Szóval elpilledtem és máig emlékszem, hogy miről álmodtam.
Nagyon kusza és zavaros volt.
Szóval, sült csirkék és kacsák repkedtek előttem, miközben Izsóp kártyázott a sofőrrel, akinek a nyakát Wheeler Mázlival felváltva masszírozták, és ezt az egészet Jurta egy kamerával filmezte.
(Ezt később elmeséltem Mázlinak, mert kíváncsi voltam lát-e benne valamit, ami érdekes lehet, de ő csak a sült madarakra fókuszált. Ekkor megkérdőjeleződött bennem a tudása, és fel akartam tenni a kérdést, hogy hol szerezte a végzettségét, de aztán nem érdekelt a dolog, mert belegondoltam, és igaza volt. Egy ilyen furi álomból nem lehet más fontos mint a sült kaja.)

Ott feküdtünk mindannyian Mani lakhelyének tetején és néztük a csillagokat, közben arra gondoltunk, ha ez sikerült ennek a kis fickónak, akkor tuti, sikerül mindannyiunknak gazdit is találni ha nagyon erősen akarjuk és megtaláljuk azt vagy azokat, akivel vagy akikkel el tudjuk képzelni hátralévő életünk és aki vagy akik hajlandó(k) velünk együtt élni.
Láttam, ahogy Jurta azokkal a nagy szemeivel nézi Manit elismerően, láttam Izsóp boldog pofiját, Bajnóca huncut pillantásait, Mázli sokat látott szemeiben az örömkönnyeket, láttam a megkönnyebbült Wheelert, és Mani elégedett és boldogan ragyogó arcát.
Soha nem felejtem el ezt a pillanatot.

Ott nem volt rossz sorsom, mert sokan, nagy szeretettel vettek körül, volt egy külön szobám házzal, takaróval, koszttal és egy csomó haverra tettem szert.
Juj, ha belegondolok, hogy milyeneket bandáztunk éjjel, amikor azt hitték, a helyünkön vagyunk és húzzuk a lóbőrt!
Na elárulom, hogy szó sem volt édes kis csicsikálásról, hanem kőkemény buli ment egész éjjel.
Jurta rohant a közeli ivóhoz mindig egy flaska borért, ugyanis ő volt a leggyorsabb köztünk és simán lefutott még egy autót is ha nagyon szorongatták.
Izsóppal addig jókat röhögtünk, ő nem volt teljesen százas, mindig rám akart mászni, de persze nem engedtem, csak kacagtam rajta, mert volt egy olyan nézése, amitől egész egyszerűen elkapott a röhögőgörcs. Ilyenkor nagyon fájt a hasam a nagy rázkódástól.
Bajnóca a kis hamis rohangáló, még túl fiatal volt az esti tivornyákhoz, így csak furcsán nézett ránk, amikor felhörpintettük a dogok lakosztálya előtt a butykos tartalmát.
Azok persze vonyítottak veszettül, meg fenyegettek, hogy ha kiszabadulnak, akkor lesz nemulass, de mi röhögtünk rajtuk, mert ugyan Izsóp nem az eszéről volt híres, de annál bivalyabb volt ha meg kellett minket védenie, és olyan arccal tudta rendreutasítani ezeket a hegyomlásokat, hogy néha komolyan azt hittük, masnit köt a fülükre. Azok tajtékoztak egy ideig, de Jurta ilyenkor visszarohant még egy adagért, és helyrebillent az egyensúly a többiek bevonásával, sőt, amikor emelkedetté vált a hangulat, akkor gyakran az egész telep együtt vonyította a kedvenc nótáit.
Néha berekedtünk, és mivel nem volt zenei végzettségű köztünk, így nem is lett egyikünk sem híres énekes.
Nem semmi időszak volt, bitang rosszul voltunk másnap, de ami nagyon tetszett, hogy egy-egy ilyen éjszaka után reggel mindig jött a felmentősereg, és hozták a reggelit, a friss vizet, és a fejfájás csökkentő kézrátételes gyógymódot. Nagyon csíptük őket ezért a gondoskodásért, és nagyon hálásak vagyunk mindannyiuknak, hogy különösebb maradandó károsodás nélkül átvészeltük azt az időszakot.