,a repedések árkain át itt-ott utat tört magának a víz s a kis patakok úgy áztatták a sokat látott üveget,mint fájó könnyek a meggyötört arcot. Hajnal felé járhatott,ha nem lett volna ilyen csúf idő,a felkelő Nap első sugarait már látni lehetett volna az ég alján,most azonban egybefüggő,szürke lepedő fedte az eget. A zongora újra felsóhajtott…Eső űzte,édes-féltett álma még ott élt benne,körülötte,nehezen tért vissza a keserű valóság jelenébe… Hány éve annak már,hogy elveszítette a számára legfontosabb személyt? ….akkor úgy érezte,nem éli túl,vigasztalhatatlan volt,ahogy egyetlen,igaz barátja,az óra is…attól a pillanattól kezdve teljesen megváltozott az élete,az életük…míg addig minden gondolatát a munka töltötte ki,e szörnyű naptól kezdve nem maradt más,mint reménytelenül várni a percek múlását… végtelenül fájdalmas volt a mellőzöttség érzését megtapasztalnia és az első porszemet felfedeznie magán……és ez csak a kezdet volt…a ház egyre üresedett,elvitték a bútorokat,a féltett festményeket,a művész számára oly fontos-és kedves tárgyakat,könyveket… ami ezek után történt,azt legszörnyűbb álmaiban sem merte volna gondolni…egy téli,hideg napon durva kezek ragadták meg,lökdösték,taszigálták,össze-vissza karcolták,ahogy cipelték s mire feleszmélt,egy hideg,sötét helyen találta magát öreg barátjával,az ingaórával együtt… annyira magán kívül volt,hogy fel sem fogta,mi történt,csak órákkal később,mikor a hidegtől és a félelemtől reszketni kezdett……. és mintha az a bizonyos ajtó örökre becsukódott volna..
A dal jutott eszébe,amit maga komponált…bizony,mert bár lehetett öreg,elnyűtt,szúette,ez csak külsőség volt….a lelkében időről-időre gyönyörű dallamok keltek életre és ha valami csoda folytán le tudta volna játszani azokat,akkor a dülöngélő fészer résein át egész nap gyönyörű hangok szűrődtek volna ki…de így csak magában dúdolt,önmagának játszott s csak remélte,egyszer lesz valaki,aki e különleges,lelket megérintő dalokat meghallja…Ismerte a híres versrészletet s végletekig hitt annak minden sorában:
…Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Halkan dúdolt,oly halkan,hogy azt hitte,e szívében született néma dalnak Ő az egyetlen tanúja…. nem tudhatta,hogy az ütött-kopott,rozoga sufni minden lakója egyként lélegzik-s dúdolja Vele a dalt,amely az életről,a szabadságról,róluk,értük szólt…. Lassan az eső is alább hagyott s az ég alján megjelentek az első napsugár aranyló csíkjai,melyek magukkal hozták egy új nap kezdetét és még valamit:a reményt…a reményt,amely ott élt minden kis fészerlakó szívében,kitörölhetetlenül,mert ezt az egyet nem vehette el Tőlük senki úgy,ahogy az álmaikat sem……az álmaikat egy önmagukhoz méltó, szebb és boldogabb életről…..
E rövidke kis novellafélém jelképesen egy valamikor szebb napokat megélt zongoráról szól,valójában azonban azokról a kutyákról,akik különböző menhelyeken/állatotthonokban élve évek óta reménytelenül várják egy-és igaz,szerető gazdájukat(mint például a képen látható Tonic is). Mintha ezen kutyák felett megállt volna az idő és elfelejtkezett volna Róluk a világ. De hát,miért,mi a bűnük,mennyivel kevesebbek vagy rosszabbak Ők,mint azon szerencsés társaik,akik boldog,gazdás kutyának mondhatják magukat??? Hiszen,Ők ugyan úgy tudnak szeretni,ragaszkodni,ugyan olyan hálásak minden jó szóért-és simogatásért…akkor hát, miért van az,hogy annyi év után is egy menhely/állatotthon a menedékük??? Miért van az,hogy a látogatók pillantása elsiklik felettük,esélyt sem adva a számukra??? Mert már nem fiatalok??? Ugyan már,hisz a jó bort is az idő teszi nemessé!!! Vagy,mert valamilyen testi fogyatékossággal rendelkeznek??? És?? Hiszen,talán éppen ezért még jobban tudnak szeretni és talán még jobban várják/vágyják a szeretetet,a gondoskodást!!!!
