Még nem tudtak sokat mondani, de annyit tudni hogy lesz de csúszik a dolog valami miatt, illetve csak megvételre lesz egyelőre vagyis egy darabig csak megvenni lehet majd bérelni nem.
Megjegyzem hogy az összes szerelő közül ők voltak a legnormálisabbak és a legsegítőkészebbek, le a kalappal előttük.
Az biztos, hogy az ő rendszerükben van a hiba. A TV-m kiírja a jel erősség mellett a bithiba arányt is. Ez optimális esetben 0 , a max. érték 10 , ilyenkor már nincs kép. Náluk a legtöbbször 0, de kb 5-10-20 másodpercenként felszökik 5-ig is, ilyenkor van a kép kockásodás, hang csuklás. Megfigyelésem szerint 1-2-es érték körül még nem jelentkezik hiba, gondolom azt a TV képes javítani.
Én megvettem a beltérit, és utána a modulra cseréltem, szóval azaz enyém, remélem nem romlik majd el, vagy ha elromlik, nem lesz belőle nagy károm.
----------------------
Szerkentyűim: Dreambox DM-800se HD triple tuner DVB-S/T/C, Gibertini 85 alu + Opticum DM-2800 motor
Nemrég voltak a Tvnetwork szerelői nálam a kockásodással kapcsolatban, nos sikerült kideríteni 2 dolgot, 1 a hiba az ő rendszerükben van , vagyis szoftver hiba van náluk és 2 héten belül javítani fogják, ha utána is gond van hívni kell őket. A 2. amit megtudtam hogy csak az ő általuk adott modullal lehet fogni a digitális szolgáltatást, mivel egyedi kódolást használnak ami nem kompatibilis a conax rendszerrel, vagyis olyan készüléket kell venni Mpeg4 vagy Mpeg2 (az Mpeg4 ajánlott) ami CI modul fogadós,vagyis a tvnetwork által biztosított modult tudja fogadni, az ő javaslatuk szerint is érdemesebb bérelni mint megvenni mivel szoktak gondok lenni és így kivédhető könnyebben.
A másik amikor a napokban volt az a KB 2 órás leállás az a szerver teremben történt szünetmentes tápegység meghibásodása okozta.
Telefonon nem tudnak semmit, a szakemberek nem a call centerben vannak :)
De szerintem amúgy sem mondanák meg, mert mi közöm van hozzá... működik, aztán jól van.
A telefonos ügyfélszolgálaton azt sem tudták, hogy mi az a CA modul, pedig ők is árulják.
----------------------
Szerkentyűim: Dreambox DM-800se HD triple tuner DVB-S/T/C, Gibertini 85 alu + Opticum DM-2800 motor
Jó reggelt!
Én is egy tvnetworkos szerelőtől kérdeztem. Ha nem az akkor bocs. De próbáld megkérdezni telefonon /én már feladtam/ és lehet hogy rákérdez hogy a mi a manó az a conax...Pedig nem hiszem, hogy titok lenne. Vagy mégi az?
Na egy biztos, hogy nem Conax. Ezt megírták anno a NetWork-ös fiúk.
Megkérdeztem egy beltérit (optibox), hogy működne-e az ő kártyájukkal és erre válaszoltak, hogy az ő rendszerük nem conax.
----------------------
Szerkentyűim: Dreambox DM-800se HD triple tuner DVB-S/T/C, Gibertini 85 alu + Opticum DM-2800 motor
Apropó, nem tudja valaki, hogy milyen kódolást használ a TvNetWork? Egyszerűen nem tudom megfejteni. A kártyára és a modulra nincs semmi írva, a beltériről sem derül ki, mert az vagy 3 féle kódolást támogat. Kíváncsi lennék rá, hogy mit használnak.
----------------------
Szerkentyűim: Dreambox DM-800se HD triple tuner DVB-S/T/C, Gibertini 85 alu + Opticum DM-2800 motor
Nem egységes a digitális, valaki korábban írta, hogy nála Szegeden jóval több csatorna van digitálisan, mint Pesten. A BBC Prime nálam is megvan, van hozzá magyar DVB felirat is.
----------------------
Szerkentyűim: Dreambox DM-800se HD triple tuner DVB-S/T/C, Gibertini 85 alu + Opticum DM-2800 motor
Nálunk most megjelent a BBC Prime a digiben, viszont érdekes módon a stb nem mondta, hogy csatornafrissítés érkezett. Csak azért találtam meg, mert elindítottam egy keresést. És az is érdekes, hogy ingyenes, pedig analógan nem jön.