Augusztusi leltár: 17 ló, 9 macska, 8 kutya. Készülnünk kell a télre, takarmányt venni, szalmát venni, beállókat építeni, a beállókhoz anyagot venni, mivel jótét lelkek elbontották, mondhatni ellopták a Balástyán lévő 60 nm-es beállót, mire odaértünk volna. Van tenni- és vennivaló nem kevés, jogos volt hát az a kijelentésem, hogy a menhelykassza, az idegrendszerem és egyéb lényegtelen dolgok miatt létszámstop van, nem jöhet több négylábú. Furcsa jelenség, mikor az ember élete arról szól, hogyan keressen kiskapukat saját megfellebbezhetetlen kijelentései szögesdrótos kőfalán.

Mentségemre szóljon, nem jött egy négylábú sem. Ez a kutyahölgy ugyan tegnap érkezett, de tessék csak megszámolni, hány lába van. Na ugye!!!

Az egész úgy kezdődött, hogy felhívott Lóci doktorunk. Eddig még nem gyanakodtam, közel egy éves ismeretségünk során inkább neki volt aggódnivalója, ha csörgött a telefon, hogy éppen milyen megoldandó állategészségügyi problémát prezentálok. Most viszont nála volt a labda…

Jól átgondolandó kérdés: adott egy csonkolandó lábú kóbor kutya, de nem megoldott az elhelyezése, be tudom-e vállalni ideiglenesbe. Jól átgondoltam – rettenetesen sajnálom, de most biztos nem tudom kigazdálkodni a szükséges műtéti költségeket egy bónuszkutyára. No, ez nem gond, a Befogad-Lak Alapítvány fizet mindent, „csak” éppen az elhelyezést nem tudják megoldani. Ha találnak ideiglenes befogadót (engem, vagy engem), akkor összedobják a műtét árát, ha nem, elaltatják a kutyust, ami még mindig egy barátságosnak nevezhető végkifejlet ahhoz képest, hogy a szerencsétlen állat napokig kóválygott Salgótarján utcáin, ahol lassú és keserves kínhalál várt volna rá, hacsak jól irányzottan el nem csapja valaki.



Gyors gondolkodás: a fenének kell új kutya. Ez nem jó érv, mert eddig sem azért lettek új kutyáim, mert „kellettek”, hanem azért, mert a kutya miatt muszáj volt. A blöki Lóci szerint kistestű, nem fog kienni a vagyonomból (plusz a Befogad-Lakos lányok jelezték, hogy állják a kajáját.) Különben is csak ideiglenesbe jönne, ami egyrészt jól hangzik, másrészt pedig pontosan tudom, – és a korrektség jegyében Lóci is nyomatékosan felhívta a tényre a figyelmemet – hogy Magyarországon még egészséges, jó kiállású kutyáknak is nagyon nehéz megfelelő gazdit találni, nemhogy egy háromlábúnak. Ugyanakkor lekopogom, idén nagy szerencsém volt a Sors jóvoltából soron kívül idekavarodott kutyákkal, Bufla és Motyó egyaránt szuperjófejnek bizonyultak, és sikerült is őket álomgazdihoz juttatni. Ez a kutya a telefonbeszélgetés alapján a tipikus esélytelen korcsocska, fekete, jellegzetesen jellegtelen, kilátástalan helyzetű sorstársaival tele vannak a menhelyek, pedig nekik mind a négy lábuk megvan. De hátha ennek a kis vakarcsnak szerencséje lenne, és a honlapon keresztül beleszeretne valaki… Húúú, ez lenne ám a sikertörténet. Már csak egy kérdés maradt: milyen nemű a legújabb lakójelölt.

-Kislány – jött a válasz, és a helyzet megoldódott. Kant nem nagyon mertem volna bevállalni Pók miatt, aki egy mocskos, aljas szarkeverő, szukával viszont biztos nem lesz gond, eltekintve az ivartalanítástól, hehe.

Műtét előtt, még három és fél lábbal és kisebb-nagyobb sebekkel (a bal lábáról pl egy régi sérülés miatt hiányzik két karom, bal lapockáján ronda, kráterszerű seb):



Megbeszéltük, hogy pénteken műtik a kutyát, és ezen a héten kihozzák. Kicsit szívtam a fogamat, mikor letettem a telefont, de a lényeg: nem szegtem meg a négylábúakra vonatkozó létszámstoppot. Különben is, van már vakunk, nagy mennyiségű sántánk, kehesünk, csavarodott koponyájúnk, bénánk - háromlábú még nem volt. Na, majd most.

