Ma délután Érden egy óvodában népszerűsítettük a mudit és a kuvaszt. Röviden ismertettem a magyarfajta pásztorkutyáink történetét, múltját jelenét, majd megkérdeztem, hogy ki ismeri fel, milyen fajta a megjelent két kutyafajta. Többen hevesen egymás szavába vágva, sorolták a különböző kutyafajtákat, amely közt ráhibáztak a kuvaszra is. A mudit, aki Akác névre hallgat, gazdája Kati mutatta be a népes gyerek seregnek. Feleségem és én, Jázmint és Bíbort, a két kuvaszunkat mutattuk be. A kicsik, a nagyok, és természetesen a szülők is egyaránt élvezték a gyakorlati bemutatókat, amelybe bevontam őket is. A gyerekek nagy tapssal jutalmazták kutyáink sikeresen végrehajtott gyakorlatait. Olykor ki sem látszott a két kuvaszom a gyerekek gyűrűjéből. Akác a mentett mudi, is derekasan helytállt, egy trükkös feladatot mutatott be. A gyakorlati bemutatók után, kézről kézre adták a gyerekek kuvaszainkat, a boldogság csak úgy ragyogott az arcukon. Igazi öröm ünnep volt ez a számukra. Az óvó néni elmondta, hogy még azt a gyereket is elhozták a szülei, erre a találkozóra, akit már két hete nem látott. A szülők sorra jöttek hozzám és nagyon megköszönték ezt a páratlan élményt. Többen elmondták, hogy visszaadtuk a hitet a magyar fajta kutyák iránt. Más szemmel néznek a látottak után a kuvaszra. A gyerek gyakran elvitték magukkal Jázmint és Bíbort, néha azt sem tudtam, hogy hol vannak, versengtek, hogy ki vezetheti őket pórázon. Pozitív hírverés volt ez a délután a két pásztorkutyafajtának, akik természetesen rászolgáltak, magabiztos, kulturált, természetes, barátságos viselkedésükkel. Ami a legfontosabb, hogy a gyermekek és a kutyáink kölcsönösen élvezték egymás társaságát, alig akartak elszakadni egymástól! A helyi újság is jelen volt, valamint, már több helyről jelezték, hogy menjünk el hozzájuk is.