„Na, de nem hallgat rám olyankor, hiába mondom neki! „ Hát nem is, és teljesen felesleges beszélni hozzá, az ingerült, hangos kiabálás, a kutya rángatása csak olaj a tűzre. A kutya ebből azt érzékeli, hogy a gazdi is mérges, harci helyzetben van, így már ketten akarják a másik kutyát elzavarni.
Amikor meg valaki csendes szóval , próbálja nyugtatgatni, hogy jaj, kutyuskám hagyd abba, ne viselkedj ilyen csúnyán , meg éppen rádicsér az agresszív viselkedésre.
Mi a helyes megoldás?
A higgadtság , céltudatosság . Meg kell szüntetni a negatív ingert, elfordítani a kutyát, megkövetelni a fegyelmezett viselkedést. Hmmmm. Sokat törtem a fejem, hogyan mutassam ezt meg. Gyakorlatban könnyebb lenne.
Aztán eszembe jutott ez az írásom .

http://tunde54.blogspot.hu/p/rubin.html

Nézd a videót és Győző viselkedését! Nem izgul, nem mérges, teljes természetességgel oldja meg a helyzetet.
Normál helyzetben a kutyán egysoros fojtólánc van, de itt őrző-védőre készültünk éppen azért van rajta bőrnyakörv. Így egy kicsit nehezebb irányítani a kutyát, de a mozdulat ugyan az, egy erős, rövid rántás, a kutya elfordítása. Amikor háttal áll az ingernek ( a másik kutyának) azaz nem látja, hamarabb megnyugszik. Szembefordulva szinte sose tudna megnyugodni a kutya, hiszen a másik kutya is folyamatos negatív ingereket küldene felé. Mindenféleképpen el kell távolodni, nem benne maradni a szituációban.
A fiatal kutya a tanulás elején van. Nem szabad olyan viselkedést várni tőle, mint egy kész felnőtt kutyától. Az egy éves rottweiler még gyerek! Az önuralom, a teljes fegyelmezettség még nem várható el tőle, csak erősen törekedni kell rá.
Ha csak kicsit nyugtalan a kutya én játékkal, labdával, hurkával( motivációs tárgy, amit a játékos tanításhoz használok) szoktam a figyelmét elterelni. Látom, hogy közeledik egy kutya, nem arra várok feszülten feszegetve a pórázt, hogy jaj, most mi lesz, mit fog csinálni? Elfordulva, a kutyát szem elől takarva, lazán játszok a kutyával, azt közvetítve a kutyának, hogy a másik kutya érdektelen, közömbös számomra !
Én irányítom az akciót, a helyzetet NEM a kutya!
Nem akarom továbbá azt sem , hogy a kutyák felé közömbös legyen a kutyám, és azt sem, hogy mindegyiket szeresse.

Persze a mali teljesen sakál. A Magyarországon is egyre jobban visszatelepített nádifarkasok (toportyánfíreg), mint küllemben, mint viselkedésben 100%-os mali.

/Zárójelben megjegyzem, hogy a későbbi tudományos kutatások egyértelműen bizonyították, hogy a kutya csak és kizárólag a farkastól származik, ezért Lorenz nyilvánosan visszavonta a sakál-farkas eredet elméletét./

