azt, hogy ránk futottál nem csak én érzékeltem (nagyon is határozottan), hanem a ringen kívül állók is, akikkel a szereplésünket követő gyors távozás után még váltottam pár szót. alapvetően nem szokásom a levegőbe vagdalkozni, de ezt többen is így látták, sőt (az ominózus második teljes mezőnyös futás közben) még fél füllel a nézőktől is hallottam, ahogy megjegyezték egymás közt a dolgot. ezen nincs mit vitatkozni.
az, hogy nem vetted észre, vagy nem figyelted, már más dolog. nem változtat a tényen, hogy kurva szarul jött nekünk a dolog, de még mindig jobb, mintha szándékos taktika része lett volna.
szólni nem tudom mégis mikor kellett volna? miközben történt a dolog arra koncentráltam, hogy irányba tudjam állítani a kutyámat, utána pedig Titeket legutolsónak soroltak, mi pedig mentünk előre harmadiknak... futás előtt mikor a bírálatokra vártunk meg még mondtam is neked, hogy tartsunk oldaltávot, mert az enyém is egy harcimarci. aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy be vagyok szorítva két kutya közé futtában, ráadásul az amúgy sem szociális érzékenységéről híres kutyám fenekében ott morog egy másik... no, a Te kutyád az én kutyám helyében vajh futott volna előre, szépen, ahogyan azt a mozgásban való bemutatáskor szeretné az ember...? mert az enyém, ez a jámbor lélek nem tette.
még egy dolog, ez minket nem érintett, de gondolkodj el rajta picit. rendben van, a kutyád az "átlagosnál jóval dominánsabb", de képzeld, hogy egy kaukázusi juhászkutya nyílt osztály kan mezőnyben a felvonultak 99%-a is az. ők azért nem hörögnek a többiekre, mert kaptak életükben szocializációt és/vagy nevelést. vajon a kutyádat be tudtad volna állítani úgy, ha a mögötted álló kutyája is végig hörög az összevetés alatt...? nem kell válaszolni.
ááá, ha mozogni tudok, akkor dolgoznom kell, mert sosem érem utol magam de a napi kettő fejést még 39,4-el sem tudtam másra átruházni. algopyrint benyomtam előtte, felöltöztem télikabátba, aztán nyomás...
ha meg kifeküdtem, akkor az totális KOt jelent
irigylem Gina stresszkezelési módszereit igaz a bíróbácsinak tetszett Dimiben a "good temperament", de azért nem bántam volna, ha legalább egy pár percre visszavesz
igazából több dolog is lehetett akár külön-külön vagy egyszerre.
kicsit lemaradt fejlődésben a többiektől, de mivel élénk volt, mászkált, küzdött a ciciért ezért nem aggódtunk érte. mivel a többiek nagyobbak voltak és elverték a jó ciciktől, elkezdtük a többiektől külön etetni, később forrázott kecsketejet is kapott cumiból, továbbra is mozgolódott, a cumi után pedig mindig kerekedett a hasa. ma reggelre viszont nagyon bágyadt lett, reggel még evett cumiból, 11felé már nem akart nyelni sem... délre feladta a harcot.
duplán szar volt a helyzet, azon kívül, hogy nekem rohadt kellemetlen volt, hogy az előttem lévőtől nem tudtam gyorsabban futni, ráadásul a kutyáink minden alkalmat kihasználtak volna, hogy más módon vetélkedjenek egymással.
1. tartozom egy bocsánatkéréssel. nem tudom, hogy ki volt ott, annyira meglepődtem, hogy mire feleszméltem már arrébb mentek, de szeretném ha az illető tudná, hogy nagyon röstellem a dolgot. sajnos lankadt a figyelmem, aztán a jámbor kutyám kiugrott az övére, én sikeresen elestem a saját lábamban, és igazából csak rajtuk múlt, hogy nem lett baleset.
szóval mea culpa, mea culpa...
2. szeretném megköszönni az élménydús felvezetést a mögöttem futó 24es versenyzőnek, más fajtával is felejthetetlen élmény, amikor ráfutnak az emberre, de kaukázusival meg aztán pláne. a különbség annyi, hogy ha boszeronnal kerülök ilyen helyzetbe, akkor az előttem szuttyogót megelőzöm, de gondolom nem kell magyaráznom, hogy jelen esetben miért nem ejtettem meg ezt a manővert...
3. Dimmuborgir res. CACot hozott el a kiállításról, én meg influenzát... van valakinek ötlete hogyan lehet kilábalni ebből a kórságból? mert két napja 39 fokos lázzal létezni nem túl kellemes
örülök, hogy ízlett, szerencsére eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk, és többen is elcsodálkoztak, hogy nálunk a kecsketejnek nincs kecskeíze viszont finom, édes, krémes, függői vagyunk mi is a túrónak meg pláne, még tejfölt se teszek hozzá ha keverttúrót csinálok, csak paprikát, medvehagymát, meg borsot, aztán hipp-hopp eltűnik egy fél kiló
majd jelzek, ha úgy adódik, hogy arra járunk, vagy tudunk küldeni
egyébként, ha érdekel még valakit akkor van még itthon friss, finom, krémes házi kecsketej bőven, mindenki másnak 300ft litere illetve van még házi kecsketúrónk, -joghurt, és -kefír is. aki szeretne rendelni, találjon meg privátban
amikor elkezdtem a sulit, az egyik legelső órán mondta nekünk egy tanár, hogy az egyik legszebb hivatás a miénk.
minden, amit tanulunk valamilyen módon és szinten az élet két legnagyszerűbb tevékenysége: az evés és a szex köré épül
jaj ez olyan ciki, mintha felvilágosító órát vettem volna pedig valahogy úgy hangzott a kérdés, hogy "mikor lesz szex?"
nem vagyok szőrszálhasogató, de ezt tisztáznom kellett jóhírem megőrzése végett
no de komolyra... nálunk nem olyan vészes a helyzet, úgy általában, eléggé vegyszerezett a terület, minden talpalatnyi földön valamilyen növénykultúra nő, én szerintem ez lehet az összefüggés, hogy három éve mióta itt lakunk talán ha két kullancsot találtam a kutyákban.
nemrég Dimiben ugyan találtam egy nagyot, de az a malomvölgyi kirándulásunk után volt mivel itthon - lekopogom - nem találkoznak a kutyák kullanccsal, én semmit sem rakok rájuk. nem tudom mi lenne a helyzet, ha veszélyeztetve lennének, sajnos egyik forgalomban lévő szer sem 100%-os, az pedig, hogy egyszerre 2-3 féle vegyszerrel bombázzam a kutyákat, miközben ugyanúgy benyelhetik a babéziát, valahogy nincs ínyemre még esetleg a fújós cuccok jöhetnének nálunk szóba (azok nem szívódnak fel), neostamosan, frontline vagy más hasonló, séta előtt szőrre fújandó szerek.
(én nyáron néhány hetente az összes ajtót, kutyaházat, kutyát, istállót, kecskét, rózsát körbefújom neostamosannal, darazsat, legyet, tetűt, mindent távol tart)