De édes képek! Jin és Jang...
Azért egy kicsit irigykedem. Nálunk most ez csak véletlenszerűen fordul elő, mert az addig oké, hogy egymás mellé fekszenek, de a dolog ott folytatódik, hogy Oscar addig-addig helyezkedik, amíg teljesen ráfekszik a bátyjára, aztán feláll és ugrál is egy kicsit rajta. Erre persze Maxi pánikszerűen feláll (ha tud... ) és mire elmenekülne, még búcsúzóul kap egy-két csípést a fülére-fejére-farkára. Egyikük túl békés, a másikuk túl nem az.
Agár a lelkem, na! Jobban kötődnek a gazdájukhoz, mint az "átlag" kutyafajták nagy többsége, de isten őrizz, hogy ezt ki is mutassák! Csak ha kedvük van hozzá. Legfeljebb véletlenül úgy áll oda melléd, hogy hozzád érjen, de közben elnéz ellenkező irányba... Ugyan már, ő itt sincs!
Ez tényleg érdekes dolog! Jobban belegondolva pl. Fannyra abszolút jellemző volt, hogy kizárólag nekem dugta oda a fejét, de már a legközelebbi családtagoknál is megfordult és a hátulját vagy az oldalát tartotta oda egy kis dögönyözésre. A fejével nagyon határozottan és egyértelműen elfordult tőlük, jelezte, hogy "tiéd a hátsóm lehet csak!".
Ezt a barmot én is azonnal feljelenteném!! Állatorvosi leletekkel be az önkormányzathoz! Sajnos lehet, hogy nem történik semmi, de ha olyan a jegyző, talán utánajár a dolognak, de legalábbis "megpiszkálja" egy kicsit azt a szemetet. Lizzinek gyors jobbulást kívánok!!!!!!
Nemrég leírtam, hogy anno Nátánnak is nekiment egy amstaff-pit-akármi. Kb. 4-5-ször ugrott neki hörögve, az én kutyám mindannyiszor a nyakánál fogva, rőptében kapta el és lecsapta a földre, de NEM AKARTA MEGÖLNI! Viszont az pedig nem és nem állt le, végül a kedves gazdája odaért, elkapta, hogy most már elég. Szóval nem tudott kárt tenni Nátánban, de mivel a végtelenségig folytatta volna a támadást, előbb-utóbb az én kutyám fáradt volna el... És ebbe jobb nem belegondolni.
Szerencsés gyerek, hogy írek mellett nőhet fel... Ezek szerint kb. 15 éves a kép.
Soma kutya honnét volt? Mi volt a tkv-i neve? Csak azért kérdezem, mert az első íremet 1997-ben vettem és vannak bizonyos hasonlóságok Soma és Nátán között.
Delwyn (a mostani két kutyám apja) Viki elmondása szerint a műanyag dolgokra specializálódott, pl. lebontotta az autója lökhárítóját. Meg is mutatta, tényleg mai napig látszanak a nyomai.
Egyéne válogatja, hogy mikor kezdődik és meddig tart. Brian és Luna jó 4 hónappal idősebb Oscarnál és Logannél - és Brian kb. most csinálja ugyanazt, mint Oscar. Tényleg sok függ attól, hogy mennyit tudunk velük lenni, de ettől függetlenül is mindegyiküknek megvan a saját kedvenc "rosszasága" és kedvenc tevékenysége.
Egyvalamiért adjunk hálát a sorsnak: a jelek szerint egyikünk egyik kutyája sem nyeli le, amit szétrágott, gondolok itt főleg a rongyfélékre. Nekem volt egy ilyen kutyám és állandóan ott lebegett a fejünk felett a bélelzáródás réme. Ehhez képest egy szétesztergált lépcsőkorlát üdülés...
Az ártatlanságról csináltam még egy-két képet. Felrakom őket, aztán be is fejezem, mert már elleptem képekkel a topikot. Most már kérek szépen ám mástól is!!!
Okos kutyagyerek. Olyan hideg még nincs, ott ágyaz meg magának, ahol a közeletekben lehet. A megágyazáshoz pedig legalább egy pokróc is kell, ez köztudott. A szelet az enyémek se szerették soha, de az esőt sem. Egyedül akkor nem zavarják őket az időjárási körülmények, ha sétálni kell vinni a gazdit.
Az asztalosságot jól látod, csak sajnos jobban szereti az élő fát. Minden orgonafácska, rózsa, díszbokor és facsemete körbe van már kerítve - miatta. Azt az akácrudat a képen (és egy másikat is) direkt azért vertünk le, hogy legyen mit rágnia az előbbiek helyett. És ha szépen lehéjazta, kihegyezte, kap újat.
Akkor szerencsések vagytok, mert felétek van egy normális gyógyszertár. Én kb. nyolcat-tizet jártam végig, mindenhol azt mondták, sokan keresték már, nem tudják, mikor lesz, mert most van folyamatban az itthoni újraengedélyeztetése. Menjünk át érte Ausztriába. Remek üzletpolitika, nem?
Persze, hogy elvileg nem kell hozzányúlni, de ha a dolog nagyon makacs, akkor az ember a saját megnyugtatására próbál tenni ellene valamit. A csúnya kemény bursa tényleg be is gyulladhat, ezt akartam megelőzni a Traumeellel és szerencsére sikerült. Ha puha, akkor nincs gond, ki kell várni az eltűnését.
Nekünk egyébként volt mindkét könyökén és mindkét "fokhagymagerezdjén".