Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában van, és a miképen kiki szeret azzal élni, úgy eszi annak gyümölcsét. Péld 18,21.
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
157. Elküldve: 2010-03-08 23:00:44, Beszélgetés
|
[126.] |
Ma egy nagyon megindító történetet kaptam valakitől:
Összekuporodva ült már vagy fél napja a koncentrációs tábor egyik sarkában. A csúcsok felől havas szél fútt, de már nem fázott. Már fázni sem tudott. Tétován bámult maga elé. Zsákrongyba csavart, mállott cipőjét nézte, de nem látta. Körülötte csonttá soványodott alakok ölelgették a felszabadító katonákat. Friss ételszag csapta meg. Nagyot nyelt, szájában összefutott a nyál, de nem volt ereje, hogy fölkeljen. Hazagondolt. Vajon élnek-e? Mi van templomával? Gyülekezetével? Otthonával, ahonnan percek alatt kellett eljönnie azon a nyirkos éjjelen. Kiskabátban. Búcsú nélkül.
Lába előtt két másik rongycsomó állt meg. Nem volt ereje, hogy fölnézzen.
– Herr… Sie sind Pfarrer, nicht wahr?
Nem sokat tudott németül, de ezt megértette. Hogy ő lelkész-e? Tétován felnézett. Egy volt osztrák miniszter állt előtte szakállasan, soványan, aszottan, rongyokban. Igen. Lelkész… az volt… vagy ezer éve… az Alföldön… Abban a nagy faluban… addig a lidérces éjszakáig… De csak ennyit mondott:
– Jawohl.
– Akkor jöjjön – magyarázta fogolytársa –, egy lengyel barátunk éppen a szabadulás órájában halt meg. El kellene temetni. Eddig csak éppen elkaparták, aki már nem bírta tovább. Ezen a temetésen végre pap is legyen.
A lelkész végignézett rongyain, piszkos kezén. Az osztrák megértette:
– Nem baj. Ilyen lesz a gyülekezet is.
Tétován állt meg a gödör előtt. A friss hanton zsákba varrt test pihent.
A sír körül néhány egyenruha és sok-sok szakállas, aszott arc. Ők is „egyenruhában”. Mindnyájan egyformák, lengyelek, magyarok, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák s ki tudja, még hány náció: az elkínzottság, a nélkülözés, az éhség egyenruhájában.
Kezét összekulcsolta:
– Kegyelem néktek, és békesség az Istentől, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.
Mit is mondjon… mit is mondjon? Itt, itt… több száz kilométerre hazájától – itt, éppen itt? Hiszen alig van, aki érti. Nyolcan, tízen se, hiszen ő csak magyarul beszél.
– Atyám! Te tudod, mit érzünk mindnyájan… nem tudjuk szavakba foglalni… és nem tudjuk talán soha… Légy áldott, hogy könyörültél rajtunk, köszönjük, hogy irgalmaztál nekünk… Hazatart ez a lélek… bocsásd meg bűneit… és azokét… azokét is, akik nem tudták, mit cselekedtek vele… velünk…
Fölnézett.
Aszott, merev arcok nézték a sírt, vagy túlmeredtek a havas csúcsokon, túl a túlon, túl mindenen, üveges, dúlt szemekkel. Szörnyű panoptikum!
…Uram, irgalmas voltál ehhez az emberhez, hogy hazahívtad, hogy felszabadítottad… Úr Jézus Krisztus… könyörülj és irgalmazz neki, nekünk…
Úr Jézus Krisztus…
Az arcok megrezzentek…
– Ne hagyd ezt az árva, beteg, esett népet, Jézus Krisztus.
Néhányan térdre zökkentek. Csontjuk koppant a fagyos földön. Az ukránok mélyen meghajoltak, és háromszor keresztet vetettek.
Úr Jézus Krisztus…
Ezt mindnyájan értették, lengyelek, szlovákok, ukránok, németek, osztrákok, franciák és minden náció.
A szakállas, mosdatlan arcokon nehéz könnycseppek gördültek végig.
A pap vacogva, dideregve már-már csak ezt az egy nevet mondogatta, szinte öntudatlanul:
– Jézus Krisztus, Úr Jézus Krisztus…
Valaki sírni kezdett, nehéz, fölcsukló férfisírással.
Jézus Krisztus… Jézus Krisztus…
Már nem is volt emberi hangja, inkább csak nyögdelten.
– Oh ma mère! – sírt fel egy francia.
Már mindenki térdelt. Hogy térdeltek!
Csak a katonák álltak még feszesen. Feszesen és homályos szemmel.
Jézus… Jézus Krisztus – kongott a pap hangja…
Az egyik katona letérdelt. Aztán a többiek is. Megrendülten és felszabadultan.
Ha látták ezt az angyalok, és látták, ha érezték a föld alatt valók, és érezniük kellett a föld alatt valóknak is, beteljesült Pál szava: Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr, az Atyaisten dicsőségére.
Ott is.
Itt is.
Akkor is.
Most is.
Mindörökké.
(Gyökössy Endre: Mai példázatok című könyvéből)
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
156. Elküldve: 2010-02-25 02:12:03, Beszélgetés
|
[127.] |
A Biblia így tanít erről a kérdésről:
Préd. 4.
9Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
10Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, a ki őt felemelje.
11Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
12Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.
Zsolt, 133.
Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak!
2Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére;
3Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
| |
[előzmény: (155) pjuli, 2010-02-25 02:10:10] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
155. Elküldve: 2010-02-25 02:10:10, Beszélgetés
|
[128.] |
Újabb történetet kaptam, ez is igen tanulságos szerintem:
Volt egyszer egy favágó, s annak négy fia. Négyfele húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyettértés lett volna köztük. Mindennapos volt a veszekedés. Egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak rajtuk.
Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, egyre boldogtalanabb lett. Sokszor próbálta elmagyarázni, hogy a veszekedés nem használ, mindhiába.
Az apai jó tanács egyik fülükön be, a másikon ki. Elment egyszer a favágó az erdőbe fát vágni. Készített a lenyesett gallyakból egy köteget, megkötötte egy kötéllel. Útközben eszébe jutott valami. Izgatottan várta haza fiait. Ahogy hazaértek, hívatta őket apjuk.
Odamegy a négy fivér. Kérdezik:
- Mi az, apánk?
Erre a legidősebb fiának szól a favágó:
- Törd csak fiam kettőbe ezt a rőzsét!
Megpróbálta, de nem sikerült, megszégyenülve ment vissza apjához.
- Nem megy ez nekem, apám.
