egyébként számomra azt hiszem, most jött el a pillanat, hogy a lotr complete-eket begyűjtsem, ti. az amazon 30 dollárért kínálja az első, és 38ért a második rész teljes kiadását. ezt az árat figyelembe véve pedig nem kérdés, hogy jön a polcra.
uhh, azért én hagynám inkább williamst az indy4nél :) nem azért, mert kételkedek silvestri rátermettségében, csak ott az egész produkcióban a régiek vesznek majd részt, s mint ilyen, kívülállónak nincs helye :)
silvestri pedig lehet, hogy pazar zenét írt, mert mondjuk a film (amit még nem láttam) nem kívánt ennél többet. pillanatnyilag az a két főtéma, ami végigkíséri az albumot, nem kerekedett ki annyira, hogy igazán megkedveljem az egészet. de silvestrit nem fogom leírni szerintem soha.
pont emiatt nem írtam még meg őket, mert nem láttam a filmeket :D mostanában nagyjából kétezer forintért az összes filmet be lehet szerezni DVDn, és mivel közeleg a karácsony, ez nem is lesz másként, így végre szembesülhetek azzal, hogy mennyire végzett profi munkát a neves komponista :)
nekem ilyen szempontból nehezebb dolgom van, ti. egyik hp-filmet sem láttam még... a williams-főzelék találó egyébként, a nagy előnye a többi hasonló katyvaszos zenékkel szemben, hogy williamstől még ez is teljesen hallgatható :) a második rész zenéje a következő hallgatáskor (ami nincs messze, mert tervben van írás az első három film zenéjéről) valszeg emelkedni fog, tekintve, hogy william ross munkásságával sikerült az utóbbi időben részletesebben is megismerkednem, és valamit nagyon tud az úriember.
nincs, nem is azt mondtam, hogy rossz lenne, hanem, hogy olyan semmilyen. az idei évben tényleg elfér, a polcomon viszont már kevésbé. és ha már az is előny, hogy egyedül írta meg...? akkor tényleg nagy baj van.
cserébe viszont pazar koncertet rittyentett spanyolországban, amin ugyan nem tudtam ott lenni, de talán ezért megbocsájtom neki :) annak a koncertfelvételnek kellene nagyobb publicitást kapnia.
köszönöm szépen, régi tartozásomat róttam le elsősorban magam felé. a voorhees pedig egyelőre még véletlenül egy o-val szerepel benne, de a javítás már folyamatban :DD
ez a teljesen kiszámítható fogyás egyébként, a viszonteladók vásárolnak. amúgy pedig a varése német oldalán (colosseum.de) még az előző megjelenésekből is lehet kapni, jóllehet ugyanazon értékben, de euróban...
ez így van! nálam az idén nem volt még tízpontos album, de még várjuk ki a végét :)
szerintem elsőkörben a három alapértelmezett kiadás lesz szépen kidolgozva, a bővített változatokról előfordulhat, hogy csak mint speciális kiadványt, fogjuk ismertetni. tulajdonképpen, ha belegondolok, magyarországon hivatalosan nem is lehet kapni a complete változatokat, ami azért szintén furcsa.
"és sosem tudtam elképzelni, hogy ti nektek ez miért nem jön át ugyanígy. " - amiért én nem tudom elképzelni, hogy ezenkívül ne létezne más. lehet, hogy nagy tiszteletlenség lesz tőlem, amit mondok, de valamelyik nap a 'the secret of nimh' című animációs filmet néztem menyasszonyommal, mely 1982-ben készült, és jerry goldsmith komponált hozzá zenét. az összes tétel olyan hihetetlen aprólékossággal íródott meg, hogy a sors igazságtalansága, amiért peter jackson nem tizenöt évvel korábban forgatta le a gyűrű-trilógiát. ezt a monumentális művet neki kellett volna megírnia, mert abszolút képes lett volna rá, csak hát megint egy olyan produkció kapcsán vettem elő a nevét, melynek 25 évet kellett egyáltalán arra várnia, hogy magyarországon leszinkronizálják. az ilyen muzsikák miatt nem tudom elképzelni, hogy ne létezne ezernyi más dolog az állandóan visszatérő trilógia mellett.
de hát megint ugyanott vagyunk, ahol a part szakad, és ezért senki nem hibáztatható.
fountain a filmet várja, onnan fogom újrahallgatni. még egyelőre rengeteg más zenével foglaltam el magam az utóbbi időben, de ígéretemhez hűen tenni fogom még egy kísérletet.
buysoundtrax kicsit szétszórt, de összességében egy tavalyi apróságot leszámítva megbízhatónak mondható cég. a bargainbin néha hoz érdekes dolgokat, de minden esetben érdemes az ebay viszonteladóival párhuzamba vonni az árakat (moviemarz, playersquest, sysqsystems), hátha ér meglepetés.
kicsit késve láttam meg, de még mindig él a lalaland ötödik szülinapjára szervezett kiárusítása. nem a legerősebb darabjaiból ugyan, de 5dolcsiért elég jó anyagokból lehet válogatni. személyes ajánlatom a két tyler-album (terror tract, the big empty), a headhunter:redemption, a creepshow és ottmantől a kisskissbangbang.
jeff danna beavatkozásainak egyelőre semmilyen nyomával nem találkoztam sajnos. a játékzenék 4+6*ért beszerezhetőek per CD. nekem a 2-3 egész biztos requested.
hát igen, akkor itt a személyes kapcsolatok is közrejátszhattak. a szerencse (?) az, hogy tényleg mindegyik film szép finoman elbújik a mozikban, ezért olyan nagy csalódás talán tényleg nem ér.
megnyugtatóak az új varese-clubos megjelenések: marad pénz a karácsonyi ajándékokra :))
bernard herrmann - north by northwest (re-recorded by joel mcneely)
elmer bernstein - by love possessed
bill conti - neighbours (incl. unused cues by tom scott)
victor young - the tall men
erich wolfgang korngold - magic fire (music composed by richard wagner)
a silenthill-játékzenék többségében megvannak azok a tételek, amelyek a filmben is elhangzanak. elég jó áron beszerezhetőek, az első rész nagyon rossz, de a második és harmadik CDn vannak nagyon-nagyon jó tételek.
isham szerintem pénzre ment idén. egyetlen film sem olyan jelentős, hogy évek múlva is beszéljünk róla, sőt, tulképpen az utóbbi évekre ugyanígy elmondható ez. egyszerűen átment iparosba, hamár a hőn áhított hivatalos elismerés (dahlia) oly csúfosan elmaradt. nem csodálom, hogy ha netán besokallt volna, és úgy döntött, hogy akkor inkább keres egy valag pénzt.
én a pontozásnál sosem egy másik zeneszerző másik zenéjéhez viszonyítok, mert minden komponista, illetve film esetében más és más a skála. hogy lehetne 8 pont a 'videodrome', ha a 'lotr' bármely része 10, noha összehasonlíthatatlan a két mű. és mégis: cronenberg elképesztő filmjéhez semmilyen más aláfestést nem tudok elképzelni, mint azt az agyonmorgó, teljesen kakofón idegrángást. egyszerűen még hátborzongatóbbá vált tőle az egész film, és csak azért, mert a 21. századi filmzenében kiemelkedő klasszikusként illik tekinteni a 'lotr'-trilógiára, még nem jelenti azt, hogy a 'videodrome' a maga nemében nem számít hasonlóan tökéletes alkotásnak.
amerikában minden második ismertebb komponista azon kesereg, hogy a rendezők többsége mindenhez ért, leszámítva a zenét. hamár szóba kerül, hogy dúr vagy moll, sietve eltérnek a tárgytól. tehát etekintetben annyira itthon sem vészes a helyzet. más miatt szar az ügy, film nincs ugyanis.
szerintem a 'mist'-et már régebbóta írja, én a 'lambs'-nél éreztem, hogy egy hétnél többet nem sűrűn foglalkozott a dologgal. a 'reservation road' pedig mintha nem is az ő munkája lenne, annyira jellegtelen és semmilyen.