Kedves Bora!

Egy kis Pötyi (Mimóza vagy röviden Mimus) híradó!

Első nap:
Hazaértünk, kinyitottuk neki az ajtót és minden kezünkben lévő cuccot elhajigálva ugrásra készen vártuk, hogy ahány lába, annyifelé megy szét a kövön. Erre mit csinált? Végigvágtázott a lakáson és egyenesen a ládájába rohant, mintha már járt volna nálunk. Bebetonozta magát és kómás álomba zuhant. A délutáni sétához ketten bányásztuk ki a ládából. Látszott rajta, fogalma nincs mi a bánatnak kell kimásznia a puha kis ágyából. Első akadály az az öt darab lépcső volt, amit ha tetszik, ha nem le kell küzdeni minden sétánál. Gábor a mellső lábait rakosgatta fokról- fokra, én tartottam a hasa alatt. Sebaj, gondoltuk lesz ez még sokkal jobb és kezdődött a séta. Én fogtam a pórázát elől, Gábor a hátsó lábai mellett tartotta a kezét, hogyha borul el tudja kapni. Hát borult. Többször is. Naiv kis agyunkkal azt hittük, hogy végig tudja sétálni azt a távot, amit a 15 éves kutyunk simán végigment még halála előtt is. Ez konkrétan 500 méter volt naponta ötször. 250 méternél lefeküdt és azt hittük kiköpi a tüdejét. Lelki szemeim előtt megjelent a szalagcím: „örökbe fogadták a kutyát és első nap ráhozták az infarktust”. Szegénykém otthon fél óráig lihegett a ládájában. Úgyhogy leredukáltuk a séta hosszát oda-vissza 150 méterre és ezzel már nem volt gond este. Lihegett veszettül ettől is de nem fél óráig. Ja, a vizes tálat a szája elé kell tartani és akkor iszik a kajás tál pedig nem volt szimpatikus, úgyhogy első vacsoráját úgy ette meg, hogy ültem mellette a sámlin és két szemenként a tenyeremből hajlandó volt kienni a tápot.

Második nap:
Mimus felült a ládájában és elkezdett dumálni, de úgy, ahogy azt egy rendes dalmatától elvárja az ember némi hisztivel keverve. Elég hamar kiderült, hogy szomjas a lelkem és lehet a helyébe vinni a vizet. A tápot még kézből ette vasárnap, de már nem rémült meg a táltól. Ééééés elkezdett puszikat osztogatni és kijött a ládából, lefeküdt a lábam mellé kikövetelve a végtelenségig tartó simit. A vasárnapi sétáknál már csak kétszer borult és ment volna tovább is, de nem akartuk nagyon leterhelni. Ami nagyon édes, kezdi villogtatni azt a számunkra már nagyon ismerős tulajdonságot, amikor félrefordított fejjel néz és rá van írva a kis ábrázatára, hogy „hallom, amit mondasz, de kit érdekel”.

Harmadik nap:
Mindhárom sétánál stabilan ment, egyszer sem borult. Persze a sétákat továbbra is rühelli. Valósággal belepréseli magát a ládába csak ne kelljen kimenni. Bár ez gyanítom összefügg mérhetetlen kis bálna testével is és a szorongással, hogy vajon haza is megyünk? Még tegnap lemázsáltuk, kereken 30 kiló! Iszonyat! Ettől eltekintve kezd egyre bátrabb lenni. A szobában már mászkál, persze módjával, de legalább kimerészkedik a ládából. A lakás többi része egyenlőre nem érdekli. És rendületlenül osztja a puszikat. Nekünk még nem volt lány kutyánk éppen ezért nagyon nagy élményt jelentenek ezek a finoman osztott puszik. Éjszaka randalírozott, mert melege volt és szomjas is volt és nem ébredtük fel elég gyorsan.

Ma van a negyedik nap:
Az éjszakai töménytelen vízivásnak meg lett az eredménye, reggel összepisilte a lépcsőházat. Sebaj ez benne van a pakliban. Egyébként teljesen szobatiszta. Amikor meglátta a kezemben a pórázát szinte lehetett hallani, ahogy kiengedi a tapadókorongokat. Mindenesetre Mimus állapota fénysebességgel javul sétáról sétára. Ma már egyedül le tudtam menni vele a lépcsőn, elég volt a hasa alatt tartani, visszafelé ugyanígy. Stabilan megy, igaz, hogy ringó a járása, de ez a súlya miatt van. Ahogy Gábor mondta, megnézné hogy mennék, ha a vállamra rakna egy 25 kilós cementes zsákot.
Mindent összevetve az a tervünk és reményünk, hogy jó pár hónap múlva Mimus egy igazi lökött és fűben hempergő dalmata lesz.

Most búcsúzom, mert eljött a séta ideje és ma először egyedül kell kibányásznom a ládából. Nagyon sok erőt, sikert és kitartást kívánunk már-már emberfeletti munkádhoz!

Szeretettel
Anna és Gábor

Pénteken volt egy hete, hogy elhoztuk.
Béci jól van, már egész jól beilleszkedett a mindennapjainkba, persze
mi is igazodunk hozzá, sokat játszunk vele.
A gyerekek imádják...:)
Nagyon kedves, nyugodt, jópofa kutyus!
Beagle létére, és a mi meglepetésünkre még egyetlen papucs sem esett
áldozatául.
Sokat foglalkozunk vele, nagyon okos, értelmes kutya.
A bőr gombája is sokat gyógyult, már egész szép a bőre, szőre.
Köszönjük a segítségüket!
Erika