A favágó elmosolyodott, és mondta a második fiának:
- Most te próbáld meg, fiam, törd csak ketté. Pont úgy járt, ahogy a bátyja. Így próbálta meg a harmadik, majd a negyedik fiú is. Egyiknek sem sikerült. Mind csüggedten ültek a földre.
Fölállt akkor a favágó mosolyogva. Kicsomózta a kötelet, amivel körülkötötte a rőzsét. Széthullottak a gallyak. Mondja akkor is fiainak:
- Fiaim, most törjétek el ezeket a gallyakat.
Odaugrik a négy fiú, felkap mindegyik, egy- két gallyat, és azon nyomban eltöri.
Nagy büszkén állnak apjuk előtt.
Erre a favágó:
- Látjátok, még össze volt kötve a sok gally, nem tudtátok eltörni.
Külön-külön egy szempillantás alatt eltörtétek mind.
Épp így győz le bármilyen ellenség titeket külön-külön.
De ha együtt maradtok, összetartatok, nincs az a hatalom, aki legyőzne titeket.
Az összetartozás hatalmas erő...... ami szinte legyőzhetetlen!
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
| [válaszok erre: #156] |
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
154. Elküldve: 2010-02-22 15:28:57, Beszélgetés
|
[129.] |
Ma kaptam emailban ezt a kis történetet, figyelemre méltó a vége és nagyon is egybevág azzal, ami mostanában forog bennem.
A kis falevél egy platánfa legkisebb ágán született kora tavasszal. Egész télen erre várt. Lehetőségként bújt meg a nagyra nőtt fa testében.
Amikor már a reggelente ébredő nap meleg sugarával, lágyan simogatta az ébredező földet és a hó olvadásnak indult, a fa megrázta magát, hogy a napfény segítségével előcsalogassa gyermekeit. Sokan első szóra engedelmeskedtek. A rügy, mely bölcsőjük volt hamar kipattant és ők álmosan nyújtózkodva néztek a világba. Öltözködni, tollászkodni kezdtek, de a kis falevél nem mozdult. A lenge szél álmosan ringatta bölcsőjében.
Egyik este fagyott. A kislevelek, és rügyek, az első fiókák nagyon fáztak. Tél apó még egy utolsó lehelletével zuzmarával fedte be a fákat. Az első levélkék megfagyva, élettelenül feküdtek anyjuk ölelő karjain. Az anya gyengéd csókot adott halott gyermekeinek és a törzséhez, a földre engedte őket. Nehéz volt az elválás, de a fának az életben maradtakra kellett gondolnia.
A kislevél már örült, hogy nem kapkodta el születését, pedig előző nap még vágyakozva figyelte testvérkéi szépségét és erejét. Eljött azonban a nap, amikor már ő sem maradhatott a melengető burokban. Anyja hivó szavára lassan előbújt rejtekéből. Mindez egy gyönyörű tavaszi reggelen történt. A szellő játékosan lengette az ágakat, a nap pedig még csak éppen a látóhatár szélén nyújtózkodott. A madarak kedves énekkel köszöntötték az aznap születtetteket. Egy rigónak nyomban megtetszett a levélke, s mindennap meglátogatta új barátját. Sokat beszélgettek és játszottak. A rigó megvédte a levelet az élősködőktől így nyárra gyönyörű tenyérnyi felnőtt levél lehetett belőle. A rigó a fészkét is a levél melletti ágra rakta, hogy szükség esetén szemmel tarthassa barátját. A levél hálás volt a törődésért és biztonságban takarta el a bámészkodók elől a megszületett fiókákat, és óvta őket viharok idején. Szabadidejében társainak és a szélnek segített. Árnyat adott az alatta kiránduló és játszadozó gyermekeknek, a megfáradt vándoroknak, és felerősítette a szelet, ha söprögetni támadt kedve szél apónak. Minden reggel jókedvűen ébredt, és megrázva üstökét, hallgatta a madarak muzsikáját, és csodálta a napfényt, az embereket, állatokat, a természet valamennyi áldott teremtményét. Tudta, hogy hasznosat és jót cselekszik. Lassan a fiókák kirepültek a fészekből. Egyedül keresték a táplálékot, de persze nem mentek messzire. Anyjuktól tanult szeretettel vették körül és óvták a falevelet.
Lassan a nap már nem melegített oly melegen. A napok rövidültek, a szél egyre vadabban rázta meg a fákat. Beköszöntött az ősz. A természet pihenni vágyott, és készülődött hogy álomba ringassa teremtményeit. A rigó is egyre szomorúbb lett, mert érezte az elválás fájdalmát.
A levél pompázatos, színes ruhát öltött. Készült az utlosó bálra. Tudták, hogy most egy ideig nem találkoznak. Egyik reggel, amikor már a éjszakánként hűvös volt az idő, de napközben még utolsó meleg sugarait ragyogtatta a nap, elérkezett a búcsú ideje. Az emberek öregasszonyok havának tartották azt az időt. Amikor a nap a hajnali derengésben felnyitotta szemét, a legszebb bíbor sugarával vonta be a fát. A madarak, köztük a rigó is, a legszebb dalukat kezdték énekelni. Szél apó lágyan simította végig a fa gallyait. Egyiket a másik után. Az anya fájó szívvel engedte útjára gyermekeit. A levelek egymásra néztek, meghajoltak és lágy suhanással kezdték meg földig tartó ringatózásukat. A kislevél táncolt a legszebben. Különleges piros-sárga ruhájában ő volt a legszebb. Emlékezetessé akarta tenni utolsó táncát, hiszen erre várt egész évben. Amikor a dal végetért, a táncnak vége volt, a levél a földön feküdt. A madarak elrepültek, csak a rigó sírt. Minden délben elrepült arra de már hiába szólongatta kedves barátját. A levél akkor már egy süncsaládot melegített egy földalatti üregben, és élvezte az új ismeretséget. Örült, hogy ismét hasznosat és jót cselekszik, de ő is minden nap visszagondolt barátjára. Az együtt töltött szép napokra, a ragyogó napfényre, a szellő lágy cirógatására, a madarak énekére, a tavasz illatára, az emberekre és a ringatózó gallyra, melyen született. Mindeközben Tél apó szép lassan beborította a talajt és az egész világot hófehér pihetakarójával, s álomport fújva rá, csendesen aludt a természet…
Nem az idő hosszúsága számít, hanem az eltöltött idő hasznossága!