Tonikot akkor ismertem meg,amikor tavaly nyáron ellátogattam a gyömrői Árvácskák állatotthonba. Tonic sok-sok éve él már az állatotthonban és még soha,egyetlen pillanatra sem mondhatta magát boldog,gazdás kutyának…sajnos,időközben a látását is elveszítette…
Aki ölelt már magához világtalan,évek óta a menhelyen élő kutyát,tudja,miről beszélek….az ember szíve beleszakad…annál is inkább,mert Tonik egy Tünemény,igen,egy Tünemény… annyi szeretet,kedvesség,ragaszkodás-és hála él benne, hogy nehéz elhinni,megannyi év után is reménykedve várja,hogy végre kinyíljon az a bizonyos ajtó és eljöjjön Érte az,akinek bearanyozhatná az életét…..
|
| |
|
| Kiváló dolgozó |
|
Szakállmama
Tagság: 2010-01-19 17:05:12
Tagszám: #81441
Hozzászólások: 5739
|
| 22236. Elküldve:
2014-06-16 08:46:55 |
[125.] |
Az elfelejtett zongora….
Az öreg,fénye vesztett fekete zongora nagyot sóhajtott…Időtlen idők óta porosodott már a házhoz tartozó kis melléképületben, bezsúfolva ócska kacatok és lomok közé,nem csoda hát,ha minden pillanat egy örökkévalóságnak tűnt a számára…néha-néha,amikor lépteket hallott közeledni és végre kinyílt az ajtó, utat engedve a napsugár melengető aranyának,szíve megtelt reménnyel…most,talán most jött el a pillanat…de a várva várt pillanat valamiért váratott magára,a léptek,ahogy jöttek,oly sietően távolodtak el,csak az évek múltak és a sorstársak száma gyarapodott…hogy el tudja viselni a lassan múló napok egyhangúságát,testet-lelket próbára tévő változatlanságát,szemeit lehunyva gyakran álmodozott… ilyenkor megjelent előtte egykorvolt,gyönyörű élete,az oly távoli múlt,ami kitörölhetetlenül ott élt a szívében,a lelkében s minden porcikájában….
Estefelé járt…az ajtóréseken átszűrődő alkonyati fények kísérteties alakokat festettek a fészer falára….a néma csendet csak egy-egy tücsök szomorú,megkésett dala törte meg,melyre válaszként az öreg ingaóra időnként-mint egy zenekar jeles-és hűséges dobosa-erőlködve próbált ütni egyet….Hiába,na,múlhatott az idő,az öreg szerkezet kötelességtudóan,hűségesen igyekezett munkáját végezni úgy,ahogy azt egész életében tette… A valaha szebb napokat megélt zongora szánakozva nézte öreg barátját,akihez oly sok együtt töltött év és közös emlék fűzte….nézte a megrepedt üveget,a megkopott,karcos faszerkezetet s fájó szívvel hallgatta a svájci remekmű kínlódó csikorgását…Istenem,mi lett Vele,mi lett belőle? S mert valódi könnyeket nem tudott ejteni,hát csak a szíve vérzett ott valahol legbelül,láthatatlanul…. Éjfél felé járhatott már az idő,mire zaklatott lelke valamennyire megnyugodott és végre álomra tudta hajtani a fejét…
A tágas zeneszalont kellemes zsongás töltötte meg. Amerre csak a szem ellátott,gyönyörű estélyi ruhák és frakkok tarka zuhataga hullámzott,s a hatalmas csillárok fényei úgy játszottak a színek e változatos felvonulásán,mint zongorista ujjai a gondosan megmunkált elefántcsont billentyűkön.
