Szóval, ott hagytam abba, hogy az asztal látványa láthatóan felkorbácsolta a bundákat a hátakon, a fülek radarként meredtek az ég felé, a szemekben ragyogtak a lampionok fényei, ülő helyzetben a hátsó fertályok fényesre sikálták a talajt és erős nyáladzás jelei mutatkoztak mindenkin, ami biztos jele volt az izgatottságunknak.
Karatu meg csak ült, megint előreborult arcbőrrel és halkan csak annyit morgott a fehér bajsza alatt, hogy "Ezt nem hiszem el!".
Mivel körbenéztem, tudom, hogy mindenki kiszúrt egy számára szimpatikus fél disznó méretű részt az asztalon, és csak arra vártak, hogy Wheeler elbőgje magát.
Erre olyan sokat nem kellett várni, lévén Wheeler sem volt konyharuhából, így a már jól ismert múltszázadi gőzhajó kürtjére emlékeztető hang elhagyta torkát, mire a kollégák, akiknek szemében az addigi csillogás eltűnt, mivel szemük formája felvette a kiszemelt combcsontok és húsdarabok formáját, eszeveszett sebességgel egymást lökdösve iramodtak az asztal felé.