Ne rettegj a jövőtől, ne merengj a múlt harcain, csak szeress, higgy és tégy jót! Hogy az emberek erre emlékezhessenek…
Ne feledd! Valaminek a vége, egy új dolog kezdete lehet…
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
153. Elküldve: 2010-02-19 21:44:55, Beszélgetés
|
[130.] |
Pár napja kaptam ezt a történetet emailban:
"Erzsébet 17 éves. A télen barátnőivel síelni ment a hegyekbe. és ott olyan szerencsétlenül esett, hogy úgy vitték le hordágyon a völgybe. Ilyesmi gyakran megtörténik a hegyekben. Erzsébet nem törte el sem a kezét, sem a lábát, mozdulni mégsem tudott többé. Először az esés közben bekövetkezett sokk hatására gondoltak, de később megállapították: hátgerincének néhány csigolyája úgy összezúzódott, hogy minden kis mozdulás óriási fájdalmat jelentett a számára
Az eset reménytelennek tűnt. Megoperálni nem lehetett. A lány 2 évig feküdt nyakig gipszben. Csak a fejét mozdíthatta kissé.
Édesanyja vasárnaponként vonattal utazott lányához a kórházba Útközben elnézte a kirándulók örömet sugárzó arcát, és azon gondolkodott, mit is mond majd szerencsétlen lányának. Befejező szavai minden látogatáskor ezek voltak:
- Erzsikém légy bátor. Egy napon meggyógyulsz.
Erzsébet pedig azt felelte minden alkalommal:
- Soha többé nem leszek én egészséges, mama...
Anyja erőltetve mosolygott, és biztatta:
- Dehogynem, az orvosok megígérték nekem....
Két év múlt el és Erzsébet még nem gyógyult fel. Amikor betegtársai egymás után elhagyták a kórházat, elköszöntek tőle és ezt mondogatták:
- Te is itt hagyod egyszer a kórházat Erzsébet. Hinned kell ebben!
Az anyja pedig hozzátette:
- Gyermekem, higgyél Istenben!
- Ah milyen messze van az Isten...
A kórház otthonná tud változni. Ha valaki két évet tölt benne, elveszti reményét, hogy valaha is elhagyja. Még az ablakon sem tudott kinézni, azt is másoknak kellett megmondani:
-Már rügyeznek az orgonák. Pár nap múlva ki is virágoznak.
Máskor meg ezt:
- Milyen gyönyörűen nyílnak a rózsák a kertben.
Erzsébet nagyon sok virágot kapott. A látogatók megrendültek a fiatal lány szerencsétlenségén és néhány szál virágot helyeztek ágyára minden alkalommal. Erzsébet hálásan mosolygott. Mégis akkor örült a legjobban, amikor valaki szappant vitt neki ajándékba. Akkor a betegápoló nővér azzal mosdatta minden reggel és este. Ha a fejét megfordította, a párnáján érezte a levendula erős illatát, és közben gyermekkoráról ábrándozott, amint szülőfaluja domboldalán virágot gyűjtögetett.
Ágnes nővér Erzsébet körül foglalatoskodott, mert látogatónap volt, vasárnap.
- Nővér, megérkezett már az édesanyám? - kérdezte Erzsébet.
- Igen, lent van és beszélget az orvossal.
- Az orvossal? Miért?
- Nem tudom.
Amikor édesanyja a szobába lépett, arca szinte át volt szellemülve.
- Gyermekem! - mondta, és örömet mutatva ölelte át a gipsztömeget, amely a lányát körülvette. - Gyermekem, gyermekem! - mondogatta, és könnyek árasztották el az arcát.
- Te sírsz, mama?
- Örömömben! Éppen most beszéltem az orvossal. Azt mondja, hogy néhány hónap múlva felkelhetsz. Csak erős akaratod legyen, és meggyógyulsz.
- Orvosi szempontból nincs többé remény - közölte valójában az orvos.- Tegnap újra megvizsgáltuk a lányát. Ami a legrosszabb, teljesen elvesztette a reményét és átadta magát szerencsétlenségének. Mit csináljunk? Csodák sajnos nem léteznek...
Két emelet választotta el leánya szobáját a folyosótól, ahol az orvossal beszélgettek
Két szörnyű emelet. Az anya lassan, nehézkesen haladt felfelé a lépcsőkön. Azon gondolkodott mit is tegyen. Hogyan segíthetne gyermekén, hogy visszanyerje bizalmát, reményét, még ha sohasem gyógyulhat is meg.
Amikor gyermeke ágyára ült, minden tisztázódott előtte. Észrevette leánya arcán a hitetlenkedést: szemmel láthatólag nem hitt az orvossal való beszélgetés meséjében.
- Mama kérlek ne mondj hazugságokat!
- Miért hazudnék? - mondta csodálkozva az anya, és hangja másként rezgett, mint szokott. - Jövő vasárnap majd meglátod, bebizonyítom, hogy hamarosan meggyógyulsz.
- Bebizonyítod? Hogyan?
- Hozok neked valamit, amit még a megbetegedésed előtt kívántál.
Amikor az anya hazautazott, otthon átkutatta az egész házat, összetörte az agyagmalacot, de nem sok pénzt tudott összeszedni. Minden héten el kellett mennie a kórházba, és nem mehetett üres kézzel, a csekély nyugdíjból pedig nem sokat takaríthatott meg. Gondolkozott. Azután levette jegygyűrűjét és megsimogatta. Akkor határozottan felállt és elment az ékszerészhez.
- Asszonyom, nagyon vékony - mondta az ékszerész
- Igen tudom, éveken át hordtam.
Az ékszerész leszámolta a pénzt. És az anya olyasvalamit vásárolt, ami lánya számára a legszükségtelenebb a világon: egy gyönyörű új kerékpárt. Amilyet Erzsébet mindig is kívánt.
És megint eljött a vasárnap. Az anya a kórház bejáratánál állt kimelegedve, kicsit kócosan. Hozta magával a csillogó új kerékpárt..
- Kerékpár, mama! - nyitotta tágra szemét Erzsébet a csodálkozástól. - Te komolyan hiszed, hogy fel fogok kelni? Hát mégis igaz, amit az orvos mondott? Meggyógyulok! mama, Ó milyen boldog vagyok!...
A csoda elkezdődött. Amit nem tudott elérni az orvostudomány, azt véghezvitte egy csillogó kerékpár. Nyolc hét múlva Erzsébet először hagyta el az ágyát. Milyenek voltak azok az első lépések...!
Ma minden nehézség nélkül kerékpározik, azon a kerékpáron, amit édesanyja, maga is reménytelenségbe esve, utolsó pénzéből vásárolt.
