Már nagyon sajnálom, hogy egyáltalán megkérdeztem ezt a korosztály dolgot.
Csak mivel nem tudtam a pontos választ, számítottam rá, hogy nálam tájékozottabbak felhomályosítanak. De az alábbi torzsalkodást olvasva, ezentúl inkább az illetékes honlapot és újságot nyálazom át ha valami nem tiszta.
Igen, a ch címnél is van változás. Megkérdeztem (még április környékén), hogy mikortól, és pontosan kire vonatkozik. Akkor azt mondták, hogy aki még tavaly elkezdte a ch címet, arra még az előző szabály érvényes. (tehát a 4 cacból 1-nek kell cacibosnak, vagy klubosnak lenni).
Oké, én elhiszem neked, de ezt a MEOE honlapjáról másoltam ki:
A MAGYAR EBTENYÉSZTŐK ORSZÁGOS EGYESÜLETE
KIÁLLÍTÁSI SZABÁLYZATA
6. KIÁLLÍTÁSI OSZTÁLYOK
VETERÁN osztály: 8 éves kortól.
Nyolc éves kort betöltött kutya nevezhető. Ebben az osztályban leírást kapnak a kutyák és több kitűnő minősítés esetében a bíró sorolást végez I-IV. besorolással. A kitűnő I. minősítésű kutya Veterán CAC, illetve a kitűnő II. Veterán Res. CAC címet kaphat nemzeti színű kártyával.
Nagy-nagy gratula Csipkének!!!! (bár én úgy tudtam, hogy 8 éves kortól lehet veteránba nevezni, Csipke még csak 7 éves volt júliusban, ha valamelyik részben tévedek, javítsatok ki)
Kicsit bővebben lehetne? Kinél lesz?
Bár alapból sable mániákus vagyok, de amikor januárban megláttam élőben Shanzát (kivel is kezdje az ember :)) nagyon elgondolkoztam, hogy szeretnék egy merlét is.
Szia!
Nálam is van betéve egy tejesláda vízzel, de valamiért jobban esik neki ha az ivóvízes edényben pancsolhat. Bár ma mintha azt használta volna, mert az mocskosabb mint tegnap volt, míg az ivóvízest csak 2x cseréltem ma, de csak azért, hogy friss hideg legyen előttük. Talán rászokik a nagyobbra.
Igen, tegnap délután nyakoncsíptük a fiatalurat. Nehéz szülés szülés volt. Jó pár képet töröltem, mert állandóan ficánkolt. Ja, mielőtt elkezdtük volna a fényképezést láb tisztítás volt. Ugyanis kedvenc játéka, hogy a friss ivóvízbe belemossa a mancsait. Tegnap direkt számoltam: 7x cseréltem vizet, mert tiszta mocsok volt. Amellett, hogy belemossa, még kaparja, és pancsolja is ki.
Visszaigazolás: teljesen ledöbbentem! kb. 10 perce kaptam kézhez a kecskeméti!!!!!! visszaigazolást. Előtte még megyek Jászberénybe és Debrecenbe, és onnan még semmi.
Emelem kalapom a Kecskemétiek előtt. Kellemes meglepetés volt.