Angliában harcikutya tilalmi listán van az Argentín dog,
így akik anglián keresztül próbáltak beutazni, azokat visszafordították.
Akik vállalták a 10 órás közvetlen hajóutat Franciaországból Írországig, azok bejutottak.
Sajnos a bírók egy részének köszönhetően ilyen a mai tipikus show grey.
A grey alapvetően három típusba osztható,
A show grey :lásd a képen
Coursing grey/erősebb testfelépítés, és csotozat
És a verseny grey:
Látom ezen hír senkinél sem jutott el a szürke állomány megfelelőhelyéig.
Talán ezzel kiegészítve:
John Bolton amerikai diplomata, a Bush-kormány egykori ENSZ-nagykövete szerint Izraelnek döntenie kell, hogy csapást mér-e az iráni atomlétesítményekre. Szerinte ugyanis kiderült: Ahmadinezsád hatalma megingathatatlan, ami előrevetíti, hogy az iszlám köztársaság nem mond le atomprogramjáról. A szaúdiak állítólag segítenék Izraelt az Irán elleni támadásban.
A gyengébbek kedvéért, mivel a legutóbbi amerikai elnökválasztást nem az izrael párti konzervatív John Mc Cain nyerte,hanem a demokrata, ráadásul félig afro amerikai Obama, Izrael amerikai támogatottsága erőssen gyengülőben.
Ezt mutatja az , hogy közeledés kezdődött Damaszkusz, és Washington között.
Azaz gyengülő pozícióját tekintve figyelemre méltó a Delfin átkelése a Szuezin.
Azaz a gyengébbek kedvéért , nem tanácsos a közel keletre, és Egyiptomba utazni a következő hetekben, mert nagy az esélye egy Izraeli légi csapásnak Iráni atomlétesítmények ellen, ami biztosan nem marad válasz nélkül.
Szóval ajánlatos egyiptomi, jordániai, szaudi utazásainkat halasztani,míg tisztul a helyzet.
A még gyengébbek kedvéért Irán Jordánia légterén át tud válaszcsapást mérni Izraelre.
Az izraeli haditengerészet Delfin típusú tengeralattjárója június hónapban az egyik Földközi-tengerparti hadikikötőből átkelt az egyiptomi Szuezi-csatornán. Először fordult elő, hogy izraeli hadihajó Egyiptom felségvizein közelítette meg az Indiai- óceán és a Perzsa-öböl térségét.
Szia!
Sűrítsd be légyszíves a háttérben látható 10X10es betonhálót 5X5 ösre, mert Hajduböszörményi tenyésztőnél már halt meg úgy bulldog, hogy átdugta a fejét a hálón, visszahúzni nem tudta a felgyűrődött bőr miatt, és megfulladt.
Nagyon veszélyes, nehogy tragédia legyen belőle!
Mi az emberi lét értelme?Közhely, a gyerek.Tisztelem azokat, akik gyereket vállalnak, nagy felelősség, és szép dolog, de hiszem, hogy nem az utódnemzés az emberi lét értelme, hiszen utódot nemzeni az ostoros egysejtűtől a tavi pontyon át a gorilláig minden élőlény tud.
Az emberi lét értelme az, hogy nyomot hagyjunk a világban, maradandó nyomot.
Mint pl Armstrong lábnyoma a holdon, vagy Da Vinci, vagy Petőfi, vagy mint Hitler, Sztalin, Szálasy.
Nyom.....emlék, jó, vagy rosz.......
emlék, évszázadok múlva is.
A refrén:
-----Itt ül az idő a nyakamon,
Kifogy az út a lábam alól.
Akkor is megyek, ha nem akarok!
Ha nem kísér senki utamon.
Arcom mossa eső és szárítja a szél.
Az ember mindig jobbat remél.
Porból lettem s porrá leszek,
Félek, hogy a ködbe veszek.----
Azt hiszem, hogy mindannyian félünk attól, hogy a ködbe veszünk.
Egy biztos, hogy 20-30 év múlva senkinek, de senkinek nem fog eszébe jutni a Michael Jackson
névről egyetlen egy botrány sem.
Ezek fellobbanó szikrák, amelyek kihunynak szinte azonnal.
Egy biztos Jackson nyomot hagyott maga után, nem vész a ködbe, hanem fáklyaként világít a pop történelmében.
Csak MAGoknak lesz küllemkiállítás, ugye?
Ha van kedved , olvasd el, amiket feltettem a magyar kinológia topicra a magyar nép eltitkolt történelmével kapcsolatban.
Orientális agarak, és a MAG szempontjából fontos.
Ha elfogadjuk a legújabb bizonyítékokkal alátámasztott Szkíta-Hun-Magyar eredetet a ránkerőltetett finnugor helyett,
akkor a végén kiderül, hogy tényleg orientális eredetű MAG közvetlenül, és tulajdonképpen az angliai agarak őse is végül szkíta, és arab, azaz orientális eredetű.