Igen, így történt. És egészen bizonyos, hogy ha majd egyszer Erzsébet édesanyja a jó Isten trónusa elé áll, különös mosollyal a tekintetében fogja mondani:
"Ugye megbocsátod nekem, Uram, hogy én magam sem hittem a dologban..."
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
150. Elküldve: 2010-01-09 14:39:46, Beszélgetés
|
[133.] |
Thessalonikabeliekhez írt I. levél 4. rész
13. Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.
14. Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.
15. Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak.
16. Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
17. Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
18. Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.
Egy film, ami erről szól:
Távoli Mennydörgés
http://vids.myspace.com/index.cfm?fuseaction=vids.individual&VideoID=58500705
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
149. Elküldve: 2010-01-06 23:05:18, Beszélgetés
|
[134.] |
Neked is B.U.É.K!
Nagyon köszönöm a videót és gratulálok az ötlethez és a kivitelezéshez is!
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
| |
[előzmény: (148) juhély, 2010-01-06 18:05:57] |
|
Kiváló dolgozó
|
|
juhély
Tagság: 2004-01-02 11:15:48 Tagszám: #7942 Hozzászólások: 980 |
|
Törzstag
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
146. Elküldve: 2009-10-15 14:10:01, Beszélgetés
|
[137.] |
Ma egy szeretett barátunk halálát siratjuk: a Józan Észét, aki sok
éven át volt közöttünk. Senki sem tudja biztosan, hány éves volt,
mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
Emlékezni fogunk rá, mert olyan értékes leckéket adott nekünk, mint "dolgozni kell, hogy tető legyen a fejünk felett" és "mindennap kell olvasni egy keveset"; hogy tudjuk, miért lel aranyat, ki korán kel, és hogy felismerjük olyan mondatok érvényességét, mint "az élet nem mindig igazságos" és "lehet, hogy én vagyok a hibás".
Józan Ész egyszerű és hatásos parancsok ("addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér") és
megbízható szülői stratégiák ("nem a gyerek, hanem a felnőtt dirigál") szerint élt.
Egészsége akkor kezdett gyorsan romlani, amikor jó szándékú, de
hatástalan szabályokat kezdtek alkalmazni: jelentések egy hatéves
kisfiúról, akit szexuális zaklatással vádoltak, mert megpuszilta egy
osztálytársát; kamaszokról, akiknek iskolát kellett változtatniuk,
mert feljelentették drogot áruló társukat, vagy a fegyelmezetlen
diákját megdorgáló tanítónő elbocsátása csak rontott az állapotán.
Józan Ész akkor kezdett háttérbe szorulni, amikor szülők csak azért
támadtak a tanárokra, mert azok végezték el azt a munkát, amelyben
a szülők csődöt mondtak: fegyelmezetlen gyermekeik fegyelmezését.
Még tovább hanyatlott, amikor az iskoláknak szülői engedélyt kellett
beszerezniük ahhoz, hogy beadjanak egy aszpirint, bekenjenek egy
gyereket naptejjel, ugyanakkor tilos volt tájékoztatniuk a szülőket,
ha egy diáklány teherbe esett, pláne ha abortuszt akart csináltatni.
Józan Észnek elment a kedve az élettől, amikor a tízparancsolat
nevetséges anyaggá vált, némely egyház üzletté aljasult, és amikor a
bűnözők kezdtek különb elbánásban részesülni, mint áldozataik.
Józan Ész számára kemény csapás volt arról értesülni, hogy az ember már
nem védheti meg magát egy tolvajtól a saját házában, ellenben a tolvaj beperelheti
őt, ha kezet emel rá, és hogy ha egy rendőr megöl egy bűnözőt, még akkor is,
ha ez utóbbinál fegyver volt, azonnal eljárás indul ellene aránytalan védekezés miatt.
Józan Ész halálát megelőzte szüleié: Igazságé és Bizalomé, feleségéé:
Bölcsességé, lányaiké: Felelősségé és Törvényességé, fiuké:
Ésszerűségé.
Túlélik szörnyű mostohatestvérei: Hívják ide az ügyvédemet, Nem én voltam,
Ne szólj bele és A társadalom áldozata vagyok...
Nem voltak sokan a temetésén, mivel nagyon kevesen értesültek arról, hogy elment.
Ha még emlékszel rá, küldd tovább ezt a levelet.Ellenkező esetben csatlakozz a többséghez... ne tegyél semmit...
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
145. Elküldve: 2009-10-06 16:28:53, Beszélgetés
|
[138.] |
Lehet, hogy már felraktam ide, de annyira szépen fogalmazza meg azt, amit én is gondolok, hogy újra felrakom:
Kibédi Ervin - Emlék
Pár évvel a nagy háború után
Vettem egy kutyát a sintértelepen.
Mikor a ketrecéből kiengedték
Csak futott körbe-körbe, sebesen,
Mint aki nem hiszi, hogy szabadul.
Majd leült s üvölteni kezdett vadul.
Üvöltött fájdalmat és szabadságot.
Harapást, bocsánatot, haragot
S kétségbeesve üvöltöttek hozzá
a rács mögött bent maradt rabok.
Üvöltötték a kínt, a bűzt, a rácsot,
a halálfélelmet, hogy iszonyú
a drót, ami a bőrükbe vágott
s az életüket, mi oly szomorú.
Az odavetett dögletes kemény húst,
az ihatatlanul büdös vizet,
a bordatörő, számtalan sok rúgást
s az embertelen emberkezeket.
Csupa szomorú és ismerős dolgot
panaszolt az üvöltés dallama,
mintha egy történelemkönyvből szólott
volna múltunk megidézett szava.
Aztán lassacskán néma, süket csönd lett,
Lecsillapult a rémes hangzavar.
Majd lábamhoz simult, mintegy jelezve,
hogy tőlem menekülni nem akar.
És elindult velem a szürke sárban
a városszéli félig-utakon
egy darab spárga volt csak a nyakában
és mindkettőnkben nagy-nagy nyugalom;
És még sokáig én voltam neki minden
Ő boldog volt, okos vidám, szabad
- gondolatom kutatta szemeimben;
s én hordtam neki a nagy csontokat.
De elparancsolt mellőle az élet,
hogy hová tűnt el, nem maradt tanú
és biztos tudom, hogy ő már azóta
csak kutyapor és csak kutyahamu.
Ó, láttál már szemeket a rács mögött?
Jártál már kint a sintértelepen?
A reménytelenség, a kétség között
Gondolkoztál már néha ezeken?!
