A földi digitálisokat sajna nem tudom kipróbálni, hiszen a MindigTV még mindig nem elérhető a számomra. Majd f2f2-t ezúton megkérjük, hogy hasaljon rá a témára.
A földi digitális adás fő jellemzője, hogy 16:9-es formátumba ad. Beállítás tehát a megfelelő TV formátum (hagyományos esetén) = 4:3 Lapos Tv-nél, és 16:9 formátumú katódosnál = 16:9
Én hagy.TV-n mindig LETTERBOX-ban nézem az adásokat, nem szeretem, ha le van vágva a képből, inkább kisebb legyen, de teljes.
A szoftcsere (nem a gyáriakra gondolok) az is hasonló kategória. De aki nem jár (szak)szervízbe, vagy Ő maga a szervíz, illetve jól összeköttetései vannak, annak érdemes megigazítani (igazítattni) a vezetékeket.
Szia!
Csak óvatosan azzal a nyitogatással - nem konzerv ez.
A garancia azonnali elvesztését vonja maga után, aki megbontja a készüléket - ezt elfelejtetted közölni a kedves fórumtársakkal.
Szóval ki-ki, saját felelősségére. Én inkább nem tenném...
Műholdbaráti üdvözlettel: Amatőr61
Aki esetleg felnyitja a kicsikét annak javaslom, hogy a tápkábelt (ami a tápról az alaplapra megy) húzza egy kicsit az előlap irányába ne a kondikra legyen rányomva. Ott van bőven hely, és a kondik is jobban hűlnek. A képen még az eredeti állapot van.
Tegnap belekukkantottam a MAX2HD-ba, megnéztem a tápot elsősorban.
Amint az a csatolt képen is látható elég robosztusnak mondható 105 C kondikkal. Kicsit keskenynek találom a panelt, sűrűn vannak a kondik, de ez csak az esetleges kondicseréknél okoz(hat) problémát. A hagyományos SD vevőkhöz képest itt már nagyobb teljesítmény kell stabilabb fesz. értékekkel. Mely az első mérések alapján szépen meg is van.
Névleges- Tényleges
24 V - 25,8 V
5 V - 5,18 V
16 V - 18 V
A fejtápok is a névleges felett vannak :
18,76 - 13,80
A jelenleg elérhető alkalmazások használatához ez tökéletesen elegendő. Nem rakjuk tele mindenféle USB elosztóval, eszközzel , HDD-t meg véletlenül sem akarunk a plusszban erről a tápról üzemeltetni.
Ha netalán egy-két kondi pukklisodna, akkor természetesen célszerű egy kicsivel nagyobbra cserélni (+3 %) feszültségtöbblet ajánlott. A hengeresebb (magasabb) kialakítású kondik használata ajánlott a hely miatt.
A zavarszűrése a tápnak megoldott, problémát nem találtam.
Az alaplap elrendezése nagyon jónak tűnik, a "fontosabb helyek" jól hozzáférhetők, viszont van egy-két olyan alkatrész, áramköri kapcsolás, melynek működése számomra (még) idegen.
2 db gyengébben beforrasztott (de jól működő) - kicsit lötyögős - kondit találtam csak az alaplapon - ez nagyon jó arány főleg ha pl. valamely globo klónhoz hasonlítom.
Valakinek van valami korrekt leírása a S2-tunnerről, szívesen látnám.
Key - Vantage (Önálló file 64kb
Key-editor - Vantage (Softcam-ból)
Channel-editor - Vantage, Globo S1
Globo S1-hezl új mediaplayerek is vannak (unitedsat).
A spanyolok most dolgoznak egy toolbox-on.
Ez a véleményem . A Comag HD nekem nem jött be, pedig 99 EUR-ért kínálták (2-3 napig nyúztam) de nem tetszett a képe. Az Optibox-szal és a Topfield-del is így vagyok. A képminőséget tekintve (főleg 720-on összehasonlítva) a Chess HD-tól felfele (Fergusson, Opticum..) az ami szerintem elfogadható. Igaz hogy ezek ugyanolyan szubjektív dolgok, de például az egekbe dicsért TRINITRONOS Sony TV-k is zavarták a szememet. A 100Hz technológiával ugyan így vagyok. Inkább 2x50Hz, ha hagyományos TV-ről van szó.
Nem akarok senkit sem megbántani ezzel, de a HD és az MPEG4 tárgyköre egy annyira tág tartomány, hogy a különbségek ezen belül is érezhetőek.
Biztosan jobb a dgi képe a Comagon is mint a Hyundai HSS-1165-n De azért nincs értelme összehasonlítani a Favalt vagy egy-két gyengébb DSR vevőt a Dreambox-szal, vagy valamelyik csúcskategóriás Technisat HD vevőkkel.
A ComagHD úgy került be a köztudatban, hogy az első HDvevő versenyképes áron. Egyértelműen árleszorító hatással volt minden más készülékre is. Biztos, hogy legalább kétszer annyit is eladtak belőle mintha az akkori árszinten kínálták volna. DBV-S2-n adott MPEG-2 -s csatornák szépen jönnek vele, de az MPEG-4 esetén azért vannak szebb megjelenítők is. Hagyományos csöves TV-n nincs rossz képe de már a 16:9-es 720-on (vagy 1080i-n) a különbség már érzékelhető más jónéhány HDvevő javára.
