- Üdvözöljük kedves utasainkat a Sólyom Nemzeti Légitársaság kánaáni járatán. Kérjük, csatolják be biztonsági öveiket, és tapsolják meg a Kapitányt!
- Elnézést, kisasszony...!
- Asszony vagyok, uram. Az SNL gépein csakis rendes, keresztény házasságban élő utaskísérőket alkalmaznak. Itt van a táblácskám is: Kovács Jenőné. Szóval miben segíthetek?
- Miért kell előre megtapsolni a kapitányt?
- Mert nehéz utunk lesz Kánaánba, és a Kapitány úr erőt merít az önök szeretetéből és bizalmából.
- Rossz az idő?
- Az idő jó. Csak a Kapitány úr még soha nem vezetett repülőt.
- Úristen! Akkor mégis mit vezetett?
- Fekete kisbuszt. De azt viszont virtuóz módon, elengedett kézzel, öv nélkül. Ő egy igazi légtornász. Elboldogul egy repülővel is.
- Hölgyem, én azt hiszem, leszállnék, mielőtt felszállunk.
- Azt sajnos nem lehet, az ajtókat már bezártuk. De hajoljon csak közelebb: valójában nem is szállunk ám fel. Csak ne mondja el senkinek!
- De akkor hogyan jutunk el Kánaánba?
- A Kapitány úr időnként ilyeneket fog mondani, hogy "Kedves utasaink, félúton vagyunk, nem érdemes kinézni az ablakon, mert csak a nyugati ugart látnánk", meg hogy "Kedves utasaink, most már nemsokára Kánaánba érkezünk".
- És mikor érkezünk meg?
- Amikor Ő azt mondja, hogy ez már Kánaán. Mikor hogy.
- De hát ha megérkezünk, és el sem indultunk, akkor minden ugyanolyan lesz?
- Dehogy. Közben eladták a lépcsőt. Majd ugrani kell.