Most süt a nap és úgy ragyog az élet,
a jövő kép csak csupa remény.
A szomorúságra itt semmi szükség
és boldog az, kinek szíve kemény.
De ne mosolyogj, ne nevess ki érte,
Hogy megint állatokról szól dalom,
különben, az sem bántana, ha gúnyolsz,
én ezért még a gúnyt is vállalom.
Tudom, hogy sok más baj is van e korban;
Éhség, betegség, nyomor, háború,
A boldog gyermek kevés a világon
S még mindig nagyon sok a szomorú.
Hát munkálkodj az emberek jólétén
és sorsuk majd biztosan földerül.
De ne menj el a hű állatok mellett,
ne hagyd el őket érzéketlenül.
Bizony, ha nem tudod megérteni
egy kóbor kutya halódó nyögését,
Óh, mondd meg nekem; akkor hogyan tudnád
enyhíteni az ember szenvedését.
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
144. Elküldve: 2009-09-28 23:40:57, Beszélgetés
|
[139.] |
Ma kaptam:
Elgondolkodtató
Egyszer egy jól keresö apa úgy döntött, hogy elviszi vidékre 7 éves kisfiát azzal a céllal, hogy megmutassa neki, milyen szegény emberek is vannak, és hogy a gyermek meglássa a dolgok értékét, és felfogja azt, hogy milyen szerencsés családban él.
Egy egyszerü falusi család házában szálltak meg, ahol egy napot és egy éjszakát töltöttek. Amikor a vidéki út végén tartottak, az apa megkérdezte fiát.
-Nos, mit gondolsz erröl az útról?
-Nagyon jó volt apa!
-Láttad, hogy némelyek milyen szükségben és szegénységben élnek?
-Igen.
-És mit láttál meg mindebböl?
-Azt, Apa, hogy nekünk egy kutyánk van, nekik négy. Nekünk egy medencénk van otthon, ők meg egy tó partján laknak. A mi kertünket lámpák árasztják el fénnyel, az övékére pedig csillagok világítanak. A mi udvarunk a kerítésig tart, az övéké addig amíg a szem ellát. És végül láttam, hogy nekik van idejük beszélgetni egymással, és hogy boldog családként élnek. Te viszont, és Anyu egész nap dolgoztok, és alig látlak titeket.
Az apa csak fogta a kormányt, vezetett csöndben, mire a kisfiú hozzátette:
-Köszönöm Apa, hogy megmutattad, hogy milyen gazdagok is lehetnénk.
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
143. Elküldve: 2009-09-21 15:10:58, Beszélgetés
|
[140.] |
Meghalt egy kedves ismerősöm anyukája a blogjában írt az utolsó napról, úgy gondlom érdemes elolvasni:
http://hevron.freeblog.hu/
Idézet:
| Napok óta kérdezgette: hogy is lesz ez?! Beszélni akart mindenkivel, velem, orvosokkal, nővérekkel, akivel csak lehetett volna erről: HOGY lesz ez az egész?!
"Mennyi idő még? Mennyi fájdalom? Mi fog történni? Mikor?... és mi lesz a következő lépés?!"
És senki nem tudott mondani neki semmit.
Nem volt nap, hogy el ne mondta volna: "Megígérted, hogy nem fogok sokat szenvedni! Megígérted, hogy nem hagyod!"
Minden nap elmondta ezt. Nem volt benne semmi vád, semmi kárhoztatás, csak a várakozás az ígéret megtartására: "Megígérted!"
- De Anya! Hiszen nem érzel semmi fájdalmat!
- Nem csak az szenvedés, ami fájdalommal jár, kislányom! - mondta türelmesen. Mert Isten nem adta fel, hogy még az utolsó napokban is általa tanítson.
Hát aztán elmondtam neki mi várható orvosilag, és hogy mi lenne jó. Megnyugodott. Bólintott. A szörnyűségek hallatán is. Úgy, hogy tudta mi lehetséges, úgy kész volt elviselni mindent. Csak a bizonytalanságot nem tűrhette, és a fájdalmat kezelte félelemmel.
Tegnap délután egészen jól volt. Vittem neki fagyit. Már több mint két hete nem tudott enni, mert bármit magához vett, két órán belül az a táplálék a vesetálban landolt, de most két három kanállal mégiscsak benn maradt és jóízűen falatozott.
- Most lemegyünk az udvarra, jó? - kérdeztem tőle aztán, és segítettem neki felülni az ágyon.
Három hete nem volt kint, csak az ágy matracán.
- Ma gyönyörű idő van! Meglátod, lehet, hogy ez az utolsó szép, meleg nap...idén. Most lemegyünk! Ki a napra, a fényre!
Kerítettem kerekes széket, felöltöztettem, nadrág zokni papucs köntös. Lent voltunk egy órát. Ült a székben, beszélgettünk, hallgattunk. Arcán játszott a fény. Sápadt volt, orra meggörbült, jellegzetesen, mint szokott az utolsó napokban. Felmentem, hoztam neki jeges vizet. Néztük a cinkéket az ágak között. Gizi néni mellénk telepedett, beszélt és ez most nem zavarta őt. Rendszerint zavarták az idegenek, de most nem. Visszakérdezett néhány dolgot. Aztán megkerültük a szökőkutat. Kiöntöttem a maradék vizét egy virágra, hogy ne lötyögjön az ölébe. Lehajoltam, hogy felemeljem a kerekes széket a járdára, megsimogatta a fejem, ahogy mostanában gyakran szokta, sóhajtott és sokadszorra kért bocsánatot, hogy ennyi gondot okoz. - Ugyanmár! - mondtam. És felmentünk a szobába. - Jó volt! - mondta. De alig kapott levegőt, ahogy visszatettem az ágyba. Aztán megnyugodott. - Apáék mindjárt jönnek! - mondtam. - Igen.- felelte. - És Te holnap dolgozol. Menj, pihend ki magad! - Jó, Te is aludj, Anya!- feleltem.
Este jókedvűen hívott, beszéltünk pár szót lefekvés előtt.
Ma a zsidó Újév második napja van. A legtöbb ünnep kétnapos. Viccesen mindig azt gondoltam, hogy azért, nehogy véletlenül elfelejtsük megünnepelni őket. És majdnem így is van, ez az oka. Szeretem ezt a vallást. Olyan, mint én. Meg akar felelni, semmit nem akar elrontani, ezért bebiztosítja a dolgokat. Aztán vagy sikerül, vagy nem. A vallásom nem, de én még néha nagyon ügyetlen vagyok.
