itt nem hans angyalkák vannakm csupán ez nem egy olyan hely ahol mindenki helyeselni fog neked azon véleményedre, miszerint zimmer a sátán és el kell égetni máglyán. ez még rímelt is :D
annyiban tér el, hogy elég minimalista mű, de 100 közül is felismerni, hogy egy horner-darab. ahogy az már a korábban linkelt fuqua-interjúban is elhangzott, horner leginkább az apa-lány kapcsolat miatt vállalta el a filmet, és ezt nagyon el is kapta. nyilván kellett hozzá jake és a lányát alakító kislány zseniális játéka is. 10edjére is elmondom, istentelenül jó film, csak ajánlani tudom :D
vagyis elnézést, pont az új füleknek nem új sztori ez a kollaborációs téma. mind1 is. más: látta már vki a southpawt? évek óta könyörgök dicapriónak egy oscarért, de 2 filmmel bizonyította jake is hogy kiérdemelte. iszonyatosan tetszett a film és az alakítás is.
elképesztő híreket hozok! antoine fuqua-val készült egy rövid interjú melyben új filmjéről a southpawról faggatják, majd az interjú végén megkéri a hölgy, hogy mondja el milyen volt james hornerrel dolgozni. fuqua hangján hallani hogy teljesen elérzékenyül és szuperlatívuszokban beszél hornerről. elmondja, hogy james felhívta őt, hogy nagyon tetszik neki a film és szívesen írna hozzá zenét, mire fuqua közli vele, hogy semmi pénze nem maradt. horner pedig megnyugtatja hogy ingyen is vállalja és kifizeti a zenekart. majd a rendező már-már remegő hangon teszi hozzá a nagy hírt: horner a script alapján már előre megírta és elküldte még halála előtt a zenét a készülő hét mesterlövészhez! ha isten is úgy akarja még 2017ben is kapunk egy horner zenét, remélhetőleg nem is akármilyet.
egy hosszabb lélegzetű horner-interjú, nem sokkal a halála előttről. beszél rendezőkről, munkaviszonyokról, a zenéi keletkezéséről, az lso-ról, a terveiről. sok mindent tisztába tesz azzal kapcsolatban hogy kivel milyen viszonyt ápolt és mit fújt fel a média. a végén majdnem a szívem szakadt meg, amikor közölte, hogy nagy vágya fog teljesülni, miszerint ismét mel gibson rendezésében dolgozhat. sosem fogjuk hallani...
és hogy mennyire nem állt távol! pont most postoltak filmtracks fórumba egy korábbi horner megnyilvánulást a trójával és yared zenéjével kapcsolatban:
"szavakba sem tudom önteni, mennyire förtelmes volt ez a zene. mint egy 1950-es hercules-film. és nem azért mert gabriel egy tehetségtelen szerző, hanem azért mert fogalma sincs, hogy hogyan kell filmzenét írni. nagyon giccses volt. gabriel tette amit wolfgang petersen kért tőle, és wolfgang zenei elvárásai általában, hogy a zene elnyomjon mindent, mint valami wagner-operában. nem ért a finomságokhoz. a tesztvetítések alatt, néhány komolynak szánt jelenetet a nézők konkrétan kiröhögtek. és végül ez a "több jobb" "csináld nagyobbra" felfogás wolfgangtól, valamint, hogy gabrielnek fogalma sincs milyen egy nagy akciómozi aláfestése eredményezte ezt a förtelmes zenét."
azt mondta, hogy a sony konkrétan csak akciót akart a filmbe és a végterméket is szörnyűnek találta, így inkább kiszállt. állítása szerint a rendezővel jó viszonyt ápolt, leginkább a producerek miatt lépett ki.
ha magyar oldalakról beszélsz, akkor felejtsd el őket, ide kell járni. külföldön a filmtracks-fórumot ajánlom, ha jó angolos vagy. aki ismeri és szereti a filmzenét, az tudja, hogy horner az önismétlésen túl, olyan szintű géniusz, akit rózsával és goldsmithszel kell egy lapon emlegetni. (még most is gyűlölök róla múlt időben beszélni, így marad a jelen)
azért akad még pár valamire való szerző horner után is, de tény, hogy a halálával 4-re redukálódtak azon komponisták, akiknek egy-egy kiadványa láttán őszinte lelkesedés és öröm tölt el. közülük az egyik nem mai gyerek sajnos: williams. a másik 3 (howard, powell, silvestri) meg fel ne merjen ülni egy repülőre, mert jelen állás szerint akkor számomra (erős túlzással élve) kihalt a filmzene.
egy korrekt akció-kalandfilm, de semmi extrára ne számíts. aki 93ban ott ült a moziban és megnézte az elsőt, annak ez a film újat nem tud mutatni. érdemes megnézni, de nálam egy óvatos 10/6. a zene pedig tényleg csak egy háttérbe szorult szerepet kap, kivéve amikor felcsendülnek a jól ismert témák.