Tegnap bementünk a Fresnapf-ba venni valamit, és mondta az eladó csajszi, hogy elég sűrűn jár be hozzájuk egy másik Boston terrier, de ő kislány és szintén fiatalka, mint Cabi ...most kíváncsian "vadászok" rá, hogy ki ő
Inkább legyen csütörtök, mert pénteken munka után elutazunk :)
Ha van kedvetek, sétáljatok el felénk, van egy nagy kutyás társaság, akik 8-tól szoktak lent lenni és csatlakozhatnátok ti is , ha van kedvetek :) Mindenféle fajta kuty van, sok a kölyök köztük.
a hely az mindig változik :) Magyarország területén járkálunk.Oda megyünk, ahová hívnak Sokszor éjjel 2kor kelünk, hogy Debrecenbe érjünk reggel 6ra és 9-ig mindent telepíthessünk.
A külföldi szálloda az egy más jellegű munka, mert ott kevesebb az eszköz, amivel játszatni lehet, de az is nagy kihívás pont ezért.
animátorkodom, vagyis a cégnek, ahol dolgozom, rengeteg játéka van (ugrálóvárak, óriás-élő csocsó, vizifoci, egész pici gyerekeknek ún. pöttöm program, ami tele van mindenféle gyerek játékkal, ördöglakatok stb..) ezekkel a játékokkal járunk gyereknapokra, családi napokra, céges rendezvényekre és játszunk az emberekkel.
Év közben vannak tréningjeink, amiken tanuljuk, hogy hogyan kell bánni az emberekkel..
Először is: Caba jól van, tegnap mind a 2 szemét megműtötte a doki.
Hajnali fél 4-re tért magához teljesen és akkor jött be a szobába ezt jelenteni Ma reggel nagyon jókedvűen ébredt, sokat evett, játszott, bújt
A kérdésre a válaszom pedig: az office shoes cipőboltok központjában dolgozom főállásban, mellette pedig egy rendezvényszervező cégnél vagyok animátor.
Gyűjtögettem a fényképezőgépre, mint ahogy a kutyára is. Hosszú évekig vágyakoztam egy ilyen gép után, aztán egyszer jött egy akció, párom kifizette, én meg neki törlesztettem. Az objektívet születésnapomra kaptam anyumtól..
Mindenkinek van hobbija, amiért mindent megadna..
Nekem ilyen a kuytázás, a fotózgatás, az utazás és lovagolni is szerettem, de azt 2 éve abbahagytam. Azt hiszem, hogy válaszoltam a kérdésetekre.
Nem tudtam, h gépundoritiszed van..Igaz, ha tudtam volna, akkor is elkészítettem volna azt a pár képet, ami van rólad És akkor is aranyos a közös kép Cherryvel
ennek a képnek én is nagyon örültem, bár nem vagyok vele 100%-osan elégedett, mert közel sem tökéletes, de kis Cabim vicces fejét sikerült megörökíteni