Templomba készültem menni Istentiszteletre, de Anya hívott. - Be tudnál jönni most hozzám? - kérdezte. - Valami baj van? - Be tudnál jönni? - Persze. - feleltem és erre ő letette. Tudtam. Akkor már. Végülis Újév napja van. Ünnepnap. És vasárnap is. Levettem a polcról a Zsidó Élet törvényei című könyvet. Miközben készülődtem, elolvastam a fejezetet, aminek az a címe: Baruch Dajan ha Emet (Áldott az igaz bíró). Beértem a kórházba időben. Oxigént kapott, légzéskönnyítő injekciót. Zsófi a lányom is ott volt. - Itt vagyok Anya. - mondtam és álldogáltam az ágy mellett szerencsétlenül. Aztán beszéltem a nővérrel, Anikóval. - Rosszul éli meg, hogy fullad,...persze ezt nem lehet jól megélni - mondta. Visszamentem. Megfogtam a kezét. Újból csak álldogáltam ott, mellette. Lementünk Zsófival, ittunk egy kávét, visszamentünk. Felhívtam Apát. - Gyere be! Anya oxigént kap, nem nagyon tud beszélni, legyél egy kicsit itt, vele! - mondtam neki. Azonnal indul, - mondta. Álltam Anyám mellett és néztem az arcát. Szemei félig nyitva. - Anya! Apa mindjárt jön. Én most elmegyek. Teljesen kinyíltak a szemei és az ujjai a kezemre kulcsolódtak. - Elmegyek, de visszajövök majd. - próbáltam megnyugtatni. - Mit csináljak? - kérdezte - hogy könnyebb legyen? Mit lehetne csinálni?! -kérdezte szaggatottan, suttogva. - Mindjárt jobb lesz! Kaptál vízhajtót, és orvosságot, mindent... - válaszoltam neki. - Ennél jobban nem tudjuk megkönnyíteni. Neked kell. Ügyesen. Lassan lélegezni. Ha elalszol, akkor jobb lesz. Ha elalszol, kapni fogsz levegőt. Könnyebben. Bólintott. Lecsukta a szemeit. Mint az utóbbi időben mindig, most is azonnal megpróbált szót fogadni. Olyan engedelmes. Jó beteg. Jól akarta csinálni. Most is. Elköszöntem. Elindultam. Mikor leértem a kapuig, tudtam, hogy jó, hogy elmondtam neki, hogyan lehet könnyebb. A sarokig még nem értem el, amikor meghallottam a gondolatot:
"Az ember születik. És ott van az anyja vele, aki segít neki. Segít megszületni. Az ember kapja ezt a segítséget és tartozik onnantól kezdve. Mint egy kifizetetlen számla, olyan ez. És az ember sokféleképpen fizet. Fizet az anyjának. Szeretettel, törődéssel, akarással, gondoskodással. Legegyértelműbb lenne azzal fizetni, hogy vele lennénk a halál pillanatában. Úgy, ahogy a születésnél ő volt velünk és segített, úgy lehetünk vele, amikor ő elmegy innen. Kíséretek egymásnak, egyik világból, át a másikba, ...- segítség. Segítség egymásnak."
Majdnem visszafordultam. Emlékszem, - megálltam. Apa jön. Zsófi ott van. Nincs egyedül. - gondoltam. De majdnem visszafordultam. Pár percet szántam egy csendes imádságra. És lett felelet. Olyan mondatok, amiket Anyának mondtam volna. Szó szerint tudom őket. Most is emlékszem, hallom. - "Anya! Ezt most egyedül kell megtenned. És ebben élő ember nem segíthet. De erős leszel. Mert Isten segíteni fog!" - és ahogy kimondtam ezt a gondolatot magamban, ahogy megszólalt bennem, tőlem és az akaratomtól függetlenül, - valahogy minden lecsillapodott. Tudtam mi a dolgom. Elmegyek imádkozni, mert azzal tehetem a legtöbbet. Aztán visszajövök. Anya is megnyugodott, nem csak én. Később a nővérek mondták, hogy így volt, - valóban. Az ima után negyed órával, mielőtt visszaindultam volna, akkor szólalt meg először a telefon. Nem vettem fel. Tudtam ki az, azt is tudtam, hogy mit akar mondani. Csak pár percet még!!! - könyörögtem gondolatban, de tudtam, hogy már vége. Anya utolsó szavai ugyanezek voltak: "már vége!" - mondta a nővérnek, aki az infúziót cserélte ki. Olyan nyugodt volt, hogy az ápolónő nem is gondolt másra, mint hogy az infúzióra mondja ezt. Aztán becsukta a szemét és lassan lélegezve elaludt. Felvettem a telefont. L. doktornő volt. Nagyon rossz hírt kell közölnöm...- kezdett bele. Nem is kellett volna sehogy folytatnia...
Elaludt. Elment. Azon az úton, ahol mindenki egyedül megy. Ünnepnapon, amikor csak az igazán jók mennek. Anya elment.
A kórházba én értem be legelőbb. Apát felhívtam, jött a gyerekekkel, a legkisebb fiamat is felhívtam, ő is elindult, utánam ért oda. Anya mellett mécses égett, ahogy kell. Megvártuk Apáékat, utána láttuk csak el, én akartam, Anikó csodálkozott, de hagyta. Annyi embert igen, éppen Anyát ne én? - kérdeztem. És megértette.
Anya.
Anya már nem volt ott, abban a testben, bár kétségtelenül az a test valaha Anyának adott otthont. Ismerős, kedves test, aminek ölelését mindig éreztem, ismertem, amiben életet kaptam, ahol felnőttem, de ahol most maga a gonosz tanyázott. Kezek, amik tartották az írott lapokat, simogatták a hajamat, megfogtak, segítettek mindig, de amik már hetek óta nem engedelmeskedtek, hanem reszketve kenték szét a szemfestéket és a púdert, amikkel már írni nem tudott. Elláttuk, levittük. A hűtőkamrában nagyon hideg van. De Anya hála Istennek már nincsen ott. Zsófi látta. És én is. Kislányként, szőke hajjal, hajában fehér selyemszalaggal ment át, és ott van, ahol most nagy ünnep van, ahol nagyapám és nagyanyám várták már, ahová megérkezett - ahol nincsen már sem gyász, sem könny, sem fájdalom...
