én most értem haza és hallgatom őket. Ezek szerint én már a felvételt hallom
Évi: kösz a Bulcsú képet.
Akár ki is locsolta fizetek neki.
Mit eszik? Mit iszik?
Sziasztok Én viszont találkoztam Mayával. Bibibi
Torma: Kérlek szépen Dini tegnap is verekedett velem. De olyan kis aranyosan. Amikor felvettem dorombolt. Amikor letettem és nyúltam felé két lábra állt és a mellső lábaival hadonászott. Szerintem, pont ez a bája ennek a cicának. Nem tudom, hogy a linóleum megmenthető-e.
Azt azért majd vizsgáld meg holnap és szólj.
hát igen, szegény Dini. A linóleumot teljesen feltépte a szél.
és felborogatott mindent.
Persze Jolánka ott volt velünk a portán. Odabújt. Oroszka is ott volt egy darabig főleg még a szél idején, de amikor elkezdett esni az eső, kivonlut és elkezdett sétálni az esőben. Később a lakókocsiból
(mert átvonultunk) láttuk, hogy ott sétál a legnagyobb nyugalomban.
Szmötyi a szokásos helyén aludt. A vihar után, amikor körbe mentünk akkor is ott ült és vigyorgott
harmadik: a vihar után körbe mentünk felmérni a károkat.
Hédi szólt, hogy kiengedhetem Benőéket. Kinyitottam az ajtót, de eszük ágában sem volt kijönni. Bulcsúnak csak a lábát láttam. Lógott ki az ágy mellől (alól?)
A leesett ágakat (rengeteg letört)
a gazdasági állatok falatozták , az eső által keletkezett hatalmas pocsolyában, meg a disznók és a baromfik fürdőztek.
átmentünk a Minire is. A hátsó kennelleknél mindenki rendben volt. Annyi, amennyit a kapun keresztül láttunk, azok alapján nem láttunk komoly bajt.
Na figyeljetek a sztori a következő.
első rész:
Láttuk, hogy jönnek a felhők Norbi közben telefonált, hogy Lőrincnél van a vihar. Gyorsan elkezdtünk pakolni, az asztalokat felforditani.
A gazdasági udvarban, viszonylag nyugalom volt.
Latte kutyust még délután bevitte a kórházba KisKata. Dinit pedig mozdonyossal , amint láttuk a felhőket visszavittük a fertőzőbe a kifutóból. És nagyon jól tettük. De erre később kitérek.
Elkezdet iszonyatosan fújni a szél, gyorsan mindent körbejártunk. Bulcsú már ki volt engedve.
Amikor ez a nagy szél elkezdődött, kerestem Bulcsút, hogy biztonságban van-e, de nem volt meg:-((( Lefutottam az istálóig, benéztem minden helyre. A kutyaházakba, házak alá. Közben egyre erősebb szél volt. Többen mondták, hogy nyugodjak meg biztos keresett valami menedéket és elbújt. Mi magunk a portához beálltunk. Jött Hédi és mondta, hogy bevitte Jakabot, és még néhány kutyát magukhoz. Bulcsú az elsők között ment be a lakásukba. Én meg kerestem.
szerintem is valami élősködő Vigye csak el a dokihoz. Lehet, hogy belsőleg is kezelni kell.
Nem elég háziszerekkel kezelni.
Vagy megharapta valami.
nem lehet így tanácsot adni.
Szeretem Maya vigyorgós képeit:-))
Helyzet van: az előbb hívtam Mónikát, hogy tudjak neki szólni, hogy Lüszimüszi keresi.
Már nevetett a telefonba, mert közben elérték egymást.
Szerintem gazdijelölt van kilátásban.
úgyhogy drukkoljunk neki(k) .