Vannak szar periódusok. Aki saját magán kívül tart még egy pár állatot, az tudja, miről beszélek. A válságot most hagyjuk, a téma most az, hogy drága kancám három héten belül kétszer csontig hasította szét a térdét (lábtövét), Gojko (az ismerosom masik lova - a szerk.) felrúgta Pende fél ménesét, fél éven át tutujgatott neveltfiát szintén, majd átpasszírozta a csikót a villanypásztoron, nem sokkal később lebontotta Pende Birgitjének lókikötőjét, és elboronálta a födémnyi gerendával a ligetet, meg amit még benne talált, a Csikasz remek marketingje nyomán hozzám került Samu kutya félig letépte játszásdiból Borka kutya fülét, felhasította az orrát, és megette a takarításkor a tornácra kitolt kisszekrényt, meg a méretre csináltatott téli veszkócsizmámat, szóval teljesen negatív hullámok rajzottak körülöttem, így aztán tulajdonképpen meg sem lepődtem olyan nagyon, amikor hazatérve döglötten találtam a macskát. Szar, esős, hideg, undormány nap - ez már érződött az ébredés legelső pillanatában is, az ilyen napok a lehető legalkalmasabbak arra, hogy megdögöljön a kedvenc, mi több EGYETLEN macskád.
Én már attól kikészültem, amikor nem sokkal ezelőtt három teljes napig nem jött haza, bolyongtam vadonszerte macskát kutatva, és többet zokogtam, mint a Szilaj filmen. De aztán megjött, sírva egymás karjába borultunk, és pár hetet boldogan éltünk, míg meg nem halt.
Erre most ott fekszik az udvar közepén. És akárhonnan nézem, nagyon nem él. Csupa sár. Még nem is hullamerev. Két oldalán Samu és Borka szimatol. Ez a két köcsög kutya megölte és végigvonszolta a cicámat a karámon! Teljesen eljegesedő szívvel az első kezembe kerülő nagyobb nejlonszatyor után nyúlok. (Macskahulla eltakarításban profi vagyok, néhai Zokni kutya, isten nyugosztalja, kinyírt minden macskát, aki a kertbe tette a lábát, így aztán pláne nagyon-nagyon szemem fénye lett ez a Micimacsó.) Meg se nézem, mibe tolom bele a macskát, összegöngyölöm, és a kuka tetejére teszem, hogy majd eltemetem, csak előbb... Előbb agyonütöm a kutyákat, vagy nemtom... esetleg jógalégzek, igyekszem nem sikítani, ilyesmik...
Bemegyek a házba. Még ott az ablakpárkányon Macho reggelije. Szegény cica, éhesen halt meg... 12 zsebkendőt elbőgök, aztán fellobban bennem a remény. Lehet, hogy ez a szomszéd fekete macskája! Vagy a Janiéké, kik két házzal feljebb laknak.
Rohanás ki a kukához. Az udvar közepére borítom a zsákot. Ekkor konstatálom, hogy a cicát sikerült abba az üres kutyatápos zsákba lapátolnom, amelyikbe a használt macskaalmot borogatom pár napja. A macskaalom szemcsékbe panírozott, sáros fekete macskahulla gyakorlatilag felismerhetetlen, és pont úgy fest, mint egy azonosíthatatlan fekete macskahulla, csak nagyon macskaalomszagú. A kutyákat elhajtom, és egy ronggyal elkezdem törülgetni döglött macska fenekét. Van pöcse vagy nincs? Hát nem látni! Macho herélt. Ez is olyannak tűnik. Vagy mégsem? Nincs olyan töke, mint egy nem herélt macskának, de nem is nőstény. Asszem. De a seggeluka pont olyan rózsaszín, mint Machóé. A gyászom azonban nem homályosíthatja el éleslátásomat, miszerint nagy valószínűséggel minden macska feneke rózsaszín az utcánkban. A feketemacskás szomszédok nincsenek otthon, hogy lecsekkoljam náluk az állományt.
Zokogva hívom Lisawicát (allatorvos ismeros - a szerk.). Nem veszi fel. Eszembe jut, hogy a macskás topikban Őz (szinten allatorvos) viszonylag érthetően elmagyarázta, hogy merre keressük a macska nuniját vagy pöcsét vagy expöcsét. Ha a két luk közt van hely, akkor fiú. De lehet, hogy ezt is felületesen olvastam. A lánynak van egy vagy a fiúnak? A fenékluk luknak számít? És akkor a lánycicák ott pisilnek?
Én mindjárt megbuggyanok. Megtapogatom a micsodáját - pont olyan, mint Macsó macskámé azon a tájékon. Bömbölve visszacsomagolom a zacskóba, és keresni kezdek valami dugipálinkát. Nincs. Xanaxot. Nincs.
17 pézsé után arra gondolok, hogy azért egy nyavalyás koromfekete macskán is fellelhető valami azonosító. Macho mellén például van 6 darab fehér szőrszál.
Rohanás ki a kukához. Zsák kiborít, macska kihull almostól. A sártól és a prézlitől semmit nem látni. Rohanás be. Hol a vödör? Hol egy lavór? Hol a sampon? Közben közlöm a kutyákkal, hogy miféle Armageddon vár rájuk. Forró vízben megmosdatom a macskát. Pont akkora, mint Macho. Talán mintha kisebb lenne, nem? Á, csak az összetapadt szőre miatt. Lemosom róla a sarat, szép tisztára áztatom, a farkánál fogva löbbögetem, közben eszembe jut, milyen kis babszem volt, amikor a kezembe nyomták a győri Praktiker előtt, hogy a kapucnimban lakott hetekig, meg a zsebemben, és milyen helyes volt, amikor a pizzámra ült, meg amikor elcseszte a komputerem, megette a router zsinórt, beleírt a leveleimbe, és hogy tudott dorombolni a hasamon összegömbölyödve. És a mosolya... Mert igenis volt neki. Mosolyogva ült mindig a mosógépen is, nézte, mit művelek a slózin, és amikor a vécépapír felé nyúltam, akkor elrohant a tekerccsel. Ez itt a samponos vízben, sajnos, Macho, és holtában is mosolyog.
És igen. Ott vannak a fehér szőrszálak a mellén. Nem tudom megszámolni, de van pár fehér szőrszál... eddig nem is láttam, de van ott egy borsónyi kis fehér folt is, amit teljesen eltakart a fekete szőr. Igen, és a füle tövénél ritkásabb a bundácska... mint Machónak.
Macska azonosítva. Nyomozás lezárva: a kutyák elkapták kint, eltörték nyakát, végighurcolták a karám sarában, és letették a küszöbömre.
Macska egy tiszta Pedigré Palos zacskót kap, és felravatalozom a kuka mellett a farakás tetején, hogy ha majd eláll az eső, akkor elásom.
Kutyáknak megmutatom a hátsó kijáratot, hogy arra húzzanak el világgá, és sose többet haza ne merjenek jönni!
Kibőgöm magam, majd leülök dolgozni, részint mert az jó terápia, részint meg mert a főnököm nagyon megértőnek mutatkozott, amikor a ló ellett, amikor a macskát herélték, amikor a ló lábat hasított, amikor a ló megint lábat hasított, amikor kovács jött, amikor az állatorvos nem jött, amikor a kutya kólikázott, amikor a macska eltűnt 3 napra, amikor a Samuért kellett menni Csemőre, amikor a Gojko kéket szart, de kizárt, hogy annyira megrázná Micimacho halála, hogy gyászhetet rendelne el a kiadónál.
Amikor némiképp lenyugszom és beletörődöm a megváltoztathatatlanba, neki állok gödröt ásni, és eszembe jut egy Stephen King regény, a Kedvenceink temetője. Arról szól, hogy egy család elköltözik a világvégére, egy veszélyes, forgalmas út mellé. Nem messze a házuktól van egy temető, s a helyi legenda úgy tartja, akit abban a temetőben elhantolnak, az visszatér - igaz, kissé módosult karakterrel. A család macskáját elüti egy kamion, és hogy a gyerek ne omoljon össze, az apa ezen a helyen temeti el az állatot. A cica az éj leple alatt annak rendje s módja szerint feltámad, hazamegy, gyerek örül, papa-mama örül, aztán kezdetét veszi a horror...
Macska a Pedigrés zsacsiban örök nyughelyére kerül - némiképp morbid, de hát ez volt kéznél.
Kutyák lapulnak a szénásban.
Takony, ótvar az idő. Bőgök.
Soha a büdös életbe nekem többet macska (sem) nem kell! Kutya se! Ló se! (A nap egyetlen jó híre, hogy még nem kaptam semmilyen hírt.)
Ráadásul dohányzás elleni gyógyszert szedek, amitől két hete zúg a fülem, néha annyira, mintha a Vörös hadsereg férfikara harsogná benne a Kalinkát. És nyilván ettől vizionálok fekete macskát is. Egy csapzott fekete macska vakarózik a laptopom klaviatúráján, a monitoron meg rohannak a betűk.
Aztán a látomás leugrik, és halálsikolyaimmal mit se törődve a lábamhoz törleszkedik. Fekete, nedves a szőre, nyávog és picit sáros...
A kurva életbe, ez most kimászott a Pedigrés zacskóból...?!
Ijedtemben meglódul a lábam, Macho átszáll a kéglin, én visítok, fülemben vész szirénák bömbölnek. Hol egy balta? A látomásra zárom a vécéajtót, kalapáló szívvel rohanok ki a gödörhöz.
A döglött fekete macska OTT van a zacsiban.
KI VAN AKKOR A KLOTYÓMBAN?
Átrohanok a szomszédba: Tibi, megvan a macskád, a fekete? Megvan. Nyomás két házzal feljebb, Jani, megvan a macskád, a fekete? Megvan. Közben kiderül, hogy Sándor szembe-szomszédnak is van egy szurokcicája. Az is otthon szunyál.
Kutyák előóvakodnak. Hogy ők tényleg semmit. Ők nem nyírtak macskát. Hogy ők már így találták kint a mezőn. Gondolták, hazahozzák, hátha a mienk. Most akkor, hogy mégis él a döglött macskánk, maradhatnak a háznál, vagy kotródjanak a büdös francba, ahogy nemrég kértem?
Vissza a házba.
Macho a klotyón óbégat, hogy engedjem ki. Mert éhes. És szomjas. És stresszes napja volt odakint az esőben, szeretne egy kis nyugalmat, ne csináljam már a fesztivált itt neki. Hanyatt vágja magát a konyhaasztalon a lámpa alatt. Megnézem a tökét, és Őz írása alapján tanulmányozom, mi található rajta a rózsaszín segglukon és pisilőn kívül. Hát, nulla, gyakorlatilag jegytelen. Fekete, fekete, fekete.
Horror az élet!