***
Anya! Ne haragudj, hogy nem láttam az utolsó lélegzeted, de akkor nehezebb lett volna! Neked! Csak így tudtál kicsit könnyebben menni, hogy elengedtelek, és remélem, már tudod ezt, - jobban nálam is! - és már érted, hogy csak átmenet! És neked jó! Mert Te láthatsz minket, tudhatsz rólunk mindent, figyelhetsz ránk, érthetsz! És könnyebb! Minden könnyebb!
Zsófival azzal vígasztaljuk magunkat, hogy végre talán jókat ehetsz! Hiszen május óta nem ettél egy rendeset! Vagy ha nem, hát jól alszol végre! Fájdalom és minden gyötrődés nélkül!
Anya rettenetesen fogsz hiányozni! Bár adatott idő, kegyelem szokni ezt, még a Te rovásodra is adott az Úr napokat, csak hogy nekünk könnyebb legyen, de az idő így sem volt elég, most úgy tűnik legalábbis, bár nem szeretnék hálátlannak látszani semmiképp,...de őszintén szólva ez így is nagyon borzasztó, és nem tudom, hogyan fogjuk kibírni ezt.
Tudom, ha rajtad múlik, ha teheted segíteni fogsz onnan is. Ismerlek.
Nem tudok már semmit mondani.
Köszönöm, hogy Te lehettél itt a földön nekem
Anya.
| |
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
142. Elküldve: 2009-04-13 13:40:05, Beszélgetés
|
[141.] |
Feltámadt
Egy édes titkom van nekem.
Fénnyel betölti életem,
mosolyra nyitja számat:
a Megváltó feltámadt!
Nem, nem maradt a sír ölén.
Ujjongok az örömtől én,
hisz nem vagyok már árva.
Nincs többé sírba zárva.
Velem van nappal, éjjelen.
Mindig velem, mindig velem.
Az úton Ő vezérel
oltalmazó kezével.
Virágok, illatozzatok!
Húsvéti, tiszta fény ragyog
elűzve minden árnyat:
a Megváltó feltámadt!
Túrmezei Erzsébet
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
DimDim
Tagság: 2004-09-09 20:13:50 Tagszám: #12526 Hozzászólások: 5314 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
140. Elküldve: 2009-04-12 08:23:46, Beszélgetés
|
[143.] |
Füle Lajos:
Temették ólom-csüggedésbe,
hitetlenség gyolcsába rakva
a félelem sivatagába.
Harmadnapon feltámadott!
Temették tornyos templomokba,
szertartások gyolcsai közé,
imákból készült szemfedője.
Harmadnapon feltámadott!
Temették ideológiákba,
tagadás útszéli árkába,
tudomány sziklái alá.
Harmadnapon feltámadott!
Temették gyilkos hitvitákba,
szent háborúk szennyes vizébe,
sötét élet-cáfolatokba.
Harmadnapon feltámadott!
Temetgetik ma is... Hiába.
Nem rejti el se föld, se ég már,
szív bűne, vagy ész érve, semmi,
mert Ő MAGA AZ ÉLET!
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
138. Elküldve: 2009-04-12 07:53:42, Beszélgetés
|
[145.] |
Máté Evangéliuma 28. fejezet
1. A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2. És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
3. A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
4. Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.
5. Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
6. Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.
7. És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.
8. És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak.
9. Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte.
10. Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
11. A mialatt pedig ők mennek vala, ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének a főpapoknak mindent a mi történt.
12. És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek,
13. Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopták őt, mikor mi aluvánk.
14. És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból.
15. Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, a mint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig.
16. A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala őket.
17. És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.
18. És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19. Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
20. Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
137. Elküldve: 2009-04-10 19:37:21, Beszélgetés
|
[146.] |
Lukács Evangéliuma 22.
1. Elközelgett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik.
2. És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt; mert féltek a néptől.
3. Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala;
4. És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel, mimódon adja őt nékik kezökbe.
5. És azok örülének, és megszerződének, hogy pénz adnak néki;
6. Ő pedig megigéré, és keres vala jó alkalmat, hogy őt nékik kezökbe adja zenebona nélkül.
7. Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a husvéti báránynak;
8. És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a husvéti bárányt, hogy megegyük.
9. Ők pedig mondának néki: Hol akarod, hogy elkészítsük?
10. És ő monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, a melybe bemegy.
11. És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a husvéti bárányt?
12. És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet, berendezve, ott készítsétek el.
13. Elmenvén pedig, úgy találák, a mint mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt.
14. És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol ő vele egyetembe.
15. És monda nékik: Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, melőtt én szenvednék:
16. Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában.
17. És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között:
18. Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa.
19. És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
20. Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.
21. De ímé annak a keze, a ki engem elárul, velem van az asztalon.
22. És az embernek Fia jóllehet, elmegy, mint elvégeztetett: de jaj annak az embernek, a ki által elárultatik!
23. És ők kezdék egymás között kérdezni, vajjon ki lehet az ő közöttük, a ki ezt meg fogja tenni?
24. Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.
25. Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak.
26. De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál.
27. Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál.
28. Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben;
29. Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot,
30. Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.
31. Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
32. De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.
33. Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind halálra menni!
34. És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.
35. És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem.
36. Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát.
37. Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek.
38. Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég.
39. És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is.
40. És mikor ott a helyén vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.
41. És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék,
42. Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!
43. És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.
44. És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.
45. És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt,
46. És monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.
47. És mikor még beszéle, ímé sokaság jöve, melynek az méne előtte, a ki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja.
48. Jézus pedig monda néki: Júdás, csokkal árulod el az embernek Fiát?
49. Látván pedig azok, a kik ő körülötte valának, a mi következik, mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel?
50. És közülök valaki megvágá a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét.
51. Felelvén pedig Jézus, monda: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt.
52. Monda pedig Jézus azoknak, a kik ő hozzá mentek, a főpapoknak, a templom tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra, úgy jöttetek szablyákkal és fustélyokkal?
53. Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.
54. Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék a főpap házába. Péter pedig követi vala távol.
55. És mikor tüzet gerjesztettek az udvar közepén, és ők együtt leültek, Péter is leüle ő velök.
56. És meglátván őt egy szolgálóleány, a mint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén, monda: Ez is ő vele vala!
57. Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt!
58. És egy kevéssel azután más látván őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok!
59. És úgy egy óra mulva más valaki erősíté, mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való is.
60. Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas.
61. És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, a mint néki mondta: Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem.
62. És kimenvén Péter, keservesen síra.
63. És azok a férfiak, a kik fogva tarták Jézust, csúfolják vala, vervén őt.
64. És szemeit betakarván, arczul csapdosák őt, és kérdezék őt, mondván: Prófétáld meg ki az, a ki téged vere?