A jövőben majd inkább az Optibox-szal példálódzok. Vagy inkább azzal sem.
Mea Culpa
Csak nem tudtam megállni, hogy összevissza cserélgessem a szoftokat a kicsikén. Haza is vágtam egy kicsikét.
(Ezt abba hagyom mert vers lesz a vége.)
Bedöglött a távom, ha vette a jelet akkor az utolsó gombot ismételte, amíg meg nem nyomtam másikat. Baromi könnyedén lehetett a menüben közlekedni ... Szerencsére azért egy-két kanyar után sikerült a megfelelő szoftot feltolni az STB-ra (-re).
A legfontosabb (+) tulajdonságok :
* a kép, ... - ezt látni kell, ez nem Comag minőség, itt tényleg HD kép van hagyományos TV-n 576-on is lényegesen szebb az SD és a HD adás egyaránt. A 16:9-es 720-asokról meg ne is beszéljünk. A dgi-n nálam a legkockásabb a paprikaTV 'szokiklenni', de még a bederobi képét is tisztán (inkább kockamentesen) hozta abban a pocsék minőségű ajánlóműsorban is.
* a hátoldali csatlakozók SCART, RCA, HDMI, USB, RS232... mind szabványosan került kialakításra -nem lóg bele az egyik a másikba - nálam legalábbis. (Igaz , hogy a micimackó figurás pendrive-ot inkább nem is gyömöszölöm bele, hiszen annak a feje elég nagy területet betakar. (amúgy is az a gyereké). A manual-ban a Vantage- hátoldala szerepel. A max2-nél nincs meg (helye) az opcionális hűtőventilátor perforációja.
* a távirányító felépítése, kezelhetősége nagyon jó, keskeny kialakítása miatt is igazán kézreálló - tényleg bársonyos (mint azt régebben feltételeztem)
* a kijelző sokkal szebb mint a képeken,
stendbájban is lehet tőle aludni (az órát jelzi), ha a hálóban használod.
* utálom az áttekinthetetlen felépítésű menüket, de a max2-nél egy sallangmentes jól felépítésű menüvel van dolgunk.
* Nagyon jó az Illuk-hoz hasonló csat.lista rendezés, de itt csak a folyamat legvégén - mentéskor van flashművelet.
* A hang minden forrásból kitűnő, ráadásul a hangerő is jól be van lőve, nem torzít.
* A keyfeltöltése USB-vel egyszerű, de a softcam-ból Vantage-formátumra kell konvertálni (64kb). A VT-keyeditor alkalmas erre. Jó tanács : a szoftcam-okba konvertálás előtt pillancsunk bele (szöveg formátum) és csak utána konvertáljuk. Tegnap hibás softcamot konvertáltam és csodálkoztam, hogy nem mük.szik rendesen.
(0)
*Különös jelentősége nincs a 1,5m-es HDMI kábelnek, mely gyári tartozék, használható, de aki "igényesebb" az úgyis (szerinte) jobbat fog használni.
(-) Az első negatív tapasztalatok között meg kell említeni a viszonylag hosszú bootolási időt és a szoftveres vakpásztázáskor néhány TP-nél az adattárolásba becsúszó hibákat. 27 500 helyett 0.0275 tárol. De a 10-el való osztás-szorzást könnyen meg lehet tanítani.
* a kulcszerkesztő elég kezdetleges, az alapfunkciókat tudja, de az új kulcsok felvitelekor gondjaim voltak (vannak)
szerencsétlen módon a fordításkor a key-t is lefordították de nem kulcsnak, hanem billentyűnek. Ezért Bill.szer a neve a kulcs szerkesztőnek. Majd lépünk ebben a témában.
Megfogadtam, hogy minden rosszat IS leírok, de edig csak ennyivel szembesültem. Próbálgatom a különböző feltöltőprogikat (csak nem lesz J-TAG a vége címszóval !) Adig is a Vantage, Globo HDS1- cuccai használhatók hozzá, vagy a PC-s csat.editor funkciói. Remélem a fájlkiterjesztés átnevezése nem okoz senkinek sem gondot.
Még mindig nem néztem bele, de vasárnap a tápegységet veszem górcső alá. Működésközben még nem tapasztaltam tápellátásból származó hibákat. A tuner érzékenysége jó - "remélem" a hétvégén lesz egy kicsit rosszabb idő (is), hogy egy-két határon lévő adónál az alsó vételi szintet meg tudjam határozni.
Stubyte
p.s. : NDS-pluginos multicam-os MAX2HD szoftal találkozott-e már valaki ?
Nna, bevette - már szépen járkál is. Válogatós (vagy inyenc?) egy picit, de azért hallgat a szép szóra. Ettől tovább ne legyen beteg egyikünk se!
Nem dicsérem, de az én lovam.