Ígéretemhez híven a következő e-mailben küldöm a hét végén Milkáról készült pár képet, de mellé még pár sort hagy írjak.
A kiskutya egy hete van nálunk, nagyon jól érzi magát, egyre bátrabb és magabiztosabb (a fotókon a kunkori farka is bizonyítja).
Az első naptól kezdve jól eszik, este 1/2 6- 6 között várja a vacsorát, aminek az adagját nagyjából sikerült belőni, időnkint marad egy kicsi, de reggelre általában az is eltűnik.
A helyére szépen beszokott (bár a kutyaházba belül nem nagyon megy be, valószínűen az előtte lévő szőnyeg elég a kamrában neki), a helyedre parancsra szépen bemegy, leül, és az ajtóra vágott bejáraton néz ki.
Az első napokban a ház közepénél közelebb az utcához nem jött, de mára már többször megfigyeltük a hét végén, hogy a kerítésnél nézelődik ki a világra.
Többször sikerült (jutalomfalattal) a lakásba becsalni, ahol érdeklődően szimatol, és jön megy, de rövidesen jelzi, hogy inkább ő mégis kimenne.
Bár még ugatni nem hallottuk, de egyre magabiztosabb, megérkezésünkkor már legtöbbször kijön a házából, a garázs sarkánál megáll. Mi persze megyünk hozzá, már nem csinál hátra arcot, és visszasompolyog a helyére, hanem vagy megvár, és farokcsóválva köszöni a buksi símogatást, de egyre gyakrabban -ahogy közeledünk hozzá- farkcsóválva elénk jön.
Úgy érzem, egyre jobban kinyílik, és a haladás tempójából ítélve nagyon rövid időn belül teljesen otthon érzi magát nálunk.
Tegnap rápróbáltam a vizsla fém nyakláncát, de a busa fejére elég nehezen tudtam ráhúzni, de méginkább lehúzni (aranyosan tűrte), így fogok egy eggyel nagyobbat venni neki, mert ha ideér a kis könyve, akkor megyünk az állatorvoshoz, de addig gyakorolni is szeretnénk, hogy a folyamatosság meglegyen.
Örülünk, hogy egy ilyen aranyos kutyust fogadtunk örökbe, és reméljük, hogy ezzel ő is így lesz! Hajducsek János