A bársonytapintású,bordó sötétítő függönyök szinte magukba szívták a zajok e sajátos formáit,s mire a terem megtelt csupa kíváncsi és várakozó vendéggel,már a légy zümmögését is meg lehetett hallani.
A fényes fekete zongora büszkén figyelte a feszültséggel teli,várakozó tömeget,hisz tudta,e sok ember csakis azért jött ma el,hogy páratlan,világszerte híres játékát meghallgathassa. Nyugodt volt,nem érzett sem félelmet,sem izgalmat,hisz szinte magától játszotta már a fülbemászó,megunhatatlan dallamokat. Egyetlen érzés uralta most csak a testét:a türelmetlenség. A türelmetlenség,hogy végre azt tehesse,amiért született,ami éltette,amiért élt.
Viharos taps köszöntötte az őszülő halántékú,markáns arcvonású,már nem éppen fiatal zongoristát,aki előbb mélyen meghajolt a tisztelt publikum felé,majd helyet foglalt a zongora előtt. Ujjait simogatóan,a billentyűket alig érintve futtatta végig a fekete-fehér soron,mintha imádott kedvesét becézgette volna. Arcán feszültség látszott,melyet-ahogy elkezdte a játékát-lassan felváltott valami megfogalmazhatatlan,átszellemült,világot kizáró arckifejezés. Már nem volt más a teremben,csak Ők ketten:a híres zongorista és nagyra becsült hangszere.
Andalító- és vért pezsdítő dallamok váltották egymást,s ahogy telt az idő,úgy jelentek meg az első izzadságcseppek a művész homlokán…..Tért-és időt kizárva játszott,ismert-és kevésbé ismert remekművek tarkították a repertoárját,,féltett hangszere pedig szinte életre kelt,magától mozdultak a billentyűi,a pedálja,de ezt csak az a valaki tudta-és érezte,aki oly sok éve része volt már az életének,aki a mestere volt…Ó,a mester….Sok-sok évvel ezelőtt,amikor még nem volt ilyen ismert-és híres előadóművész,minden nap megállt a hangszerbolt előtt és sokáig csodálta a fényesfekete,büszke,csodálatos darabot…álmodozott….arról,hogy egyszer majd ezen a szakértő,mesteri kéz által készített remekművön,hatalmas publikum előtt fog játszani,ismert,ünnepelt előadóként….Persze,ahogy az már lenni szokott,semmi sem jött olyan könnyen,ahogyan azt elképzelte,mindenért keményen meg kellett küzdenie,de soha nem adta fel az álmát,az álmait…végül hosszú-hosszú évek kemény munkája eredményeképpen, élete egyik legszebb napján megérkezett házába az a „valaki”, akit már oly régóta várt,akiről már oly régóta álmodozott…először meg sem merte érinteni,csak csodálta…szemeit lehunyta,majd újra kinyitotta,hogy,vajon,valóság-e,amit lát,amit átél…percek teltek el,mire ujjait gyengéden végig merte simítani a fényes fekete zongorafedélen és azt felnyitva le merte ütni az első billentyűket…Az első pillanattól kezdve megtalálták a közös hangot,mintha mindig is összetartoztak volna,így hát nem csoda,hogy egyre-másra születtek a sikeres művek,melyek egy csapásra sikeressé-és ismertté tették őket…. a hangszer szinte ragyogott…gyönyörű élete volt…imádták,becsülték,sohasem volt tétlen,mindig volt feladata,rengeteget utazott és közben fürdött a népszerűségben…..de a legjobban azt szerette,ha kettesben maradtak és csak úgy maguknak játszottak….az valahogy más volt,olyan megfogalmazhatatlan,szavakkal leírhatatlan…na,de hát,mire valók a hangok,ha nem arra,hogy a megfogalmazhatatlant,a leírhatatlant is kifejezzék???..