Butch története ott kezdődött, ahol Ruthé befejeződött.
Ruth halála után csendben járkált mindenki, döbbent csend volt az egész házban. Senki nem értette miért történt az egész. Miért kellett elmennie, hiszen még erejeteljében volt, még hoszú éveket élhetett volna. Nem értettük, hogy miért engedte meg az Úr, miért nem hallgatta meg az imáinkat... értetlenség és szomorúság volt bennem, de nem vádoltam az Urat, elfogadtam, hogy jó oka volt így cselekedni, bár nem tudtam mi az, kérdeztem, de nem mondta meg. Vártam.

Halála utáni napon mennem kellett vezetni. Gyalogoltam a házak között és néztem a kutyákat. Eddig is láttam a legtöbbet, de most egészen más szemmel néztem. Láttam mennyi van közülük rövid láncon, csili-vili házaknál aprócska kennelben, láttam sovány, elhanyagolt kutyákat... néztem csak őket és sírtam, sajnáltam őket, és elkesedtem, hogy akik ilyen rosszul bánnak velük, nekik bezzeg van kutyájuk, nekünk, akik törődtünk vele, szerettük, családtagunk volt... nekünk már nincs. Hosszú volt az út, több, mint 3 km, sok kutyust láttam addig és visszafelé is.
Otthon néma csend várt. Hozzáfogtam összeszedni a kis dolgait, edényeket, játékokat, szőnyegeket. Csak akkor jöttem rá, hogy mennyi holmija volt. Még ott volt a megfőzött pulyka levese, teli hússal...
Minden percben vártam, hogy megjelenik mellettem, hogy csak rossz álom volt az egész. Szinte hallottam a lábainak surlódását, az ajtó csapódását ahogy rohan ki intézkedni, de pár másodperc után mindig rá kellett döbbennem, hogy csend van, üres, hideg csend.

(Mindig tudtuk, hogy az Ő élete sokkal rövidebb, mint a miénk, tudtuk, hogy egyszer itt fog bennünket hagyni, de mi úgy terveztük, hogy amikor már öreg lesz, akkor veszünk egy babát és szépen felnő mellette és egy idő után Ruth már csak pihengetni fog amíg el nem jön a búcsúzás ideje.
De minden olyan gyorsan történt. )