ma voltunk 1. U.F.O. Kutya bajnokságom, Ingrid a nemzetközi dog-dancing versenyen hivatalos 1. osztályban 5. helyezést ért el a 12-ből, nagyon durván erős mezőnyben... nem is hiszem el, hogy 5. helyre kerültünk (ja meg szépségversenyen 2. hely a 14-ből )
"A kutyád szeret, akkor hidd el neki, mert ő az, a barát, hű társ, akire vágytál mindig is."
"A kutya egy olyan dolog,akivel szerelem is könnyebb"
"A kutya nemesebbé teszi a nemest és aljasabbá az aljast."
Goldi egy fajtatiszta golden retriever kan kutya! Kb 1-2 éves! Véleményünk szerint talán elveszett egy barna bőr nyakörv van a nyakában!
Tatabányai gyepin 06706102208
Szaporítani semmiféleképpen nem fogom. Nem mondom, hogy egyszer nem szeretnénk kiskutyákat, de ez még csak felmerült bennünk, természetesen nem ugrunk bele semmibe, és pláne nem most. Ha lesz is, akkor a tenyésztő, akitől vettük, segít tk-s kant találni, ill. a kutyikról gondoskodni, stb. De kijelentem, ez az elkövetkezendő 4 évben nem fog megtörténni, addig pedig bármi megtörténhet. Egyenlőre nem fogjuk ivartalaníttatni.
Bonnie 1 hete elkezdett tüzelni, és lenne róla pár kérdésem. Van egy másik szuka kutyám is, de ő régen (már ivartalanított) valahogy más volt. Bonnie azóta teljesen le van törve, játszani szinte csak esténként akar, enni eszik ugyan, de olyan mintha fogyott volna. Ez normális náluk? Ráadásul a szőre is hullik, ez is a tüzelés miatt lehet? Mennyire jellemző az álvemhesség a goldenekre? A spánielem szerencsére sosem volt álvemhes, szeretném ezt Bonnienál is elkerülni, csak a szomszéd kutyus nemrégen az első tüzelése után álvemhes lett és most kicsit megijedtem, mert láttam milyen nehezen jött helyre:( Megelőzhető valahogy az álvemhesség?
Nem-nem, a terrier (neve Tipli) egy csapattársamé Menhelyes ebzet!
Nagyon egymásra kattantak a Mázlival, és ezt művelték egész nap! A fotót lehet én csináltam, de a gép nem saját.....sajnos....
HETI HÍREK a RETREVER RESCUE háza táján 26-27-28-29. hét
Az utóbbi időszakban megint sok kutya került az Egyesület gondozásába.
Elsőként Gizi, akit 2012. június 26-án találták a XVIII. Kerületbe, kikötve. Tetoválása, chipje nincs, gazdája fellelhetetlen volt, így 2 hét megőrzés után ivartalanításon, oltásokon, chipezésen esett át. Gizi álomkutya, mindenkivel nagyszerűen kijön, kedves, barátságos, játékos, kiegyensúlyozott természetű. Végleges gazdáját várjuk. Gizi 2-3 év körüli labilány.
Missy fiatal-középkorú golden kislány, aki 2012. július 9-én Tökölön kóborolt. Egy korábbi örökbefogadónk talált rá és kérte a segítségünket, ezért került hozzánk. Missy-t ezidáig szintén nem kereste eredeti gazdája, így jövő héten ivartalanítására fog sor kerülni.
Missy szintén teljesen problémamentes viselkedésű kutya, mindenkivel barátságos, kiegyensúlyozott, nyugodt, szobatiszta. Csak kerti kutyának nem való!
Óvodánk újra bővült, Lily3-vel, a golden retriever jellegű kiskutyával. Gazdái elhagyták őt, "válási árvaként" egyedül maradt egy lakásban, ahol egyik ideiglenes befogadónk rokonai leltek rá. Így került hozzánk, mára oltott, chipezett, ivartalanítási kötelezettséggel várja végleges gazdáját. 3 hónap körüli, szuka.
Visszakerült a gondozásunkba Szepi, aki 4 évvel ezelőtt a péceli sintértelepről szabadult, most 6 éves. Golden retriever, ivartalanított, oltott és chipezett szuka. Az ok, ami miatt családjától, akik 4 éven át tartották távoznia kellett többrétű. Állítólag megölt (!!!) egy yorkshire terriert, aki a család kutyája volt, megölt egy teknőst, rendszeresen elment vadászni, csavarogni, és ráadásul még ásott is, arról nem beszélve, hogy vele azonos méretű szukákkal agresszív. Szepi kb. 2 hetet Dunaföldváron, az Állatkórházba volt, amíg ideiglenes befogadót találtunk számára. Ez idő alatt és azóta is úgy tűnik, megcáfolja a róla állítottakat... kellemesen csalódhatunk benne. Macskára közömbös volt, a Duna parti siklótól szó szerint megijedt! Vele azonos méretű szukával a kontrollom alatt hárommal találkozott és minden esetben teljesen konfliktusmentes volt a viszonya. Ez idáig szökni sem próbált... Azt gondoljuk, Szepi nem problémamentes kutya, gazdájának határozottnak, türelmesnek és szeretőnek kell lennie ahhoz, hogy bánni tudjon vele. Vele azonos méretű kutyák mellé nyugodt szívvel örökbe adnánk. Fontos a jó kerítés és/vagy villanypásztor. De ha ezeket megkapja Szepi, akkor közel sem annyira problémás, mint ezt korábbi tulajdonosa állította. Szepi egy nagyon érzékeny, szeretni akaró, kötődni vágyó kutya, aki rövid idő alatt barátságot köt, ragaszkodik. Azt gondolom, kifejezetten szabálykövető, sőt, nagyon is szüksége van a szabályokra. Ezzel viszont olyan körülményeket lehet számára teremteni, amivel egy igazán kedves, alkalmazkodó családi kutya válhatna belőle. Szepi gyerekekkel barátságos, szobatiszta.
...és végül, de közel sem utolsó sorban az „idősek otthona” is új tagokkal bővült...
Gordon, az öreg labrador retriever Budapest utcáit rótta egyedül, amikor pártfogói rátaláltak. Befogadták, de kevesebb, mint egy hétig tudták tartani. Ez idő alatt veszettség oltásban részesítették, állatorvoshoz vitték. Majd Gordon hozzánk került, pár napig nem evett, amit nem tudtunk, válogatósságának vagy valamely betegségnek tudható be, ezért állatkórházba került. Itt azonnal vérképet készítettünk neki, amelyből kiderült, enyhe veseelégtelenségben szenved. Kezelést kap, de ennek ellenére úgy tűnik, állapota egyre, sőt, rohamosan romlok, most már a kedve sem az igazi, és megint étvágytalan. Egyelőre nem tudunk bizakodóak lenni, hogy Gondonnak új esélyt tudunk adni. :(
Addig is, amíg él, és kapja a kezelést, szeretnénk, ha rátalálnánk eredeti gazdájára, aki talán keresi őt és szereti ezt a kedves öregurat.
És a héten a bonyhádi gyepmesteri telepről Hanga is megérkezett. Már folyt a szervezés pár hete, hogy elkerülhessen onnan, de a távolság, az utaztatási nehézségek leküzdése időt vett igénybe. Hanga jelenleg kissé leharcolt, loncsos, sovány, öreges anyóka, de azt gondoljuk, egy fürdetés, némi hízókúra, testmozgás után új formát tud ölteni. Hanga füle gyulladt, két szemölcs is eltávolításra került róla az ivartalanításkor, oltva, chipezve keressük végleges gazdáját. Hanga 8-9 év körüli, nagyon kedves, értelmes, és kifejezetten emberközponú labilány.
Barney, a fiatal labrador vagy labgolden próbaideje lejárt! Ideiglenes befogadójának családján belül költözött, így már elköltözésekor is ismerősökhöz kerülhetett. Zuglóban él, az Örs vezér terétől nem messze, városi környezetben. Tekintettel arra, hogy Barney nem egy bátor jószág, jobban láttuk egy kevés próbaidőt adni neki és az új gazdiknak, hiszen az a környék nem feltétlen a csendességéről híres. De jól vették az akadályt. Így véglegesítjük őt.
Örökbeadásra váró védenceink körül is történtek változások.
Málna, Eper, Hank és Jogar túlestek az ivartalanításon. Most már csak a végleges gazdira várnak mind!
Jogar mindkét füléről 1-1 csúnya szemölcs-szerű szövetszaporulat is eltávolításra került, amelyek helye viszont lassan és csúnyán gyógyult. Mostanra viszont ez is rendeződik.
Málna
Eper
Hank
Jogar
Sütiről a csoki labiról időközben kiderült, hogy epilepsziás. Ez gyógyszerrel jól karban tartható, de leendő gazdájának mindenképp tudnia kell erről az állapotról. Süti nagy jellegzetessége egyébként, hogy a "szeme sem áll jól", ami az esetében szó szerint értendő, ugyanis kifejezetten kancsal. :)
Kutyáink ellátásához hatalmas szükségünk lenne a retriever barátok segítségére, hiszen a velük kapcsolatos költségek nem kevesek. Az Egyesület igyekszik töretlen lendülettel menteni a bajbajutott retrievereket és egy utolsó mentsvárat nyújtani sok, sintértelepen egyébként halálraítélt kutyának. Viszont az utóbbi időben több krónikus beteg kutya került hozzánk; amellett, hogy minden kutya ivartalanítására, és egyéb ellátására is folyamatosan hangsúlyt fektetünk.
Ők várhatóan nem kevés időt töltenek majd el nálunk, ami idő alatt esetleges gyógyszerezésükről is gondoskodnunk kell.
Ezért minden apró anyagi vagy egyéb segítséget örömmel fogadunk! Ha valaki akár csak 1000 Ft-tal tud hozzájárulni havi szinten az ő megsegítésükhöz, már az is rengeteg számunkra!
Ha valakinél "elfekvőben" található már nem használt gyógyszer, táp, gyógytáp, vagy ami ezeknek a kutyáknak megszéphítheti a mindennapjait, azt is nagyon megköszönjük!
S végül néhány gazdis hír.
Kaptunk fotókat Csillagról, Szegedről:
Debbyről, a terápiás-kutya-tanoncról, Debrecenből: