[KUTYAFAJTÁK] Patterdale terrier

Az argentin dog színöröklése

Felmerülhet a kérdés, hogy miért szükséges külön tárgyalni egy valójában egyszínű fajta színének genetikáját, hiszen nem áll a tenyésztők rendelkezésére olyan széles mozgástér, annyi színvariáció mint például a spánielek esetében. Egyrészt mert sok tévhit kering az argentin dog színéről – élükön az albinizmussal – másrészt mert a pigmenthibák hátterét is meg kell ismernünk.
Fontos tudni, hogy a fehér szín többféle hátterű lehet, kezdve a valódi – házinyúlnál, fehér egérnél ismert – albinizmussal, ami ugyanakkor a kutya fajnál igen ritka és az így született kölykök többnyire életképtelenek. A valódi, vagy teljes albinizmus a pigmenttermelés teljes hiányát jelenti, nemcsak a szőrtakaró fehér, de az orr hússzínű, a szem szivárványhártyája vörös. Belátható, hogy az argentin dog nem albínó, hiszen orra fekete és szájszéle, szemhéja minél pigmentáltabb annál jobb. Fehér színhez vezethet a merle faktor (harlekin dog, blue-merle skót juhász) homozigóta (MM) formája is. Argentin dognál előfordulhat a harlekin dogtól öröklötten, de az ilyen kutyák többnyire kék szeműek, süketek (nem azonos a fehér színnel párosuló süketséggel!) és egészségük, fejlettségük is elmarad attól amit a felelős tenyésztés megkövetel. Kiszűrésük nehéz, mivel a heterozigóta egyedek egészségesek és a teljesen fehér szín „eltakarja” az árulkodó harlekin, porcelántigris etc. alapszínt. Azon tenyészpárok mindkét tagját ki kell zárni a tenyésztésből amelyek párosításából homozigóta merle kutyák születtek, hiszen hordozók. Egyértelmű, hogy az argentin dog fehér színét nem a merle faktor okozza, hiszen akkor a fajta minden tagja súlyos egészségügyi problémákkal küzdene.
A fehér szín megjelenése a kutya fajban leggyakrabban a fehér foltosság allélsorához köthető. A foltosság „maszkként” működik, megakadályozza, hogy az eredeti, öröklött alapszín a szőrszálakba felszívódjék. Ilyen értelemben nem alternatívája a fehér szín valamilyen színesnek, hanem ahhoz társul, azt módosítja. Az embrionális fejlődés során a pigmenttermelő sejtek a gerinc mellett, elsődlegesen a füleken, a fejen, másodlagosan a faroktőnél jelennek meg és innen terjednek a kutya többi testtája felé. A fehér foltosság úgy alakul ki, hogy a pigmenttermelő sejtek végül nem terjednek el a kutya egészén. Épp ezért a fehér foltok mindig az említett területektől távolabb, az orron, lábvégeken, mellkason, a farok végén jelennek meg, és fordítva, a füleken, a fejen, ritkábban a faroktőnél maradhatnak színes területek a szinte teljesen fehér kutyáknál. A fehér folt megléte a hiányával szemben dominánsan öröklődik, viszont az allélsor különböző mértékű fehér foltokat okozó tagjai között a domináns-recesszív viszony a kevesebb-több irányban működik. Ameddig kevesebb fehér folttal bíró kutyáknak születhet nagyobb kiterjedésű, akár teljesen fehér utódja (boxer) addig fordítva nem, két argentin dognak sosem születhet tarka, vagy színes utódja. A fehér foltosság allélsora a következő: S (Self, nem foltos), ami recesszív az s^i, s^p, s^w (fehér foltos) formákkal szemben. Az s^i (spotting irish, ír foltosság) amikor a fehér szín kevesebb mint harmada a teljes testfelületnek (berni pásztor, erdélyi kopó, boxer) domináns az s^p (spotting piebald, tarka foltos) és az s^w (spotting white, fehér) felett. A piebald, tarka szín nagyjából egyenlő mértékű, tarkán megjelenő színes és fehér felületeket jelöl mint a bernáthegyi, beagle, foxterrier fajtáknál. Az s^p-hez képest recesszív s^w pedig az argentin dog színe, amikor a fehér foltok szinte teljesen elfedik az eredeti alapszínt, az csak a fejen ritkábban a faroktőnél jelenik meg.
Az argentin dog, „eredeti” öröklött színe a többnyire a szem környékén, fülön megjelenő foltok, illetve a véletlen, nem fehér fajtával történő párosodások segítségével állapítható meg. Ezek alapján az argentin dog fekete, sötét tigriscsíkos vagy black brindle színű. Feltételezhető, hogy e mögött a tenyésztők sötét szemszínre és sötét bőrpigmentációra való törekvése áll, hiszen ennek kedvez a genetikailag sötét szőrszín, azzal párban öröklődik. Ugyanakkor ezzel a törekvéssel óvatosan kell bánni, lehet, hogy az igen sötét pigmentációjú kutya tetszetős, a kiállításokon jobban szerepel, de utódai között gyakoribb a folt a fejen ami ugyan nem hiba de a standard megfogalmazása szerint „Abban az esetben, ha két más téren egyforma kutyáról van szó a folt nélküli kutya részesül előnyben.” Továbbá gyakoribb az egynél több folt a fejen, illetve a testen előforduló folt is ami már kizáró ok. Nem csak az figyelhető meg, hogy a sötét pigmentű kutyák utódai között több a foltos, de az is, hogy a foltos kutyák sötétebb pigmentációval bírnak, és ez utódaikra – legyenek azok foltosak vagy sem – szintén jellemző. Fontos tudni, hogy két foltnélküli kutyának is születhet foltos, monoklis kölyke, kivált ha erős pigmentűek és felmenőik között foltos kutyák vannak.
A sötét pigmentáció károsan befolyásolhatja a pettyezettség megjelenését is. Maga a pettyezettség dominánsan öröklődik, így egyszerű lenne kiszelektálni, ha csak a teljesen fehér kutyákat tenyésztenénk tovább, de sajnos nem ilyen egyszerű, nem véletlen, hogy az enyhébb formákkal a standard is megengedő: „A pigmentfolt csak akkor hiba, ha a szőrszál vége is fekete és szembeötlően túlzott a pigmentfoltok mennyisége”. A T (Ticking) allél a fehér foltosság (s^i, s^p, s^w) génjeivel kölcsönhatásban érvényesül, a fehér foltokban apró pettyek formájában megjelenik az eredeti alapszín. Megfigyelhető az angol buldog és az angol staffordshire bullterrier fajtákban is, de leggyakoribb a vadászkutyáknál, például a szintén a rokonságba tartozó pointernél, ezekre a fajtákra vagy rokonaikra vezethető vissza jelenléte az argentin dogban. Megjelenése változatos, amit a módosító gének jelenléte okozhat. A nagyméretű, kontúros foltoktól (dalmata) a melírozott (részben színes szőrszálak, illetve színes és fehér szőrszálak keveredése a foltban) formán keresztül az észrevehetetlenig tart. Jellegzetessége, hogy az első szőrváltás után jelenik meg, és a szőrzet struktúrája is befolyásolja a megjelenését, így könnyen előfordulhat, hogy ugyanaz a példány más és más életszakaszokban különböző mértékű pettyezettséget mutat. Többen ezért gondolják, hogy megjelenésükért csak a környezeti tényezők, például a táplálás a felelős. Gyakran okolják a pigmenterősítő karotinoidokat is tartalmazó tápokat, táplálék-kiegészítőket a szépséghiba okozójának, de ahogy egy kedves sporttársnőm fogalmazott ebben a kérdésben: „Nekem sem nő ki a Viagrától”. Az állat általános pigmentgazdagsága természetesen befolyásolja a pettyezettség erősségét, egy átlagos, vagy gyenge pigmentű kutya apró foltjai észrevétlenek maradhatnak, de egy a T allélt nem hordozó erősen pigmentált egyeddel párosítva erősen pettyezett utódok születhetnek, amitől úgy tűnhet, hogy az öröklésmenet recesszív, pedig csak a módosító kisgének hatásáról van szó. Épp a fentiek miatt fogalmaz úgy a standard, hogy: „Az apró pigmentfoltok jelenléte nem kizáró ok (de a pároztatásnál figyelmet kell rá fordítani)”. Amihez én annyit fűznék hozzá, hogy nem elég a pettyezett kutyához pettyek nélkülit választani, meg kell győződni, hogy a hordozó kutya egyik szülője mentes volt, és a választott pár testvérei, felmenői sem pettyezettek, hiszen lehet, hogy csak a rejtett formával találkozunk és két T allélt hordozót párosítunk. A szőrzet struktúrájánál figyelembe kell venni, hogy a dúsabb-ritkább szőrzet közötti különbség éppúgy lehet a pigmentfoltokat erősítő mint elfedő tényező. Mivel a pigmentfoltok többnyire a rövidebb, puhább aljszőrzetet érintik annak felszaporodása hideg időben a pigmentfoltok erősödéséhez vezethet, de ellenkezőleg a szőrzet tömöttebb struktúrája a hosszabb, erősebb fehér szőrszálaknak a tövénél pigmentált foltok elfedését, elrejtését is okozhatják. Szukáknál érdemes kitérni az elléssel kapcsolatos szőrritkulásra mint a foltokat erősítő tényezőre, ilyen esetben csalóka lehet, hogy a bőrön lévő – hibának nem minősülő – pigmentfoltok átütőbbé válása optikailag többnek mutathatja a meglévő pettyeket, és nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a szukák általános pigmentációja az első ellés után általában erősödik. Épp ezért a szukák között a pettyezettség megjelenése gyakoribb, miközben a hordozóság gyakorisága a két ivarban egyenlő.