"Ha úgy hozná a sors, hogy elgyengül a testem
És a fájdalomtól nem lenne már se nappalom se estem,
Akkor meg kell tenned azt, mit ilyenkor tenni kell
Ebben az utolsó csatában senki se nyer.
Szomorú leszel, tudom,
De ne hagyd, hogy a gyász elnyomjon.
Ezen a napon, jobban mint valaha ezelőtt,
Szeretetednek állnia kell a próbát, keserűt.
Oly sok boldog év után,
Nem félek attól, hogy mi jöhet az élet után.
Te sem akarod, hogy szenvedjek,
Úgyhogy ha itt az idő engedd, hadd menjek.
Vigyél oda, ahová a sorsom vezet,
És nagyon kérlek maradj velem,
Ölelj át gyengéden, beszélj hozzám,
Amíg a szemeim nem látnak már.
Tudom, hogy idővel majd megérted
Mekkora szívesség, amit tettél értem.
Bár többé már nem csóválom a farkamat
Nem kell állnom a szenvedést és fájdalmat.
Kérlek ne gyászolj, most te vagy az egyetlen,
Aki a fájdalmat elviselhetővé teheti nekem;
Az évek alatt oly közel kerültünk egymáshoz mi,
Hagyd könnyeidet szabadon folyni."

Te mit látsz meg előbb? Az egymásra tekintő idős házaspárt, vagy a vígan zenélő legényeket veszed előbb észre?

Nagyon sokan nem vesznek részt semmiben.