Vasárnap megérkezett Peti, hogy itt töltse a szabadságát, természetesen munkával, hát mi mással… Elhozta a tőlünk örökbefogadott kutyáját, Tréflit is, akinek már esedékes volt a veszettség elleni oltása, tehát kitaláltam, hétfőn úgyis el kéne menni Tarjánba vásárolni, oltassuk be Tréflit a rendelőben, legalább vetek egy pillantást a jövendőbeli lakóra.

Üldögélünk a váróban, egyszer csak velőtrázó sikoltás zendül fel az épületben, ami pár másodperc után testes ordításba fordul, majd panaszos vonyításként elhal.

-Asszem, ez az én kutyám volt – nyeltem nagyot.
-Gratulálok, mondta Peti, és részvétteljesen vállon veregetett. Tejóég, mi lesz itt.

Bementünk Tréflit beböketni, épp Viktor rendelt. Még sose láttam ennyire boldogan és őszintén mosolyogni a puszta felbukkanásomtól. Gyanús, roppant gyanús. Mint kiderült, az eb szorgosan tépte a nép idegeit és cafatokban lógó dobhártyáját a rohamokban rátörő kényszeres tutulógörcsökkel, úgyhogy én voltam Az Üvöltő Kutyát Világgávivő Hős Felszabadító, bár ekkor még nem tudtam róla. Meg nem is így készültem, civil ruha, Peti szép tiszta kocsija… Sebaj, a világmegváltó hősök sem rendelkeztek minden napra előre megírt komplett forgatókönyvvel, hát még az üvöltőskutyaelvivősek, hát vigyük. Felnyaláboltam a megszeppent vakarékot, kaptunk hozzá Viktortól instrukciókat, gyógyszereket, meg egy kaján vigyort, mikor kikísért minket a parkolóba.

-Szép autó – kacsintott, és egy pillanatra mindnyájunk lelki szemei előtt átsuhant a vízió, amint egy háromlábú fekete szuka csurig telerókázza a kispözsót.

Szerencsére megúsztam az autótakarítást, hányás és egyéb baleset nélkül hazaértünk, itthon bezártuk a falka nagyját a kennelbe, és kitettük újoncunkat az udvaron akklimatizálódni. A névadás gyakorlatilag még a nagy találkozás előtt megtörtént, kicsit morcos voltam, hogy a háromlábúságot jelképező Fejőszék név már elkelt, aztán beugrott, hogy van még a világon olyan dolog, ahol nem csak a lábmennyiség, hanem a szín is egyezik… Így lett a kiskutya neve Zongora.



A kocsiból kipakolás után két perccel egyből nekiállt a hátsó lábával szétszedni a varratokat, így Viktor tanácsára ráadtunk egy sebvédelmi pólót.

Zongora tüneményes. A kezdeti – és érthető – rémület után egész gyorsan felfogta, hogy biztonságban van, lelkesen követ mindenhová, és teljesen kinyílt. Vigyorog, puszikat osztogat, hatásvadász módon meresztgeti a szemét, követeli a figyelmet, csóvál, ugrál, lépcsőzik, rohangál (ez még szokatlan látvány, de majd rááll a szemem.)







Rokonlélek Fejőkével, a szimpátia legkisebb feltételezett gyanújára hanyattveti magát (mármint amikor nem ugrál) és kéjesen vakartatja a pocakját, de legalábbis felkínálja.



Ex-kóbor kutya létére Zongora szobatiszta, és pontosan tisztában van a fotel rendeltetésszerű használatával.



Zongora két hét múlva megy vissza varratszedésre, utána egy szerető gazdit keres. Egy év körüli, kis/közepes testű szuka, jóval kisebb, mint amekkorának a fotókon látszik.
Zongora alapból jófej, kedélybetegnek semmi esetre sem nevezhető, további erényeinek és esetleges nemkívánatos tulajdonságainak feltérképezése folyamatban. A három láb meg igenis praktikus, mert 50 %-kal csökken az első láb pórázba akadásának veszélye, szobakutya esetében saras-lucskos időben kevesebb koszos mancsocskát kell áttörölni, és ha a lábtörlés mégis elmaradna, 25%-kal kevesebb piszkot hord be. Hát kell ennél jobb?