Komondorok a magyar irodalomban

(üzenet: 55, KOMONDOR)

maglor

Tagság: 2005-01-22 00:07:08
Tagszám: #15341
Hozzászólások: 573

5. Elküldve: 2008-12-09 16:34:12, Komondorok a magyar irodalomban	[51.]
zalai Szalay László: SZUHAY KUTYÁT VESZIT Sokan abban a téves hitben élnek, hogy a kutya, - a tanyai komondor, - magával hozza a világra az ugatás meg a harapás művészetét. Pedig ez tévedés. Mert nagy sora van annak, míg a tanyai kutya levizsgázik harapásból és megtanul ugatni szívből és igazán... Nálunk kivénhedt béresgazda öreg Szuhay, - van e, ki e nevet nem ismeri? - rangban legelső, úgynevezett “igazlátó”, tárcája körébe tartozott, a nagyreményű ifjú négylábú növendékeket - megveszíteni. Amit ő bölcs körültekintéssel, - “sine ira et studio”, - hajtott végre. Hatan valának ebeink; valamennyien az előkelő fehér komondorok almáról vetve; és minden évben feláldoztak belőlük néhányat, hogy nekem meg az öcséimnek cipő készüljön a bőrükből. Mi aztán, hogy köteles hálánkat a néhai őrszemek iránt némileg lerójuk, nem a nevünkön szólítgattuk egymást, hanem annak az egykori kutyának a nevén, amelyiknek finom bőréből a cipő, éppen a lábunkon volt. Például: - “Gyere “Bolhás” öcsém, “Mocskos” bátyánk szarkafészket talált a szilvásban!” Az ebek menage mayerje szintén Szuhay volt. Maga az öreg. Ami azt jelenti, hogy az ő vállaira nehezedett, a kiskőrösi őszi országos vásárról, a kutyák részére két kivénhedt gebét hazahozni. A fogatlan kehes csikóknak öt pengő forint volt a készpénzben kifejezett egyenértéke, - de bőr nélkül: mert a bőr, mint fentartott tulajdon, visszaszállott a tátos elfecsérlőjére... A lovakat aztán lekókányolták és megnyúzták, tetemüket meg felkoncolva, egyiket az ólaknál, vermeknél, másikat meg a tanya bejáratával szemben, - tehát a két legexponáltabb helyen, - felaggatták egy egy ágbogas oszlopra. Ez a két őrtorony lett aztán, a kutyák mérhetetlen dühének legveszettebb fixpontja, melyre őrjöngve vigyáztak, mert erről kaptak, - de csak hetenként kétszer, - kosztot, - éhomra... Mert egyébként magukról gondoskodtak. Különösen nyáron. Mindegyik a maga szakállára vadászott, halászott, bogarászott. Nyulat, ürgét, egeret fogott. Tyúkot, tojást lopott. Papucsot, cipőt, csizmát csent. Gyönge kukoricát, szőlőt kosztolt. Felfaltak egyszer egy öreg cigányasszonyt is, de azért szörnyen kikaptak, egyénenként és szekérlőccsel s a dolog titokban maradt... Bárányt és kismalacot is loptak, de mindig tapintatosan, - csak a szomszédoktól... * Kapta Szuhay a szóbeli parancsot: - Cipő kell; két kutya megnyúzandó. Leginkább az a kettő amelyeknek a pofája állandóan tele van véres nyúlszőrrel... Megtörtént. És már most előállott az az eset ami ennek a mesének a tárgya tulajdonképp: - Utánpótlás a megcsökkent kutyaállományban. Két pályázó volt. Két kilenc hónapos anyányi komondor kölyök. Nem tudtak még se ugatni, se harapni. Elfojtott düh, ravaszság, bizalmatlanság, nem ékteleníté még szőrös keblöket. Mert a tapasztalatlan kutyakölyök is olyan, mint a gyerek: Mindenki becézi, simogatja, vakargatja, csettint, füttyent, enni ad neki s ettől bizalmas gyanútlan, kedveskedő lesz s csak akkor vakkant egyet, - játékból vagy meghökkenésből - ha macskával vagy sündisznóval jön össze. Szóval az ilyen kölyök még semmire se való; azt meg kell előbb, - veszíteni... * A megveszítésnek nagy sora van s a kutyakölyket a következőleg képesíti. Kijönnek az üstfoldozó cigányok a tanyára. A Zsiga, meg a fekete fia: - Van e valami munka? - tudakolja a Zsiga. - Hát van, - mondja öreg Szuhay. - Két kutyát