2010. március 29. – MÁSODIK HÓNAPFORDULÓ!

Ma van két hónapja, hogy a mami hazahozott. Ez idő alatt 1,5 kg-t híztam, már majdnem 3 kg vagyok (jó az étvágyam, a sok rohangálásnak köszönhetően :)). A szőröm mindenhol kinőtt, ahol valaha hiányzott, és mindenhol nagyon finom puha selymes, ezért Selyemgombolyagnak is hívnak időnként. A narancssárga festék is már majdnem lekopott rólam. Furcsa, hogy még csak két hónap telt el, olyan, mintha mindig itt laktam volna, olyan jól megtaláltam a helyem és már csak távoli emlék az ez előtti élet…

A lakásban már szinte minden helyet felfedeztem, a legfelső polcot kivéve, de ott csak uncsi könyvek vannak, úgyhogy azt hiszem, ez marad is így. De a konyhapultot, asztalt, teknősöket már mind-mind megismertem és egy mozdulattal oda tudok ugrani bárhova. Ennek a mami nem mindig örül, így aztán inkább akkor járom ezeket körbe, mikor ő nincs itthon.

A mamit egyébként nagyon szeretem, ha itthon van, mindenhova követem és mindig a közelében vagyok. Amikor beteg volt, egész éjjel a fejére tett fejjel szundiztam, hogy gyógyítsam, mert én is tudom, milyen rossz, ha fáj a cica pocija. Hamar meg is gyógyult szerencsére, bár nem volt olyan rossz az a betegség, mert így egy hétig otthon volt és csak velem foglalkozott.

Sokat beszélgetünk is, a mami mindenfélét mondogat nekem, aminek csak a nagy részét értem, de én is szoktam neki mondani a magamét, például mikor finom falatokat csinál, hogy adjon nekem is, vagy mikor megunom a játékot és odaszaladok hozzá egy kis simiért/pusziért, vagy mikor valami újat találok… Szóval jól elvagyunk.

A nagymamiékat is nagyon szeretem, ők is nagyon kedvesek, sokat szeretgetnek. Mikor a mami elutazott 2 napra és náluk voltam, csak velem foglalkoztak, úgyhogy nem bántam a cserét egy kis időre.

A járást-szaladgálást is nagyon jól megtanultam már, nem is venni észre, hogy egy lábbal kevesebb van nekem. Kivéve, ha sajnáltatni szeretném magam, mert akkor visszakeresem, hogy is kellett sántikálni, kenguruként ugrálni… de már rájöttek a trükkömre, és nem dőlnek be neki! Akkor se kapom meg a könyörgött finom falatokat. Csak mikor nem számítok rá.

Hát ilyen boldog kis család lettünk mi a mamival. És azt ígérte, soha nem is hagyjuk el egymást. :)

Orrpuszi:
Pletyka

Bocs, h. egy időre eltűntünk.
Benita egy tünemény , alig ismersz majd rá.
Teljesen kinyílt, és nagy szája lett. Rubival elválaszthatatlanok és nagyon jól kijönnek.( Utolsó találkozásunk óta, még egy kisebb morgás sem volt köztük.)
Alig várják, hogy elmenjünk itthonról, és akkor indulhat a játék a házban... :)
Ahogy az önbizalma is megnőtt, sajnos a szája is , leginkább a többi kutyával szemben, de dolgozunk rajta.
Küldök pár képet, hogy láthasd, mennyire aranyos(ak).
18-án mindenképp ott leszünk a Noéban.

Emőke, Feri, Bencsi és Rubi