http://kutyafajta-kalauz.hu/?p=137
Az orrbagyűrt izomgolyó
Vannak, akik szerint a boxert jelleme az emberi természethez legközelebb álló kutyává teszi. Nos e kijelentés nyilván kissé szubjektív, hisz általában minden rajongó saját kutyafajtájáról állítja ugyanezt, de tény, hogy a boxerek markáns megjelenésükkel, karakánságukkal, ugyanakkor szeretetteljes lelkükkel valóban egyedi karaktert képviselnek a kutyafajták sokszínű világában.
Még Konrad Lorenz professzor is elismerűen szól róluk Ember és kutya című könyvében, noha a természettudós igencsak sajátos módon kategorizálta a különböző fajtákat. Szerinte a kutyák egy része a sakáltól (aureus vérű kutyák), másik része a farkastól (lupus vérű kutyák) származik. Az általa aureus vérűnek bélyegzett kutyákat helyenként meglehetős lenézéssel, olykor-olykor igencsak cinikusan kezelte. Ezek a fajták – véleménye szerint – sosem nőnek föl, ragaszkodásuk gyökerét egy életen át tartó, infantilis szülő-gyermek kapcsolattal jellemezte, mely minőségében fel sem érhet az általa oly nagyra becsült lupus vérű fajták – ő az északi fajtákat és a chow-chow-t értette ezalatt – lovagias barátságához. E sarkított és vitatható felfogás dacára is méltatta a boxereket: „Eszemben sincs, hogy lebecsüljem a derék, kevésbé komplikált idegrendszerű kutyákat, sőt ellenkezőleg, nagyon kedvelem a boxereket, meg a nagyobb testű terriereket, hisz olyan derűsen karakánok, olyan önzetlenül ragaszkodók, hogy még a nem túlzottan tehetséges nevelők sem igen tudják megrontani őket.” Lorenz nézeteit ismerve, ez nem kis dícséretnek számít.
/Zárójelben megjegyzem, hogy a későbbi tudományos kutatások egyértelműen bizonyították, hogy a kutya csak és kizárólag a farkastól származik, ezért Lorenz nyilvánosan visszavonta a sakál-farkas eredet elméletét./
Egy másik – általam nagyon kedvelt író – James Herriot állatorvos, Kutyák a rendelőmbencímű műve egyik fejezetében bűbájos humorral és nagyon érzékletesen formál képet a boxerről. A történet főszereplője Cederic (Szedrik) élénk, energikus és barátságos boxer kan, aki különösen nehéz helyzetekbe hozza arisztokrata grófnő gazdáját. Többek között sikerül meghiúsítania egy elegáns party, ahová véletlenül beszabadulva, játékos gomletépésekkel, tekintélyes mennyíségű nyál szétfröcskölésével, barátkozó sliccszagolgatásokkal és megsemmísítő erejű szellentésekkel világgá kergeti a kifinomult kékvérű vendégsereget. A fejezet végül happy end-del zárul, Cedric a jólelkű, ám kevésbe pallérozott elméjű kertész tulajdonába kerül, aki mellesleg egy gyermekkori betegségből kifolyólag elvesztette szaglását…

Fischer Anna, 2012. november 1
Minden év november 1-jén tartjuk Mindenszentek napját, amelyet az angol-szász eredetű Halloween előz meg. Sokan keverik a dátumokat és az ünnepeket, ezért nem árt tisztázni, hogy mit is ünnepelünk ilyenkor, és hogy honnan erednek ezek az ünnepek.

Felekezeti különbségek
Latinul a Mindenszentek nevét Festum Omniun Sanctorum néven ismerjük, vagyis szó szerint ugyanazt jelenti, mint magyarul: az összes szent ünnepét. A katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja van ezen a napon, vagyis a bűnösökről, elkárhozottakról a vallás tanítása alapján nem emlékeznek meg ilyenkor.

A protestáns vallás ennél liberálisabb szemléletet képvisel, mivel ott az összes elhunytnak emléket állítanak.
Halloween
A Halloween ünnepe jellegzetesen angol-szász ünnep, amelynek eredete a keltákig nyúlik vissza. Kóbor Lelkek Éjszakája néven vonult be a köztudatba, amely egyben a kelta Újévet is jelentette.

November 1-jén a kelták eredetileg azt ünnepelték, hogy elkezdődött a sötétség időszaka, elképzelésük szerint ugyanis a Napisten a halál és a sötétség isteneinek fogságába kerül ezen a napon – egészen tavaszig.
Kóbor lelkek és macskák
A Kóbor Lelkek Éjszakáján a kelta vallás szerint minden halott összegyűlt és újra testet öltve visszamentek az emberekhez. Az eredeti elképzelések szerint ezek a lelkek nem annyira embereknek, inkább különböző állatoknak a képében tértek vissza, leggyakrabban macska formájában.

Vagyis a macskákat övező, kicsit misztikus, kicsit félelmetes hangulat nem volt ismeretlen a kelták előtt sem.
Parázs ünnep
Halloween ünnepén a papok felmentek a hegyekbe, és tüzeket gyújtottak az ünnep megkezdésének jeleként. Termés- és állatáldozatokat mutattak be az isteneknek, köszönetként az elmúlt évi segítségükért, majd körbetáncolták a tüzeket.

A reggel beköszöntével minden család kapott a parázsból, hogy az megvédje őket az ártó szellemektől, egyben pedig biztosítsa az otthon melegét is.
Mai hagyományok
Manapság a régi hagyományok kicsit összemosódtak: Mindenszentek előestéjén már nálunk is félelmetesebbnél félelmetesebb jelmezekbe öltözünk, elrettentőnek szánt töklámpásokat teszünk a lépcsőre és a teraszra, hogy igazi Halloween-hangulat legyen az otthonunk környékén.

Hogy ezzel elriasztjuk-e az ártó szellemeket vagy sem, az persze nem tisztázott, de az tény, hogy mindez már rég nem félelmetes, inkább szórakoztató programot jelent.

