Egy XVI. kerületi autóstelepről hívtak, hogy találtak egy picurka cicát, aki még nem eszik magától. Elmentem megnézni, és először azt hittem, hogy akkor született, mert sárga bevonat volt rajta. De amikor kézbe vettem, láttam, hogy tele van nyüvekkel. Amikor betettem egy dobozba, a kezem tele volt nyüvekkel, az ablakmosó folyadékkal mostam le, mielőtt beszálltam a kocsiba.
Berohantam vele a Minivetbe, hogy inkább altassák el, ha menthetetlen. De azt mondták, hogy mivel még "csak" nyüves, tehát nem keltek ki féreggé, és nem látnak rajta külsérelmi nyomot, sebet, talán van esélye. Így hazavittem, mosogatószivaccsal és szemöldökcsipesszel szedegettük le a több száz nyüvet, több tucat bolhát és a három kullancsot.
Nem akart enni, inni, amit belenyomtam, a nagy része visszajött.
Egyfolytában sirdogált, csak akkor maradt csöndben, ahogy érezte a kezemet. Belemászott a tenyerembe és rögtön elaludt.
Egész éjjel fenn voltam fele, fél óra alvás, fél óra ébrenlét, simogatás, etetés, így ment hajnalig. 4-kor még fenn voltam nála, fél hatkor halva találtam.
Iszonyú volt, még soha nem halt meg nálam egyetlen állatka sem.
Ő pedig annyira kis szerencsétlen, védtelen volt.
Borzasztóan kiborultam, hogy nem tudtam rajta segíteni. Két napja bőgök és egyfolytában rá gondolok.
Amúgy hol olvastátok ezt az ügyet? A FB-on? Mármint, hogy elvették az öregtől a kutyát?
Gondolom, hogy FB, mert a Szigeti Zsuzsi ott van, onnan ismerős nekem.
A múltkor is beírták, hogy a Keletinél egy hajléktalan egy picike cicát rugdos le a lépcsőn. Az Astoriához mentem épp, így útba ejtettem.
Persze, hogy szó sem volt erről, sőt, a cicát a hajléktalan pasi találta előző nap, dobozba tette, vett neki tejet és párizsit.
Amúgy mire odaértem, már két állatvédő elvitte.
Persze, egy cicának nem jó hely egy pályaudvar, nem lehet pórázra se tenni, mint egy kutyát, tehát jó, hogy elvitték, de ahogy visszaolvastam, majdnem agyonverték a "rohadékot".-
Azért, ha belegondoltok, ha egy kiscicát lerugdosnak a lépcsőn, az biztosan nem éli túl, vagy legalábbis mindenféle sérülések vannak rajta, de ezek a cicák (mert közben kiderült, hogy ketten vannak), tök egészségesek, dorombolósak voltak.
Monát elvitte egy ismerős kutyás. Itt lakik a házunkban.
Tudtam, hogy jó gazdija lesz, tök normális a csaj, már volt vele több ügyünk, mert egy idióta szomszédja van, aki egy madárkalitkában tartja a macskáját, mert drága az alom és amúgy is folyton rongál.
Az volt az egyetlen feltétel, hogy kijöjjön az ő cicájával.
Nem is volt baj, bár öt napig kerülgették egymást, de aztán a régi cica kétszer rárontott Monára. Először még csak lepofozta, de másodszorra már csúnyán belekapott, tiszta seb a nyaka, vérzett neki nagyon. A csajt is többször betámadta, tiszta karmolás a csaj keze, így bőgve visszahozta.
Elkezdtem visszalapozni és megakadt a szemem a metrós hajléktalan témán.
Ez a kutya most egy új nála? Ezt vették el tőle? Mert ez a kutya előtt egy tök fekete volt nála, aki a fehér után került hozzá.
Ezt a feketét (nem aki a képen van) mi vittük el egy lánnyal a Horváth dokihoz oltásért. Kapott oltási könyvet is.
Vajon hova lett az a kutya?
Ezt olvastam az előbb a FB-on. Írtam a beírónak, megadtam a kutyus gazdijának az elérhetőségeit, de elkértem a megtalálóét is.
forrás: Henriett Hermál
Figyelem! Ma hajnali 4 körül egy hajléktalan néni talált az Oktogonon egy normál méretű Yorkshire terrier kutyust. Se nyakörv, se chip. Azt mondta pár napig még nála lesz, hátha a kutyus gazdija kiplakátolja a városban az elérhetőségeit, aztán leadja menhelyre. Ez sajna nem sok információ, de osszátok meg lécci, hátha eljut a gazdijához legalább annyi, hogy jól van a kutyus, és pár nap múlva megtalálja vmelyik pesti menhelyen. Köszi
Ó, hát ha megtudják a FB-osok, hogy gagyi tápra biztatod Nitát, még jönnek és elkobozzák a macskákat.
Pont a múltkor fejtette ki valami okos, hogy felhív egy adott szervezetet, mert az általuk örökbe adott kutya csak S-Budget (Spar-os) kaját eszik és hogy szólni fog, hogy azonnal vegyék tőle vissza.
Nekem is szokták ezt mondani, hogy jééé, ők semmit nem találnak soha.
Szoktam mondani, hogy azért, mert ha megrebben egy bokor, nekem rögtön az jut az eszembe, hogy kismacska van benne, nekik az, hogy a szél fújja.
Én azért ha megyek, szoktam nézni a bokrot (nem mászok bele, nem kinevetni), az árkot, szóval valahogy rááll a szemem.
Ja, és képzeljétek el: a főnöknőm (Cutor ismered, Sanyi-gazdi) ment tárgyalásra a tízmillás, bőrüléses, extra kocsijával és a parkolóban lehúzva hagyta tíz centire az ablakot, hogy szellőzzön.
Mire visszament a kocsihoz,. benne volt három kismacska.
Kettőt el tudott helyezni, a harmadikat hazavitte. Kis vörös, sziámi macska.
De azért általában a kertben tartott kutyák gazdái könnyebben mondják a szakadó esőben, hidegben vagy a 40 fokban, hogy áááá, most nem viszem el sétálni, úgyis sokat szaladgál a kertben.