és Ők éltek az élet eme becses és ritka kincsével…és ha a sors mégis úgy hozta,hogy el kellett válniuk és a zongora magára maradt,akkor sem volt sohasem egyedül…legjobb barátja a ház nagyra becsült svájci ingaórája lett…már beköltözése napján szívébe zárta a méltán világhíres szerkezetet,aki oly nagy szeretettel-és örömmel fogadta Őt,hogy eme gesztus egészen meghatotta….a percek múlásának mérésére-és jelzésére hivatott szerkezet szerette hallgatni kedves barátja beszámolóit s mivel a billentyűs feketeség bejárta a világot-és egyébként is remek mesélőkével felszerelt egyéniség volt-hát mindig akadt mondanivaló….. remekül szórakoztak,valahányszor gazdamentesen maradt a ház….egyszer oly annyira elmulatták az időt,hogy az történt,ami még sohasem fordult elő:a pontosságáról világszerte híres szerkezet elfelejtette elütni a percet….mélységesen szégyellte magát,de,már nem lehetett meg nem történtté tenni a dolgot…a ház fontos személyisége igencsak meglepődött,még a fejét is megcsóválta,mikor hazaérkezvén a késést felfedezte,de a cinkostársak hallgattak,a zongorista meg csak hümmögött,majd egy mozdulattal helyrehozta a tévedést…az biztos,hogy e pillanattól kezdve,bármennyire is jól szórakoztak,a magát mélységesen szégyellő szerkezet kínosan ügyelt arra,hogy kötelességét pontosan teljesítse…Olyan volt,mint a ház ősrégi,tiszteletnek örvendő,nagy becsben tartott komornyika,kinek legnagyobb erénye a megbízhatóság és a pontosság.
Vidám,gondtalan,boldog életük volt,ki gondolta volna,hogy ennek egyszer vége szakad????
A koncert végén szinte tombolt a terem,nem szűnő taps,ováció és a lábak ütemes dobogása jelezte az előadás sikerét…újabb-és újabb ráadások követték egymást, nem szűnő taps kíséretében…és a lábak csak dobogtak,csak dobogtak,csak dobogtak…
Eső verte a fészer egyetlen,töredezett,pókhálókkal átszőtt ablaküvegét,a repedések árkain át itt-ott utat tört magának a víz s a kis patakok úgy áztatták a sokat látott üveget,mint fájó könnyek a meggyötört arcot. Hajnal felé járhatott,ha nem lett volna ilyen csúf idő,a felkelő Nap első sugarait már látni lehetett volna az ég alján,most azonban egybefüggő,szürke lepedő fedte az eget. A zongora újra felsóhajtott…Eső űzte,édes-féltett álma még ott élt benne,körülötte,nehezen tért vissza a keserű valóság jelenébe… Hány éve annak már,hogy elveszítette a számára legfontosabb személyt? ….akkor úgy érezte,nem éli túl,vigasztalhatatlan volt,ahogy egyetlen,igaz barátja,az óra is…attól a pillanattól kezdve teljesen megváltozott az élete,az életük…míg addig minden gondolatát a munka töltötte ki,e szörnyű naptól kezdve nem maradt más,mint reménytelenül várni a percek múlását… végtelenül fájdalmas volt a mellőzöttség érzését megtapasztalnia és az első porszemet felfedeznie magán……és ez csak a kezdet volt…a ház egyre üresedett,elvitték a bútorokat,a féltett festményeket,a művész számára oly fontos-és kedves tárgyakat,könyveket… ami ezek után történt,azt legszörnyűbb álmaiban sem merte volna gondolni…egy téli,hideg napon durva kezek ragadták meg,lökdösték,taszigálták,össze-vissza karcolták,ahogy cipelték s mire feleszmélt,egy hideg,sötét helyen találta magát öreg barátjával,az ingaórával együtt… annyira magán kívül volt,hogy fel sem fogta,mi történt,csak órákkal később,mikor a hidegtől és a félelemtől reszketni kezdett……. és mintha az a bizonyos ajtó örökre becsukódott volna..
A dal jutott eszébe,amit maga komponált…bizony,mert bár lehetett öreg,elnyűtt,szúette,ez csak külsőség volt….a lelkében időről-időre gyönyörű dallamok keltek életre és ha valami csoda folytán le tudta volna játszani azokat,akkor a dülöngélő fészer résein át egész nap gyönyörű hangok szűrődtek volna ki…de így csak magában dúdolt,önmagának játszott s csak remélte,egyszer lesz valaki,aki e különleges,lelket megérintő dalokat meghallja…Ismerte a híres versrészletet s végletekig hitt annak minden sorában:
…Mindenik embernek a lelkében dal van,
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.”
Halkan dúdolt,oly halkan,hogy azt hitte,e szívében született néma dalnak Ő az egyetlen tanúja…. nem tudhatta,hogy az ütött-kopott,rozoga sufni minden lakója egyként lélegzik-s dúdolja Vele a dalt,amely az életről,a szabadságról,róluk,értük szólt…. Lassan az eső is alább hagyott s az ég alján megjelentek az első napsugár aranyló csíkjai,melyek magukkal hozták egy új nap kezdetét és még valamit:a reményt…a reményt,amely ott élt minden kis fészerlakó szívében,kitörölhetetlenül,mert ezt az egyet nem vehette el Tőlük senki úgy,ahogy az álmaikat sem……az álmaikat egy önmagukhoz méltó, szebb és boldogabb életről…..
E rövidke kis novellafélém jelképesen egy valamikor szebb napokat megélt zongoráról szól,valójában azonban azokról a kutyákról,akik különböző menhelyeken/állatotthonokban élve évek óta reménytelenül várják egy-és igaz,szerető gazdájukat(mint például a képen látható Tonic is). Mintha ezen kutyák felett megállt volna az idő és elfelejtkezett volna Róluk a világ. De hát,miért,mi a bűnük,mennyivel kevesebbek vagy rosszabbak Ők,mint azon szerencsés társaik,akik boldog,gazdás kutyának mondhatják magukat??? Hiszen,Ők ugyan úgy tudnak szeretni,ragaszkodni,ugyan olyan hálásak minden jó szóért-és simogatásért…akkor hát, miért van az,hogy annyi év után is egy menhely/állatotthon a menedékük??? Miért van az,hogy a látogatók pillantása elsiklik felettük,esélyt sem adva a számukra??? Mert már nem fiatalok??? Ugyan már,hisz a jó bort is az idő teszi nemessé!!! Vagy,mert valamilyen testi fogyatékossággal rendelkeznek??? És?? Hiszen,talán éppen ezért még jobban tudnak szeretni és talán még jobban várják/vágyják a szeretetet,a gondoskodást!!!!
Tonikot akkor ismertem meg,amikor tavaly nyáron ellátogattam a gyömrői Árvácskák állatotthonba. Tonic sok-sok éve él már az állatotthonban és még soha,egyetlen pillanatra sem mondhatta magát boldog,gazdás kutyának…sajnos,időközben a látását is elveszítette…
Aki ölelt már magához világtalan,évek óta a menhelyen élő kutyát,tudja,miről beszélek….az ember szíve beleszakad…annál is inkább,mert Tonik egy Tünemény,igen,egy Tünemény… annyi szeretet,kedvesség,ragaszkodás-és hála él benne, hogy nehéz elhinni,megannyi év után is reménykedve várja,hogy végre kinyíljon az a bizonyos ajtó és eljöjjön Érte az,akinek bearanyozhatná az életét…..
|
| |
|
[válaszok erre: #22237]
|
|
|
| Kiváló dolgozó |
|
|