65. És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt.
66. És a mint nappal lett,egybegyűle a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék őt az ő gyülekezetükbe,
67. Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha mondom néktek, nem hiszitek:
68. De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok.
69. Mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől.
70. Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok!
71. Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából.
Lukács Evangéliuma 23. fejezet
1. És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz.
2. És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja.
3. Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod!
4. Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben.
5. De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig.
6. Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajjon galileai ember-é ő?
7. És mikor megtudta, hogy ő a Héródes hatósága alá tartozik, Héródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala azokban a napokban.
8. Héródes pedig Jézust látván igen megörüle: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz.
9. Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki.
10. Ott állanak vala pedig a főpapok és az írástudók, teljes igyekezettel vádolván őt.
11. Héródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz.
12. És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Héródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással.
13. Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén,
14. Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint a ki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:
15. De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő.
16. Megfenyítvén azért őt, elbocsátom.
17. Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy foglyot.
18. De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!
19. Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe.
20. Pilátus azért ismét felszólala el akarván bocsátani Jézust;
21. De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!
22. Ő pedig harmadszor is monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!
23. Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala.
24. És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
25. És elbocsátá nékik azt, a ki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak.
26. Mikor azért elvivék őt, egy Czirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után.
27. Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolák és siraták őt.
28. Jézus pedig hozzájok fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon.
29. Mert ímé jőnek a napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és a mely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak!
30. Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket!
31. Mert ha a zöldelő fán ezt mívelik, mi esik a száraz fán?
32. Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek.
33. Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.
34. Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájok sorsot.
35. És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja.
36. Csúfolák pedig őt a vitézek is, odajárulván és eczettel kínálván őt.
37. És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak ama Királya, szabadítsd meg magadat!
38. Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidóknak ama Királya.
39. A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!
40. Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!
41. És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.
42. És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!
43. És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.
44. Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilencz órakorig.
45. És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada.
46. És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.
47. Látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala.
48. És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, a mik történtek, mellét verve megtére.
49. Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, a kik Galileából követék őt, távol állának, nézvén ezeket.
50. És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli, jó és igaz férfiú,
51. Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében, Arimathiából, a zsidók városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát;
52. Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus testét.
53. És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyhezteté azt egy sziklába vágott sírboltba,melyben még senki sem feküdt.
54. És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá.
55. Az őt követő asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírt, és hogy miképen helyeztetett el az ő teste.
56. Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat és keneteket.
57. És szombaton nyugovának a parancsolat szerint.
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
135. Elküldve: 2009-04-06 22:27:36, Beszélgetés
|
[148.] |
MEGHÍVÓ
Dr. Csókai András agysebész
Beszél életéről, Istenre - találásáról
a Szabadkeresztyén Gyülekezet vendégeként.
2009. Április 19. vasárnap de. 10.00.
Helyszín: Városi Könyvtár díszterme.
Cím: Szigetszentmiklós Tököli út 19.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
134. Elküldve: 2009-03-05 15:21:09, Beszélgetés
|
[149.] |
Ma kaptam, érdemes rajta elgondolkodni:
Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új "álomautót". Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés.
A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvöltözni:
"Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed!? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!"
"Bácsi kérem, ne haragudjon!" -válaszolta a fiú.
A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. De a fiúcska így folytatta:
"Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább." - És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van.
"Ő a testvérem és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Muszáj voltam megdobni, hogy megállítsam magát."
Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba.
Az eset után a kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy a figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.
Jézus halk szelíd hangon szól a mi szívünkhöz és lelkünkhöz. Néha nincs időnk meghallani, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Őrá. Néha meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, mi is folyik az életünk körül, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az, amit éppen véghez akarunk vinni, stb.
Ez a te döntésed: figyelsz a halk szelíd hangra vagy megvárod míg megdobnak kővel?
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
pjuli
Tagság: 2004-11-28 10:33:39 Tagszám: #14217 Hozzászólások: 10609 |
133. Elküldve: 2009-01-20 14:16:02, Beszélgetés
|
[150.] |
Nem OFF!
Túrmezei Erzsébet
Pótvizsga szeretetből
A Mester nagy iskolájában
Ma szeretetből pótvizsgáztam
Tanítóm előtt remegve álltam.
Az első vizsgám én elbuktam,
A tételt bár kívülről tudtam,
De gyakorlatilag azt előadni nem tudtam.
Szerettem én ki engem szeret,
Minden jó embert, akit csak lehet,
De az ellenségemet?!
Aki rágalmaz, kinevet?
Ad mindenféle csúfos nevet,
Gyaláz és megaláz engemet?
Ilyet nem tudok szeretni: - NEM!
És ezt húztam ki, ez volt a tételem.
Hogy ellenségemet is szeressem.
Szereted? - kérdezte tanárom,
Az én Mesterem és Megváltóm.
Nem tudom! - hiába próbálom.
Szelíden mondta, de erélyesen:
Pótvizsgára mész! És ha mégsem
Tanulod meg, megbuksz egészen.
A szeretet nehéz tétel.
A legtöbben ebben buknak el,
Mert aki bánt, azt is szeretnünk kell.
De Mesterem tovább tanított,
Különórára hívott,
Szeretetével sokat kivívott.
Mutatta kezén, lábán a sebet,
Hogy mennyit tehet a szeretet,
Eltűri a kereszt-szegeket.
Eltűri a gúnyt, gyalázatot,
Töviskoronát, nehéz bánatot.
A dárdaszúrást, mit értem kapott.
Megrendültem egész szívemben.
Hát a szeretet ilyen végtelen?
Tanítóimtól tanulni kezdtem.
Megnyerheted vele úgy lehet,
Hogy ő is megtér, hogy ő is szeret,
Ha látja a te szeretetedet.
Így tanított, szívem felrázta.
Látta, hogy hajlok a tanításra.
Szeretetét szívembe zárta.
És most pótvizsgáztam belőle,
Ott volt ellenségem is,
Gúnyos megjegyzést kaptam tőle.
De én szeretettel feleltem,
S e szeretettel őt megnyertem,
És a pótvizsgán általmentem.
Tovább tanulok, tovább megyek.
Vannak szeretet egyetemek,
Magasak, mégsem elérhetetlenek.
Mert más tudományt, sokat tanulhatok,
Megcsodálhatnak, úgy vizsgázhatok,
De ha szeretet nincsen bennem
Semmi vagyok
Juli
Képtáram
Közbenjárás
|
|
|
Kiváló dolgozó
|
|
|