megveszíteni. - Azzal ballag is már a konyhába, nagy darab kenyeret szel s jön vele kifele... - Bujjatok el, - parancsolja s a két kormos cigány beugrik egy disznóólba. Öreg Szuhay meg elkezd fütyölni; de édesen, mint a madár, - oszt az ebeket néven is szólítja... Azok innen is, onnan is, nagy sebbel lobbal előloholnak és nézik sóvárogva az öreg kezében a nagy darab kenyeret. De csak “par distance”. Tíz tizenöt lépésről tőle. Szépen lecsücsülve a hátsó részükre. És nem jönnének közelembe semennyiért se... Nem így a két “kandidátus”, a két “nevendék’’. Ezek bolondul rászaladnak öreg Szuhayra és ugrálnak a kenyér után, amit ő magasan tart a feje fölé. Megindul aztán lassan az üres istállóhoz; eltördeli a kenyeret s az ajtón behajítja. A két fiatal meg rohan be ész nélkül, a kenyér után, mire öreg Szuhay az ajtót - rájuk csapja... - Jöhettek, - szólt aztán a cigányoknak - mire azok előpöndörödnek... Most elsőbb is lehúzzák egy gereblye fésűjét, hogy csak a kétágú, villás nyele marad; aztán ezzel, meg egy érdemes, vastag nádpálcával, besurrannak az istállóba. Az érdemes, vastag nádpálcával rettenetesen elnadrágolják a két növendéket. Hogy csak úgy kavarog, röpdös a szőr, meg a por, mint a forgószél. Ami - nem kell rajta csodálkozni, - nem megy éppen szordinóval, mert a két cigány is herreg berreg, ijesztésül, programmszerűleg, meg a két szigorló is ordít, sivalkodik, mintha elevenen hámoznák a bőrt róluk. A többi kutya künn, megveszekedik a tébolyító siránkozástól és őrjöngve veti magát az istállóajtóra. Marják, kaparják, tépik, habzó szájjal, vérben forgó szemekkel, üvöltözve. Ha bejuthatnának, a két cigány szempillantás alatt cafatokra lenne tépve. De jön öreg Szuhay, ökörhajtó ostorral; s ahova odacsap, ott kinyílik a bőr. Van mit nyalni estig. Így hesegeti el őket... Aztán benyújtja a két cigánynak az ablakon, - a birkanyíró ollót... Mert már csak ez a csekélység van hátra; hogy a két nagyreményű levizsgázzon. Igaz, hogy ez se bolondság. A villás gereblyenyéllel ugyanis, beszorítják elsőbb az egyiket a sarokba, a nyakánál fogva... Ahogy az ordít! Akkor fogják az ollót, aztán olyan kisujjnyi szeletkéket, szépen lecsipegetnek vele a füléből, farkából. A jelölt magánkívül van. Nem annyira a fájdalomtól, mint az eszeveszett ijedtségtől... Mikor ez is megvan, akkor fogja a Zsiga és úgy kivágja az udvar közepére, hogy nagyot nyekkenve, hatot bukfencel. De föl is pattanik azonnal, mint a rugó és vágódik őrjöngő üvöltéssel, mint a zivatar, a kazlak közé... Vizsga után következik öreg Szuhay: kenyeret szel, két igen nagy darabot, és megy a kazlak közé, - beteglátogatóba... Megkeresi a vinnyogó, síránkozó ebeket és óbégatva símogatja őket: - Ó, ó, ezek a büdös cigányok mit nem műveltek az én drága, kedves kutyáimmal... Ó, ó... A kutya érzi, hogy sajnálják. Vinnyog, kesereg, valósággal sír, ri. És nyaldossa Szuhay kezeit... Az meg odaadja a kenyeret, aminek a felavatott nyöszörögve esik neki... * Így avat Szuhay, az öreg. És ezek az ebek konyhába, szobába, kamrába, istállóba, - szóval olyan helyiségbe, amelyen ajtó is van, - nincs az a kincs, hogy bemenjenek. Mert félnek, hogy rájuk csapják az ajtót és elölről kezdődik a farsangolás... Nem torkoskodnak. A legádázabb hidegben is a szabadban hálnak. Félnek... vigyáznak... Senki emberfiát, még a gazdájukat se engedik magukhoz közel; - s ha idegent látnak, egyszerűen megvesznek... Mert úgy lehet, ennél az ismeretlen csavargónál rejtőzik az érdemes nádpálca, meg a csikorgó birkanyíró olló, amit megbocsátani, meg elfelejteni nem lehet soha!...