A talajmenti kefe-pofa
http://kutyafajta-kalauz.hu/?p=929
„Mint oly sok esetben, a fajta pontos eredete a régmúlt homályába vész. Meglepő módon, a „tacskós kinézet” – mellyel nem sok kutyafajta büszkélkedhet rajta kívül – nem a modernkor vívmánya. Egyiptom területén már időszámításunk előtt 200 évvel korábbról származó ábrázolásokon is megjelentek rövid lábú kutyák, sőt Peruban, Mexikóban és a régi Germánia területén is hasonló ebek csontvázára bukkantak. Ezek nyilván a mai tacskó egyik ősének számítanak.
Borzebként, legkorábban Jacques du Fouilloux tesz róluk említést 1561-ben, de majd csak 1880-ban kezdődik el hivatalosan a tacskótenyésztés. Nyolc évvel később, 1888-ban megalakul a Német Tacskóklub és 1899-ben Ernst von Otto kinológus leírásában jelennek meg a fajta tipikus jellemzői. Érdekes, hogy ebben az időben még az eltúlzottan görbe lábat tartották a fajta egyik legjellemzőbb tulajdonágának. Szerencsére ez a szemlélet megváltozott és az egészségtelen deformitás mára már jelentősen mérséklődött.”
„Noha a tacskó német fajta, szálkásszőrű változatának kialakulásában komoly szerepet játszottak az angol Dandie Dinmont terrierek is, de állítólag később – különösen dél-német területeken egy csekély schnauzervér is keveredett a fajtához. Egységes típusa végül a rövid szőrű tacskókkal történt keresztezések révén alakult ki.
Ahogyan az a bevezetőből is kiderült a tacskó vérbeli és értékes vadászkutya. Bár testalkatából kifolyólag elsősorban kotorékozást végző fajta, s mint ilyen, a dúvad (róka, borz) vadászatokon jeleskedik, de elévülhetetlen érdemeket szerez a sebzett vad felkutatásában és a vizimunkában is. A szálkásszőrű tacskó emellett nagyszerűen alkalmas a sűrű, bozótos területekről történő vadhajtásra, valamint különösen tehetséges a vaddisznó cserkelésben, ahol ügyesen gazdája irányába hajtja, majd addig egy helyben tartja a disznót (szaknyelven „forgatja”), míg le nem terítik.
Mielőtt e sorok olvasatán a szívükhöz kapnának és a vadászat etikátlansága ellen emelnék föl szavukat, érdemes lenne végiggondolni a következőket: a vadgazdálkodás nem gyilkos hajlamú emberek perverziója, hanem szakma, ha úgy tetszik tudomány. A hazai erdők-mezők, noha idilli állapotokat tükröznek, mégsem teljesen természetesek, ugyanis hiányoznak belőlük a növényevők létszámát szabályozó nagyragadozók (farkas, hiúz). A vadgazdálkodás és a vadászok komoly szerepet játszanak abban, hogy betöltsék ezt az űrt, és biztosítsák a természetes egyensúly fennmaradását, ugyanis a túlzottan elszaporodó vadállomány egyszerűen felemésztené saját élőhelyét. Ráadásul a vadak egy része nem vadon születik, hanem odatelepítik, hogy a zord teleken végzett vadetetésről már ne is beszéljünk. A vadászoknak emellett fontos szerepük van a vadgazdálkodás számára káros – apróvad pusztító – dúvad (pl. róka) ritkításában is. Mindezen feladatok hatékony ellátásához, óriási segítséget jelent a jó kutya.
A tacskó – mint az eddigiekből is kitűnik – több tekintetben is megfelel az elvárásoknak. Mérete miatt lényegesen kisebb hely- és táplálékigényű, mint a vizsla, kopó, szetter, vagy retriever, a hasonló nagyságú terrierekhez képest pedig – a munkát leszámítva – nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Azonkívül, hogy számos vadászfeladatot képes ellátni, a magaslesen ücsörögve még vesemelegítőként is kiválóan funkcionál.”

A bajszos bajor lovász
http://kutyafajta-kalauz.hu/?p=869
Pinscherből „bajuszos”
Azt talán sokan tudják, hogy a schnauzereknek három különböző méretváltozata létezik: törpe, közép és óriás. Mindez persze a kezdetekben nem volt így, mivel a snacik eredeti változata csak egy – a mai közép schnauzerhez hasonló– méretben létezett.
Eredetüket a drótszőrű pinscherektől származtatják, melyek koruk szívós, kitartó munkakutyáinak számítottak. A ma ismert schnauzer felmenői a XVII-XVIII. század Bádeni és Bajor Nagyhercegségek, valamint Svájc északi részének kocsisai, lovászai mellett teljesítettek utaskísérői szolgálatot. Bár üdítőt és sós mogyorót nem szolgáltak fel, hatékonyan tartották távol az útonállókat gazdáik értékeitől. Mindemellett juhnyájakat és marhacsordákat is kísértek – hasonló szellemben – és munkájukhoz az istálló rágcsálómentesítése is hozzátartozott, ami a nem ritkán 30-40 kilóméteres távolság megtétele után különösen megerőltető feladat. Ráadásul a kopaszfarkú kártevők, különösen a patkányok – mintha generációkon keresztül a „Legyőzhetetlen wutáng” c. filmen nevelkedtek volna – méretüket meghazudtoló mód gorombán és harciasan képesek viselkedni, legfőképp, ha életüket veszély fenyegeti. Mindebből könnyen kitalálható, hogy a snacik pofáját és szemöldökét borító fedő sűrű szőrzet egyáltalán nem a véletlen műve…
A fajta erényeire később az arisztokrácia is felfigyelt, és a schnauzer hamarosan már elegáns hátaslovak mellett kísérte nemes gazdáit.
Kiállításon az első pinscherek 1879-ben jelentek meg, standardjuk egy évvel később született meg, mely a vas- és ezüstszürke mellett még engedélyezte rőt- és szürkéssárga, sárgásbarna színeket is. A fekete szín csak jóval később jelent meg.
Az óriás schnauzerek csak valamivel később, 1909-ben tűnt fel a müncheni kiállításon és akkora sikert arattak, hogy még abban az évben megalakult a Müncheni Schnauzer Klub. Itt érdemes megjegyezni, hogy az óriásokat – melyeket a schnauzer család legfiatalabbjának tartanak – feltételezések szerint flandriai bouver és fekete színű német dog keresztezésekkel alakították ki. Állítólag egyes kennelekben óriás uszkárokat is felhasználtak a fajta méretének megnöveléséhez.
Dr. E. Harms, aki fokozott figyelemmel kísérte az óriás schnauzer kialakulását, a fajta születését 1910-re tette. A szálkás szőrű pinschert 1917-ben nevezték át hivatalosan is schnauzer-ré, mely vélhetően a német „Schnauz” (bajusz) szóból ered.

Vadászkutyák
A vadászkutyák tábora rendkívül színes és sokoldalú. Elég ha a spánielek, vizslák, agarak, kopók, vérebek, terrierek fajtáinak zavarba ejtő kavalkádjára gondolunk. Vannak köztük mindenesek, illetve egy-egy konkrét feladatra használt specialisták. Közös jellemzőjük, hogy a mai napig őrzik az ember és kutya, e két ősi ragadozó 100-150 ezer éve köttetett szövetségét. Ennek megfelelően mindig és mindenkor a vadász munkáját segítették, akár azzal, hogy megkeresték, felhajtották, esetenként elfogták a vadat, vagy visszahozták az elejtett zsákmányt.
Ezen fajták egyedei abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy többségük napjainkban is azt a munkát végzi, melyre egykoron létrehozták és a körültekintő, sokszor évszázadokon átívelő tenyésztésnek köszönhetően őrzi azon képességeit, külső és belső tulajdonságait, melyek az adott feladat elvégzéséhez szükségesek.
Vadászkutyát társul választani elsősorban aktív vadászoknak javasolt. Ők azok, akik életvitelükkel, adott esetben munkájukkal a legtökéletesebb feltételeket képesek biztosítani ahhoz, hogy kutyájuk jól érezze magát a bőrében. A vadászkutyák többsége ugyanis igen ösztönerős és roppant agilis, ami sokszor feladja a leckét egy átlagos, vagy kezdő kutyatartó számára, aki pusztán pillanatnyi szimpátia, vagy alapos átgondolás nélkül vágott ilyen fajta tartásába. Ebből rendszerint végül a kutya jön ki rosszul…
Ennek ellenére vannak olyan fajták közöttük, melyek lassacskán “átszivárogtak” a civil kutyatartók kezeibe és mára inkább családi kedvencként, társként funkcionálnak. Azonban az ő esetükben sem szabad elfeledkezni a rendszeres és alapos kimozgatásról, és az sem válik kárukra, ha célzottan vadászkutyafajták képzésére specializálódott iskolába hordjuk őket, ahol vér nélkül gyakorolhatják és kiélhetik ősi adottságaikat.
kopók, kajtatók, elfogók
Amerikai mosómedvekopó
Argentin dog
Orosz-európai lajka
Rhodezian ridgeback
vizslák
Bracco italiano
Drótszőrű magyar vizsla
Drótszőrű német vizsla
Ír szetter
retriever
Golden retriever
Labrador retriever
terrierek
Ír terrier
Jack russel terrier
Parson Russel terrier
agár
Magyar agár
tacskó
Szálkásszőrű tacskó
forrás: http://kutyafajta-kalauz.hu/?page_id=87