Tömören összefoglalva túl nyugodt. Komolyabban: múlt héten arra jött haza a nagy lányom h Bari áll az előszobában nagyon liheg és remeg és folyik a nyála.
Nem nagyon akart sétálni, nehezen fogta fel az utasításokat, szóval teljesen más volt mint egyébként.
Aztán másnapra jobban lett.
Múlt héten szombaton mentek Dórival kutyás bulira (frisbee, terelés) és egyszer csak megint átállt takarékos üzemódba.
Vasárnap mentünk dokihoz, vérvétel, nem annyira jó laboreredmények.
Kapott nyugi szurit, amitől lenyugodott, jobban lett.
Másnap nem lehetett bírni vele, pezsgett ugrált, magyarázott, intézkedett.
Szerda este megint lelassult. Ez idő alatt folyamatos felügyelet alatt volt, roham jellegű dolgot nem tapasztaltunk nála.
Újabb labort készíttettünk, most más eredmények lettek nem annyira jók. holnap újabb konzultáció a dokival.
most megint le van lassulva, mintha legalább 120 éves lenne.
kikészít ez a jószág teljesen...
lehet hogy magányos? mondjuk annyira nem volt elragadtatva Pocak kisasszonytól, hogy belebetegedjen a távozásába.
LÁTOTT GOLDEN!
MOST!!!
Bp. IV. Elem u-Rózsa u. környékén vélhetően
Golden, kan, bóklászik tanácstalanul
fiatalnak tűnik, mert rogyasztva pisil.
Messziről láttuk, szőre ápoltnak tűnt.
még nem. csak ma délután kaptuk meg a leletet. holnap még egy vizelet labort is próbálunk. illetve vizsgálható anyagot produkáltatni az ebbel...
olyan rossz így látni. máskor mindig pezsgett már vacsi időben, most meg úgy kellett szinte felsegíteni, hogy álljon már fel és kezdje el rakosgatni a lábait egymás után. De ma legalább evett, mert tegnap még azt se.
köszi!
az eredmény megvan, doki tanácstalan. most melo után tanulmányozza az idetartozó irodalmat.
én közben emailben küldözgetem még néhány állatorvos ismerősnek az eredményeket és a tüneteket.
Sajnos nem tudunk menni az uszi talira szombaton, Barkával gondok vannak, úgyhogy most doki talikra járunk...
Remélem nem epilepszia lesz a végén...
Pocak kisasszony egyébként jól van az új gazdiknál, természetesen ágyban alszik.
Nehezen tudják elfogadni, hogy a mindig éhes kiskutyájuknak be kell tartani a diétát míg a másik kuty ehet bármit.
1-2 hét múlva megyek hozzájuk látogatóba
Barkánk megint produkál rosszulléteket, de nem epilepszára utalókat-legalábbis egyenlőre. Tegnap megint voltunk dokinál, újabb vérvétel, ez már több dolgot néz. nem is kérdeztem mikor lesz eredmény úgyhogy most itthon őrzöm az ebet és figyelgetem.
az a 2-3 nap minimum 5-7!
mi most szenvedünk egy kis szukával, már 2x majdnem kibelezte magát egy héten belül, pedig gallér van rajta!!!
a kis g..nyó eléri a hasát a hátsó lábával és vakarja ezerrel, szóval kant egyszerűbb lábadoztatni, bár arra is lenne horror történetem
Barka hírek:
ma lényegesen jobban volt.
jött velem dolgozni, konkrétan az idegeimre ment. mindenkinek örült, játékot keresett, mutogatta mindenkinek.
viszont az a minimális fegyelem sem látszott rajta amit az utóbbi időben még reméltünk tőle.
hallása mondhatni szelektív.
holnap remélem nem kell már magammal vinni, mert a mai események nélküle is elég zúzósak voltak...
nálunk már jó néhány ex-illatos úti landolt. Nevetve közölték a telefonba, hogy gratulálunk, megnyertétek... Általában kölykök voltak, akiket a nagy örökbefogadó napokon vittek ki, aztán hamar rá is untak.
Ha az segítség, hirdethetem a mi honlapunkon is.
Kedden kezdődött: mire Brigi hazaért Barka állt az előszobában rettentően zihált, remegett és patakokban folyt a nyál.
Szilveszterkor produkált hasonlót, de akkor rombolt is.
Aztán Dóri hazajött, nyugodtabb lett, de elvitte dokihoz a biztonság kedvéért - addigra természetesen jól volt...
Tegnap voltak a télűző bulin és a birkászás elején futott két hosszt, utána pedig mintha agymosáson esett volna át - kullogott Dóri mögött, bújt mindenkihez, hangja se nagyon volt, és érzékeny volt a jobb válla.
Estére megint jobb lett valamivel, de nem akart sétálni, Dóri zokogva jött fel vele.
Ma reggelre megint a lihegés, stb.
Dokinak telefon, kutyát kocsival rendelőbe, vérvétel (olyan volt a vére, mintha meg lett volna már alvadva).
Most csináltak egy "kis" labort, amin szinte semmilyen érték nem jó. Kapott nyugi-szurit. Mire hazaértünk már jobb volt a hangulata, érdeklődve sétált, szinte úgy mint régen.
Szóval most be vagyunk rezelve, hogy mi lehet a kutyával.
köszi mindenkinek Pocak gazdisodásához a gratut.
holnap hívom a gazdikat, kíváncsi vagyok az új pasiját felengedte e az ágyba 2-3 hét múlva azért lehet hogy meglátogatom őket, már most hiányzik.
Tegnap még azon gondolkoztam, hogy hazahozom mára, még jó hogy nem tettem.
kereshetek új pátyolgatni valót.
úgy tűnik már Barinak is hiányzik a labdáért rohangálás. néztem a vidiket és elkezdett sípolni amikor hallotta a hívást/lelkesítést.
Jó lenne ha lejuthatnának már, legalább kiderülne alkalmas e még erre a sportra.
Ma reggel örökbefogadta egy idősebb pár, egy 10 év körüli uszi fiú mellé. Természetesen a kutyák ágyban alszanak...
Én természetesen ma vagyok szabin...
már pont eléggé kibőgtem magam
sziasztok
Poci hírek:
ezekben a percekben fogadják örökbe - én persze épp szabin vagyok, talán jobb is...
ha jól emlékszem egy 10 éves uszi fiú mellé kerül, szerencsére nem túl messzire. Természetesen ágyban fog aludni, gazdi bácsihoz rögtön odabújt - jól szocializáltam , én meg itthon bőgök.
Úgyhogy már nem keres gazdát az én kis terroristám
Mi is megkaptuk a képet.
Kár hogy hunyorgott a leányzó, viszont Barkáról egész normális kép készült, ahhoz képest hogy folyamatosan üvöltött a fotózás alatt...
Ma (2010.02.23.) találtak IX. Boráros térnél egy satffi jellegű, 1 év alattinak tűnő,
fekete, fehér foltos kan kutyát.
Közepes termetű, 20-25 kg körüli.
A megtaláló nem annyira jártas kutya témában.
holnap lesz fotó is talán.
elérhetőség pü-ben.