Törzstag

maglor

Tagság: 2005-01-22 00:07:08
Tagszám: #15341
Hozzászólások: 573

4. Elküldve: 2008-12-09 16:33:51, Komondorok a magyar irodalomban	[52.]
zalai Szalay László: HÁRMAN FARKASOK Az alföldi rétvilág nádifarkasai lassanként kivesznek. Mint ahogy kivész a ridegmarha, meg a birka, a nádifarkas létezésének velejárója. Az én gyermekkoromban még kórásztak nádifarkasok a pusztán; néha három négy is összeverődve, egy bandába, azonban ember ellen csak a legritkábban ha vetemedtek, mert a nádifarkas ereje nem állt arányban a - bunkósbottal... Egyszer a kocsisunkat, aki téli alkonyatkor, lóháton jött vissza a városból - megkergették. De ha megállt volna, valószínűleg a farkasok szaladnak el... De ha kisebb is volt valamivel a nádifarkas, vadság, erőszakosság és furfang tekintetében nem maradt hátra erdei kollégájától. Sok ijedtséget, meg kárt okoztak nekünk a farkasok, mert olyan erőszakosak, olyan szemtelenek és ravaszok voltak, hogy hiábavaló volt ellenük minden védekezés. * A ridegmarha künn telelt a szabadban. Nem messze a tanyától. Csak a fejőstehén, meg a gyengeborjak voltak istállón. Sok szekér szalmából, - valami lankás helyen - egy 80 100 méteres átmérőjű, méter magas szalmakört raktak; a kör belsejét is beszórták magasan szalmával, - mert azon feküdt, meg azt is ette a ridegmarha, - így nevezték ezt a helyet téli szállásnak. A téli szállás bejáratánál ékeskedett a nádból rakott, csúcsban végződő pásztorkunyhó. Ahol a soros pásztor szolgálat után lepihent. A soros pásztor, - éjszaka lóháton - töltött fegyverrel kerülgette a téli szállást; cimborája meg, - mert ketten voltak, - ott aludt, kéznél a kunyhóban. Négy elvadult komondor tartozott még az őrséghez, olyanok mind, mint a vadállat... * Nekiveszekedett, akasztani való téli alkonyat volt... Esett a hó és fujta a szél, szintúgy harsogott... A komondorok nyakára felcsatolták az örveket; az ujjnyi hosszú, hegyes szögekkel kirakott, tenyérnyi széles bőrnyakravalókat, hogy a torkukat a farkasok ki ne téphessék... Ahogy teljesen bealkonyult, megjött a segítség. Jött Szuhay a tanyából, meg még harmadmaga... Szuhaynál puska, a két béresnél meg vasvilla... Öten voltak már. Szuhay átvette a parancsnokságot, mert ő anélkül is első ember volt: kivénhedt béresgazda, tapasztalatokban gazdag öreg pusztalakó... Elsőbben is a téli szállás négy sarkán négy máglyatüzet rakatott. Aztán minden két tűz közé odaállított egy egy embert. Kit puskával, kit vasvillával. Egyik ember a másiktól nem volt távolabb 30 lépésnél és köztük még egy egy máglya is égett. Van e világnak az a farkasa, amelyik ide betör?... A tüzet Szuhay rakta, közben meg körben járkált és a komondorokat, - amelyek közül akármelyik megbirkózna 5 6 farkassal, - beleuszította az éjszakába... * Hárman valának... Nedves volt a szemük, görhes a hátuk és ködöt fújtak... Egy nagy, sötét szőrű, lompos farkú elöl és két kisebb, világos bundás, mögötte... Ültek a dombon; mereven, mozdulatlan... mintha faragott kőből lettek volna... S a két szemük ragyogott, mint a karbunkulus... Nézték a nagy tüzet, amit a téli szállás körül raktak, a tiszteletükre... Egyszer csak az öreg, - amelyik legelöl ült, - lassan fölemelte a fejét az égnek és meggondoltan, nyugodtan, behunyt szemekkel, beleüvöltött az éjszakába... Amint megérkezett a hang, ijedten ugrott fel fektéből a ridegmarha. Egymáshoz bújtak a kör közepén, kifelé fordított farral, a komondorok meg kirohantak a hang irányába az éjszakába... - Emberek, - ordította Szuhay, - kerülgetnek a besték! Amint meglátjátok, szúrni vagy lőni, nehogy beugorjanak a karikába! A görhes, vén farkas üvöltött még egyet, aztán fölkelt, szinte mosolyogva, és két társával olyan helyre ment, ahonnét a szél bundájuk undorító, büdös szagát behordta a téli szállásra. A szimatot vett jószág megveszekedett a rémülettől. Bottal, meg ostorral kellett visszaverni őket, hogy szét ne rohanjanak a téli szállásról. A farkasok észrevették a zavart, amit az illatszórás keltett, s vad üvöltésbe fogtak. Most jött aztán Szuhay: Négy eszeveszett komondorával kirohant görhesék ellen az éjszakába. Azok ravaszkodva hátráltak, mert hisz gyenge bőrbe voltak. Szuhay meg űzve, kergetve őket, mindenütt a nyomukban... Egyszer csak az öreg, - anélkül, hogy Szuhay vagy az ebek észrevehették volna, - otthagyta stratégiázni a másik kettőt, ő meg egy kanyarodással villámgyorsan visszavágott a téli szálláshoz, egy pillanat alatt beugrott a körbe, ráugrott az összebújt marhák hátára, ordított, szabdalt, mart, jobbra, balra, s a másik szempillantásban a holtra rémült jószág embert, tüzeket legázolva, bömbölve rohant széjjel az éjszakába... Csak ezt akarta. A beste féreg csak ezt akarta. Aztán rohant ész nélkül ő is a marhákkal!... * Hajnalban három szétmarcangolt borjút szedtünk össze.

Törzstag

maglor

Tagság: 2005-01-22 00:07:08
Tagszám: #15341
Hozzászólások: 573

3. Elküldve: 2008-12-09 16:33:29, Komondorok a magyar irodalomban	[53.]
Gárdonyi Géza: Messze van odáig Elől megy a kutya. Utána a tehén. Tehén után az ember. A kutya vidám, fehér kutya. Ámbátor nem is egészen fehér, mert a fél füle meg a két hátulsó lába fekete. De mégis komondor, közepes termetű, fürtös szőrű komondor. A tehén afféle szegény kis falusi tehén, rövidlábu, kurtaszarvu riska. Az ember: harmincötéves forma, szűrös és nagycsizmás atyafi, amilyen a tehenek után szokott ballagni. Ballag gondolkodva. Még csak most hajnalodik. Az útszéli fákon hideg harmat ül. A sárguló falombon itt-ott hosszu fehér szálban leng a Mária-cérnája, - vagy ahogy falun mondják: ökörnyál. Mikor a nap fellövi az első aranynyilát, már a vasuti sorompónál állanak. A sorompó le van eresztve, tehát várjunk. A tehén áll. Az ember is áll. A kutya azonban a bakterház felé szimmant átugrik az árkon s be a bakter-udvarra. Az ember látja és morog: - Ménkű ezt a kutyát... Nem tetszik neki, hogy elhagyta a kutya a házat. De már nem lehet visszaparancsolni. Bolond, veszekedős kutya. Ha falun mennek át, minden kutyával megverekedik. Mikorra hazakerül, váltogatva sántít mind a négy lábára. - Gubi! - kiáltja haragosan az ember. Gubi! Gubi azonban odabent van már. Dühös csahintás hallatszik a bakter udvarán. A bakternak is van kutyája, mégpedig a hangjáról ítélve, nem kicsi. Gubi nem is fogadja el ott helyben a viadalt: visszafut. Nagy szökemléssel ugorja át a vasuti árkot. Egy hasonló nagyságu rövidszőrű sárga kutya dühös herregéssel ugrik utána. Az árkon innen azonban megáll a falusi kutya, és szembefordul a bakter kutyájával. Egy percig a fogukat vicsorgatják s karikázó szemmel merednek egymásra, miközben bősz rrrr hangokat szíva mérik egymásnak az erejét. A következő pillanatban egy-gomolyaggá válik a két kutya; Hrr-hrr! Ham-ham! Csak-csak-csek-csek! Ham-ham! Az orsó nem forog úgy, mint azok ketten a fűben. Ham-ham! hrr-hrr! vauúú-vauúú! És a bakter kutyája sántítva kotródik vissza a házba, vauuú!... Gubi leül, és nagykomolyan körülnyalogatja a lábait... folyt.: http://www.brody.iif.hu/hmek/gardonyi/messze/messze.htm

Törzstag

maglor

Tagság: 2005-01-22 00:07:08
Tagszám: #15341
Hozzászólások: 573

2. Elküldve: 2008-12-09 16:33:03, Komondorok a magyar irodalomban	[54.]
Móricz Zsigmond: Barbárok A kis kutya, a puli fülelt, szimatolt s a következő percben vicsorítva kezdett ugatni. - Mija? - szólt rá a juhász. A kutya csak még jobban ugatott. - Városifélék? - kérdezte a juhász. A kutya egy pillantásig hallgatott. - Pusztabéli? A kutya ugatni kezdett. - Akkor mi bajod? A juhász végigheveredett a subáján, a szamár árnyékában és többet nem törődött az egésszel. Egy idő múlva a két komondor is észrevette, hogy idegenek közelednek s mély konduló ugatással ők is rákezdték. Olyan fertelmesen acsarkodtak, mintha nyúznák őket. De a juhász már tudta, hogy valamelyik pásztortársa közeledik, a puli azt jól megmagyarázta neki. Jósokára volt, mikor a két szamaras juhászt ki lehetett venni, ahogy a leégett pusztán közeledtek. Lassan jöttek a szamáron, és a szamár lába előtt két kutya is ott poroszkált. A puli a gazdája lábához állt s abba nem hagyta egy pillanatra a csikorgó csaholást. A komondorok lassan meg-megbékéltek, hogy felismerték a sorstársat. Talán a kutyákat is megismerték. Egy-egy időt hallgattak, aztán egy-egy verset ugattak, de nem vették nagyon a lelkükre az ugatási munkát. Csak a puli nem hagyta abba, az úgy visított, mintha késsel metélték volna. Mikor a két vendég ideért a nyáj közelébe, a komondorok összeverekedtek a jövevény kutyákkal, egybekeveredtek s a földön mardosták egymást. Az egyik juhász a szamárról rájuk bőgött, a botját is felemelte, hogy mindjárt agyoncsapja valamelyiket, de aztán csak hagyta s bedöcögött a baktatóval a bunda felé... folyt.: http://www.freeweb.hu/mait2001/nagyalkotok/moricz/elbeszel1.html

Törzstag

maglor

Tagság: 2005-01-22 00:07:08
Tagszám: #15341
Hozzászólások: 573

1. Elküldve: 2008-12-09 14:55:57, Komondorok a magyar irodalomban	[55.]


[válaszok erre: #15 #19]	(TÉMANYITÓ)

Törzstag

Komondorok a magyar irodalomban

(üzenet: 55, KOMONDOR)

/ 3

Lista:

Kép:

Smile: